Szjg Másképp

Június 7., hétfő - Június 10., csütörtök

Az irodalomversenyen nem szerepeltünk hú de jól, sőt, az szörnyű volt, illetve edzésen megint sebes lett az öklöm ( a profi sportolói papírt még nem írtam alá..), plusz szegény Kinga. Viszont kezdem az elején.
Reggel a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárba mentem, Kardos kiadta a borítékot amiben a feladvány szerepelt, amit meg kellett volna oldani. A bal oldalamon Arnold, a jobb oldalamon Cortez várakozott amíg elolvastam a papírt, és azt hiszem, arra vártak, hogy mondjak valamit.
— Ööö - szóltam zavartan, és kettőjük közt kapkodtam a fejem. — Talán egy íróra utal - tippeltem. Tovább akartam adni a papírt, de nem tudtam melyiküknek, úgyhogy inkább vártam, mikor Arnold megkérdezte, hogy megnézheti-e.
— Persze - bólintottam, és odanyújtottam neki. Arnold elolvasta, majd összehajtotta a lapot, Cortez meg elröhögte magát.
— Szerintem úgy fer, ha mindenki tudja mi a feladat - makogtam kínosan, és inkább átadtam Corteznek is a kis papírt. Mire mindenki elolvasta a csapatunkból a feladatot, addigra a többi csoport màr elindult keresgélni.
— Passz - vont vállat Cortez, és visszaadta nekem a papírt.
— Pedig úgy gondoltam, egyből rájössz a megoldásra - mosolyodott el Arnold gúnyosan.
— Nem, azt meghagyom neked... menj és járkálj töprengve, az olyan jól áll - szólt vissza Cortez, erre pedig Arnold kontrázott, hogy Corteznek semmi keresnivalója itt, erre ő, hogy nincs köze ahhoz, mikor hol van, erre Arnold folytatta...én meg kezdtem unni mindkettőt.
— Nem zavar, hogy versenyen vagyunk? - kérdeztem döbbenten. Egyből jött a válasz. Arnoldtól, hogy "de", Corteztől a "nem".
— Hagyjátok már abba, te jó ég!Ne kelljen visszaélnem a karatés tudásommal - förmedtem rájuk, de amúgy nem foglalkoztak velem, mert tovább vitatkoztak. Én meg azon gondolkoztam, kit rúgjak le.
Végül egyedül bolyongtam a könyvtárban egy órán keresztül, de csalódottan mentem oda Kardoshoz.
— Feladom - mondtam szomorúan, ő pedig sajnálatát fejezte ki. Odasétáltam Arnoldhoz és Cortezhez, aki épp mekis fagyit evett egyébként. Ez mekkora pofátlanság már! És engem miért nem kérdezett meg, hogy kérek-e? Vagy miért nem hozott? Áá.

— Bocsi, de elbuktuk - ismertem be, mikor beléptünk a terembe.
— Ez most egy olyan pillanat, amikor "igazából nyertünk, de azt akarjuk, hogy az higgyék, mégse"? - nézett fel Andris a telefonjából.
— Nem. Tényleg nem nyertünk - ráztam meg a fejem letörten. A többieket annyira nem viselte meg a dolog, csak Kingát, de az más téma.
— Ezaaaz! Éljen, éljen! - ujjongott Zsolti, mire értetlenül néztem rá.
— Mondom, nem nyertünk - ismételtem meg, célzottan Zsoltinak, aki épp táncolt. Meg úgy alapból a többieknek, akik ezt ünnepelték.
— Reni - lépett mellém Zsolti. — Alapból nincs jó híre az osztálynak, nehezen szereztük meg a hírnevünket. Ti voltatok a legerősebb csapat, tuti, hogy utolsók leszünk! Milyen fényt vetne ránk, ha megnyertük volna?
— Rosszat. A végén még elhitték volna, hogy van eszed - mondtam unottan. A többiek felröhögtek, Zsolti pedig vigyorogva csóválta a fejét.
Körbenéztem a teremben, majd megakadt a szemem Kingán, aki magába roskadva ült a padján.
— Kinga, tudom, hogy nem nyertünk, de egyedül hagytak, meg a többiek még behozhatják a lemaradást, meg...
— Nem érdekel az a baromság.
— Jó, hol van Kinga, és te ki vagy? - döbbentem le. Kingát nem érdekli egy verseny? Miiiiicsoda?
— Az a barom!!! - üvöltötte el magát, mire hátrahőköltem.
— Pontosan melyik? - érdeklődtem. Mivel Kinga az egész emberiséget így nevezi, nem tudtam, pontosan kire is gondol.
— A cserediák!
— A tiéd?
— Nem, Renáta, a sajátod! Persze, hogy az enyém! - förmedt rá idegesen. Már megszoktam, hogy rajtam vezeti le a feszültséget, de azért mégiscsak.
— Mi történt?
— Hogy mi történt? Az, hogy az az idióta tüdőgyulladást kapott, emiatt nem tudok elutazni, mert kórházba van!!
— Jaj, ne! Sajnálom! Nem hiszem, hogy szándékosan kapott tüdőgyulladást... de majd el tudsz utazni máskor is biztosan - bólintottam együttérzően.
— Neked unalmas nyarad lesz, te bármikor tudnál menni, de én be vagyok táblázva! Edzések, edzőtábor, önkéntes munka... - szipogott, és idegbetegen kezdte széttépni a zsebkendőjét. Inkább otthagytam, mielőtt lecsapna (volt rá példa) és vártam a nap végét (hogy aludhassak) ugyanis elfáradtam. Lefárasztott Cortez és Arnold.