Szjg Másképp

Április 22, szerda

mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket! 🥰🥰

A filozófus gondolatokat amiket alvásidő alatt találtam ki, úgy döntöttem, magamba tartom. És az egész tegnapi napot megpróbálom elfelejteni. Meg az azelőttit. Reggel kedvtelenül elkészültem (anyuval és apuval már kora reggel üvöltöztem, amiért nem találtam a zöld pulcsim, mert ma azt akartam felvenni. Mármint nem úgy üvöltöttem velük, hanem először kedvesen megkérdeztem, miután átnéztem a szobám már gorombán, utána meg idegesen. Aztán a szobámba csapkodtam. Kezdek megőrülni. Ja, amúgy meglett), majd lementem a konyhába, ahol anyu készített nekem szendvicset. Jégsali, feta, olívabogyó, paradicsom, és uborka. Ha tudnám mièrt csomagol nekem görög kaját.. és miért szendvicsbe??? Na mindegy. Apu, akit már kora reggel lefárasztottam már indulásra készen állt, szóval elvettem a már kész szendvicseket és kimentem az ajtón. Először meglepődtem amiért Virág és Ricsi nem állt a kapu előtt, de pont akkor robogott el mellettem a jármű. Vagyis gondolom, mert ledudált. Na meg az egyik fekete, a másik rózsaszín virágos bukósisak okot adott arra, hogy Ricsiékre gondoljak. De csak tippelek. Apu kitett a suli előtt, én pedig odasétáltam, és Zsoltival vártam Virágékra (az a robogó nem a leggyorsabb), aki épp egy táblázatot nézett.
— Az mi? - érdeklődtem. Közelebb léptem hozzá és már ketten bámultuk azt az igazán érdekes táblázatot a heti edzéstervéről, illetve a kajákról.
— Aha. Hogy bírod?
— Szarul, de büszkén - vigyorodott el, mire felnevettem. -Nem ám, nagyon jól megy.
— Örülök - mosolyogtam rá, ő pedig viszonozta.
— És te? Hogy bírod? - kérdezte, mire értelenül meredtem rá. -Tudod..
— Jaa. Igen. Hát figyelj, jobban, mint akkor. Ráadásul Kinga leköt a sok hülyeségével, ami most nekem épp segítség. Plusz izé. Arnold is sokat segített nekem - magyaráztam, és összevont szemöldökkel nézett.
— Neményi, mi?
— Jó, tudom, hogy nektek nem a szívetek csücske de komolyan. Ő is lefoglal a könyvekkel, meg ezzel-azzal. Elvitt láthatatlan kiállításra is..
— És mit láttál? Vagy, inkább mit nem? - röhögte el magát, én pedig mosolyogva megcsóváltam a fejem.
— De köszönöm - néztem hálásan a szemébe. -Ti is rengeteget segítettetek.
— Hogy viseled a Lót? Fura vagy - rázta meg a fejét, szándékosan nem reagálva a hálálkodásomra. Mintha csak természetes lenne.
— Hát, Zsolti, furán hangzik, de segít a maga módján.   Érdekes, de nekem sokat számít. Hihetetlen, mi?
— A Ló segít? A maga módján? Érdekes - ciccegett, mire Ricsi és Virág lépett mellénk.
— Juuj, sziasztok - ugrott a nyakamba Virág.
— Cső - intett Ricsi szórakozottan, majd Dave is megérkezett, aki magyarázni kezdett valami kütyüről.
— Cortez? - fordultam Ricsi felé.
— Kiíratta magát a hétre.
— Beteg?
— Lóg - helyesbített. Ó, értem.
— Renáta! - érkezett meg Kinga is. -Ma karate!
— NEEE - kiáltottam el magam. -Nem megyek!Hagyjál már!
— De jössz. Be vagy iratkozva! - emlékeztetett.
— NEM!
— Először is, ne üvölts velem - közölte higgadtan. -Másodszor is. Nyugodj már le! És eljössz.
