Szjg Másképp

Április 21, kedd

Párizs. Cortez. Párizs. Arnold. Cortez. Párizs. Arnold.
Velük álmodtam. Egy élmény volt. (Bepörögtem. )
Fél hétkor már indulásra készen voltam, hogy beszéljek Arnolddal, mert tudtam, hogy szörnyen megbántottam.
-Nem vagy kicsit korai? - kérdezte anyu meglepetten.
-Beszélek Arnolddal - vontam vállat ásítva, mire bólintott.
-Reni - szólt utánam anyu. -Mi van Cortezzel?
-Nem tudom - vontam vállat szomorúan megint, és leültem az asztalhoz vele szembe.
-Mit akart, hogy motorozni mentetek? - helyesbített, mire lehunytam a szemem.
-Tegnap reggel mindenki megtudta, hogy valaki év végén elmegy a suliból.. - kezdtem, ő pedig felvont szemöldökkel meredt rám. -És mivel én nem szálltam be a tippelgetésre, azt hitte, hogy én. És ezért megkérdezte.
-Ki megy el? - rázta meg a fejét meglepődötten.
-Arnold - nyögtem ki nagy nehezen. -Párizsba. A Szent Johanna testvériskolájába. Átvették.
-Ez bámulatos - ámult. Nos, igen. Tényleg az. -Szóval Corteznek mit mondtál?
-Azt, hogy lehet, hogy én megyek el, de lehet, hogy nem - támasztottam az állam a könyökömmel.
-Értem - bólintott. -Nehéz dolog kamasznak lenni. A kis barátaid tehát rád gyanakodnak?
-Nem tudom, anyu, nem tudom, hogy mit gondolnak a "kis" barátaim - sóhajtottam unottan. -Amúgy inkább Gáborra gyanakodnak. Kifaggatták, hogy mit tervez a jövőre nézve, meg ilyesmi. Búcsúvideót terveznek neki.. Cortez meg szerintem nem beszélt rólam..
-Pedig Cortez olyan kedves fiú volt - szaladt ki a száján, mire elhúztam a számat.
-Ezzel egyet kell, hogy értsek - bólogattam, ő pedig együttérzően nézett rám. Tudta, hogy még mindig őrülten fáj és hogy hiányzik.
-De nehogy azthidd, hogy nem haragszom rád, amiért..
-Anyu, tudom - szakítottam félbe. -Hibáztam. Kapok egy igazgatóit, ezt is tudom. Bocsánat. Sajnálom. De most megyek, és beszélek Arnolddal - mondtam, ő pedig felvont szemöldökkel bólintott. Felrángattam magamra a kabátom, meg a táskám, és ugye a Conversem (majdnem elfelejtettem).
-Egyébként - kiáltottam el magam, mielőtt kiléptem az ajtón. -"Egy jó asszony mindent megbocsáát.. mindig megbocsát nekem, most is megbocsát nekeeem" - énekeltem, majd becsuktam az ajtót, és mosolyogva elindultam Arnold felé.
Mikor odaértem reménykedni tudtam, hogy fent van. Apró kavicsokkal kezdtem el dobálni az ablakát, és pár perc után kihajolt az ablakon.
-Mit keresel itt? - kérdezte, cseppest sem barátságosan. Hú, jobban haragszik, mint hittem.
-Jöttem bocsánatot kérni - hebegtem zavartan, mire felvonta a szemöldökét. -Sokáig vártál?
-Igen. Azt mondtad, mindjárt jössz. Elhittem - felelte, nekem pedig keserű íz lepte el a szám. Néha nagy dög tudok lenni.
-Bocsánat - sütöttem le a szemem.
-Majd találkozunk az iskolába - intett, és becsukta az ablakát. Pislogás nélkül meredtem magam elé, majd sóhajtottam egyet, és vállat vonva elindultam. Ha nem, akkor nem. Majd az idő segít. Vagy valami ilyesmi. Nem tudom, ezt a bölcsességet anyuék kamaszkezelő könyvéből szedtem. Vagyis ők mondták nekem.
-Reni! - kiáltott utánam, mire összerezzentem, és megpördültem a tengelyem körül. -Bekísérlek, mostanában lógos lettél - rántott egyet a táskáján, így a rajta levő sok kitűző hangosan ütődött össze.
-Haha - reagáltam le, és az útközben vett brióst nyújtottam felé.
-Milyen korán ébredtél te?
