Szjg Másképp

Szeptember 18., szombat

Alapjáraton elég unalmas hétvégéim vannak, pont ezért nem szoktam írni róluk. De ez más volt. Miután hazaértem, lefürödtem mégegyszer, és egy szál nagy pólóban és a majdnem térdit érő Spongyabobos zokniban gondoltam alszok. Aludtam volna, amikor rezgett egyet a telefonom.

Cortez üzenete: Fent vagy? Csak mert akkor kijössz egy percre?

Mi az Isten van ezzel az emberrel? Teljesen megvan zakkanva.

Reni üzenete: vársz
Cortez üzenete: Várok
Reni üzenete: Nem kérdés volt, kijelentés

Kiosontam a nappaliba, onnan halkan a kapu elé.
- Mi a fenét csinálsz itt? - szóltam baromi fáradtan. Még a hangom is rekedt volt. De Cortez nem szólalt meg. - Hm? Baj van?
Továbbra is csak a szemembe nézett, én meg egy szál pólóban kezdtem magam kellemetlenül érezni az utcán. Megfogtam a kezét, és elkezdtem magam után húzni, majd nagyon halkan visszaosontunk a szobámba, ahol egy nagyon kicsi, apró éjjeli lámpa világított. Mármint komolyan, nem ad valami nagy fényt.
Becsuktam az ajtót, és amikor megfordultam ott állt előttem, egész közel. Majd egyszercsak fogta magát, és leült az ágyra. Én megálltam előtte, akkor pedig felnézett rám.
- Rajtad most komolyan csak egy póló van? - kérdezte, mire egyből lejjebb húztam az említett ruhadarabot. Mármint alsónemű volt rajtam, nyugi.
- Komolyan ez az egyetlen kérdésed? - tártam szét a kezemet. - Igen és nem érdekel. Mi a bajod? Mindjárt egy óra.
Na, jó, túloztam. 0:12 volt.
- Nagyit vizsgálatra kell vinni, és jönnek haza a szüleim.
- Milyen vizsgálat??? - huppantam le szembe vele ( jó, elég közel), és magamra húztam a takarómat.
- Gyomor - felelte pár pillanat múlva. (en, mint író amúgy beleírtam volna hogy biztos mer' eszi a rák, csak sajnos ez nem ebbe a konyvbe es szituacioba illik.)
- Jézusom - kaptam a fejemhez. - Hidd el nekem, hogy minden rendben lesz. Ő az első nő, akit igazán csodálok.
Ekkor rámnézett, és a gyönyörű kék szemét belevéste az enyémbe.
- Miért?
Na, vajon?
- Mert egy olyan fiút nevel, mint te.
Elmosolyodott, majd odanyúlt a kezemhez, és összekulcsolta a kezünket. Ennek rossz vége lesz. Már itt tudtam.
- Szüleid mikor jönnek? - érdeklődtem.
- Háromkor szállnak le, hétfő hajnalban mennek haza.
- Most három?
- Aha.
- Akkor jó sokat lesztek együtt - forgattam meg a szememet.
- A szokásos.
- Nagyid tudja, hogy itt vagy?
- Aha - bólintott. - Majd felvesznek, ha mennek a reptérre.
Hirtelen csend lett, és pár pillanat múlva meg is törtem, mert nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg.
- Miért pont ide jöttél?
- Mert te vagy az egyetlen, aki mellett megtudok nyugodni, vagy inkább le tud nyugtatni - felelte továbbra is a szemembe nézve. Elmosolyodtam, és elkaptam a tekintetem. Igen, zavarba jöttem.
Elengedte a kezem, és két kezébe vette az arcomat, majd... megcsókoltuk egymást. Mindketten úgy csókolóztunk, mintha attól félnénk, bármikor elveszíthetjük egymást. Gyengéden, szenvedélyesen, szerelmesen. A kezét a derekamra csúsztatta, és még közelebb húzott magához, így kerültem hát az ölébe. Lágy csókokat nyomott a nyakamra, amitől kissé libabőrös lettem. Na igen, csak kicsit meg is szívta. A keze egyre lejjebb csúszott, a fenekemre, miközben tovább csókolóztunk, mintha nem lenne rá több lehetőség. Beletúrtam a hajába, majd mivel gondoltam, jó lenne, ha a többi lány észrevenné magát, kicsi szívásnyomokat hagytam a nyakán.
- Nem szeretem, hogy ennyi fiú vesz körül.. - suttogta a sötétben, mire átkaroltam a nyakát.
- Én sem szeretek sok mindent - suttogtam vissza.
- Például?
- Téged - vigyorodtam el, majd megcsókoltam, mielőtt komolyan venné. Hát, viszont ő folytatta. Folyamatosan fogott, ölelt, puszilgatott. Én pedig azt kívántam, bácsak örökké tartana. Természetesen nem tartott örökké, nyilván sok dologról beszéltünk még a szüleivel kapcsolatban, de ez olyan... nem is tudom mit mondjak.
- Nem vagy fáradt? - kérdezte halkan, mire ásítottam is egy hatalmasat.
- De.
- Aludj nyugodtan. Addig alszok én is. Van még egy óra - nézte meg az időt a telefonján. 1:11 volt. Uuuu. Ez egy jel?