Már egy hete nem tudok semmit Domenico-ról... de a helyzet az, hogy nem is akarok tudni róla semmit.
Ha itt tudott hagyni, úgy, hogy csak simán hátat fordított nekem és kilépett az ajtón akkor nincs miről beszélnünk.
Camila és Angelo beszélnek de soha nem kérdeztem meg miről mert ez sem érdekel.
Már semmi sem érdekel!
A lányom meghalt, a férjem elhagyott, ezek után nincs ami érdekeljen.
Csak vagyok. Így nem élet az élet. Főleg úgy nem, hogy itt vagyok a közös otthonunkban és minden a veszteségeimre emlékeztet.
MINDEN!
El kell innen tűnnöm minél hamarabb.
Rosszul vagyok attól, hogy az egyik szobába lépve minden Domenico-ra emlékeztet, a másikban pedig minden Chloe-ra.
El akarok menni de valaki folyamatosan szemmel tart.
Amikor a húgom a soros akkor könyebb meglépnem mert Ő jobban bízik bennem mint az öcsém.
Még egy órája van Carlo-nak feltéve ha ma is akkor cserélnek mint tegnap. Addig én össze tudok készülődni.
Egy kézi bőröndbe teszek pár ruhát, iratokat, útlevelet, pár fontosabb dolgot, tusolok, megcsinálom a hajam és elindulok.
A nappaliban a húgom pizsiben tvzik. Rámnéz majd kérdőn felvonja a szemöldökeit.
- Már megőrülök itt. - sóhajtom szomorúan. - Nem mozdulunk ki egy kicsit? Ehetnénk egy sütit vagy valamit. Vagy most nincs kedved? - kérdezem lemondóan enyhén rájátszva a szerepemre.
- Jajj dehogynem. - ugrik a nyakamba és ölelget. - Leszaladok, átöltözöm és mehetünk. Kb 10 perc és itt vagyok. El ne indulj nélkülem. - nevet és már el is viharzott.
Felszaladok az emeletre a táskámért, bepattanok a liftbe és már be is ültem a rám várakozó taxiba.
A reptérre megyek ahol felszállok arra a gépre amire még otthon foglaltam jegyet.
Felszállás után leellenőrzök mindet.
Laptop? Nálam. Telefon? Otthon az ágyon. Más amivel a nyomomra bukkanhatnak? Nincs.
Amikor leszállok a gépről, autót bérelek és a már jól ismert, tengerparti házhoz hajtok.
'Tartalék kulcs a virágcserép alatt' - hallom a fejemben az öcsém hangját mikor először utaztam ide, mindig ezt hajtogatta.
Amint kinyitom az ajtót és felemelem a fejem, észreveszem, hogy farkas szemet nézek egy fegyverrel.
- Mi a francot csinálsz? - kérdezem halál nyugodtan Aiden-től.
- Én? Te mit csinálsz? Csak besettenkedsz ide, jó hogy nem sütöttem el. Te meg vagy őrülve teljesen. Hát szólni nem tudtál volna, hogy jössz? - kérdezi nagyon mérgesen
- Nem gondoltam volna, hogy itt leszel.
- Hol a bánatba lennék?
- Nem tudom. Nem gondoltam alaposan végig. - mondom csalódottan miközben lepakolom a csomagjaimat.
- Egyébként mit keresel itt Kicsi? - használja a már jól megszokott becenevemet.
- Levegő változásra volt szükségem így megléptem.
- Megléptél? Megint elszöktél? Könyörgöm, mondd, hogy nem. - temeti az arcát a kezeibe.
- Figyelj! A lányom elvesztettem, a férjem elhagyott- erre felkapja a fejét - és nem akartam tovább ott maradni ahol minden rájuk emlékeztet viszont a testvéreim nem engedtek volna el csak úgy. Csak így tudtam kivitelezni.
- Istenem Caterina. Hihetetlen vagy. És mesélj mi van Domenico-val?
- Mikor legjobban magam alatt voltam, Carlo adott nyugtatót, hogy tudjak végre aludni. Mikor felébredtem akkor Ő már két bőrönddel ott állt az ajtóban, rám nézett majd se szó, se beszéd távozott. Azóta nem keresett. Nem beszéltünk és a tesóim sem tudnak többet mint én.
- Lehet, hogy félreérted.
- Hogy lehetne ezt félreérteni Aiden?
- Nem tudom Caterina. Nem tudom, de kell, hogy legyen rá normális magyarázat. Téged ép eszű férfi nem hagyna el. Mellesleg jó, hogy itt vagy, ugyanis beszélnünk kellene.
- Mondjad.
- Ülj le! - parancsol rám, és ezt a hangnemet csak ritkán használja velem szemben így azonnal leülök a kanapéra, Ő pedig mellém a fotelba. - Először is tudnod kell, hogy mélységesen sajnálom, hogy semmit nem tehettem már a kislányodért. Ez azóta sem hagy nyugodni. Könyörgőm bocsáss meg nekem Kicsi. - szinte suttog, de látom mennyire megtört.
- Semmi baj, így is rettenetesen örültem, hogy legalább tudtam, hogy igaz barát vagy és számíthatok rád ha úgy hozza az élet. Köszönöm Aiden. Köszönöm, hogy a barátom vagy és, hogy bízhatok benned.
- Ez még nem minden. Lehet, hogy már nem lényeges és tudom, hogy ez így utólag már édes kevés de megtudtam, hogy hogy sikerült Nina-nak elrabolnia a lányotokat. Segítettek neki méghozzá nem is akárki.
- Kicsoda?
- Biztos, hogy tudni akarod? Fel akarod tépni ezeket a sebeket?
- Most már hallanom kell.
- Tessék. - elém csúsztat pár képet az üveg asztalon amikre egyszerűen nincsenek szavak... Csak ülök és bámulok és szóhoz sem jutok.
- Nem. Ez nem lehet.- emelem fel könnyes szemeimet Aiden-re. - Ez nem lehet igaz Aiden...- már zihálok. Alig kapok levegőt. Sőt annyira zokogok, hogy szinte légszomjam van. - Hiszen... Hiszen ez az én ... - nem bírom abba hagyni a zokogást és hirtelen már csak azt hallom ahogy Aiden a nevemet kiabálja majd két erős kar fonódik rám és lefektet de akkor már mindegy mert előttem már elsötétült minden....
Édes tudatlanság. De a fájdalom itt sem szűnik meg. Az árulás fájdalma....
* Incertezza - Bizonytalanság! *
YOU ARE READING
Domenico! ✔
Romance/B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T./ Az igaz szerelem mindenki életébe csak egyszer jön el! Én azt hittem, hogy a kényszer házasságba nem tapasztalhatom meg! Hozzáadtak a következő maffia főnökhöz pedig ez akár az életembe is kerülhet. Ugyanis van egy titkom! O...
