Domenico! ✔

3. - Domenico! /C./

- Domenico?! - magam sem tudtam, hogy kérdezem vagy mondom.

6 éve nem találkoztunk. De ez a férfi aki itt áll előttem már nem az a kisfiú aki akkor volt.
Jelenleg 22 éves és szemet gyönyörködtető látvány, még akkor is ha ilyen dühösen néz rám azokkal a káprázatos szemeivel. Istenem, most aztán tényleg bajban vagyok. Úgy néz rám, mintha menten ki akarná tekerni a nyakamat és szerintem nem járok messze az igazságtól. 

- Hát te mi a fészkes fenét keresel itt? - Camila sose tudta mikor kell befogni a száját

Domenico erre el vett az asztaltól egy széket és lovagló ülésben rá ült, úgy nézett ránk, hogy attól kedvem lett volna minden bűnömet egyszerre bevallani. Nem mintha olyan sok bűnöm lett volna, inkább annyira átható volt a tekintete.

- A nővéreddel szeretnék beszélni elsősorban, nem pedig veled ... - folytatta volna, de a húgom megint a szavába vágott

- Bökd ki mit akarsz mert Cat-nek nincsenek titkai előttem. - erre Domenico kérdőn megemelte a szemöldökét mint ha azt kérdezné, hogy "megengedtem, hogy félbe szakíts?"

- Camila ne merj még egyszer félbeszakítani különben esküszöm én szakítalak félbe. - közölte halálosan nyugodt hangon a húgommal. - Tisztában vagytok vele, hogy nincs veletek testőr, sem pedig az öcsétek, sem senki aki megtudna titetek védeni?

- Meg tudjuk védeni saját magunkat! - kiáltott rá Camila idegesen.

Domenico nem csinált semmi mást csak elővette a telefonját, írt egy sms-t, eltette a telefont és várt csendben miközben minket nézett. Egyszer csak egy fekete autó állt meg nem messze tőlünk és Angelo szállt ki belőle, aki legalább olyan mérgesen nézett mint Domenico. Majd taktikát váltott.

- Lányok! Testvérem! - köszönt ránk mosolyogva.

- Úgy gondolom Camila szeretne kicsit sétálni Veled! - a húgom úgy meglepődött, hogy hirtelen szóhoz sem jutott, pedig ilyen igazán ritkán van.- Jó lenne ha már haza felé tartana mert már biztos aggódnak értünk és ha odaértek mondd meg az apjuknak, hogy Caterina, velem van.

Angelo egy szót sem reagált. Halványan elmosolyodott, a kezét nyújtotta a húgomnak aki most már kicsit úgy látom félt, így elfogadta a neki nyújtott kezet és haza indultak. 

- Ugye nem fogja bántani a testvéred a húgomat? - kérdeztem kissé félve

- Nem jobban mint én téged! - nézett rám úgy, hogy alig bírtam tartani a szemkontaktust

- Nem tettünk semmi rosszat ... - mondtam volna csendesen, ha nem vág a szavamba

- Caterina! Kijátszottátok az testőröket, elszöktetek, az öcséteket meg sem vártátok, és amint láttam a kis akciótokat azonnal tudtam, hogy nem most csináltatok ilyet először. Szándékosan kockáztattad a testi épségedet. Annak a testnek az épségét ami már az enyém, ha netalán elfelejtetted volna. - hatalmas harag lett úrrá rajtam az utolsó mondata miatt

- Az érdekel, hogy veszélyeztettem magamat vagy az, hogy csak a TULAJDONODAT veszélyeztettem? - szinte kiabáltam

- Higgadj le! Különben pedig a kettő egy és ugyanaz szóval ne fáradozz azon, hogy megpróbálsz bűntudatot ébreszteni bennem. Nekem nincs szívem Cat. Szóval felesleges! 

- Elegem van abból, hogy mindenki ennyire szemmel tart. Nem akartunk rosszat csak kicsit egyedül lenni. A házban is mindenhova követnek és utálom ezt, azt meg még jobban utálom, hogy az egész a te hibád, hisz te adtad parancsba, hogy sosem hagyhatnak magamra.- adtam ki minden dühömet magamból és zúdítottam rá