-Hát. Nagyon korán. Nem annyira ment az alvás - feleltem. Na meg az álmomban is szerepelt ő is, Cortez is, na meg ugye Párizs is.
-Felkeltetted a péket? - érdeklődött a friss briósra célozva, mire elnevettem magam. Szent a béke.
A suli előtt álló Cortezék csodálkozva nézték, ahogy Arnolddal sétálok a suliba.
-Sziasztok - intettem bénán.
-Neményi, nincs fél nyolc sem - szólt oda Ricsi szórakozottan.
-Örülök, hogy ismered az órát. Egy újabb dolog, amit nem feltételeztem volna rólad - legyintett Arnold.
A fiúk lesajnálóan néztek Arnoldra, hozzám pedig odaszaladt Virág.
-Minden oki?
-Hát, nincs netem. Meg telefonom - mondtam. -Meg be vagyok zárva. De amúgy igen.
-Nem jöttök oda? - kérdezte csillogó szemmel.
-Én nem - közölte Arnold.
-Én sem.. - feleltem. Arnold miattam jött be a suliba jóval idő (az ő ideje) előtt, nem rázhattam le.
Karcsi gurult oda a bringájával, kitámasztotta, mosolyogva intett nekünk végül bement a suliba. Dave és Zsolti odaszaladtak, én meg elképedve meredtem rájuk.
-Most komolyan leengeditek a kerekét? - sóhajtottam.
-Naná! - vihogtak. Remek.
Cortez a lábával tologatta a deszkáját, Virág mosolyogva bólogatott, Ricsi pedig a robogóján ült és röhögött. Nem. Nem megyek oda.
-Kérsz valamit a büféből?
-Aha. Majd én hozom - legyintettem, és kértem egy kólát meg egy tábla milkát.
Arnold pontos érkezése Mádáyt olyannyira meglepte, hogy odaszólt neki, hogy "szép teljesítmény". Nekem meg, hogy mehetek az ellenőrzőmért. Szóval átvettem mindkét ellenőrzőt (nem mondott Borrel semmit). Na, ez sem semmi teljesítmény. Arnolddal jól megnéztük.
-Gratulálok - biccentett, cseppet sem elismerően. Hát, nem vagyok rà büszke de ez van. Megtörtént.
Mikor beléptünk a terembe Andris és Robi épp Metallicát ordítattak,  és mikor megpillantottak, kitört belőlük a röhögés.
-Üdv a klubban.
-Mi? - kérdeztem vissza értetlenül.
-A "nekem már van igazgatóim" klubban. Nézd meg facen - tanácsolta Robi, és tovább vihogtak.
-Mindenféleképpen - bólintottam. Majd ha esetleg lesz netem. Pechemre nem olvashattam, mert Kinga épp leüvöltötte a fejem.
-Mit képzelsz magadról, Renáta?? Tudod, hogy nincs jó hírűnk, erre egy igazgatói? Sőt, kettő??? - fújtatott idegesen.
-Véletlen volt - motyogtam.
-Véletlen megbotlani szoktak! Véletlen nem mennek el motorozni szakkör helyett - rázta meg a fejét indulatosan.
-Jó, nem kell még egy fejmosás.
-Rendben - bólintott, majd közelebb hajolt. -Mi volt?
-Tessék? - kérdeztem vissza értetlenül. Mivel mi volt? -Miért jegyzetelsz?
-Ó, megszokás. Szóval. Ne tedd már az agyad - nézett a plafonra unottan. -Cortezzel. Mit akart?
-Semmit.
-Renáta, egyszer legyél jó fej!! Mindenki erről beszél. Tudnom kell, mi van.
-Ó. Megkérdezte, hogy én megyek-e el a suliból - vontam vállat, mire felcsillant a szeme.
-És? Te?
-Ne örülj, nem - vigyorogtam rá erőltetetten.
-Mit érdekli, ha te mész el? - egyenesedett fel, én pedig széttártam a karom.
Ezután végre tudtam olvasni, de olyan álmosság tört rám, mint még soha. Konkrétan leesett a fejem. És azt hiszem, egy percre be is aludtam. Remek. A fiúk és Virág hangosan nevetve jöttek be a terembe, és igazából szerintem arra ébredtem fel. Majdnem kiestem a padomból, úgy megijedtem, mikor valaki megszólított.
-Hé - állt meg a padom mellett Cortez. -Minden oké volt tegnap?
