Domenico! ✔

11. - Paura! /C./

Halálosan rettegtem. Bár remélem ez nem volt az arcomra írva. 
Kiabálást hallottam a másik helyiségből és attól féltem, hogy újra bejön Pablo.
De mikor Angelo bejött hozzám és káromkodva kikötötte a csuklómon lévő köteleket, már alig éreztem valamit a megkönnyebbüléstől. 

Nagyon rosszul voltam és szerintem nem csak a vérveszteségtől ami a karomon lévő vágás miatt alakult ki.
Tudtam, hogy beadott valamit nekem Pablo amíg nem voltam magamnál, csak sajnos nem sokat tudtam az efféle szerekről. Viszont azt éreztem, hogy percről percre gyengébb vagyok.
Angelo szorosan ölelte a vállamat és szorított az oldalához, úgy vitt át a másik szobába.
Mikor Domenico meglátott észrevettem a szemében több érzelmet is. 
Elsőnek a megkönnyebbülést, majd a büszkeséget amit nyilván azért érzett mert megvédtem magam amennyire tudtam és végül a dühöt. Örültem, hogy nem rám irányul.

- Ne féltsd. Nincs olyan nagy baja. - mondta pimaszul Pablo mikor látta, hogy Domenico aggódva figyel.

- Mit értél el ezzel? - kérdezte tőle és erre én is kíváncsi voltam.

- Azt akartam, hogy ugyanolyan veszteséget érezz mint én mikor megtudtam, hogy te leszel a következő Capo. - ez teljesen hülye!

- Én nem sokáig éreztem veszteséget , te pedig már nem sokáig fogsz érezni semmit sem. Stefano, Vitto, vigyétek ki Caterina-t! - tiltakoztam volna a parancs ellen de semmi erőm nem volt így aztán értelmetlen lett volna.

Stefano és Vitto kitámogattak a kocsiig , mert éreztem, hogy egyre rosszabbul vagyok. 
Szédültem, hányingerem volt és nagyon gyengének éreztem magam. 
Hatni kezdett a szer amit beadott, legyen az bármi is.

- Caterina. Mi a baj? Jól vagy? Caterina? Cat! - hajtogatta egyre kétségbeesettebben Vitto.

Ezekután már nem emlékszem semmire, csak arra, hogy elnyel a feketeség! 

Néha tudatomra ébredtem de nem tudtam magammal mit kezdeni. Beszélgetés foszlányokat hallottam de nem tudtam reagálni rájuk.

- Ez nem csak sima drog volt Dom. A fele méreg volt. Az egyetlen szerencséje, hogy időben behoztuk a kórházba. - ez Angelo hangja - Most nem tehetsz semmit. Gyere haza és pihend ki magad!

Hallottam ahogyan csukodott az ajtó, majd utána éreztem ahogyan puszit kapok a homlokomra.
Suttogva beszélt hozzám.

- Van pár fontos dolog amit el kell intéznem, de itt leszek mikor felébredsz. Annyira erős vagy és olyan büszke vagyok rád. Gyere vissza Cat. Kérlek.

Éreztem ahogyan újra elnyelt a sötétség.
Álmaimban Domenico képes volt a szeretetre. Álmaimban.

- Caterina miért nem ébredsz még fel? - felismertem a húgom kétségbeesett hangját.

- Mert a méreg még mindig tisztul a szervezetéből és a karján lévő vágás is gyógyul. - az öcsém hangját is jól esett hallanni

- Gyere tesó. Hiányzol.

- Holnap most már fel kell kelnie a kedvenc nővéremnek. Hiányzol. Már egy hete alszol. Caterina megőrülök ha hamarosan nem kelsz fel.

Éreztem ahogyan ismét elnyelt a sötétség. Már nagyon magamhoz akartam térni de nem tudtam.

Hirtelen melegséget éreztem a tenyeremben és a karomban.
Végre ki tudtam nyitni a szememet és láttam, ahogyan Carlo a fejét a karomra hajtotta, a keze pedig az én kezemet fogja. Domenico az ágyam másik oldalán ült és hátra vetett fejjel aludt. Otthon voltam. 
Megpróbáltam megszorítani Carlo kezét és sikerült. Azonnal felkapta rá a fejét és engem nézett úgy mint aki nem hisz a szemének.