Sign of the times /lrh.ff/BEFEJEZETT/

2.évad 14.rész

Lili szemszöge

-Minden okés veled? - kérdezte aggódó tekintettel Daemon.

Már egy ideje a szobámban ültünk, néma csendben. Én nem szólaltam meg, mert a fal bámulása érdekesebb volt, mint megbeszélni a problémámat, ami miatt hirtelen ilyen lettem.

Ennek kiváltó oka pedig nem más volt, mit Luke... ki gondolta volna.

Nem hiszem el, hogy majdnem fél éve dobott, de még mindig ugyanolyan érzéseket tud belőlem kiváltani, mint anno. És ezt szánalmasnak találtam. Egyrészt azért, mert barátom van, aki szeret engem és megpróbál mindent megtenni értem, másrészt pedig én már abban a tudatban voltam, hogy sikerült rajta továbblépnem. Aha, nagyon elhittem ezt is.

Viszont eléggé szánalmasnak találom részéről, hogy neki elvileg az Egyesült Államokban van valami nője, akit szeretnie kéne eléggé annyira, hogy ne az én életemet baszogassa.

-Lili hallod egyáltalán,amit neked mondok?

-Mi? Elbambultam, bocsi. - sütöttem le a szememet. - Mit kérdeztél?

-Azt, hogy minden rendben van-e veled. - megsimította a karomat, majd az ölébe húzott. - Szerintem nézzünk meg egy filmet, hátha attól egy kicsit kikapcsolódsz. - vetette fel az ötletet, mire én bólintottam egyet, hogy nekem oké.

Elindította az Agymanók című animációs filmet, majd odafeküdt mellém az ágyra. Igazság szerint mindkettőnk félig ült, félig feküdt, szóval a kényelemmel nem volt gond... Inkább csak azzal, hogy folyamatosan kattogott és kattogott az agyam, így nem tudtam figyelni a filmre.

Miért csinálja ezt Luke, hogyha elvileg neki van barátnője? Nem értem.

-Hahaha. - nevetett fel mellettem Daemon. - Ez vicces volt, nem? - kérdezte, majd rám és a kezemre pillantott, amivel - jelen esetben - a Luketól kapott gyűrűt basztattam. Ez nekem eddig fel sem tűnt.

-Aha. - mondtam egyhangúan.

Gratulálok Lili Anne Clifford! Ez aztán briliánsan meggyőző alakítás volt! Kihúzhatod a színészetet is a jövődből!

Daemon visszafordult a filmhez, és tovább nézte azt.

Könyörgöm, legyen már vége!

A siránkozásomból a barátom hangos nevetése szakított ki. Ránéztem a gyerekre, aki olyan szinten röhögőgörcsöt kapott, hogy ha hallottad volna a vinnyogását, akkor te is elkezdtél volna könnyes szemekkel nevetni. De nekem ez se ment most. Nem tudtam egyszerűen nevetni, hiába akartam.

-Figyelj Daemon... nekem ez most nem megy. Nincs kedvem filmet nézni. - mondtam neki, mire szomorúan felém fordult.

-Csinálhatunk mást is! Elmehetünk mondjuk abba a közeli fagyizóba, ahol múltkor voltunk vagy elmehe....

-Nem! - szakítottam félbe, a kelleténél egy kicsit hangosabban - Basszus, nincs kedvem, oké?

-Jól van na, nem kell így leharapni a fejem! - állt fel az ágyról, majd megindult az ajtó felé.