Január 10., hétfő

5.1K 137 13
                                    

A hétvégén vissza festettük Virág haját szőkére, és Krisztivel voltunk vásárolni, ugyanis kiválogattuk Virág cuccait (ami nem emós). Nos. Maradt egy unikornisos bakancsa, illetve egy zsiráfos mamusza. Hm.
Sima egyszerű farmereket, aztán.. nos. Virágnak van egy új pulcsija, amire az van ráírva, hogy "őrült vagyok, de nem érdekel" és bojtok vannak rajta. És ehhez hasonló pulcsikat, illetve polókat vásároltunk.
Én pedig, konkrétan megőrültem. Most komolyan. Ki az, aki vesz egy unikornisos, "i'm a unicorn!" feliratú pulcsit? És nem, nem feltétlenül erre mondtam azt, hogy megőrültem. Dórián barátunk képeit bámultuk és nevettünk rajta jóízűen, illetve beszéltük ki, majd megnéztük a sztoriját, és.. azt kérdezték tőle, hogy "ideál?". Zöld szem, szőkésbarna, hosszú haj, csontkollekció (na jó, nem így fogalmazott), könyvmoly.. tiszta én. Ég a fejem, rendesen.
Corteznek írtam egy smst, hogy nem kell elém jönnie, mert megyek Virággal.
Tulajdonképpen csak nem akartam vele találkozni, sőt. Senkivel sem!
-Virág, én ezt nem akarom - nyöszörögtem lefelé lépkedve.
-Jaj már. Biztos meg fognak lepődni, de majd letagadjuk, hogy egy új osztálytárs vagy - vihogott, majd rámnézett.
-Renáta? - kiabált rám Kinga a hátam mögül, mire összerezzentem.
-Igen? - kérdeztem félénken.
-Neked meg milyen a hajad? - kérdezte felvont szemöldökkel. Ajajj.
-Hátöö.. szerintem jó ez a szín. Nem?
-De.
-Na. Hát. Gondoltam, jó ötlet lesz a sötétbarna..
-Nem vagy normális. Virág, veled meg mi van? Mi ez a pulcsi? Az agyam eldobom - fújtatott. -Meg unikornisos bakancs, 15 évesen? Hát, tényleg van olyan aki nem nő fel agyilag.
-A midet dobod el? - kérdeztem, hogy majd oldom a "feszkót". Nos, nem jött össze, mivel Kinga nem volt vicces kedvében.
-Azt hiszed, hogy vicces vagy? Nem, nem vagy az! - üvöltött rám, attól eltekintve, hogy minket bámultak a körülöttünk levő emberek. És még gyaloglás közben hallgathattam, hogy ez káros a hajamnak, meg minden ilyesmiről.
-Sziasztok - köszöntem a többieknek, amikor odaértünk. Mindannyian röhögtek, amitől egy kicsit elbizonytalanodtam. Ennyire rossz lenne a hajam?
-Annyit hallunk a dombról.. - kezdte röhögve Andris, aztán köhögni kezdett. -Bocs, sok volt a nikotin - legyintett, a többiek meg mégjobban elkezdtek röhögni (oh én ezt a mondatot hanyszor hallom az osztalytarsaimtol😂😂🙄).
-A világ végéről Kinga üvöltését hallottuk, aztán jött egy srác, aki ilyet szól.. - vihogott Ricsi. - Ki ez a sziréna kora reggel?
-Aha. Jó. Köszönjük - bólintottam.
-Te, Ren. Hol van Emó, és ki ez a csaj? - kérdezte Ricsi, miután abbahagyták a nevetést. Tényleg szörnyen vicces volt.
-Én vagyok - vihogott zavartan Virág.
-Azta. De mi van veled?
Cortez magához ölelt, és egy puszit nyomott a homlokomra. <3
-Semmi.
-Vége az emós korszakának - segítettem ki.
-Most vagy én vagyok színvak, vagy csak agyamra ment a sok csirke és rizs, de itt haljak meg, ha Reni haja eddig is ilyen színű volt - csámcsogott Zsolti, mire Kinga rácsapotf a fejére.
-Idióta!
-Nem, eddig is ilyen volt - mondta Ricsi.
-Ez hülyeség. Ugyan olyan színű - szólt közbe Dave, aki végre felnézett a telefonjából.
-De mondom hogy más színű! - kezdtek el vitatkozni, én meg felnevettem.
-Reni, kinek van igaza? Igaz, hogy nekem? - kérdezte Dave, miután ez a párbeszéd játszodott le: "nem! De! De mondom, hogy nem. De igen! Agyadra ment a csirke! Nézd már meg! Ugyan olyan! Neked ment agyadra a hülyeség, már ha lenne agyad.
-Más színű. Sötétbarna, ezen mi olyan észrevehetetlen? - nevettem fel, mire Zsolti elvigyorodott.
-Ennyit érsz - mondta, majd.. köpött egyet. Fúj.
Aztán Kinga és Zsolti veszekedtek.

Következő rész tartalmából:
"-Pedig jól tennéd.
-Miért mondod nekem meg hogy mit tegyek? - röhögtem el magam.
-Cortez, borzasztóan naív vagy. Nyisd ki a szemed!
Manipulálni akar? Nem tudom. De egyre jobban hiszek neki. Jézusom, megőrültem?
-Nem. És engem is hagyj békén. Kösz. - mosolyodtam el kínosan, majd elsétáltam.
-Ugye tudod, hogy jobbat érdemel? - kérdezte, én pedig elgondolkodtam.
-Tudom. Tudom...
A szüleim, Neményi, Viki. Mindannyian ez ellen vannak. Nem tudom, mi tévő legyek, ugyanis tényleg jobbat érdemel."

_____________
Bocsanat hogy eltuntem, csak igy hogy elkezdodott a suli.. de megprobalok tobb reszt hozni❤️

Szjg Másképp Where stories live. Discover now