Szjg Másképp

Június 11., péntek (!!!!!)

Mióta Cortez életem része, azóta milliószor sikerült már neki összezavarnia, de úgy érzem, hogy a mai nap überelte eddig minden tettét. És fogalmam sincs mit tegyek. Olyan ez, mint a bábeli zűrzavar. Sőt. Nagyobb.

Reggel fáradtan ébredtem, mivel Arnolddal tízig sétáltunk, aztán a kapunkban ácsorogtunk, és beszélgettünk. Jó, inkább én beszéltem, hátha marad még öt percre, de éjfékor elmúlt az utolsó öt perc is. Gyorsan felöltöztem (szent johannás ünneplő), hisztiztem egy sort a vádlim miatt, de egyébként azt hiszem kisebb lett. Mindegy, attól még hisztiztem, aztán ideges lettem, mert nem találtam a szempillaspirálom. Végül meglett. És elindultam. Vagyis elindultunk. Apu elvitt a suliig.
— Sziasztok - köszöntem oda a lépcső előtti társaságnak. Dave telefonozott, Zsolti Karcsit szadizta, Virág és Ricsi egymást ölelgették, Cortez pedig csendben állt. Idegesnek látszott.
— Utolsó nap - nézett mélyen a szemembe. Még mindig elámulok, milyen gyönyörű mélykék szeme van.
— Így van - mosolyodtam el halványan. Ahogy láttam szólásra nyitotta a száját, de nem volt lehetősége mondani semmit.
— Renáta! - szólított meg Kinga, én pedig odanyögve egy "bocs"-t odasétáltam hozzá.
— Tessék?
— Anyuék nem tudnak kivinni holnap a reptérre, mert a húgomnak versenye lesz.
— Ó, értem. Akkor elvigyünk?
— Inkább nálad alszom - jelentette ki, és bement a suliba. Hogy mi? Kinga igazán megkérdezhetné néha, hogy mások mit szólnak a döntéseihez.
— Reni! - szaladt oda hozzám Virág.
— Igen?
— Figyi, szerintem valamiről beszélnünk kéne - nézett rám komolyan, és én próbáltam komolyan venni, csak a fejpánt elrontotta az összképet, úgyhogy inkább furán bólintottam.
— Mindjárt, csak.. - biccentettem Arnold felé, aki akkor érkezett meg. Bementünk a suliba, Mádáynak mindenkire volt megjegyzeni valója (Dave-nek, hogy ne videózza, Zsoltinak, hogy engedje el Karcsit, Kinga ne lökdösödjön, Ricsi és Virág ne szeresse egymást ilyen feltűnően, Cortez tegye el a zenelejátszóját). Vagyis rám meg Arnoldra nem. Mi jól viselkedtünk. A terembe érve megkezdődött a káosz, Haller pedig csendért könyörgött.
— Fogjátok már be!!! - üvöltötte Kinga, és hát, jó szándék, meg minden, de nem segített semmit.
— Hallod, ne üvölts már te meg! - szólt vissza Zsolti.
— Nekem te ne mondd meg, mit csináljak - kezdtek el vitatkozni.
— Mélyen tisztelt 10/b - lépett be Mádáy a terembe, mire mindenki elhallgatott.— Miért zeng tőletek a folyosó?
— Az a-sok voltak - kiáltotta be Zsolti, mire az igazgatóhelyettes unottan bólintott.
— Biztosan. Szeretném, ha őszre egy fegyelmezett, csendes 11/b térne vissza - kezdte el kiosztani a bizonyítványokat.
— Azon vagyunk! - röhögött Robi. Mivel páran el is cseréltük, így már hangos vihogás is ellepte a termet, a beszélgetés mellé. Haller pár percig könyörgött, mire végre csend lett.
— Még egy dolgot szeretnék megbeszélni. Egy osztálytársatokat átvettek a Szent Johanna testvériskolájába, ezért ősszel már ott kezdi a tanévet.
Mindenki csendben hallgatott, a kockák pedig felálltak, és odamentek Gáborhoz, hogy megöleljék.
— Üljetek vissza - szólt rájuk fejcsóválva.— Reni, kérlek állj fel.
Felálltam, és körbenéztem a termen. Szomorúan meredtek maga elé a többiek, Kinga eltátott szájjal nézett rám, Virág könnyezve bólintott, Cortez meg lehajtott fejjel figyelte a padját.
— Ha kérhetem, akkor csendben hallgassátok meg Reni írását, és búcsúzzatok el... - csuklott el a hangja, de nem tudta folytatni, ugyanis Zsolti közbeszólt.
— Én nem bírom ezt a nyomást! Valaki öleljen meg! Reni?! - nézett rám letörten, mire elröhögtem magam. Még mindig azt hiszik, hogy én megyek el. Na, ha nem szóltak volna közbe...
— Most miért nevetsz? Nem nehéz minket itthagyni? - kérdezte szemrehányóan Ricsi.
— De... - szólt közbe Virág.
— Mi folyik itt? - meredt Dave maga elé értetlenül.
— Hagyjátok már, hogy Haller tanár úr végigmondja! - nevettem el magam hitetlenül.
— Köszönöm. Tehát, búcsúzzatok el Arnoldtól.
— HOGY MI? - döbbent le Zsolti. — Neményi elmegy? Éljeeen!
— Nem Reni megy el? - pislogott Dave.
— Én leszek a főszerkesztő!! - üvöltötte Kinga vidáman.
— Gratulálok - biccentett neki Dave. Te jó ég.
— Nem te mész el? - suttogta Cortez meglepetten.
— Nem - vigyorogtam rá.
— De azt mondtad, hogy...
— Azt mondtam, hogy lehet, hogy én, de lehet, hogy nem. Hát, nem én - vontam vállat, mire zavartan figyelt, végül a fejét fogva elröhögte magát.
— Bocsánat, de nem tudtam végigolvasni - léptem Arnold elé, aki vállat vont.
— Semmi gond. Majd elolvasom én - mosolyodott el. Kimentünk a suli elé, és leültünk a lépcsőre.
— Kardos meglepi bulit szervezett neked. Búcsúztató a könyvtárban.
— Így mi benne a meglepi? - pillantott rám.
— Semmi, de nem szereted a meglepetéseket, és gondoltam, elmondom.. - magyarázkodtam.
— Köszönöm - mosolyodott el. Oldalra néztem, és Cortezt pillantottam meg, aki engem figyelt, és abban a pillanatban megindult felém. A pillangók életre keltek a gyomromban, ugyanakkor meg hirtelen melegem is lett, hogy vajon mit akarhat tőlem.
— Reni, beszélhetnénk? - kérdezte frusztráltan.
— Mennem kell a könyvtárba mindjárt - hebegtem zavartan.
— Egy perc - rázta meg a fejét.
— Fél - alkudtam le, mivelhogy tényleg mennem kellet volna. Arnold beindult a suliba, én meg kérdőn meredtem Cortezre.
— Igen? - szólaltam meg végül, olyan tìz másodperc múlva.
— Tudod... - kereste a szavakat. Legyintett, és egy határozott mozdulattal magához húzott. A szemembe nézett, mikor már vészesen közel voltunk egymáshoz, majd nemes egyszerűséggel megcsókolt. Talán tizenöt másodpercbe telt az egész, de abba próbáltam belesűrìteni minden szeretetem. Egész végig elöntött a forróság, és a pillangóim őrült módon csapkodtak.
— Mennem kell - nyögtem ki zavartan, miután elváltunk.
— Reni! Kardos hív! - rontott ki Karcsi az ajtón.
— Ne haragudj - suttogtam szomorúan. Besiettem a könyvtárba, és úgy éreztem mérhetetlenül szomorú, zavart, izgatott, és egy részben boldog voltam. De a kérdőjel, ami bennem volt... azt hiszem, az érzéseim többségét az töltötte ki. Az értetlenség. A kérdőjel.

