Gondoltad volna?

]Ötödik rész[

„Mindig is lesznek emberek, akik megbántanak, illetve csalódást okoznak."
_______________________________________

Megvan az érzés, mikor úgy érzed minden jó és már semmi rossz nem jöhet? Én így éreztem. Most épp a barátommal ülök egy park padján és csak beszélgetünk. Igaz, hogy lassan már három hónapja együtt vagyunk, de ez a három hónap olyan gyorsan telt el mintha még csak tegnap ismertük volna meg egymást. Úgy ismerkedtünk meg, hogy egy osztályba járunk. 9. elején senkit nem ismertem és ő oda jött hozzám és leült a mellettem lévő padba. Nem beszélgettünk se semmi. Csak ültünk egymás mellett és vártunk. Vártunk arra, hogy a másik megszólaljon. Végül én voltam az aki elsőként megszólalt.
- Szia. Alora vagyok. És te?
- Liam. Remélem nem baj, hogy ide ültem.
- Jaj, dehogy.
És ennyi volt a beszélgetés. Jól nézett ki csak félénk volt. Viszont ahogy telt az idő, egyre többet beszélgettünk, mivel egymás mellett ültünk az órák nagyrészén. Megtudtam róla dolgokat és nagyon szimpatikus volt nekem Liam. Aztán pár hónappal később, februárban megkérdezte, hogy leszek - e a barátnője. És én a barátnője lettem. Előtte, nem volt senkim. Max ovis szerelem, de az más.
Idővel a szerény fiúból egy nagyon is menő srác lett, ugyanis bevették a röpi csapatba ami nagyon nagy szó a sulinkban. S mivel ő a csapat tagja lett így én is a menőbbek közé tartoztam. A társaságunk minden tagjának volt valakije. Így a lányok jól elbeszélgettek és a fiúk is. A tökéletes élet volt számunkra. Ki ne akarna ilyen életet?
Emmával mindig jöttünk a jó kis megszokott társaságunkhoz, ahol egy lánnyal, Oliviával nagyon jóba lettünk. Mi hárman voltunk a fő lányok a suliban. Nem azt mondom, hogy rettegtek tőlünk, mert nem ez volt a célunk. Inkább úgy mondanám, hogy tudták, hogy kik vagyunk. Bár én sose voltam az a parancsolgatós személy, ahogyan Emma se viszont Olivia nagyon is az volt. Az, hogy a menőbbek közé tartozik, a fejébe szállt és úgy kezdett viselkedni mintha mindent ő irányítana. És sokan sérültek emiatt. Nagyon sokan...

Fél órája lehetek kint a kertben. Találtam egy padot amire le tudtam ülni. Egyszer csak hangokat hallok a hátam mögül. Megfordulok és egy felém közeledő Markot látok.

- Szia. Jobban vagy? - ül le mellém.

- Szia. Igen egy kicsit. Sajnálom, hogy ki jöttem. Ez miatt most biztos utáltok...

- Jézus Al, dehogy utálunk. Rád senki nem haragszik. Brianre annál inkább meg arra a hülye tyúkra is. - a végét már ökölbe szorított kézzel mondja.

- Figyelj Mark tényleg sajnálom... Tudod nehéz bizonyos dolgokról beszélnem, de meg szeretném veletek osztani csak idő kell még hozzá. Remélem megérted.

- Persze, hogy megértem. Alora mindenkinek van múltja vagy olyan pont az életében, amiről nem szívesen beszél. De tudd, hogy mi itt vagyunk, mint barátaid akikre számíthatsz oké?

- Oké...

Még egy kicsit ülünk a padon néma csendben és gondolkozunk. Legalábbis én agyalok. Aztán felállok és a példámat követi Mark is.

- Köszönöm Mark! - és egy szoros ölelésbe vonom, amit viszonoz.

- Alap Alora. Szokj hozzá. - mondja nevetve. - Na gyere gyönyörűm, menjünk vissza és mutassuk meg, hogy kemény fából faragtak és egy ilyen seggfej meg a pincsi kutyája nem fog ki rajtad!

- Igazad van! Nem fogom, hagyni, hogy két ilyen senki elvegye a kedvem!

- Ez a beszéd csajszi. Na nagy mosoly és indulás!

Mikor vissza mentünk a házba, ahogy az várható volt, mindenki engem nézett. Volt aki aggódva, volt olyan aki kérdőn és olyan is aki gúnyosan. Utóbbi Amy volt. Ki más?! Ahelyett, hogy a nappaliba mentem volna elmentem a mosdót megkeresni.