Mennydörgés

Kilencedik Fejezet

Az udvar közepére vonszolt, ahol egy fiatal férfi állt rengeteg fegyveressel. A szeme világos kék volt, haja pedig barna. - Hello cicus. -vette kezei közé az arcomat. - Azonnal erezd el! -lépett ki a megmentőm. - Lám csak ki van itt? -tette fel a költői kérdést a férfi és karon ragadott. - Megütötted a főnyereményt barátom! Ilyen szépség nem akad minden sarkon! -szorított rá az arccsontomra.
- Reyes! -morogta Matteo, s a név hallatán a vér is meghűlt bennem. - Igazi szépség. -mondta a férfi és próbáltam tőle el hajolni, de szorosan fogta az arcom és egy puszit adott rá. Ebben a pillanatban mindenki fegyvert rántott. A férfira szegezték, Matteo tett egy lépést felénk.

- AZT. MONDTAM. EREZD. EL! -ordította, s egyre közelebb jött. - Na, na. Csigavér! Nem kell mindjárt begurulni! -szólta és pisztolyt fogott a fejemhez.
- Kár lenne ezért a csinos pofiért. Nemde bár? -őrült vigyor volt a képén. Itt az ideje használni az Erica-tól tanultakat. A csípőmet hátravágtam és kirúgtam a kezéből a fegyvert. Egy cigánykerékkel felrúgtam az állát. Lihegve és szédülve fordultam Matteo felé, s felé rohantam. Ő szorosan a védelmező karjaiba zárt és nem engedett el. - Ügyes voltál szépségem! -suttogta, majd csókot adott a fejemre. Nagyon szédültem, a lábaim megadták magukat és a szem héjaim is egyre nehezebbek lettek. - Rocio. -Matteo hangja volt az utolsó, amit hallottam.

Matteo Rodriquez

Rocio-t kerestem a szememmel, helyette viszont apám szigorú tekintetével találtam szembe magam.
- Fiam. -sóhajtott. Tudtam mire gondol. - Kötöttetek egy megállapodást! Mégis itt látom Reyes lányát! -mondta szigorúan. - Tudom, de nem megy! Nem tudom neki átadni! -sóhajtottam, mire apám szemöldöke a homloka közepére szökött. - Te beleszerettél? -kérdezte, s csak bólintottam, mire kaptam egy pofont. - Megakarsz halni? Annyi szép nő van, akiket egy pillantás alatt meg kaphatsz! -a szememet összeszorítottam, s próbáltam nyugodt maradni. - De őt nem! Ő nem egy könnyűvérű lotyó! -magyaráztam apámnak, aki csak nagyot sóhajtott és otthagyott.

Az udvarra mentem, amikor megláttam őt. Manolo Reyes kezei között volt, aki vigyorogva nézte, ahogy az összes emberem fegyvert ránt. - Azonnal erezd el! -kiabáltam és elővettem a pisztolyom. - Lám csak ki van itt? -legszívesebben odamentem volna és helyben kitörtem volna a nyakát. Fegyvert szegezett Rocio fejéhez. Egyre közelebb sétáltam, mikor a kedvesem hátra vágta csípőjét és kirúgta Manolo kézből a fegyvert. De még fel is rúgta, s erőtlenül szaladt felém. Manolo nem ismerte fel a húgát, de oka van annak, hogy itt van. Apám emberei elfogták őket és a tömlöcbe vitette. - Rocio. -mondtam halkan és a nő összeesett a kezeim között.

Fabio Erica-t kereste, ugyanis neki lett volna a dolga megvédeni Ro-t. Az ájult nőt a karomba emeltem és a kocsi felé vettem az irányt. Beültettem és a fejét az ölembe tettem. A sofőr beindította a kocsit és hazafelé vette az irányt. Apám megérthetne, ő is volt szerelmes, ő is volt már szar helyzetben. Bár tőle mást nem vártam. Nem vártam, hogy megölel és azt mondja minden rendben lesz, vagy, hogy azt mondja közösen kitalálunk valamit. Nem. Ez inkább anyám reszortja. Ő nem adta volna a nevét a megállapodáshoz. Nem. Ő szemen köpte volna az illetőt és a lába közé lőtt volna. Anyám a legerősebb a családban, még apámnál is erősebb személyiség. 

Mikor haza értünk Rocio-t a szobájába vittem és befektettem az ágyába. Ráhúztam a takarót és két őrt állítottam a szobája elé. Amikor lementem Fabio jött be az ajtón kezében Erica-val. - Mi történt? -kérdeztem, mire Fabio megrázta a fejét. - Nem tudom. A terasz alatt feküdt, hívnod kell az orvost! -bólintottam és tárcsáztam az orvost. Fabio addig Erica-t a szobájába vitte.