Sign of the times /lrh.ff/BEFEJEZETT/

1.évad 9.rész

Másnap reggel, arra keltem, hogy valaki lelökött az ágyról.

-Mi a rosseb? - akadtam ki, miközben kiszedtem egy rakat tincset a számból.

-Ezt szebben képzeltem el. - nevetett fel rekedtes hangjával Luke.

-Hogy lehet szépen elképzelni azt, ahogy valakit a legcsodásabb álmából felkeltenek úgy, hogy lelökik az ágyról?!

-Tuti velem álmodtál, ha már ilyen csodálatos álmod volt. - kijelentésére megforgattam a szememet, majd felszedtem a földről a takarómat. - És ha szabad kérdeznem, akkor miért keltettél fel -rápillantottam az órára - negyed 8-kor?

-Gondoltam az életben egyszer kedves leszek valakihez és körbevezetem a városban. - kihúzta magát büszkén, majd leült mellém.

-Öregem, a kedvességet már az ébresztésnél elcseszted.

-Mindegy is. Ez nem kérdés, hogy eljössz velem. Amúgy is halálra untam volna magam itthon, és te kevésbé vagy unalmas. - felmutattam a középső ujjamat neki, mire mondta, hogy 10 perc múlva lent fog várni a földszinten.

Az első kérdés ami megfordult a fejemben az az, hogy mi ütött a bunkó Lukeba és hova vitték azt az énjét?

Kinyitottam a szekrényem, majd magamra kaptam egy fekete rövidnadrágot és egy lila pólót.

-Kész vagyok! - kiabáltam fel, mikor leléptem az utolsó lépcsőfokról.

-Gyors voltál. - végig nézett rajtam - Ez néhány esetben jó, néhány esetben nem. - kacsintott rám, mire ismét egy szemforgatást kapott tőlem válaszul.

Beszálltunk a kocsiba, majd beindította a motrot.

-Figyelem, figyelem! A Hemmings Express útjára indul. Kérem utasainkat, hogy csatolják be magukat, köszönöm! - ahogy ezt kimondta, beletaposott a gázba, majd elhajtottunk a belvárosba.

Nem telhetett el 10 perc kocsival, de Luke leparkolt egy bevásárló központ előtt. Kiszálltunk, majd ő felvett egy napszemüveget meg egy kalapot - gondolom a papparazzik miatt - és elindultunk csendben egymás mellett.

-Ez olyan kínos, hogy már egy ideje csak sétálunk csendben egymás mellett. - szólaltam meg egy idő után.

-Rendben, akkor miről beszéljünk?

-Hogy jött ez az egész éneklés? Mármint mikor kezdtél el énekelni?

-Még nagyon kicsi voltam, talán 6 éves, mikor karácsonyra kaptam egy gitárt. Semmi tudásom nem volt akkoriban a hangszerekhez, ezért próba szerencse alapon elkezdtem játszani. Borzalmas volt. - felnevetett, mire elmosolyodtam. - Internet akkoriban még nem nagyon volt, ezért anya beíratott egy kurzusra, ahol pár hónap alatt már egész jól tudtam játszani gitáron. Körülbelül 10 évesen lehetett az, amikor megírtam az első dalomat, "Miért nem létezel" néven. Aztán ugye megpróbáltam elénekelni, ami valljuk be, elég jól megy azóta is. Talán ekkor dönthettem el, hogy énekes leszek.

-És ekkor is alakult ki az azóta folyamatosan növekvő egód is. - felnevettünk a kijelentésemen, majd beértünk egy piaciszerű nagy térségbe, ahol mindenféle árus volt.

-Együnk valamit. - mondta Luke, mire egy kajás pult elé vezetett. - Kóstoltad már az Ausztrál húsos pitét?

-Nem. - ingattam a fejem, mire felhúzta a szemöldökét.

-Itt vagy Ausztráliában és még nem ettél a földrész specialitásából. Hogy vagy képes ezzel a tudattal élni? - felnevettem, majd kért két szelet húsos pitét az eladótól.

Leültünk egy padra, majd enni kezdtünk.

-Na hogy ízlik? - láttam, hogy szinte az egész pitét beletömte abba a nagy szájába, és ezt teli szájjal kérdezte meg tőlem.

-Pfúj. Csukd már be a szádat. - nekidobtam egy szalvétát, amivel letörölte az arcát.

