Domenico! ✔

23. - Perfetto! /C./

Ilyen szerencsétlenül még én sem bukhatok le!

Felhívom Carlo-t és őszintén elmondok neki mindent ami a szívem nyomja. Arra bíztat, hogy legyek bátor és őszinte. Erre én mit teszek? Vázolom neki a helyzetet a telefonba és Domenico meghall.
Magyarázkodni kezdenék, bár fogalmam sincs mit mondhatnék. Nem mintha esélyt adna egyáltalán szóhoz jutni.
Magához húz és a számra tapad. Felkap és a lábaimat a derekára irányítja és visszacipel a szobànkba.
Hirtelen csak azt érzem, hogy repülök. Ledobott az ágyra és fölém mászott.

- Mondd ki! - már érzem ahogyan a kemény farka a bejáratomat kutatja.

- Nem lehet. - suttogom miközben mélyen belém hatol.

Érzem ahogyan kínoz. Teljesen kihúzódik és utána keményen visszavágódik belém. Olyan iramot diktál amit nehezen tudok követni, majd hirtelen fordul. Felül, engem is magára ültetve. Lábamat a dereka köré csavarja, hogy még mélyebben hatolhasson belém.
Karmoljuk, szívjuk, harapjuk egymást. Egyre vadabbak és hangosabbak vagyunk. Érzem, hogy nagyon közel vagyok.

- Mondd ki Cica! - szól rám és hüvelyk ujjàval körkörösen masszírozni kezdi a csiklómat.

- Elsőre se lett volna szabad hallanod! - nyögöm mikor gyorsít.

Hirtelen, minden előjel nélkül megáll. Abbahagyja. Mikor hajszolnám a saját kielégülésemet, lefogja a combom és nem enged mozogni.

- Mondd ki Caterina! - parancsol rám. - A szemembe!

Felemelem a tekintetemet és ránézek, egyenesen a szemébe.

- Nem tehetem.

- Miért nem? Ez annyira rossz? Annyira gyűlölni akarsz? Nem tartasz rá érdemesnek? - a végét szinte kiabálja.

- Nem lehet, nem tehetem ezt veled. Az én önző érzéseim nem veszélyeztethetik a te életedet. Nem akarom, hogy kényszerből te is ezt mondd nekem viszont viszonzatlanul kimondani ugyanolyan rossz.

- Caterina! Most szólok utoljára! Mondd ki!

- Szerelmes vagyok beléd Domenico! - mondom ki csendesen a szemébe nézve, ahogyan kérte.

- Akkor most jól figyelj. Kurvára nem azért mondom, mert te is mondtad. Nem is azért mert kikényszerítetted volna belőlem. Így érzem de nem léptem míg meg nem bizonyosodtam róla, hogy te is. - zavartan néztem rá mert nem tudtam hova akar kilyukadni. - Szeretlek Caterina!

Csak ültem rajta, úgy, hogy közben Ő még bennem volt. Levegőt se vettem szinte, sőt pislogni is elfelejtettem... majd mikor felfogtam a szavai értelmét, elkaptam a haját a tarkójánál és durván magamhoz rántottam.
Csókoltam a száját, keményen, Ő pedig újra mozogni kezdett.
Most már értem mit érzett mikor meghallotta amit Carlo-nak mondtam.

- Szeretlek! - suttogtam a nyakába amit épp akkor szívtam ki.

- Istenem Cica. Megölsz! - és még mélyebbre nyomta magát bennem, hogy nyomatékosítsa a válaszát - Szinte elviselhetetlenül jó érzés benned lenni - egyre közelebb jártunk a kielégüléshez.
A körmeim a hátába vájtak, az övé is az enyémbe. Majd hangosan sikítottam a nevét mikor elélveztem, Ő pedig csak nyögött és sóhajtozott.

- Annyira szeretlek Caterina! - suttogta a számba miután egymás mellé boroltunk az ágyon és az ölelésébe vont.
Pontosan így aludtunk vissza. Már bőven délután volt mire felébredtünk.

Mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy engem néz. Simogatta a hajam és közben nézett .

- Miért nézel? - kérdeztem eltakarva az arcom, mire Ő mosolyogva elhúzta onnan a kezem.

- Mert soha nem gondoltam, hogy ekkora szerencsém lehet. Az enyém vagy, szeretlek, élvezek minden pillanatot amit veled tölthetek. És ez annyira jól esik, hogy félek, hogy eltűnsz ha nem figyelek.

- Nem megyek sehova, mindig itt leszek akkor is mikor felébredsz. - hajoltam hozzá és csókoltam meg, mire a szorítása a hajamban erösődött, de most elhúzódtam - Így jobb?

- Ezentúl kettő testőrrel mész mindenhova. - szól rám szigorúan- Keresünk Lorenzo mellé valakit aki téged véd. Ezt most nem akarom elcseszni Cica. Eddig mindent elvettek tőlem amit szerettem. Veled ez nem történhet meg. - sóhajtja, a hajamba csókolva - Jut eszembe amíg nem voltál itthon hívott a húgod. Jövőhéten eljön látogatóba.

- Rendben. - bújtam a nyakához és magamba szívtam a legtökéletesebb férfi illatot amit valaha éreztem.

- Gyere, keljünk fel. - húzott még közelebb magához.

- Nem akarooook!

Kopogást hallottunk lentről.

- Ez eldöntötte a kérdést. - mondtam mire Ő nevetni kezdett. Csodálatos nevetése van.

Hamar felöltöztem laza ruhába azaz egy farmer rövidnadrág és egy laza póló. Lesétáltam utána és láttam, hogy Angelo ül a konyhában és valamit nagyon mesél a testvérének.
Ahogy beléptem rám néztek. Domenico szeretetteljesen, Angelo gyilkos dühvel. Egyre jobb lesz.
Domenico intett, hogy menjek oda hozzá. Mikor odaértem, maga elé állított és átkarolta a derekamat. Elmosolyodtam.

- Na mivan? Elkóborol, hazatalál és egyből minden a legnagyobb rendben? - kérdezi cinikusan Angelo

- Megbeszéltünk mindent. - dőltem jobban Dom ölelésébe.

- Megőrjíted a testvérem. Vagy kibaszott boldog vagy kibaszott dühös miattad. Nincs átmenet. Nekem meg rohadtul nem tetszik, hogy dróton rángatod és addig éljek, ha hagyom, hogy ... - Domenico rászólt mielőtt befejezhette volna a mondatot

- Elég volt Ang. Caterina a feleségem. Szóval leszel szíves tisztelettel beszélni vele. Nem tűröm, hogy a saját otthonában sértegesd a Szerelmemet.- még engem is meglepett, hogy így kimondta.

- Szerelmed? Bassza meg! Ez egyre jobb lesz. Tényleg elcsavarta a fejed. A legjobbkor. - dühöngött távozás közben.

Angelo megfogalmazta minden félelmem. " A legjobbkor" .
Tudtuk, hogy kockázatos, tudtuk, hogy veszélyes, egymásról mégsem voltunk hajlandók lemondani.

Pedig a veszélyek még csak ezek után jöttek....

* Perfetto - Tökéletes! *