— Jó... Istenem, ma is megvernek - sóhajtottam, erre a kijelentésemre meg mindenki hangosan elröhögte magát. Nekik ez vicces. Nekem nem. Egyébként ez a (mostmár) híres mondat (illetve párbeszéd) hamarosan kikerült a közösségire, Dave kiírta, Zsolti és Ricsi na meg az internetfüggő Virág is megosztotta. És ma ketten így köszöntek nekem. No comment.
— Ennyire rossz? - fordult felém Ricsi nevetve.
— Hát hidd el, ha elsőre pofánrúgnak, nem lesz a kedvenced - feleltem, mire szórakozottan bólintott.
— Renáta, komolyan mondom, te akkora balek vagy, hogy az már fáj. Elmondtam, hogy védd ki - förmedt rám, mire dühösen fordultam hozzá.
— Az egy dolog, de ha párba állsz valami random lánnyal akiről azt sem tudod ki az, és ő sem ismer téged, aztán meghallod, hogy kezdhetitek, te még fel sem fogtad, mert japánul beszél az oktató és te először vagy ott és hirtelen pofánrúgnak, így nem egyszerű, mivel a reflexem meg egyenlő egy lajháréval! - hadartam folyamatosan dühösen. Valaki jó lenne, ha megmondaná, mi bajom van ma reggel. Is. Merthogy amúgy ez a hirtelen forrófejűség már régóta tart.
— Ez szimplán szerencsétlenség - forgatta meg a szemét.
— Jó! Akkor ma álljunk párba! - bólintottam, mire felvonta a szemöldökét.
— A te bajod lesz - legyintett végül, és elvigyorodott. Ajajj. És tényleg az én bajom is lett. Na, mindegy, ezt később.
— Ren, szerintem ma játszd el, hogy halott vagy és ne menj el - tanácsolta Ricsi.
— Áá - vontam vállat. -Volt már rosszabb is. Egyszer kettétört a fejemen egy cserép.
— Műanyag? - nézett furán Zsolti.
— Ja, nem. Tetőcserép. Tégla - magyaráztam.
— Itt a válasz a kérdésre, hogy miért vagy ilyen retardált. Ver az élet, rendesen, főleg fejbe - sóhajtott Kinga, mire elröhögtem magam a többiekkel. Jó, ez valahol jó poén volt. Másrészt meg nem is vagyok retardált. Na mindegy. Bementünk a suliba, ahol a szobor mellett álló Mádáy ránk üvöltött.
— Pósa Richárd, tapaszd le azt a követ, vagy én fogom! Nagy Zsolt, díjjaznám, ha nem gusztustalankodnál! - förmedt rá Zsoltira. Épp egy borsószemet dugott fel az orrába. És hogy én ezen miért nem lepődök meg? Jó kérdés. -Bencze, ha rád nézek epilepsziás rohamot kapok, lennél szíves visszafogni a színeket? - sóhajtott. Virágon egy batikolt rózsaszín nadrág volt, lila pulcsival, amin színes bojtok voltak. Fogalmam sincs honnan szedi ezeket a cuccokat. -Felmayer, tedd el a kütyüket!! Ez itt egy iskola, nem a CIA! Renáta, Kinga - nézett ránk szigorúan. -Megbeszélés.
— Dave? - fordultam Dave felé, aki döbbenten nézett rám.
— Mehetek?
— Persze, egy csomót segítesz a fotózásba. Na, gyere már - ragadtam meg a karját, és löktem rajta egy icipicit, hogy induljon.
Elsiettünk a suliújság termébe, ahol Timi már várt minket.
— Mit keres itt Felmayer? - akadt ki Kinga.
— Reninek segít, része a csapatnak - sóhajtott Timi. Reggel volt még Kingához. Nagyon is.
— Mi? Csak pár béna képet lőtt! Ide minden balek bekerülhet? Azt hittem ez egy nívos cikk.. - kezdett hőbörögni, de Timi leüvöltötte a fejét. Így járt.