-Tudom, hogy még így is tetszem neked. - vigyorgott még mindig teli szájjal.

-Álmodban. - megforgattam a szemem. - Amúgy mi van azzal, hogy te elké.... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert odajött hozzánk egy 20-as évei elején járó fiú.

-Sziasztok! Tammy Tom vagyok, a Fredorich vásár cupidója. Szeretnétek, hogy lefényképezzelek titeket a csodagépemmel? - felmutatta az eldobható(?) kameráját és széles mosollyal várta a válaszunk.

-Köszönjük, de mi nem vagyunk együ...

-Persze, hogy szeretnénk! - vágott a mondandómba Luke.

-Rendben, akkor csak viselkedjetek természetesen.- Luke átkarolta a vállamat, miközben folyamatosan mosolygott. - 3..2..1.. Kész! - Tom elkezdte legyezni a képet, mire pár másodperc múlva már látszódtunk is rajta.

-Tom mit szólnál hozzá, ha adnék neked egy "kis" pénzt és te odaadnád ezt a kamerát? - Luke felé lebegtetett pár száz dollárt, mire a fiú Hemmings kezébe nyomta a gépet és már el is slisszolt a pénzzel. - Na most akkor csináljunk képeket!

Nem tudom, hogy ez az énje honnan jött Lukenak, de kifejezetten tetszett, hogy most nem (csak) a bunkó oldalát mutatta.

Addig sétáltunk, szinte körbe körbe az egész téren, hogy teljesen elvesztettem az időérzékem.

-Öhm, sziasztok! - jött oda hozzánk egy szőke lány. Talán 1 évvel lehetett fiatalabb nálam. - Ne haragudjatok, hogy csak... izé, hogy csak így ide jövök, de annyira hasonlítasz Luke Hemmingsre, még ha csak így szemüvegben is. De meg szeretném kérdezni, hogy... ez fura lesz, de te vagy az? - szegény, nagyon zavarban volt. Ránéztem Lukera, aki óvatosan lejjebb tolta a napszemüvegét, majd mosolyogva bólintott a lánynak és mivel láttuk, hogy mindjárt sikítani készül, ezért Luke gyorsan odarakta a szájához a kezét, hogy véletlenül se csináljon semmi ilyesmit. - Csinál.. csinálunk képet? - Luke bólintott, majd a lány a kezembe adta a telefonját, hogy csináljak róluk képet. Vagy hatot is csinálhattam, mikor jeleztem, hogy kész. A lány félve rám pillantott. - Ő a barátnőd? - kérdezte mosolyogva Hemmingstől.

Esküszöm, hogy nem tudom miért, de nagyon zavarba jöttem.

-Nem. - ennyivel válaszolt Luke, majd láttam, hogy valamit még tátogott a lánynak, mire az csak elmosolyodott azon.

-Na most már menjünk, mert Alicia nyafogni fog, hogy hol vagy már.

Beszálltunk a kocsiba, majd hazaindultunk.

-Köszönöm ezt a napot. - mosolyogtam rá. - Valószínűleg még mindig aludnék, ha nem löktél volna ki az ágyamból, khm.

-Hidd el, hogy ez jobb volt, mint az alvás. Hisz, kérlek! Luke Hemmingssel tölthettél el egy fél napot! Ennél jobb nem is lehetett volna. - röhögött.

-És visszatért az egód. - megforgattam a szemem.

-Ugyan! Az sehova se ment. - nevetett még mindig.

Pár perc múlva leparkoltunk a ház előtt. Egyikőnk sem mozdult, hanem csak ültünk a kocsiban. Csendben.

-Lili... - lassan felé fordítottam a fejem. Nem mondott semmit, de látszott rajta, hogy valamit nagyon akar mondani. - Én is köszönöm ezt a fél napot. - mosolygott.

Kinyitottam a kocsiajtót, majd besétáltam a házba, egyenes fel a szobámba. Mikor beértem, lehuppantam háttal az ágyra és a plafont kezdtem el pásztázni, mintha annyira érdekes lenne.

Rápillantottam az órára, ami 14:03-at mutatott. Lassan felültem, majd úgy döntöttem, hogy elmegyek megfürdeni és hajat mosni, hogy Aliciánál ne kelljen.

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem volt rész, csak rengeteg dolgozatot írtunk már az első két hétben is. Ígérem,hogy megpróbálom tartani a heti egy vagy két részt!
Puszi!