Este hatkor lett vége Arnold búcsúztatójának, és mivel számítottam rá, a mosdóban öltöztem át a hippibulira. Miután Arnold vagy harmadjára is azt válaszolta, hogy biztos nem jön a hippibulira, így hát egyedül mentem át a lelátóta, és vágtam le magam a többiekhez. Cortezz nem láttam sehol, pedig beszélni akartam vele, szóval Ricsihez fordultam.
— Cortez? - érdeklődtem vadul dobogó szívvel.
— Hétkor megy a gépe, már elment. Nem tudtad? - rázta meg a fejét.
— Miért nem szólt senki??? - förmedtem rá a többiekre. És onnantól egész este mindenki azt hallgatta, hogy "nem tudtam elköszönni Corteztől". Vagyis nekem az esti sztorim az, hogy nem tudtam elbúcsúzni Corteztől. A többieknek az, hogy a két rocker tejszínhabos fejjel kötélre mászott, és a levegőben himbáloztak, majd szépen összeütköztek, és leestek a tatamira. Túlélték.

Hazaérve fáradtan dőltem le az ágyba, és Kingára néztem, aki épp akkor jött vissza a fürdőből.
— Ezt anyukád nyomta a kezembe, a postaládában találta - nyújtott oda egy mini csomagulású valamit.
— Hm - vontam fel a szemöldököm. Kinyitottam, és egy nyakláncot találtam benne, amiről egy gyűrű lógott. Hűű. Találtam benne egy kis cetlit, amin ez állt: "C.". Úúristen. Corteztől kaptam egy nyakláncot. De miért? És miért nem ír vagy hív? Vagy most nekem kéne hívnom?
— Mi az? Renáta, ne idegesíts, mi az? Mit vigyorogsz? Mi az?! - kérdezősködött folyamatosan, én pedig továbbra is mosolyogtam. Nem tudtam abbahagyni.

na csumiiii🥰 örülök, hogy mint szjg ff író eljutottam a 10. lezárásához, mert én nagyon kevés szjgs könyvet olvastam, ami végig írta volna a négy évet vagy legalábbis kettőt (mondjuk az elején kicsit ledaráltam:((( ) szóval emiatt egy picit büszke is vagyok magamra, hihi. nemsokára hozom az új részt a 11. osztályból, de lehet tartok egy kis szünetet (max 2 hétig ha nem lesz rész), mert ugye, nyit a suli, a csicska fajta tanárok szét szopatnak, már bocsánat a kifejezésért.. de addig is puszi mindenkinek és köszönöm h olvassátok a kis könyvecském, ami lassan eléri a 300k megtekintést!!!!🥺🥺🥺🥺❤❤❤❤