— Reni, az évkönyv rád marad. A májusi számban négy oldal lesz a végzősökről, riportokkal, montázzsal - hadarta gyorsan. Te jó ég. És mindjárt május. Még jó, hogy Dave segít, szünetben is elszórakoztunk már vele.. -Kinga, a riportod hogy áll?
— Tökéletesen - bólintott szigorúan. Na, viszont azzal is volt meló rendesen. Sőőt.
Az ajánlókról is szó esett, (és mivel én lemondtam róla, ehelyett lettem ugyebár állandó fotós) ki lett osztva (bú:( ), az események, meg ugyebár a szokásos dolgok. Többen már kimentek, mivel végeztünk, én pedig zavartan kértem Timitől két percet.
— Egy - alkudta le rögtön. Hát jó.
— Szóval kaptam egy fényképezőgépet - kezdtem, de Timi látványosan unta, ezért a részleteket kihagytam. -És mindig nálam van, szoktam csinálni képeket..
— A lényeget - sürgetett.
— Ó. Igen. Szóval megmutathatom?
Timi villámgyorsan nézte át a képeket, igazából alig bírta kivárni, hogy betöltsön.
— Mik ezek? - kérdezte, és már egyre lassabban nézte a fényképeket.
— Életképek? - feleltem kérdőn.-Nem szóltam, hogy ezt csinálom, úgyhogy ezek bemutatják a suli életét - vontam vállat. Az árkádok alatt állók, Kinga az a-s lányokkal, kilencedikesek az udvaron, egy kép ahol Ricsi dekázik, egy végzős csirkecombot eszik (??).
— Azt hiszem, értem mire akarsz kilyukadni - töprengett.
— Gondoltam, érdekes lehet.
— Az is. Kapsz két oldalt, válogasd össze a legjobbakat.
— Komolyan? - döbbentem le.
— Várni szoktunk amíg indítunk egy új sorozatot, minimum a tanév elejéig, de ez jó. Kipróbáljik. Ha szeretik, maradhat!
— Köszönöm! - mondtam hálásan.
— Majd meglátjuk, mit szólnak hozzá!
Ezután kitessékelt a teremből, én pedig vigyorogva fordultam meg.
— Mi van? Csókos akarsz lenni? - kérdezte Kinga gúnyosan.
— Nem. Dehogy.
— Akkor?
— Elmondtam egy ötletemet.
— És? - türelmetlenkedett.
— És kaptam két oldalt! - ujjongtam, és láttam, ahogy Kinga arcszíne az egészségesről zöldre vált. Aztán vörösre.
— MI??? - üvöltötte el magát, mire többen házrafordultak, még a büfés néni is kikukucskált. Ezután berontott a szerkesztőség termébe, és valószínűleg leüvöltötte Timi fejét, hogy mit művel. Én felmentem a terembe, ahol Dave egyből letámadott, hogy hogyan fejezzük be az évkönyvet, meg ilyesmi. A nap nem volt túl érdekes, Kinga engem fúrt a suliújság miatt, franciából kaptunk egy beadandót, irodalmon Kardos kiosztotta a házi dolgozatokat. Nekem, Arnoldnak, Kingának, Gábornak ötös lett, Jaques és Virágé négyes (ott volt velem, amikor megírta/tam), Ricsinek és Andrisnak hármas, a többi kettes vagy egyes. Cortezé egyes. Kettő egyes, mivel ez duplajegy. Egy újabb üres lap. És ezzel bukásra is áll. No comment.
A suli előtt Viki ácsorgott.
— Csoki - köszönt oda neki Zsolti, és beleharapott a rozskiflibe, amiért nagy harcot vívott a büfében. Nekem már nem volt ekkora harc egy újabb tábla csoki. Ez volt ma a második. Hihi. Meg ezen kívül ettem egy minyont, hamburgert, végül egy mandarint. Erre megjegyeztem, hogy mivel egészségesen élek, muszáj. És furán néztek rám, aztán Ricsi közölte, hogy egy nap alatt több cukrot eszek, mint amennyit ő egy hónap alatt. Jól van, megesik. Na.
Viki megkérdezte, hogy mi van Cortezzel.
