Mennydörgés

Harmincegyedik fejezet

Másnap reggel korábban keltem, mint Matteo. Felöltöztem és elindultam Manolo-hoz, aki még mindig az alaksorban van. - Meddig fogtok még itt tartani? -kérdezte miután levettem róla a bilincseket. - Beszélek Matteo-val és kapsz egy szobát. -feleltem és megindultunk az irodába. Manolo-val neki láttunk a munkának, a papírok között konkrétan elvesztünk. Másfél óra múlva kopogásra kaptuk fel a fejünket.
- Szabad! -kiáltottam és az ajtón Matteo lépett be. Én letettem a tollat és becsuktam magam mögött az ajtót. Felé fordultam és adtam neki egy csókot. - Jó reggelt. -mondtam halkan.
- Jobb lett volna, hogyha melletted ébredek. -felelte mosolyogva. - Tudom, de tegnap nem végeztem a munkával és ma már be kell fejezni! -válaszoltam és átöleltem a nyakát. - Lenne egy kérésem. -kezdtem bele, mire a férfi mosolya nagyobb lett. Nagy kezeit a derekamra tette és közelebb húzott magához. - Neked bármit. -mosolygott és adott egy csókot a számra.
- Manolo kapjon egy szobát a házban, őrökkel! -a férfi nagyot sóhajtott. - Kérlek! Már napok óta abban a cellában ül, lebilincselve! Sokat segített ezt nem tagadhatod, önszántából jött ide és elmondott mindent! -soroltam az érveket. - Még át gondolom! -felelte és adott egy csókot a számra. - Hosszú napod lesz? -kérdeztem. - Igen, későn is fogok hazajönni. -válaszolta. - Vigyázz magadra! -adtam egy búcsú csókot a szájára. - Sietek, ahogy csak tudok! Szeretlek! -mondta és puszit adott az arcomra. - Szeretlek! -válaszoltam és Matteo megindult a garázsba én pedig vissza az irodába. Teljesen megértem, hogy Matteo nem bízik a testvéremben. Elvégre elrabolt tőle, 1 éven keresztül tömött gyógyszerekkel, ellene fordított és kirabolta. Azonban ezeket inkább az apám számlájára lehetne írni, manipulálta, ahogy engem is. - Min gondolkozol? -kérdezte Manolo, miközben a papírokat olvasgatta.
- Mi? -kérdeztem vissza. - Csak ülsz kezedben a tollal és bámulod azt a szerződést. -felelte.
- Egy pillanatra elbambultam. -mondtam és folytattam volna a munkát, amikor valaki becsörtetett a bejárati ajtón. Hangos puffanás, majd az ajtó hangos csapódása. Összenéztünk, majd elővéve a fegyverem indultunk el az előtérbe. Megálltunk a fal mögött, s hirtelen kiugrottunk. - Az isten szerelmére! -kiáltotta el magát Erica és a táskáját ijedtében el hajította, egyenesen Fabio homlokának. - Erica! Te mit keresel itt? -döbbentem le és azonnal leraktam a fegyverem. - ÉN??? Inkább ő! -mutatott a bátyámra, aki hátrált egy lépést. - Nem volt hajlandó tovább bent feküdni így elcsaklizta a fegyverem és úgy sétált ki a kórházból, hogy közben ráfogta a fegyvert az ápolókra. -mesélte Fabio és kezet fogott a bátyámmal. - Na jó mi a fenéről maradtam le? -vont minket kérdőre, s én a nappaliba vezettem, majd elmeséltem neki mindent.