Gondoltad volna?

]Huszonhatodik rész[

„Nem akarok a barátod lenni, mindenestől akarlak.”
_______________________________________

Alora

Három napja vagyok a nyaralóban és holnap már megyek haza. Kevés időnek érzem túlságosan is azt, amit itt voltam. Rengeteget gondolkoztam és az lesz a legjobb, ha beszélek Briannel és lezárjuk a dolgokat valahogy. Remélem nem lesz annyira rossz. Ameddig itt voltam több könyvet is olvastam, tv-t néztem és a parton sétáltam, volt, hogy egy nap többször is. Jobban érzem magam minden szempontból. A telefonom tényleg csak arra használtam, hogy anyával és Olival beszéljek, meg néha Sarah néni is csatlakozott. Meg arra, hogy az anyagokat tudjam pótolni, amit köszönök Laylanak és Marknak. Brianen kívül, nem hiszem, hogy más tudna arról, hogy nem vagyok otthon. Még az is lehet, hogy ezt ő se hitte el, ezért nem akarta a többieket ezzel idegesíteni. Ki tudja?

Ma úgy döntöttem, kapcsolok valami zenét és, mivel egyedül vagyok, ezért hangosan fogom üvöltetni és énekelni.

Remek érzés volt a zene ritmusaira felszabadultan énekelni, táncolni. Régen volt már ilyen.

<<<>>>

Az este csináltam magamnak még egy meleg teát és közben azt néztem, hogy a nagy hópihék hogy szállingóznak az égből és hullanak le a földre. Mint mondtam, szerintem minden évszaknak megvan a saját maga szépsége. A télnek a hó, az, hogy be tudsz egy hűvös téli napon pokrócozni és bentről nézni. Miután elfogyasztottam a meleg italomat, felmentem az ideiglenes szobámba és lefeküdtem aludni.

Reggel 10-ig aludtam és egész kipihentnek éreztem magam. Megettem a reggelim és megnéztem, hogy jönnek buszok. Egy délutáni járattal fogok hazamenni, ami így is estére ér San Franciscoba. Össze pakoltam a kettő táskám és rendet raktam. Utoljára elmentem egy kávézóba, mert régen voltam és kicsit jól esett emberek közt lennem. Nekem, aki nem bírja az embereket, tömeget és az ehhez hasonlókat, most jól esett..

A buszon ülök és hazafelé tartok. Félek, nem tudom, hogy mi vár rám otthon, de félek, az egésztől. De majd lesz, ahogy lennie kell. Hamarosan le kell, szállnom és örülök, hogy hazamegyek, de mint mondtam rettentően izgulok. Igaz, hogy a családommal minden nap beszéltem, de a barátaimmal már kevésbé. Majd mindenről beszámolok nekik amikor jövő héten újra megyek suliba és remélni tudom, hogy megértik majd, hogy mit miért csináltam. A buszról leszállva a január hidege csap meg. 20 perc sétára van a házunk, szóval jó lesz így, most sétálni. Igaz, nem vagyok az a nagyon kimozdulós fajta, de van amikor nekem is jól esik.

Sikeresen, minden baj és probléma nélkül sikerült megérkeznem. Hah, ilyen se mostanában volt. Ahogy az ajtón beléptem, három ember támadott le és kezdtek agyon ölelgetni és puszilgatni. Én csak nevetve fogadtam őket és azt, hogy örülnek nekem. Anyát, Olit és Sarah nénit is végig öleltem egyesével, utána felfelé vettem az irányt, hogy átöltözzek.

Most éppen a szobámban ülök és Netflixen nézem az egyik filmet, mikor csengetnek. Ránézek az órára és látom, hogy tizenegy múlt. Ki a franc az ilyen későn? A melegítő nadrágomban és bő pólómban megyek le, nehogy az illető újra csengessen és mindenkit felébresszen. Még nem volt kedvem pizsamába öltözni, ezért vagyok itthoni kiszerelésben. A sötétben valahogy sikerül kinyitnom a bejárati ajtót. Brian áll ott, kezében egy whiskeys üveg, aminek a tartalma háromnegyede már elfogyott. A falnak támaszkokdva áll és felfelé néz, de amikor meglát elrugaszkodik és dölöngélve megáll előttem.