Felettem dübörög a zene, de az ajtó csukva így csak a basszusokat érzem.
Valami kell, hogy elnyomja a hangokat. Azokat a hangokat amik folyamatosan azt hajtogatják a fejemben, hogy rosszul cselekedtem.
Hirtelen kicsapódik az ajtó és fel sem kell néznem, hogy tudjam Carlo érkezett így meg hozzám.
- Magadnál vagy? Mit csináltál a nővéremmel? - tajtékzik a dühtől
- Azt amit megérdemelt. - fel sem nézek úgy válaszolok neki
- Megérdemelt? Hallod te, hogy hogy beszélsz a gyereked anyjáról? - üvölt és szid és bevallom, hogy a szadomazo énemnek jól esik mert így legalább nem érzem azt, hogy egy mocskos állat voltam.
- Takarodjál kifelé kicsi Conti. - kilökdösi az irodámból Carlo-t az öcsém majd bezárja az ajtót, leül velem szembe és csak néz. Vár. Arra, hogy beszélni kezdjek, de ez sokkal nehezebben megy mint vártam. - Na mi történt?
- Elmesélem...
- Domenico fontos döntést hoztam! - szinte suttogja megtörten
- Hallgatlak. - reménykedem a legjobbakban
- El akarok válni!
Azt hiszem cserben hagytak az élet funkcióim. Nem pislogok, nem veszek levegőt, és hirtelen csak nézek rá és nem tudok szóhoz sem jutni annak hatására amit mondott.
Nem gondoltam volna, hogy valaha abból a hatalmas szerelemből eljutunk odáig, hogy egy gyerek után kijelenti, hogy Ő válni akar.
Szeretem Caterina-t. Szerelmes vagyok belé. De ettől elfelejtette, hogy ki is vagyok én valójában.... vagy talán én felejtettem el. Nem is tudom igazán.
- Azt hiszem ezt át kellene gondolnod még egyszer.
- Ezen nincs mit átgondolni Domenico. El akarok válni, mert nem tudok tovább veled élni. - áll fel és sétálgatni kezd a nappaliban.
- Láttál te már olyat, hogy bárki is elvált a maffiában?
- Előbb utóbb mindent el kell kezdeni. És valakinek el kell kezdeni. Ezek akár lehetünk mi is.
- Hát kurvára nem leszünk.
- Domenico...
- Bele gondoltál te már a helyzetbe az én oldalamról Caterina? Azt hittem elvesztettem a lányomat ezért elutaztam, hogy kiderítsem hova tűnhetett el. Mert én nem hittem, hogy meghalt. Én nem adtam fel a reményt úgy mint te. Elutaztam és itt hagytalak téged. Igen, magadra hagytalak, de miért? Azért, hogy mikor visszajövök hozzád akkor a lányunkkal együtt láss meg minket először. Nem szórakozni mentem el Spanyolországba hanem azért, hogy nyomokat keressek és ügyeket göngyöljek fel ahhoz, hogy megtalálhassam a legértékesebb kincset amit valaha bárki is adhatott nekem, a lányomat! És nagyon unom már, hogy ennyire önző vagy.
- Önző? - kérdez vissza és hirtelen szemben terem velem. - A szemembe mondd. Gyerünk, most mondd el ami a szívedet nyomja. Ki tudja? Lehet még a végén téged is megöllek majd úgy mint a húgomat vagy anyámat. - tudom, hogy ez mennyire fáj neki de akkor sem fenyegetőzhet.
- Engem te ne fenyegess Caterina.
- Miért? Mit tudsz tenni velem Domenico? Semmit! A feleséged vagyok, a gyereked anyja...
- Ettől még ne érezd magad annyira bebiztosítva Cat, mert nem vagy. - kapom el a karjait amivel az arcom elött hadonászik.
- Undorító vagy. Önzőnek nevezel mert arra vágytam, hogy legyen mellettem valaki aki osztozik a fájdalmamban? A veszteségemben? De tudod mit? Az egész a te hibád. Ha te nem beszélsz rá, hogy engedjem el Carlo-val akkor ez sosem történt volna meg. - nem tudom mi, de valami elpattant bennem és a falhoz taszítottam Caterina-t és odaszegeztem a karjaimmal, az Ő karjait a falhoz. - Csak ennyi telik? Gyűlöllek!
- Fejezd be Caterina! Nem értesz semmit, csak dobálózol szavakkal. Nőj fel végre! Szeretlek. - oda hajolok hozzá, hogy csókot adjak neki és mikor azt hiszem, hogy visszacsókol hirtelen bele harap a számba annyira, hogy kiserken a vérem.
Elengedem, hátrébb lépek tőle és egy ujjam a számhoz nyomom. Tényleg vérzik. Hihetetlen, hogy képes volt erre a saját makacssága miatt. Hirtelen elönt a düh és gondolkodás nélkül lendül a kezem ami egyenesen Caterina arcán csattan.
Mikor igazán felfogom mit tettem csak nézem a kezem, majd Cat vöröslő arcára nézek és szótlanul kisétálok a szobából és a klubba veszem az irányt.
- Ennyi? Ezen van így mindenki kiakadva? - kérdezi az öcsém döbbenten
- Nem tudom, hogy hallottad-e az egész történetet. - nézek rá úgy mint ahogy valami fogyatékosra néznék.
- Megütötted. Na bumm. Nagy cucc. Ne foglalkozz vele. Basszus Domenico hiszen provokált. Addig húzogatta az oroszlán bajuszát míg az végül odakapott neki. Ne hogy még te érezd szarul magad.
- A mi múltunkkal Ang? A miénkkel? Mikor tudom, hogy apánk besokallt és megölte az anyánkat?
- Te nem apa vagy, Domenico és soha nem is leszel. Jó nem csak így lehetett volna reagálni de ne csináljunk ebből ügyet. A Capo dei Capi vagy, aki kurvára ellustult és alig van már tekintélye. Tegyél ellene vagy itt tényleg bajok lesznek. Komolyabb bajok. - feláll és távozik majd nem sokkal később az új pincérünk lép be az irodámba.
- Ezt az öccse küldte uram. - mondja csendesen az új pincér lány.
- Hogy hívnak szépségem? - kérdezem tőle miközben szemtelenül végig mérem az új lányt.
- Angelina, uram. - mosolyogva vetkőztet le a szemeivel. Hmm.. ebből még kihozhatunk valamit.
Egész szemre való kis csaj. Pont jó helyeken gömbölyödik és látszik rajta, hogy nem az a szégyenlős típus.
Viszont én kétszer ugyanazt a hibát nem követem el.
- Zárd be az ajtót szépségem és hozd vissza ide azt a csinos kis segged. - mondom neki, Ő pedig azonnal engedelmeskedik.
Azt hiszem, tudom, mire gondolt az öcsém mikor 'komolyabb bajok'-ra célzott.
* Avete creduto - Elhiszed? *
ESTÁ A LER
Domenico! ✔
Romance/B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T./ Az igaz szerelem mindenki életébe csak egyszer jön el! Én azt hittem, hogy a kényszer házasságba nem tapasztalhatom meg! Hozzáadtak a következő maffia főnökhöz pedig ez akár az életembe is kerülhet. Ugyanis van egy titkom! O...
