Sign of the times /lrh.ff/BEFEJEZETT/

3.évad 5.rész

-Szerinted is... szar barátnő voltam? - kérdeztem egy kis idő után.

A szobát néma csend töltötte be, addig a pillanatig, amíg Luke végre meg nem szólalt.

-Én nem tudom. Nem láttalak titeket nagyon együtt Daemonnel. - mondta hanyagul.

-Mi? - kérdeztem hirtelen.

-Hát nem ez érdekel?

-Nem? - vittem fel a hangsúlyomat egy kis iróniát csöppentve bele. - Vagyis, de. De én nem a Daemonnel való kapcsolatomról kérdeztelek... - sütöttem le a szemem. - Hanem.. - szívtam be egy jó nagy levegőt. - Hanem, a miénkre.

Felpillantottam Lukera, aki aranyosan mosolygott, de nem rám, hanem mellém. Odafordítottam a fejemet, abba az irányba amerre nézett, de ott nem volt semmi olyan, amin így mosolyoghatott volna.

-Khm.. - kapartam meg a torkom, mert édes volt tényleg ezzel a mosollyal, csak idegesített, hogy nem tudom, a kérdésére a választ. - Szóval?

Luke megrázta a fejét, majd kínosan rám nézett.

-Öhm, bocsi csak eszembe jutott valami. - mondta közben a tarkóját vakargatva. - De választ adva a kérdésednek...

Hogy őszinte legyek, egy kicsit izgultam azon, hogy mit fog mondani, mert tudni kell Lukeról, hogy ilyen helyzetekben - meg szinte mindig - kimondja a véleményét mindenről, mégha az illetőnek az rosszul esik is.

-Hogy őszinte legyek... nem. Egyáltalán nem voltál szar barátnő, sőt... jobb voltál, mint hittem. Sokkal... hogy is mondjam.. sokkal jobban éreztem magam veled abban a majdnem másfél hónapban, mint az eddigi 21 évem alatt. És én tényleg szerettelek.

Na ez az utolsó mondat tiport engem el teljesen.

Tökre boldogan beleéli magát az elejébe, aztán a végén benyögi hogy szeretett.

Nyugi Lili. Ez még nem jelenti azt, hogy most nem szeret.

Már hogyan ne jelentené azt! Basszus. Mit gondoltam eddig? Egyáltalán miben reménykedtem? Vagy.. minek reménykedek egyáltalán? Hát komolyan mondom nem hiszem el. Megint tökre beleélem magam, és erre mit kapok? Hogy játszadozik! Mert ez mi más, ha nem játszadozás? Megcsókol, holott lószart sem érez már irántam.

Nem érdekelt, hogy Luke még mindig beszélt hozzám, mert abban a pillanatban, - most gondoljatok nyugodtan hisztisnek - nem tudtam ott maradni vele egy légtérben. Szóval szépen fogtam magam és kiviharoztam a szobámból, egyenesen Calumhoz, aki meglepve fogadta, hogy bent állok a szobájában.

-Hát téged meg mi szél fújt erre, hogy úgy nézel ki, mint akinek éppen azt mondták, hogy kivonták a forgalomból a csokit? - kérdezte nevetve, de látta, hogy én egyáltalán nem viszonoztam, szóval abbahagyta. - Mi történt? - paskolta meg maga mellett az ágyát.

Lassan odasétáltam, majd leültem mellé és sóhajtottam egyet, de nem szólaltam meg.

-Lili... mit csinált? - simogatta meg a hátamat.

-Honnan tudtad, hogy ő csinált valamit? - kérdeztem halkan.

-Ugyan... az arcod mindent elárult. Tudod te nagyon különleges lány vagy. Ezt azért is mondom, mert te teljesen máshogy viselkedsz, ha egy bizonyos személy miatt vagy szomorú, meg máshogy, hogyha egészen más miatt. Szóval, had halljam. Mit csinált? - kérdezte.

-Én már egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni Calum. Elmondom neked, hogy két napon belül egyszer megcsókolt, meg egyszer csak majdnem. És én tökre elhittem, hogy jelentek neki valamit, erre bejön most a szobámba és kérdezem tőle, hogy tényleg pocsék barátnő voltam-e, mire elmondta, hogy nem, mert 21 év alatt nem érezte olyan jól magát, mint velem azalatt a másfél hónap alatt. Majd közölte, hogy szeretett. Múlt időben érted. Múlt időben. És ez... ez teljesen összetört engem. De fogalmam sincs, hogy miért.. - temettem bele a fejemet a tenyerembe.

