Domenico! ✔

32. - Perché? /D./

- Mik az indokai? - kérdezem már vagy harmadszorra Carlo-tól az elmúlt öt percben.

- Még mindig nem tudom. Nem indokolja. De, indokolja csak azt nem tartom elfogadhatónak. 

- Miért? 

- Mert azt mondja mennyire gyanús neki Nina, de megindokolni, hogy miért gyanús neki még Ő sem tudja. Egy hete könyörgök neki ezért. Csinálj valamit mert te vagy az utolsó reményem. - néz a szemembe és tudom, hogy őszintén beszél.

Chloe már kettő éves és egy hete volt a szülinapi bulija. Carlo viszont nem tudott részt venni rajta mert az új barátnőjével akivel már egy éve vannak együtt, volt elfoglaltsága. 
Nem Ő választotta, hogy a lánnyal akar lenni hanem az apjuk de ezt persze Cat nem hajlandó kifogásként elfogadni. 
Megígérem Carlo-nak, hogy beszélek a feleségemmel és Őt ott hagyom. 
Mind a négy Conti itt él már New Yorkban. 
Cat, velem. Camila az öcsémmel. Carlo pedig Claree-vel. Így a húgomon is rajta tudom tartani a szememet. 
Döcögős volt az út idáig de sikerült. Együtt, egy csapatként mindent elérünk amit szeretnénk. 
Sokára tudtam megbocsánati amit tett, hogy mennyi mindenből kihagyott de valahol hálás is vagyok neki érte mert most még annál is jobban működünk együtt mint előtte. 

- Kicsim. - szólok Cat-nek a hálóban.

- Igen? - a fürdőből válaszol

- Gyere ki picit, beszéljünk légy szíves. 

- Szóval szólt az öcsém. - imádom, hogy ennyire ismeri a családját. - Nem. Nem engedem el. Az én lányom és jogom van meghozni ezt a döntést.

- Beszéljünk meg jó? Mert, hogy a kettönké nem csak a tiéd.

- Domenico van egy rossz érzés bennem mikor ránézek Nina-ra. Nem szeretném vele elengedni sehova se a lányunkat. Carlo utó szülinapozna vele. Értem én. De arra a lányra nem tudok jó szemmel nézni. - nem tehetek róla de itt kitör belőlem a nevetés.- Mi az? Most mit nevetsz?

- Cica. Te senkire nem tudnál jó szemmel nézni aki az öcsédhez tartozik. Tudom, hogy mennyire erős a kapocs közöttetek , de el kell engedned. Hagynod kell felnőni és Ő most szerelmes és a párjával akar lenni meg az elkényeztetett keresztlányával. 

- Nem erről van szó. Az a lány... Van benne valami ami bánt, valami ami nem hagy nyugodni. Olyan mintha ismerném, mintha lenne benne valami gonosz. Már az sem tetszik nekem ahogyan az öcsémre néz. Nagyon furcsa és ellenszenves.

- Figyelj. Tudom, hogy nyugtalan vagy emiatt, de csináljuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Carlo vigye csak el Chloe-t , te pedig óránként felhívhatod helyzetjelentésért. Így Ő a kicsivel lehet, te pedig megnyugszol, hogy nincs semmi baj.

- Hova akarja vinni?

- Vidámparkba.

- Jó. Legyen. De mondd meg neki, hogy ezt csak neked köszönheti.

Lefekszünk aludni de Carlo-nak szándékosan nem szólok, hogy másnap elviheti a lányunkat. Szeretem ha kicsit szenved. Reggel úgyis jön majd könyörögni, majd akkor elmondom neki. Sőt egy kicsit még meg is szívatom, úgyhogy küldök egy sms-t Camila-nak.

Én: Camila gyere át holnap reggel még az öcséd előtt és csinálj úgy, mintha Chloe-ért jöttél volna...

A válasz szinte azonnal érkezik.

Camila: Nem unod még, hogy állandóan az öcsénket piszkálod? Néha a sajátodat is kikészíthetnéd kicsit. Ott leszek 8 előtt egy kicsivel.