— Ki van kapcsolva - rágozott idegesen.
— Ja, tudom. Dolga van - improvizált Ricsi.
— Jó, akkor nélküle megyek ZP-be - vont vállat.
— Miért nem hívod a másik számán? - lépett oda Kinga, és unottan meredt Vikire.
— Milyen másik szám? - vonta fel a szemöldökét. Zsolti és Dave mondjuk tényleg nem tudta miről van szó.
— Ó, hogy neked nem adta meg. Fenébe - sóhajtott erőltetetten. -Na, sziasztok.
— Komoly van egy másik száma?? - fordult körbe.
— Nincs - hazudott Ricsi, és rám nézett, jelezve hogy meg se szólaljak. Eszemben sem volt.
Ezután győzködték, hogy Kinga hülyeségeket beszél. Amúgy fogalmam sem volt miről beszélt, de Virág odasúgta hogy Zöld Pardon. Így sem lettem okosabb. Arnold a lépcső alján várt rám, így odafordultam Virágékhoz.
— Sziaaa - integetett vadul. A sisak alól kissé torz hang szólt.
— Sziasztok - mosolyodtam el. Megvártam, hogy Ricsi megforduljon a robogóval, mikor megállt mellettem.
— Te se hívd fel.
— Nem fogom - feleltem értetlenül. Nincs is mobilom.
— Jó. Mert kérte.
— Mi? - döbbentem le. - Mármint én ne hívjam? Vagy senki?
— Csak ketten tudjuk a másik számát - közölte, és elhajtott. Ezzel megmagyarázott mindent. Na, ez jól esett.
Még azután is bambán néztem magam elé, miután már rég elmentek, és úgy éreztem, mintha valaki ülne a mellkasomon. Mi a fene történt? Cortez azt hiszem megutált. Nagyon. És a legdurvább az egészben, hogy fogalmam sincs, miért. Nem tettem semmit. Nem? Ahogy Arnoldra néztem, tudtam, hogy valószínűleg van valami köze hozzá.
— Mehetünk? - kérdezte, mikor odamentem hozzá.
— Igen - bólintottam. - Figyelj csak.
— Igen?
— Semmi - mondtam végül. Mit kérdezhettem volna? Őszintén. Nem akartam, hogy Arnoldnak is elege legyen belőlem, és megutáljon ő is. Vicces lenne. Bár. Nem nevetnék.
Hazaérve megírtam a házit, és net, távirányító, és mobil hiányában a nappaliban ülve vártam rettegve Kingát. Karate. Fenébe.
— Szia anyu! - pattantam fel, mikor belépett az ajtón.
— Mi volt a suliban? - érdeklődött, miután levette a kabátját.
— Semmi - vágtam rá legyintve, mire anyu gyanakvóan nézett rám. Már fejben összerakta, hogy megfenyegettek, meg ilyen fura dolgokat, szóval helyesbítettem. — Kaptam kettő oldalt a suliújságban az életképek rovathoz ami új lesz, Kinga kiakadt és egész nap fúrt emiatt, irodalmon kaptam kettő ötöst, Cortez bukásra áll belőle, mert ő kettő egyest kapott, Ricsi közölte velem, hogy több cukrot viszek be egy nap mint ő egy hónap alatt, ó, illetve, ugyebár Cortez hiányzott, a héten nem jön. És Ricsi azt mondta, hogy Cortez azt kérte, hogy ne hívjam, most pedig Kingát várom, hogy menjünk karatéra, és rettegek, mert vele leszek párba - hadartam el gyorsan.
— Nagyszerű - mondta végül, hosszas hallgatás után. — Okosan játsszatok csak!
— Jó, persze... - motyogtam, és látványosan szenvedni kezdtem.
— Minden rendben? - kérdezte, miután megunta a folytonos sóhajtozásom.
— NEM! - üvöltöttem el magam hirtelen, mire ijedten nézett rám. -Jaj, bocsánat. Szóval Cortez valószínűleg bukik ha így folytatja, sőt. Biztos. De megy Brazilíába egy hónapra, és így tönkreteszi a nyarát. Arghhhh!!! Nem értem! - bosszankodtam folyamatosan hangosan.
