Domenico! ✔

21. - Amnesia! /C./

Arra riadtam fel az éjszaka közepén, hogy egyedül fekszem az ágyban majd hangosan csapódott odalent több minden. Kiugrottam  és a lépcső korlátig rohantam megnézni mi történt és láttam ahogyan Domenico tör-zúz a konyhában, Vitto pedig mindent figyel.

- Takarodj!

- Nem amíg Caterina vagy Angelo itt nincs. - szegült ellen Vitto ami nagyon meglepett. Leértem és bólintottam neki, hogy távozhat.

Mikor már elment odamentem a nappaliba, hogy kiderítsem mi ez az egész felfordulás, mert Dom akkor már ott ült.

- Mi történt? Jól vagy? - kérdezem tőle bátortalanul

Vagy negyed órán át ültem mellette  a kanapén és simogattam a hátát. Olyan mintha itt sem lenne. Mintha transzban lenne. De legalább már megnyugodott.

- Mit érzel irántam Cat? - kapja el a hátát simogató karomat.

- Semmit - annyira megdöbbenek, hogy azt sem tudom mit feleljek.

- Én kedvellek. Sőt talán több is. Pedig ez helytelen, kockázatos és veszélyes. - a mondat első fele akkora örömet okoz, hogy az szinte ellépzelhetetlen. Pedig a második részre kellenne összpontosítani de nem tudok.

- Én is kedvellek. - annyira szorítja a csuklómat, hogy már fáj.

- Ne tedd!

Hirtelen kap a szám után és harap bele az alsóajkamba. Eltépi a pólót amiben aludni szoktam és erősen szívni kezdi a mellemet.
Érzem, hogy most durvább lesz mint szokott. Ez az igazi Domenico!
Letépi a bugyimat, felállít és neki lök a kanapé háttámlájának.

- Mondd, hogy élvezed Cat! Mondd, hogy te is akarod ezt. Tudnom kell! - könyörgő hangja a szívembe mar.

- Élvezem. Akarom. Téged akarlak.- őszinte vagyok.

Ahogy meghallja a válaszom, erősen rászorít a csípőmre és hátulról hatol belém. Nem hazudok... nagyon fáj. Egyre jobban és Ő nem áll meg hiába húzodom el tőle.

- Domenico! Ez nem jó.- de mintha meg sem hallana. Hirtelen bele karmolok a karjába annyira, hogy vérezni kezdjen, mire felkiállt és elenged.  Szembe fordulok vele.- Élveztem. Akartam. De nem akkor ha te, nem te vagy és holnap emlékezni sem fogsz arra ami köztünk történt. - ott hagyom és sírva zárom be a hálószoba ajtaját. 

Arra ébredek fel, fázom. Már annyira hozzászoktam ahhoz, hogy együtt alszunk, hogy egész furcsa nélküle ébredni.
A nap sugarai már besütnek a szobába, ami nekem feltűnik az mégis ez a hatalmas csend, amit sokáig nem élvezhetek mert hatalmas csattanással vágódik ki a hálószoba ajtaja. 
Már nincs bezárva...

- Caterina! - szól rám erélyesen de látom, hogy majd szétveti a düh

- Igen?

- Elmondanád, hogy miért volt bezárva az ajtó és miért vannak rajtam ezek a nyomok? - mutatja a kezét ami tényleg elég csúnya.

- Nem emlékszel ? -kérdezem döbbenten.

- Csak arra, hogy egymásnak estünk. 

- Szuper... Leginkább te estél nekem. Majdnem megerőszakoltál és szinte éreztem, hogy nem vagy magadnál ezért van rajtad a karmolás nyomom, ugyanis nem akarok akkor szexelni veled, mikor azt sem tudod ki vagyok.

- Caterina... - szóhoz sem jut.

- Teljesen begőzöltél.- a szavába vágok. Nem akarom hallgatni a bocsánat kérését. - Még Vitto-val is kiabáltál és porig romboltad kb a konyhát. Mi történt? - kérdezem a szemébe nézve. A tekintetét rám fordítja és válaszol.