Beszól, de azért itt lesz. Le sem tagadhatná mennyire élvezi mikor ezt csinálom.

- Nagyon vigyorogsz... szóval akkor nem az öcsémnek hanem a húgomnak üzentél. Igaz?

- Nagyon jól ismersz már Bébi. - suttogom a nyakába és szép lassan fölülkerekedek rajta.

Van ami soha nem változik. Még mindig imádom, ahogy a nevemet nyögi mikor elélvez és pontosan ezt akarom elérni most is...

○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○

- Itt van a húgod. - lépek el a kávémtól és megyek ajtót nyitni Camila-nak.

Köszönünk egymásnak és besétál mellettem az ajtón.

- Hát szia szépségem! - köszön Chloe-nak aki épp most jön le a lépcsőn. 

Csodaszép szőke kislány, hatalmas szemekkel. Nagyon el van kényeztetve de ezen nem is csodálkozom, ismerve  a családjainkat.

- Camila. - mondja az angyalom és sétál az említett karjaiba.

Carlo nem bajlódik kopogással csak benyit. Mikor meglátja a lányomat, Camila kezében azonnal felidegesedik.

- Caterina. - kiabál mire a feleségem alig bírja visszatartani a nevetését de azért kisétál a nappaliba.

- Igen? - kérdezi ártatlanul.

- Én az öcséd vagyok. Angelo nem az. 

- Tudom.

- Akkor miért Camila-nal van a gyerek? Miért Ő viheti el helyettem? Az életem adtam volna érted bármikor de nem mered rám bízni a saját keresztlányomat?

- Nyugodj meg!

- Nem nyugszom. Én napok óta könyörgőm, hogy Chloe-val lehessek, Camila meg csak beállít és már viheti is? - itt mindenki hangosan kacagni kezd.

- Istenem ha láttad volna magad. - mutatok Carlo-ra majd törölgetni kezdem a szememet annyira nevetek. 

- Mi van?- kérdez vissza a kis értetlen.

- Elviheted Chloe-t. De vannak feltételeim. - mondja Cat

- Hát persze, hogy  vannak.- forgatja a szemeit Carlo.

- Ne legyél tiszteletlen a nővéreddel mert mindjárt én nem fogom elengedni veled.- szólok rá.

- Elnézést. Mondjad csak.

- Óránként fel kell hívnod, hogy helyzetjelentést adj arról, hogy hogy vagytok. Még mindig nem bízom Nina-ban és még mindig nem örülök neki, hogy Ő is veletek megy de bízom benned annyira, hogy elengedjem veletek. - Chloe felé fordul és elbúcsúzik tőle. - Szia kicsikém. Nagyon szeretlek és várlak haza. Vigyázz Carlo bácsira. Rendben? Imádlak. - csókot ad az arcára, majd én is és már el is tűntek. 

- Mit érzel? - kérdezi Camila a nővérét nézve.

- Nagyon rossz előérzetem van.

- Nem lesz semmi baj. 

Camila hazament mi pedig pihentünk, filmeztünk meg csak úgy együtt voltunk Cat-tel akinek minden órában megcsörrent a telefonja azért, hogy elmondják a többiek, hogy érzik magukat. 

Azonban amikor kimaradt már a második hívás is bevallom, én is kezdtem kétségbeesni. 
Minden szörnyűség megfordult már a fejemben mire aztán Caterina telefonja pittyegni kezdett.

- Miért? Mi az istenért nem hisztek nekem soha? Miért nem bíztok meg bennem? Mikor tanuljátok meg végre, hogy az én megérzéseim sosem csalnak? - kiabál rám könnyes szemekkel, hozzám dobja a telefont és berohan a liftbe ami egy szinttel lejjebb meg is áll.
A telefonját a kezembe veszem és elolvasom az sms-t amit Carlo írt neki.

Nekem is csak ez az egy kérdés jár a fejemben: Miért?

* Perché? - Miért?*