Domenico! ✔

34. - Forestiero! /D./

A feleségem miért ölelget - mosolyogva- egy idegen férfit?
Miért örül neki ennyire és Carlo miért vigyorog?

KI EZ A FÉRFI?

Angelo és Camila ugyanolyan zavarodottnak tűnnek mint én de Ők is várnak.
Várunk arra, hogy megtudjuk ki a titokzatos idegen és, hogy miért Ő Caterina nagy ötlete...

- Honnan tudtad, hogy hol találod meg? - kérdi Carlo, Catet

- Nem tudtam. Csak felhívtam és írtam neki. Tudtam, hogy nem hagy cserben. - a feleségem úgy néz rá mintha Ő lenne a messiás. Idegesít...

- Most már megtudhatnánk ki is Ő? - kérdezem kissé morcosan de nem érdekel.

- Bocsánat. Igazatok van, Ti nem ismeritek. Ő a férjem Domenico, az öccse Angelo és a felesége, aki a húgom is, Camila. - mutat be minket sorba, majd mikor Őt mutatja be vissza áll mellé -  Srácok, Ő itt Aiden. - komolyan azt hiszem, hogy rosszul hallok!

Aiden! Aiden! Az az Aiden akivel a feleségem volt a terhessége alatt.
Aki mellette lehetett és megtapasztalt mindent amit én már csak késve.
Akit egy évig kerestünk a pokol legmélyebb bugyraiban is de sehol sem lett meg... erre a feleségemnek elég egy üzenetet hagynia neki és azonnal előkerül. Hihetetlen.

- Örülök, hogy megismerhetem a Capo Dei Capi-t! - nyújta a kezét nekem de én válaszul csak megragadom Cat karját és az oldalamhoz rántom. Már csak a mihez tartás végett.

Angelo sem foglalkozik vele, viszont Camila-t leveszi a lábáról.
A Conti-k jól kijönnek vele.

- Bunkó voltál! - suttogja Cat mikor a többiek a konyhába vonulnak.

- Komolyan? Nem is tudom miért...

- Domenico. Figyelj...

- Nem. Te figyelj Caterina. Életem legrosszabb és legnehezebb időszaka volt amit mellette töltöttél és sajnos pont azért mert mellette töltötted. Nem tudom miért Ő a nagy ötleted de tőle semmi nem kell. - kurva mérges vagyok!

- A lányunkról van szó Domenico! Szépen tedd félre a büszkeséged és fogadd el, hogy kell Aiden segítsége.

- Én vagyok a Capo. Az én nevem ajtókat nyit meg.

- Vagy épp csuk be. Aiden jól el tud tűnni. Nyomtalanul. És olyan embereket ismer akik lehet, hogy neked nem segítenének.

- Nem tetszik ha hozzáérsz.

- A neved a nevem, a gyűrűd az ujjamon, és van egy közös gyerekünk. Mi kell még, hogy elhidd, hogy a tiéd vagyok?

- Minden. Te. Szeretlek.

- Én is szeretlek téged.

Bár konkrétan nem mondtam ki de Cat nagyon jól tudta, hogy nyert ügye van.
Nagyobb szükségem van a lányomra mint a büszkeségemre.
A konyhában fesztelen légkör uralkodik.
Ez azért meglepő mert ezekszerint Aiden, Angelo-t is megnyerte magának.

- Aiden. - szól Caterina mire a többiek mind elhallgatnak - A segítségedre lenne szükségünk.

- Kicsi, ezt magamtól is kitaláltam. Mondd, hogy miben és ha tudok segítek. - ez a fasz már becézgeti is a feleségem...

- A lányunkat elrabolta egy nő aki nem az volt akinek hittük és mintha a föld nyelte volna el sehol sem találjuk és senki nem tud semmit. - vettem át a szót mire Aiden figyelmesen hallgat.

- Tudsz segíteni ugye? - kérdi reménykedve Caterina

- Párat telefonálok és meglátjuk mit tehetek.

Aiden kimegy a nappaliba és telefonál míg mi kupaktanácsot tartunk a konyhában.

- Nyugodj meg nővérkém. Segíteni fog. Tud. Én bízom benne. - mondja Carlo, Cat-et magához ölelve

- Nagyon beleélitek magatokat. - mondja ki a gondolataimat Angelo

- Tudjuk, hogy mire képes. - válaszol Cat.

- Majd mindjárt többet fogunk tudni. - sóhajtja Camila

Aiden visszajön de valami nagyon nem stimmel vele.

- Mondd, hogy tudsz valamit. - remény csillog Caterina szemeiben.

Aiden lehajtja a fejét, mire Carlo szorosabban magához húzza Cat-et akinek addigra más csillog a szemeiben. Mi még levegőt is alig kapunk.
Rosszul vagyok. Ideges vagyok, mérges és dühös, csalódott, reményvesztett.

- Sajnálom Caterina...

* Forestiero - Idegen! *