Domenico! ✔

15. - Cambiamenti! /C./

- Nem sokára látjuk egymást! 

Két napja túl vagyunk az esküvőn.
Szívesen elsüllyedtem volna ott szégyenemben mikor megláttam, hogy a férfiak az érkezésünk láttán koccintanak a megkötetett üzlet örömeire. 
Költözünk át New Yorkba. Épp a testvéreimtől búcsúzkodom.

- Itt lesz! - vigasztal Camila mikor látja, hogy tekintetemmel az öcsémet keresem.

Azt akarta, hogy nekem a legjobb legyen. Még menyasszonyi ruhában is hajlandó lett volna megszöktetni. Annyira csodálom a bátorságáért. De én vagyok a legidősebb. Gondolnom kellett arra, hogyha egy ilyen döntést meghozok az milyen hatással lett volna az Ő életükre. 
Azt mondja, Ő nem fog elbúcsúzni tőlem. Nem tudja megtenni mert annyira fogok hiányozni neki. Ennek ellenére mégis abban reménykedem, hogy itt lesz. 
Amíg rá várok és a húgaimat ölelem, akaratlanul is meglátom ahogyan Domenico rosszalló pillantásokat lövell a ház felé a jeges tekintetével. Gondolom Ő is az öcsém hiányán töri a fejét.
Figyel mindenre. A nászéjszakánkon is annyira figyelmesen bánt velem. Meghazudtolt minden információt amit a rokonoktól a nászéjszakáról hallottam. Élveztem és Ő is. Mikor felrobbant bennem minden és elélveztem , olyan volt mintha a szívem túlcsordult volna valami új érzéstől. Egy olyan érzéstől ami még csak hírből sem hasonlítható a szerelemhez. Nem lehetek belé szerelmes. Ahogyan Ő sem belém. Aztán minden jó érzésem szertefoszlott mikor felhívta a figyelmemet arra, hogy én csak egy szerződés vagyok neki. De még így is ha minden így marad mint eddig akkor lesz egy csodás - lehetőleg hosszantartó- szerelem nélküli házasságunk. De ez még mindig több mint ami a legtöbb maffia családnak megadatik. 

Látom ahogyan Domenico még mindig az ajtó felé fordulva kérdőn felhúzza a szemöldökét majd felém fordul. Rám mosolyog. Jön az öcsém. Tudom. És igazam is van.

Odaér hozzám és egy szoros, hosszú, mackós ölelésbe zár. 

- Annyira fogsz hiányozni. - mondom elszorult torokkal.

- Caterina ne! Kurvára elérzékenyülök amiért erre kényszerülök. - tol el magától.- Annyi lehetőséget adtam arra, hogy máshogy alakuljanak a dolgok de te nem élték vele. Szeretlek.- ad egy puszit az arcomra és egyet a hajamra majd ott hagy. 

Csak állok ott. Szinte levegőt is alig veszek. Csak azt akartam, hogy mindenkinek jó legyen. Nem lázadtam mert Dom jó férjnek tűnik. Nem bánt, odafigyel rám és toleráns egy bizonyos mértékig. Ha apám ellen tiltakozom az egy dolog, de ha a Capo ellen kezdtem volna lázadozni képes lett volna megölni. Még ez sem érdekelt volna különösebben, de mikor megtudtam, hogy Cam hozzámegy Angelo-hoz tudtam, hogy kelleni fogok neki. A testvéreim miatt nem adtam fel. De az öcsém ehelyett csak azt érzi, hogy cserben hagytam.

Szomorúan ülök be az autóba ami elvisz az új életem felé. Néma csendben autózunk a reptérre és még akkor sem nagyon van mit mondanom, mikor a gépen ülünk. Az egész első osztályon csak ketten vagyunk. Egy idő után Domenico bele un a hallgatásba. Megfogja a kezem és ad rá egy csókot. Rá nézek, Ő pedig a szemembe néz.

