Gondoltad volna?

]Tizenötödik rész[

„Egy álom csak egy álom, egészen addig, amíg úgy nem döntesz, hogy igazzá teszed."
_______________________________________

Jó ideje sétálunk. Mivel én szinte minden évben jöttem a tengerhez, ezért tudom, hogy mi merre van. De mi mégis a parton sétálunk és még mindig szörnyen idiótán nézünk ki. Fura, hogy pont Brian az, akivel itt és most sétálok, de teljesen természetesnek érzem. Ilyen létezik, hogy azzal az emberrel tartom ezt az egészet normalisnak, akivel konkrétan utáljuk egymást? Érdekes, nem igaz?

- Lor!

- Igen? - kapom felé a fejem.

- Voltál már szerelmes? - na jó ez meglepett. Jól hallottam a kérdést? Brian most lelkizni akar velem vagy mi a szösz?

- Nem hiszem...

- Hogy hogy? Liambe nem voltál az?

- Akkor annak tűnt, hogy szerelmes vagyok belé. De visszagondolva, semmi olyan különös dolgot nem éreztem, amikor vele voltam. Nem éreztem azt a tipikus pillangó érzést, amit a könyvekben lehet olvasni. Semmi bizsergés vagy ehhez hasonló. Egyszerűen csak szerettem, de nem voltam belé szerelmes. - adom meg neki az őszinte válaszomat.

- Értem... Pedig azt hittem, hogy neked ő volt az ilyen igaz szerelmed vagy nem tudom. - erre akarva akaratlanul is, de elnevetem magam. De olyan jó emberesen, még a könnyem is kicsordul a végére.

- Ne... Ne haragudj csak... - próbálom elmondani nevetés közben amit szeretnék. - Ez csak kitört belőlem. Én nem akartalak kinevetni csak az, hogy Liam legyen az igaz szerelmem, hát ez... - újra elnevetem magam.

- Miért? Azon kívül, hogy megcsalt más is történt? - itt egy másodperc alatt elkomorodom. Nem nevetek tovább.

- Nem... - ez hazugság, de nem akarom neki elmondani. Talán majd egyszer megtudja, de nem most. Ez nem az a pillanat.

- Aha... Szóval - köszörüli meg a torkát. - még soha nem voltát szerelmes?

- Nem, legalábbis szerintem nem. - erre csak hümmög egyet. - Te voltál már szerelmes?

- Azt hiszem igen. - ohh ez meglepetésként ért.

- Mesélsz róla kicsit?

- Általános iskola hatodik osztályában ismertem meg jobban. Az évfolyamomba járt, de előtte nem figyeltem fel rá soha. Aztán egy nap a haverom bemutatta nekem és mi elkezdtünk beszélgetni. Suli után is órák hosszat írogattunk és hívásoztunk. És rá egy hónapra, hogy megismertem, megkérdeztem tőle, hogy lesz - e a barátnőm. - itt tart egy szünetet és kifújja a levegőt. Végül folytatja. - Össze jöttünk. Csodás volt az az idő, amit együtt töltöttünk. Ő volt nekem minden téren az első. Nyolcadikosak voltunk, mikor először lefeküdtünk. - jó ezt kihagyhatta volna... - Nyolcadik után ő is és én is másik gimibe mentünk tovább, de nem szakítottunk. Egy nap gondoltam, meglepem és elmentem a házukhoz. A szülei is ismertek engem, így én is jártas voltam náluk, ahogy ő nálunk. Mikor oda értem csengettem és kopogtam, de senki nem nyitott ajtót. Lenyomtam a kilincset és nyitva volt az ajtó. Bementem, de bár ne tettem volna. Felmentem a szobájához, ahol hangokat hallottam, de én csak mentem tovább. Kinyitottam az ajtót és ott találtam azzal a haverommal, aki bemutatott minket egymásnak. A barátnőm és a legjobb barátom basztak. Az agyam ellepte a düh. Kirohantam a házból és leültem a lépcsőre. Észre vettek, amikor rájuk nyitottam, ezért pár percel később jöttek utánam, hogy megmagyarázzák és bocsánatot kérjenek. A történet vége az, hogy az akkori haverom agyon vertem, de elég rendesen. A barátnőmmel pedig szakítottam. Jót tett, hogy nem látom őket többet és nem járunk egy suliba. Aztán megismertem Theot és ő húzott ki a mélyből. Örökké hálás leszek neki. Ő tényleg igaz barát. - amikor ezeket mind elmondja megállok mellette, ezáltal ő is. Oda fordulok hozzá és szorosan megölelem. Először nem tudja, mit csináljon végül vissza ölel. Mikor húzódnék el tőle, ő nem hagyja, így tovább ölelem.