Mennydörgés

Nyolcadik Fejezet

Rocio Lopez

Még 1 hét eltelt, az étkezésem már visszaállt a régihez. A szobámból már testőri kíséret nélkül is kijöhetek, de az udvarra már csak Fabio-val vagy Erica-val. Erica-tól nagyon sokat tanultam ezidő alatt, de még van hova fejlődnöm. Matteo-t a kerti helyzet után nem nagyon láttam. Néha-néha megnézett, hogy minden rendben van-e, de utána már eltűnt, mint a kámfor.

A nappaliban olvastam, amikor Matteo lépett be a bejárati ajtón. - Ma este átmegyünk apámékhoz. -mondta, s leült mellém a kanapéra. Nem néztem fel rá, tovább bújtam a könyvet. - Ma ünneplik a 35. házassági évfordulójukat. Bált rendeznek. -nem mondtam semmit, hirtelen kivette a kezemből a könyvet és én nem túl kedvesen felé pillantottam.
- És nekem ehhez mi közöm? -kérdeztem nem túl kedvesen, mire nagyot sóhajtott. - Az, hogy együtt megyünk! -mondta, s várta válaszomat.

- Miért nem az egyik hülye libádat viszed magaddal? -kérdeztem, mire elmosolyodott. - Féltékeny vagy? -kérdezte vigyorogva. - Csak szeretnéd Rodriquez! -vettem ki a könyvet a kezéből, s olyan közel hajoltam hozzá, mint még sosem. Éreztem, hogy a légzése emelkedik. Le pillantottam a szájára, majd vissza a kék szemeibe. Ő is ugyan ezt tette, azonban a fura az volt, hogy zavarba hozott. Közelebb hajolt hozzám, s én vissza ültem a helyemre. - Szóval így játszunk? -kérdezte, mire megrántottam a vállam.
- 8-ra legyél kész! -felállt és ott hagyott.

- Nem akarok menni! -hisztiztem, s Erica a szekrényembe kutakodott ruhákért. - Tudom, már vagy 1000-szer elmondtad! -forgatta a szemét, s kivett egy vörös ruhát a szekrényből. - Ezt vedd fel! -utasított, mire karba tettem a kezem és fel vontam a szemöldököm. - Tudom, hogy nem akarsz menni, de muszáj! Matteo-nak meg kell jelennie valakivel, ilyen helyre nem visz el akárkit! -sóhajtott és leült mellém. Átkarolt. - Akkor menj te! -mondtam, mire fel kacagott. - Én is ott leszek, én és Fabio leszünk a kísérők! Nem lesz semmi baj! Csak tedd azt, amit Matteo kér! -sóhajtottam és elvettem a ruhát, ami az ágyon volt.

A fürdőbe mentem és magamra húztam. A háta nyitott volt és a jobb combomnál fel volt vágva. A dekoltázsa kihívó volt, kellemetlenül éreztem magam ebben a ruhában. Felvettem hozzá egy vörös magassarkút, majd kimentem Erica-hoz. - Gyönyörű vagy! -ugrándozott, majd a sminkes asztalhoz ültetett. Először a hajamat csinálta meg, amit begöndörített. A sminkem sötét volt, ami tökéletesen passzolt a ruhámhoz.

Matteo fekete zakóban várt a lépcső aljában, amikor meglátott a szája elnyílt és csillogó kék szemekkel nézett végig rajtam. - Gyönyörű vagy. -suttogta, amikor le értem hozzá. - Köszönöm. -mondtam és nagyot nyelve mentünk a kocsihoz. Beszálltunk hátra, s Matteo beült mellém. Kezét a combomra tette és mondta a sofőrnek, hogy induljunk. - Ro! -szólított, s felé fordultam. - Kérlek ne beszélj senkivel ha nem adok engedélyt! Mindig maradj mellettem! -vázolta a szabályokat, de nem az az akaratos, parancsoló hangján, hanem azzal a kedves, mély hangjával, amivel mostanában próbál közelebb kerülni hozzám.

Bólintottam és a tájat figyeltem, nem zavart a keze a combomon, inkább zavarba hozott. Az ujjaival köröket kezdett rajzolni a combomra, amitől kirázott a hideg. Az autó lassítani kezdett, majd megállt. A sofőr kiszállt és kinyitotta az ajtót nekem. Lassan kiszálltam és szemem elé tárult a hatalmas birtok. Matteo birtokának a duplája volt. Minden kivolt világítva, gyönyörű látványt nyújtott. - Mehetünk mio caro? -kérdezte Matteo és a karjába karolva sétáltunk be a bejáraton. A ház belülről is mese szép volt. Hatalmas volt a nappali, rengeteg hosszú asztal volt. Rengeteg öltönyös pasas és szőke nők beszélgettek. Mind maffia vezér és kísérőik.

- Na végre fiam! Már azt hittem sosem értek ide! -jött oda hozzánk egy idős hapsi és oldalán egy 40-es nő. - Üdvözöllek kedvesem! A nevem Triana Rodriquez. -mutatkozott be kedves mosollyal.
- Rocio Lopez. -mosolyogtam. Matteo és az apja elvonultak beszélgetni, addig engem Triana igazított el a vendégkörben. Én a 8. maffiózó család bemutatása után a pincértől elvettem egy pohár pezsgőt. Őszintén szólva nem igazán voltam kiváncsi, hogy hány embert öltek meg, vagy hogy hogyan verik a feleségüket. Ezt nyilván Triana előtt nem mutattam. Csak mosolyogtam és csöndben maradtam.

Úgy éreztem hogy a mellkasom egyre nehezebb, s ki akartam menni a levegőre. Így szóltam Triana-nak, aki együttérzően bólintott. Kimentem a hátsó ajtón és egy pezsgővel a kezemben sétálgattam. - Te sem bírod már? -érkezett egy női hang a hátam mögül.
- Nem értem ezt, hogy lehet pia nélkül átvészelni. -motyogtam a pezsgős poharam felett és nagyot kortyoltam belőle. - Dhalia vagyok. -mutatkozott be. - Rocio. -mosolyogtam és kiürítettem a poharam.

- Te kivel jöttél? -kérdeztem, s a pincértől egy újabb poharat vettem el, miközben a házban sétálgattunk.
- Domenico Sierra-val. Ott beszélget a Rodriquez örökössel. -biccentett a lépcső felé. - Te? -kérdezte és bele kortyolt az italába. - Pont vele. -mondtam sóhajtva, s lehúztam a pezsgőmet. - Húha! Megfogtad az isten lábát! -vigyorgott. - Nekem mondod? -hirtelen elkezdtem szédülni, s nehezen kaptam levegőt. Az ajtó felé siettem, s neki támaszkodtam a terasz korlátjának.

- Jól vagy? -lépett oda hozzám Erica, aki eddig tökéletesen beleolvadt a környezetbe. Ugyanis eddig nem is láttam. - Nem. Szédülök és nem kapok levegőt! -mondtam halkan, mire Erica arca eltorzult az ijedtségtől. - Ro, mit és mennyit ittál? -kérdezte és én már nem bírtam magam tartani. Le csúsztam a térdeimre. - Csak pezsgőt és abból is csak 3 pohárral. -szóltam nagy levegőt kapkodva, nem szoktam ennyitől berúgni. Csak arra eszméltem fel, hogy valaki beleveri Erica fejét a korlátba és áthajítja rajta. - Erica. -suttogtam erőtlenül, mire a tettes felhúzott a könyökömnél fogva.