Mennydörgés

Negyvenedik fejezet

Ahogy megérkeztünk kibéreltünk egy raktárat. Andres és én egész nap ott voltunk és a kamerákat lestük. A csapat pedig kint volt terepen. Már kezdtem felállni a székből, amikor megláttam egy ismerős autót. - A kocsi! Andres közelíts rá a kocsira. -mondtam a férfinak, s ahogy ráközelített tökéletesen lehetett látni a rendszámot. - Most megvannak! -mondtam és Andres az autót kezdte keresni a rendszerben. Luca Gonzales nevén volt az autó, amint megláttam a címet a terepen lévő csapatokat riasztottam és az itteni emberek is az autókhoz kezdtek rohanni. A fegyverek már a kocsiban pihentek, arra várva, hogy végre használatba vegyük őket. - Rocio várj egy kicsit! -rohant utánam Erica. - Nincs időm erre most Erica! -próbáltam lerázni, de elkapta a karom. - Gondolkodj tisztán, ez így túl egyszerű! Mivan ha Reyes számít rád? Ha ez egy csapda? Erre gondoltál már? -tudtam, hogy mire megy ki a játék. - Igen, képzeld el gondoltam rá és kurvára nem érdekel, ma vagy én vagy ő meghal! Azt pedig el is felejtheted, hogy megvárom míg Matteo ideér. Hiszen idetart ugye? Szóltál neki és azonnal kocsiba ült! Remélem örülsz, kinyírtad a főnököd! -téptem ki a kezemet a szorításából és beültem az autóba. Nagy gázt adva indultam meg a többiek után. Apám nem tudja, hogy Matteo és én szétmentünk, ha rám számít akkor rá is és ez egy lehetőség neki, hogy megölje őt. Erica szólt neki, hogy mire készülök és már úton van ide. Ezzel pedig megölte őt. Még azelőtt végeznem kell vele, hogy ideérne, különben tényleg halott ember. Az épület előtt parkoltam le, az embereim már ott vártak rám. Sehol egy őr, sehol egy kamera. Jelt adva küldtem őket, hogy nézzenek körbe míg én az épületbe mentem. Üres volt, rendezett és üres. Mintha nem is lett volna itt senki. Alaposabban kezdtem körülnézni. Úgy tűnt, mintha nem is jártak volna itt, de egy valamit elfelejtettek eltakarítani. - Kint tiszta. -szólalt meg Salvo az órámon. - Maradjatok kint! -adtam a parancsot és elindultam fel a lépcsőn. Egyenesen a tetőre mentem, itt vannak még mindig. Ahogy felértem ott ültek fent, apám, a bátyám és Luca. Luca-t azonnal lelőttem, s így a figyelem rám irányult. - Legközelebb jobban ügyelj a részletekre! -vettem ki a zsebemből egy kiskanalat, amit a kanapé alatt találtam. Manolo elővette fegyverét és apa fejéhez fogta. - Te rám ütöttél Rocio! Külsőleg olyan szép vagy, mint édesanyád, de a belsőd az enyém! -kacagott. - Én nem vagyok olyan szörnyeteg mint te! -feleltem és egyre közelebb sétáltam.
- Mielőtt megölsz tudnod kell, hogy édesanyátok nem rákban halt meg! -térdelt le elém. - Te meg miről beszélsz? -kérdezte Manolo és jobban a fejéhez nyomta a fegyverét. - Én végeztem vele, mert nem akart elhozni hozzám! Megállapodtunk, hogy amint betöltöd a 18-at elhoz hozzám és újra egy család leszünk. De az a kurva nem volt hajlandó megtenni! -vigyorgott a képembe. - Össze kellet kötnöm a kellemeset a hasznossal, te voltál az eszköz Matteo Rodriquez-hez, tudtam, hogy figyeltet téged így megbíztam, hogy hozzon el nekem. Tudtam, hogy addig fogja húzni ameddig tudja, arra számítottam, hogy beléd szeret és én elveszem tőle azt amit szeret. Azonban a bátyádnak hála, az esküvőn a merénylet csütörtököt mondod! -itt volt elegem az egészből. A homlokába lőttem egy lyukat, nyitott szemmel dőlt el bőrfotelben.
- Mindvégig téged akart megölni, mert tudta, hogy csak így bánthatja a legjobban Matteo-t. -mondta Manolo. - Mostmár nem számít, halott mi pedig megyünk Rioba!

Hellobello! Azt hiszem ez egy tökéletes befejezése az első évadnak. Nem hittem volna, hogy évadokra fogom majd bontani, de megsúgom lesz 3. évad is🤭. Remélem elnyerte a tetszéséteket, mert nekem őszintén szólva a szívemhez nőtt Matteo & Rocio párosa. Ez az első olyan könyvem, amit úgy írtam, hogy amint kész volt 1 rész már a rész közben jött az ihlet a következőhöz. Azt viszont nem tudom, hogy itt legyen a második évad, vagy inkább írjam új könyvbe. De akárhogy is alakul augusztusban jön a második évad első része. Addig pedig puszilok mindenkit💋