Már a repülőn ülök Angeloval és a telefonom megállás nélkül csörög. De nem Caterina keres. Szívem szerint el sem jöttem volna, de én ezt már nem bírtam tovább. Nem bírtam csak tehetetlenül ülni és várni, hallgatni ahogy zokog és feladni a reményt.
Nem! A remény hal meg utoljára!
Viszont félek, hogy félreértelmezte amit látott. Nem tervezek mostanában haza menni. Fontos dolgokra sikerült rájönnöm és találtam egy nyomot is ami a lányomhoz vezethet. Én még nem adtam fel. Caterina viszont igen. Sokszor én is úgy éreztem, hogy már csak olyas valamiért harcolok amit nem tudok feldolgozni, de nem. Tudom, hogy tennem kell valamit, hogy ha ki is derül, hogy a kislányomat elveszítettem legalább tiszta lelkiismerettel gyászolhassam meg.
Hívogatnak a Conti-k. Carlo, Camila, de még Claree is. Nem veszem fel. Mindet hangpostára irányítom mert fogalmam sincs mit mondhatnék nekik anélkül, hogy nem élesztenének reményt Caterina-ba.
Amikor Pablo elrabolta Caterina-t akkor én Őt megöltem. Szívfájdalom nélkül. Viszont azt elfelejtettem, hogy hatalmas rokonsága volt és, hogy messzire elért a keze, de mivel én vagyok a Capo ezért eddig ezzel nem foglalkoztam. Caterina-t bedrogozta, megvagdosta, bántalmazta, én pedig megfizettem érte.
Hinnem kellett volna Caterina-nak mikor azt mondta, hogy ismerős neki.
Ugyanis ismerős is lehetett neki.
Nina, aki a kislányom elrabolta, annak a Pablo-nak a rokona aki a feleségemet rabolta el.
Spanyolországba tartunk az öcsémmel, hogy pár dolognak utána járjunk. De ez nagyon nehéz.
Nehéz otthon hagyni Caterina-t szenvedni.
Mert tudom, hogy szenved. És ezt a bánatot semmi és senki sem enyhítheti. Esetleg az idő.
Carlo nyugtatót adott neki és az kiütötte kis időre de még álmában is zokogott.
Próbáltam feltűnés nélkül eljönni de nem sikerült. Meglátott.
És ha őszinte akarok lenni - úgy értem, hogy tényleg BAROMIRA őszinte - akkor kurvára nehéz volt úgy ott hagyni. A lépcső tetején állva, kisírt szemekkel, csalódottsággal és reményvesztettséggel a szemeiben. Legszívesebben hozzá rohantam volna, hogy megvigasztaljam de nem tehettem. A gép várt ránk és jönnöm kellett.
Jönnöm kellett tenni azt amihez a legjobban értek: Életeket ontani életekért!
Angelo velem jött, de szerintem csak azért, hogy nehogy teljesen bekattanjak vagy kárt tegyek valaki olyanban akiben nem kellene. Az öcsém a legnagyobb támaszom miközben én senkié sem tudok lenni.
- Most hívott Camila. Caterina viselkedése túl gyanús nekik. - mondja az öcsém mikor visszaül mellém.
- Hogy érted azt, hogy túl gyanús?
- Túl nyugodt. Te eljöttél, Ő pedig csak van. Nem sír, nem zokog, nincs kiborulva. Cami azt mondta, hogy leginkább olyan mintha nem is lenne ott fejben. Mint egy élőhalott. Csak test de nincs benne semmi...
- Mintha csak létezne de nem élne.
- Így van. Szerintük túl nagy csapás volt neki, hogy látott téged is elmenni, mert így azt hiszi téged is elvesztett és nem maradt senkije. Elvesztett mindent ami fontos volt neki. Domenico lehet mégis jobb lenne visszafordulni, vagy jobb lenne ha felhívnád és beszélnél vele. Ebbe bele fog rokkanni.
- Caterina erős.
- De nem ennyire. Van egy olyan pont ahol már neki is túl sokká válik minden. Hívd fel vagy forduljunk vissza Domenico!
- Nem! Addig nem megyünk haza amíg meg nincs a lányom és addig nem is hívom fel telefonon. Úgysem tudnék olyat mondani ami megnyugtatná így inkább nem is mondok neki semmit.
Az öcsém csak sóhajtott egyet majd elfordult tőlem. Nem ért egyet a döntésemmel tudom, de ez van.
Nem fogom Caterina-t hamis ábrándokba ringatni, hogy aztán még jobban fájjon neki egy újabb csalódás. Nem beszélek vele míg meg nincs a lányunk.
MERT ÉN NEM ADOM FEL A REMÉNYT!
* Sono andato a! - Elmegyek*
YOU ARE READING
Domenico! ✔
Romantik/B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T./ Az igaz szerelem mindenki életébe csak egyszer jön el! Én azt hittem, hogy a kényszer házasságba nem tapasztalhatom meg! Hozzáadtak a következő maffia főnökhöz pedig ez akár az életembe is kerülhet. Ugyanis van egy titkom! O...
