Domenico! ✔

33.- A volte! /C./

- Caterina könyörgőm! - lép be az ajtón de én megállíthatatlan vagyok. Hozzá lépek és egy akkora pofont lekeverek neki, hogy a feje elfordul az ellenkező irányba. 

- Hányszor tiltakoztam ellene? Hányszor mondtam, hogy ne vidd el? Hányszor kértem, hogy tartsd tőle távol azt a kurvát? - üvöltök az öcsémmel mintha muszáj volna. Mert az!

- Tőletek zeng az egész ház! - sétál be Camila is, mire csak egy haragos és egy bűnbánó nézés a jutalma. - Srácok nagyon nem most kellene egymás ellen lennetek.

- Nem? Nem? - kiabálok rá. - Hát mikor? Tán mikor hagyta, hogy a nője elrabolja a lányomat akkor kellett volna nem?

- Angelo és Domenico már dolgozik az ügyön. Pillanatokon belül meg lesz. - mondja csendesen Carlo.

- Te csak ne takarózz a férjemmel. Eleve elvesztened sem lett volna szabad. Ki sem sétálhatott volna a látókörödből. Ha randizni akarsz azt ne a lányommal tedd. Ha viszont a lányommal akarsz lenni akkor ne vidd magaddal a randidat. Bár hála neked mostanában nem lesz ilyen problémánk.

- Caterina bármit megteszek csak bocsáss meg nekem. 

- Csak találjuk meg a lányomat! - azzal ott hagyom Őket a nappaliban.

Már az autóban ülök és Lorenzo vezet. Bölcsen teszi, hogy nem szól egy szót sem mert most jelenleg nem vagyok alkalmas arra, hogy beszélgessek vele. 
Vitto már nem ilyen bölcs. Megszólalna de leintem és sietek a klub alaksorába, hogy Domenico-t megkeressem.

- Kicsim... - szól elgyötörten mikor belépek.

- Van valami? - kérdezem reménykedve.

- Eddig semmi de ne félj nap végére tudom, hogy már többet fogok tudni. Annyira sajnálom Cica. Hallgatnunk kellett volna rád. Carlo, hogy van? - egészen meglep a kérdésével mert eddig sosem érdekelte, hogy mi van az öcsémmel. Felhúzott szemöldökkel nézek a szerelmemre aki hamar el is magyarázza a helyzetet miközben az ölébe húz. - Imád téged. Imádja Chloe-t is. Kurva nagy csapás lehet neki, hogy elvesztette a keresztlányát és közben te is szidod. Most ez egy akkora szakadék lett közte és közted amit nehezen hoz helyre és ezzel Ő is tisztában van. De legközelebb azért ne verd majd meg ennyire.

- Honnan....

- Camila. Felhívtam és tudtam, hogy ha kiabálsz vele akkor meg is ütötted és ebben a húgod csak megerősített. 

- Nem tudtam tovább visszafogni magam... 

- Tudom.

- Ha bármi történik vele abba én belehalok....

- Shhh Kicsim. Nem lesz semmi baj, ne aggódj. Mindent megoldunk. Együtt. 

- Te, hogy lehetsz ennyire nyugodt?

- Én belelátok azokba a kapcsolatokba amikbe te nem. Tudom, hogy a háttérben fut össze az összes szál. Tudom, hogy hol kell és kit kell keresni ahhoz, hogy megtaláljam azt amit szeretnék... - hirtelen ötletem támad, felugrok Domenico öléből és futni kezdek kifelé. - Caterina! - hallom, ahogy a férjem a nevemet kiabálja utánam de már nem állok meg. 

- Lorenzo indulunk haza. Siess már! - szólok rá erélyesen mikor nagy nehezen beszáll a kocsiba.

- Mit tervezel ? - kérdezi Lorenzo

- Van egy ötletem. Domenico juttatta eszembe igazából mikor azt mondta, hogy  a háttérben fut össze minden és , hogy kell valaki olyan aki jó a keresésben, sok kapcsolata van és jól tud rejtőzködni. Én pedig pont ismerek egy ilyen személyt.

- De nem szeretem amikor így nézel. Akkor mindig valami rossz történik. 

- Most nem fog. Ne aggódj.

Este mindenki a mi nappalinkban van. És mindenki vár az ötletemre.

Angelo, Domenico, Carlo a tv-vel szemben a kanapén foglalt helyet. Camila a fotelben. Én pedig járkálok fel-alá. 
Ha kiszámolom, hogy mikor szóltam neki és kb. mennyi idő kell ahhoz amíg ideér akkor valahogy most kell megérkeznie.
Kopogás zavarja meg a csendet, mire a három fiú felugrik, nekem pedig hatalmas mosoly terül szét az arcomon.
Kinyitom az ajtót és mikor meglát egy mosoly terül szét az arcán majd ölelésre tárja a karjait. 
Gondolkodás nélkül a nyaka köré fonom a karjaimat és szorosan átölelem. Ahogyan Ő is engem.

- Szia! - suttogom a fülébe majd mikor elhajolok tőle csak egy mosoly a válasza.- Köszönöm, hogy eljöttél... 

Tudom, hogy Ő a megoldás a problémáimra. Ismét.

* A volte - Néha! *