- Téved, Cica. - mondja nekem

- Kicsoda és miben? - kérdezem tőle mert nem vagyok biztos benne, hogy mire céloz.

- Tudom , hogy Carlo meglógott a legénybúcsúról. - mikor látja, hogy meglepődőm el mosolyogja magát. - Bizony. És azt is tudom, hogy az esküvő elött meg akart szöktetni. - ha tudja akkor hihetetlen, hogy az öcsém még életben van. - De abban téved, hogy azt hiszi elveszített téged. Nem érti a szándékaidat. De ne aggódj. Idővel rájön, hogy miért tetted és megfogja érteni. 

- Remélem igazad lesz. - a vállára hajtom a fejem és úgy nézek fel a szemébe

- Biztosan igazam lesz. - mormogja majd megcsókol.

Amikor elnyújtja a csókot, vágyni kezdek rá. Akarom Őt. Annyira érzékéin bánik velem, hogy attól gyönyörűnek érzem magam. Ezt szeretném mindig érezni. A kezemet a nyakára teszem és hátul a tarkójánál a puha hajába vezetem az ujjaimat, erre megemel és az ölébe ültet. 
Lovagló ülésben vagyok rajta. Két kézzel a fenekemet markolja a szoknyám alatt míg az én egyik kezem  a hajában, a másik pedig az ingén és a gombjait próbálom kibontani. 

- Cica, ezt nem biztos, hogy itt kellene. - suttogja de az egyik keze már a mellemet markolássza

- Nem vagy elég meggyőző. - már végig van gombolva az ingje

- Meglehet. 

Lehúzza rólam a pólómat és a keze már a bugyimat húzza félre. Ügyetlenkedek egy sort a nadrágjával, de végül csak sikerül annyira kibontani, hogy az új kedvenc játékomat elővehessem. Két kezével a fenekem alá nyúl és magára húz. Vár , hogy megszokjam a méreteit.
Mikor mozgolódni kezdek akkor ütemesen emelget a popsimnál fel és le saját magán. 
Egy idő után áttér a mellemre. Annyira összenyomja őket, hogy alig kell megmozdítania a fejét ha egyikről a másikra akar áttérni. Engem egyre jobban magával ragad a pillanat. 
Ahogy lovaglok rajta és közben Ő is kényeztet ahol csak ér, hamar a csúcsra érek és pillanatokkal később mikor már egyre sűrűbben ismételgeti a nevemet ,Ő is követ.

Még mindig bennem van. A fejem a mellkasán pihen, az övé pedig az én fejemen. Elhúzódom és öltözködők mikor meghallom, hogy a boldog, kielégült pillanatunkat a hasam korgása zavarja meg. 

- Talán meg kellene etesselek. - mondja nekem vigyorogva de már felöltözve

- Nem fordítva kellett volna? Előbb a vacsora, aztán egy éjszaka? - indulok a konyha felé hátat fordítva neki.

Elkapja a könyökömet és maga felé fordít majd a szája az enyémre szorul.

- Caterina, te sokkal több vagy mint egy éjszaka. De vacsora attól még van. 

Bevezet a konyhába amit csak a gyertya fény világít be. Csodaszép. 

A vacsora alatt teljesen elbűvöl. 

Vacsora után pedig megyünk lefeküdni. Mikor levetkőzik és ahogy végig nézhetem a testén a kemény izmai játékát egyre csak az jár a fejemben, hogy mennyire tökéletes. 
Én is le vetkőzőm. Csak egy póló és egy bugyi van rajtam mikor a mellkasára húz.

Egyre csak EGY szó jár a fejemben. Egyetlen szó amit nem szabad kimondanom. Amit nem akarok kimondani, de mikor az ütemes szív dobogását hallgatva elalszom, a szó már visszhangzik a szívemben. 

Nagyobb gondban vagyok mint amilyenből egy hamar kikeveredhetnék!

* Cambiamenti - Változások!*