- Meghalt az apám!

Elfelejtem, hogy működnek az életfunkcióim. Nem pislogok, nem veszek levegőt és nem reagálok. Mert nem tudok.
Ha az apja meghalt , akkor Ő az új Capo.
Az Ő élete lesz mindennap veszélybe, neki kell mindennap lebonyolítania halálos ügyeket. Ő az aki vagy túléli vagy sem.
Vicces, hogy egyetlen mondat mennyit változtathat az életeden.
Ha eddig azt gondoltam, hogy veszélyes lenne beleszeretni akkor most már TUDOM , hogy az lenne.

- Cica. Mondj valamit. - rám nézve kérlelve és az ölébe húz, amit hagyok neki, vagy mégsem..

- Nem tudok mit. - ugrok fel az öléből és rohanok a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam.

Elhatározásra jutottam.

Kerülni kell minden meghitt, édes, szenvedélyes, intim pillanatot. Akkor kisebb az esély arra, hogy mélyebb érzéseink lesznek egymás iránt.
Nem szeretkezhetünk. Dugunk vagy baszunk mert az érzelmek nélküli, ösztön vezérelt.
Szeretkezni tilos!
Nincs becézgetés, összebújás, egymás ölében ücsörgés, nyilvános érzelem kinyílvánítás. Semmi.
Teljesen hidegnek és közönyösnek kell lennünk egymás iránt.

- Mi a baj Cica? - kérdezi Domenico mikor kilépek a fürdőből, hogy ruhát keressek magamnak.

- Semmi. Csak hagyjuk ezt. - lépek el előle mikor ölelné át a derekamat.

- Mit hagyjunk? - kérdezi értetlenül.

- Ne kelljen elmagyaráznom kérlek.

- Pedig nagyon úgy fest, hogy el kell mert baromira nem értek semmit.

- Köztünk nem lehet semmi ilyesmi - mutogatok kettőnk között.

- Milyesmi?

- Semmi meghittség, semmi romantikus, semmi gyengéd. Nekünk ez kockázatos. De főleg neked az. Most pedig, hogy Capo lettél még kockázatosabb. Én nem tudom ezt úgy csinálni, hogy ne érezzek semmit. Viszont biztos lehetsz benne, hogy nincs semmi amivel rá tudnál venni, hogy a saját érzéseimmel veszélybe sodorjalak. Mert igen! Vannak érzéseim irántad. De nem kockáztatok.- visszatartom a sírásom, kilépek az ajtón és futok le a lépcsőn.

Muszáj levegőhöz jutnom. Nem tudok racionálisan gondolkodni ha a közelemben van. Sétálok egyet és akkor majd minden a helyére kerül.
Még hallom ahogyan a nevemet kiabálja utánam de már nem figyelek. Becsapom az ajtót, belépek a liftbe és mikor az leért akkor elmegyek.
Keresek egy eldugott helyet amilyen ez a városszéli, régi kis kávézó is.
Leülök a sarokba, és kérek egy teát.
Tudom, hogy Lorenzo valahol a közelemben van viszont azt is tudom, hogy nem fog elárulni.
Túl sokat tudunk egymásról ahhoz, hogy az árulásnak akár csak a gyanúja is eszünkbe jusson.
Mikor megkaptam a teám és tudom, hogy senki nem figyel, szabadon engedem a könnyeimet.
Sírok mindenért.
Sírok amiatt ami történt, amiatt amit elvesztettünk és amiatt amink lehetett volna.
Minden jól alakult amíg Dom apja meg nem halt. Most már semmink sem lehet.
Nem akarok egy olyan embert szeretni akit bármelyik pillanatban elveszíthetek.

Pedig nagyon úgy néz ki, hogy Velem most mégis ez a helyzet.

Beleszerettem Domenico-ba!

* Amnesia - Amnézia ( Emlékezet kiesés) *