-Hát - tűnődtem el a gyönyörű mélykék szemébe nézve. -Éljen az őskor. Amúgy igen.
Elmosolyodott, és a homlokába hulló fekete tincseket félresöpörte. Akárhányszor látom, el kell gondolkoznom azon, hogy mennyire helyes még mindig, és hogy mennyire menthetetlenül bele vagyok esve még mindig.
-Akkor jó.
Én itt lezártam volna mondjuk a beszélgetést, de legnagyobb meglepettségemre az, aki mindig csendben van és megtartja magának a véleményét, közbeszólt.
-Tulajdonképpen miattad nem mehet sehova, elvették a mobilját és a notebookját, magára haragította a szüleit illetve az egész tanári kart.. de igen, minden "oké" - mondta Arnold gúnyosan.
-Nem hiszem, hogy kérdeztelek - tárta szét a kezét Cortez.
-Nem hiszem, hogy érdekel - vágta rá Arnold. Mindenki lélegzet-visszafojtva figyelte a jelenetet, én pedig kettőjük közt kapkodtam a tekintetem.
-Pontosan mit akarsz mondani, Neményi? - kérdezte unottan Cortez.
Arnold nyitotta a száját, de ahogy körbenézett a terembe látta, hogy mindenki őket figyeli.
-Azt hiszem, hogy jobb, ha ezt négyszemközt beszéljük meg - szólt, majd Cortez reakcióját várta. Aki a legnagyobb döbbenetünkre bólintott. Tehát kimentek a folyosóra, mi pedig az ajtóban tömörültünk.
-Áá, nincs bunyó, csak beszélgetnek. Fenébe, pedig megnéztem volna ahogy elpüfölik egymást - sóhajtotta Dave, aki kidugta a telefonját az ajtón, hogy jobban lásson.
-Vagy Cortez püfölte volna el Neményit - töprengett Zsolti.
-Ne menjünk bele a részletekbe - legyintettem idegesen. A többiek szétszéledtek, mindenki ment a dolgára, én viszont kiálltam a folyósó végére, és őket néztem. Akik velem szemben álltak, elég messze. Vagyis annyira nem messze, de ez most részletkérdés. Egyszercsak mindketten felémnéztek, mire elvörösdtem (zavarba jöttem rendesen), majd újra egymásra. Cortez bólintott, majd elindult felém, Arnold pedig lement az udvarra. A gyomrom egy kis labdára szűkült össze, majd néztem, ahogy felém jön, aztán.. aztán kikerült, és bement a terembe. Volna.
-Várj! - szóltam utána, mire unottan megfordult;mintha csak szívességet tenne, majd hűvösen meredt rám. Na, ez jól esett. -Jó, igazából mindegy - motyogtam kínosan. Tehát inkább lementem az udvarra, és felültem Arnold mellé a padra, és kérdőn meredtem rá.
-Nem fogod elmondani, hogy mit beszéltetek, ugye?
-Szeretnéd tudni? - kérdezett vissza, mire sóhajtva lehunytam a szemem. Valószínűleg Arnold elmondta neki, hogy Cortez hagyjon békén. Vagy valami ilyesmi. Nem mintha nem esett volna nehezére levegőnek nézni (az évek alatt elég sokszor ment neki), de rendben.
-Nem. Nem akarom - legyintettem.
Következő pillanatban az ajtóta szegeztem a tekintetem, mert Cortez lépett ki rajta. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, de utána elkapta a fejét, és megfordult. Az árkádok alatt levőkkel beszélgetett. Klassz. Igazán klassz.

Tanulás: 5/? - nem megy, pedig már délután négy óta magolok a szobámban. Mindjárt tíz óra, és annyi maradt meg, hogy a cat - macska. És ez csak egy tantárgyból. Pff. Na, és ugye cat. C.. àááá!!!
Vacsora: 5/1 - anyuék láttak, ahogy idegbetegen hazajöttem, csináltam kettő szendvicset plusz megfogtam egy zacskó csipszet miközben meg se nyikkanok (beszéltek hozzám, azt hiszem)  és békén hagytak. Egyedül a mosdóba mentem ki. Szép teljesítmény.
Cortez; 5/??? - ide csak annyit fűzök, hogy: ???
Arnold: 5/3 - jobb lesz ez így nekem? Fogalmam sincs.
Pattanás: 5/-1 - egy nagy pukli kezd keletkezni a homlokom bal felén. Még ez is. Inkább alszom.