— Jó, elmentem készülödni inkább - mondtam fortyogva, és a lépcsőn felfelé lépkedve minden egyes lépcsőfoknál csak úgy trappoltam. Mondjuk megbántam, mert miután felértem fájt egy picit a talpam. Aztán becsaptam a szobaajtóm. Anyu szerintem percekig döbbenten nézett utánam, és ezt onnan veszem, hogy öt perc után miután a válltáskámmal lementem a nappaliba (bokszkesztyűm és fogvédőm azért már van, meg ugye dezodor és víz), és még mindig úgy állt, ahogy hagytam. Én pedig intettem egyet, és kimentem.
— Na, végre ideértél. Éppen ideje volt - kötött belém Kinga egyből, én pedig unottan néztem rá.
— Ja, bocs. Gondoltam még eszek egy tál somlóit.
— Ez majdnem jó volt. Gyakorolj még - vetette oda, én pedig a bennem maradt egész napi (sőt, egész éves) idegesség miatt egyszerűen sürgetni kezdtem, hogy menjünk, mert én ezt nem bírom, valakit le kell ütnöm. Erre közölte, hogy amilyen béna vagyok engem fognak leütni.
— Nem! Ma én akarok valakit lecsapni!!!
— Renáta, mégis mi a bajod??? - förmedt rám. - Egész nap olyan voltál, mint egy ideges idióta! Jó, egészen sokszor vagy ideges, de ennyire nem! Mi a fene bajod van neked?
— A baj az, hogy idegesít. Cortez. Az évkönyv. Te - néztem rá, mire elröhögte magát. - De leginkább Cortez! És bukásra állok rajzból. Plusz elegem van, hogy mostanában egyre kevésbé tudom kezelni a felgyülemlett feszültségemet.
— Renáta, hagyd már békén a Cortez-témát! Foglalkozz magaddal! Ràd férne. Kezdesz úgy kinézni, mint egy ember, de attól még van rajtad csiszolni való. Cortezt te is idegesíted, nem hiszem el, hogy nem veszed észre. Az évkönyvet meg mivel Davevel csinálod, így azzal nem lesz baj, mivel ő technikai zseni, te meg egy technikai szerencsétlen vagy, úgyhogy ennek örülj. Cortez bukásra áll irodalomból, és? Mi közöd van hozzá?? Az ő baja. Rajzból meg szedd össze magad! Meg vegyél be egy nyugtatót - legyintett. -Inkább kettőt.
És igaza volt, de ettől még nem lettem nyugodtabb.

✨

Hazafele sétálva folyton a fájó öklömre (amúgy sok helyen vérzett, mert kesztyű nélkül is csináltunk pár gyakorlatot) és a fájó bordámra panaszkodtam, ami valószínűleg tiszta kék és lila. Jó párszor kaptam oda ütést. Annyira utálom Kingát néha. De mindegy.
Este hat volt, mire hazaértem, és utána valami fehér poros vizet ittam, amit a teremben kellett vennem. Vagy mit tudom, hogy hol, vagy mi az. A lényeg, hogy finom volt. Plusz ettem párolt zöldséget ( ami mondjuk félig fagyott volt, mivel anyu csinálta) csirkemellel. Komolyan veszi apu diétáját.
— Lenyugodtál? - kérdezte anyu, miközben tányérral a kezemben leültem az asztalhoz.
— Fogjuk rá. Apu, kellene a laptopod. Davevel én csinálom az évkönyvet, és hát photoshoppolni kéne, nem rajzolni - néztem könyörgően mindkettejükre.
— Rendben, ott van. De csak arra, és semmi másra!
— Jó, persze.
Szóval kezdődhetett a skypeolás Davevel, ami este kilencig tartott. Utána meg mehettem fürödni, mert amúgy izzadság szagom volt. A víz csípte az öklöm. Fájt. De mindegy.

Elegem van: 5/1* - megyek aludni. Kezdek megőrülni.