-Én tudom..

Calum átölelt mind a két kezével, majd szorosan magához húzott.

-Lili... - kezdett bele. - Te olyan vagy nekem, mintha a kishúgom lennél. És mint második bátyj, most elmondok neked valamit. - bólintottam, majd folytatta. - Én, mint fiú azt mondom neked, hogy sokszor mi sem tudjuk, hogy mit miért csinálunk. Rengetegszer csak úgy jön egy bevillanás és ösztönből azt tesszük, ami a fejünkben van. Lehet, hogy Lukenál is így volt akkor. Bármennyire nehéz is kimondani, ő nagyon ingatag ember, főleg ha kapcsolatokról van szó. Na itt nem a megcsalásokról beszélek... hanem pont az ellenkezője. Ő tudod.. - kis szünetet tartott - Oh Istenem, ha ez kitudódik, akkor mennyire meg fog engem verni. - nevetett fel kelletlenül. - Szóval. Akármennyire is keménynek próbálja magát mutatni, a belseje mélyén ő is egy olyan fiú, aki vágyik egy komoly, tartós kapcsolatra. Csak sajnos neki sokszor törték már össze a szívét. Bár akkor még te nem voltál.

-Hogy érted? - kérdeztem, miközben az ujjaimat tördeltem.

-Hát... Luke sosem mondta egyik barátnőjének sem, hogy szereti.

Köszönöm Calum. Most elindítottál nálam egy komolyabb szívritmuszavart és még fel is gyújtottad a reményt, ami miatt szintén összetörhetek. Hát nem nagyszerű?

-Szerinted? Mit csináljak? - sóhajtottam.

Cal egy kis időre csendben maradt és gondolkozott.

-Szerintem most hagyd egy kicsit. Ne legyél vele se bunkó, se kedves. Legyél semleges, és hagyd, hogy rájöjjön magától, hogy mit érez. Mert hidd el, hogy rá fog jönni. És azt te is érzékelni fogod, ha eljött a megfelelő idő. Szóval spuri, és viselkedj természetesen.

-És ha megint megakar csókolni? - kérdeztem aggódóan.

-Szerintem az előbbi kirohanásod után nem fog. - "nyugtatott" meg.

-Hát, köszönöm Calum. Sokat segítettél. - mondtam, majd visszamentem a szobámba, ahol - szerencsémre - Luke már nem volt ott, szóval egy nagy megkönnyebbülést jelző sóhajjal estem rá az ágyamra.

Vajon mi bujkálhat ilyenkor az elméjében, mikor random megcsókol? De komolyan. Még mindig itt vagyok fennakadva, igen.

Rénéztem az órámra, ami 18:45-öt mutatott, szóval alváshoz még korán volt, ezért lementem a nappaliba, ahol Ash és Michael valami videojátékkal játszottak. Leültem én is az egyik kanapéra, majd figyeltem a meccset.

-Te ökör! - kiáltott rá Ashton a bátyámra. - Te idióta! Teeee! Nem oda kellett volna bemenned. Most elbasztad a játékod és nyerteeem!

-Ha én ökör vagyok, akkor te mi? Oh megvan! Lúzer! Az a te embered volt. - nevetett fel ördögien Michael. - Ami azt jelenti, hogy....

-Ki ne mondd! Hallod Clifford? Ki ne merd mondani! - tette fel fenyegetően Irwin a kezét, de a tesómat ez egy cseppet sem hatotta meg.

-Megy instára a képed!!! - nevetett még mindig.

-Milyen kép? - kérdeztem, ezzel becsatlakozva a "beszélgetésbe".

-Ashtonnak van egy képe - mostani - amin pelenkába van, cumival a szájában. Hahahaha.. - szinte már visított a nevetéstől Michael.

-Oh, hogy basznád meg Clifford! - állt fel a helyéről, majd ledobta a kanapéra a konzolt. - Utállak! - dobott felé egy párnát, mire - mint valami lányok - párnacsatázni kezdtek.

-Hihetetlenek vagytok. - mondtam nevetve magam elé, majd inkább elindultam kifele a hátsó kertbe, ahol leültem a hintára.

De ez sem tarthatott sokáig, ugyanis éreztem, hogy a zsebemben rezeg a telefon, miszerint valaki hív, szóval felálltam, majd megnéztem ki az.

Te. Szent. Ég.