Hihetetlen, hogy itt hagyta nekem Vitto-t! Szabadságot akarok és erre mit csinál? Rám hagyja a testőrét. A kis maffia főnök testőre! Mintha az én testőröm nem lenne elég jó.
Annyira idegesít!
Éppen sétálok le az emeletről, mennék a konyhába de az öcsém az utamat állja.
- Arrébb mennél? - kérdezem tőle
-Nem! Elegem van abból, hogy mindig az van amit te akarsz! - kiált rám szinte tajtékozva
Attól félek, hogy álmodom és ez nem történik meg mert az öcsém nem lehet annyira hülye, hogy azt higgye, hogy valaha is az volt amit én szerettem volna. Soha nem hallgattak meg, soha nem figyeltek rám. Akkor ez most miről beszél? Értetlen tekintetem láttán belekezd a magyarázkodásba.
- Apánk nem fog megbüntetni téged amiért elszöktél az iskolából. Domenico szemet hunyt felette és Ő mondta apánknak, hogy ezentúl nincs joga büntetést kiszabnia rád! - mosolyom láttán még idegesebb lesz - Azt mondták mindketten, hogy az én felelősségem vagy, de nekem meg rohadtul elegem van belőled.
Nem igazán érdekelt a siránkozása így hátat fordítottam neki és elindultam a konyhába. Nem én kértem, hogy foglalkozzon velem. Nem én akartam a nővére lenni. Ez így lett és ennyi.
De Ő nem adta fel. Jött utánam. A testőreink pedig utánunk. Szép látványt nyújtottunk.
- Rohadtul nem az lenne a dolgom, hogy egy szolga után rohangáljak, mintha nem lenne dolgom.
- Nem vagyok szolga. - kiáltottam rá mert a türelmem már a végét járta
- Miért? Te minek nevezed azt akit eladnak? Csak a szolgákat lehet eladni. Semmit nem csinálhatsz nélkülem. Nem akarlak meggyűlölni azért mert utánad vagyok kényszerítve mint egy kiskutya. Viszont azt is utálnám ha az én felelőtlenségem miatt esne bajod. Nehogy bármit tenni merj ezentúl úgy, hogy én nem vagyok ott...
- Nekem nem parancsolgatsz! - elkapott és közel rántott magához majd a szemembe nézett. Két éve ezt még nem tehette volna meg.
- Levegőt sem vehetsz ha én nem vagyok melletted! Megértetted? - nagyon rosszul esett
Régen a testvérem volt. Szerettük egymást. Ma már nem vagyok egyéb csak egy új kötelessége. A felelőssége. Meg fog gyűlölni mert már nem tekinthet rám a testvéreként. Már csak feladat vagyok neki. Ez jobban fájt mint bármi.
Ők a családom. Camila 11 hónappal , Carlo kettő évvel, Claree pedig 4 évvel fiatalabb. De Ők a családom. Úgy kellett felnőnünk, hogy szeretetet alig kaptunk így mi tartottunk össze. Mi voltunk az egység. A család. De most ez is szétesni látszik, sőt szét is esik ha az öcsém ellenem fordul. Eddig mindent megoldottunk, de félek ez nagy falat lesz ezúttal.
A konyhában állva láttam, hogy Vitto szánakozó pillantást vet rám de most még ez is rosszul esett.
Kirohantam a házból és az új autóm kulcsát szorongattam a kezemben. Beültem és elhajtottam. Hallottam, hogy minap az iskolában egy új lezárt terültem illegális gyorsulási verseny lesz. Odamentem. Jó sofőr vagyok. Jobb mint a testvéreim és jobb néhánynál apám alkalmazottai közül. Ezért nem testőr vagy sofőr hord minket az iskolába. Minek mikor jobban vezetek mint a saját sofőrünk?!
Játszani szerettem volna. Ideges voltam és tudtam, hogy így annyira nem leszek jó formában de ismerem az autókat. Tudtam, hogy amit Domenicotól kaptam az bármivel fel tudja venni a versenyt. Jött egy srác és éppen belekezdtünk volna mikor Ivan és Vitto azonnal kiszedtek a volán mögül és a kocsit is elhozták onnan. Kisebb lázadás tört ki az elmaradt verseny és a már megtett tétek elvesztése miatt, de hamar találtak mást aki beáll a helyemre.
Haza még nem akartam menni így nem igazán tudtak mit kezdeni velem. Láttam rajtuk, hogy tanácstalanok és ezt az időt kihasználva mentem volna a kocsimhoz, hogy elszeleljek onnan mikor megláttam az öcsémet kiszállni a saját kocsijából.
- Azonnal indulj haza! - parancsolt rám
- Nem! Elegem van belőled.
- Nem megmondtam, hogy nélkülem nem csinálhatsz semmit? - kiabált rám
- Szarok rá, hogy mit ... - akkora pofont kaptam tőle, hogy majdnem összeestem tőle.
Akár mi is történt de soha nem ütöttük meg egymást. Kaptunk elég verést az apánktól. Soha nem ütöttem volna meg az öcsémet, de Ő ezzel nem törődött. Ő kezet emelet rám. Azonnal könnybe lábadt a szemem a fájdalomtól - nem a testi fájdalomtól bár azért az se utolsó, hanem inkább a lelki fájdalom miatt. Nem gondoltam, hogy képes rá.
Elkapta a karomat és berángatott a kocsijába majd elhajtott velem, bár fogalmam sem volt hova megyünk. Sietett. Hajtott mint egy őrült, azért, hogy lerázza a nyomunkba lévő Ivant és Vitto-t . Egy fél órával később, külvárosi széles föld úton hajtottunk és egy hatalmas ház elött parkolt le. Kirángatott a kocsiból mikor féltem kiszállni. Bementünk és egy csomó vele egykorú srác volt ott.
- Mindenki azonnal takarodjon! - kiáltott az öcsém. Még soha nem láttam ezt az oldalát és őszintén félelmetesnek találtam.
- Hol vagyunk? - kérdeztem csendesen
- Itt folyik a kiképzés. Lent az alaksori szobákban. Itt nyugodtan tudunk beszélni és itt soha senki nem fog keresni minket.
- Én inkább visszamennék. - suttogtam
- Addig nem megyünk innen sehova amíg meg nem beszéltük ezt az egész szart ami közöttünk lett.
- Mit beszéljünk meg rajta? Megütöttél! Megütöttél! Én soha nem bántottalak volna. Rohadtul szeretlek és mindig védtelek még a saját káromra is, mert az öcsém vagy és csak mi vagyunk egymásnak, de téged ez nem érdekelt. Rám támadtál ki tudja miért! - örjöngtem mert mást nem igen tudtam tenni
- Az én felelősségem lettél....
- Csak a nővéred akarok lenni, nem a teher a válladon!
- Nem vagy teher! Az a teher, hogyha te ellenszegülsz akkor engem büntet meg érte a jövendő Capo meg az apánk! Az a teher, hogyha elbaszol valamit akkor megölnek! Nem akarlak elveszíteni de mégis minden egyes istenverte cselekedeteddel csak azt bizonyítod be , hogy veszélyezteted az életedet! - kiabált már Ő is
- Miért szerinted mi lesz ha kiderül, hogy elraboltál?
- Elraboltalak?!- nevet fel hitetlenül
- Akaratom ellenére vagyok itt! - világítok rá a nyilvánvalóra
- És maradsz is még mert kizárt, hogy ezek után apánk elé állítsalak. Meg is őrülne attól amit ma csináltál. Fent vannak szobák. Ott alszunk. Reggel majd visszaindulunk.
Mindketten nyugovóra tértünk. Alig tudtam elaludni olyan ideges voltam. Viszont be kell látnom, hogy nem mindig az a jó szemszög amit én gondolok jónak. Igaza van Carlo-nak. Sokszor vagyok felelőtlen, de ez nem szándékos. Csak szeretnék kitörni ebből a fogságból, de sajnos apámnak is igaza volt. Ebből csak a halállal lehet kijutni. Teher lettem Carlo-nak. A rengeteg közös képünkre gondoltam ami a telefonom van felhalmozódva. A kedvenc képünk jár a fejemben amit pár hónapja csináltunk. A feje a vállamra van hajtva, én pedig csücsőrítek míg védelmezően fogom az arcát mint egy nagy tesó. Mennyire közel állunk vagy álltunk egymáshoz. Már én magam sem tudom, hogy múlt idő-e. Talán esküvő után ha már nem leszek a közelébe majd vissza áll a jó kapcsolatunk. Nagyon remélem.
Reggel mindketten felkeltünk, elrendeztük magunkat és kb. 10 órára haza értünk. Egyikünk sem szólt a másikhoz. Még mindig azon gondolkodtunk ami történt. Mérlegeltünk a kinek van igaza kérdést. Carlo-n látszott, hogy bánja , hogy megütött. Ő pedig biztos látja rajtam, hogy én meg azt bánom, hogy nem figyeltem jobban a saját biztonságomra mikor Ő is érintett benne.
Mikor hazaértünk láttuk, hogy rengeteg luxus autó áll a ház elött de hát ez nem volt újdonság. Ha apánk eligazítást tart az embereinek akkor mindig ilyen sokan vannak. Ez már csak így megy.
Mikor beléptünk az ajtón még szinte meglepődni se volt időm mert azonnal hallottam ahogyan kattan a kés ki a tokból, Carlo pillanatok alatt eltűnt mellőlem és a falnak volt szorítva.
Domenico....
* Famiglia - Család! *
YOU ARE READING
Domenico! ✔
Romance/B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T./ Az igaz szerelem mindenki életébe csak egyszer jön el! Én azt hittem, hogy a kényszer házasságba nem tapasztalhatom meg! Hozzáadtak a következő maffia főnökhöz pedig ez akár az életembe is kerülhet. Ugyanis van egy titkom! O...
