Gondoltad volna?

]Harmincadik rész[

„Amióta megismertelek, minden megváltozott. A Te szemed színe lett a kedvenc színem. Te illatodra vágyom. A két karod lett az otthonom. Te lettél a mindenem.”
_______________________________________

Reggel, mikor még bőven aludhatnék egy kopogásra ébredek. Kipattanok az ágyból és lerohanok, ott megnézem az időt. Reggel kilenc. Talán a postás az és hozott valami csomagot? Kinyitom és még reagálnom sincs időm, az ajkaimra tapad. Hevesen kezdi el falni azokat, mire én is felveszem a tempót. Felkap az ölébe és úgy nyom neki a már zárt ajtónak. Hajába túrok és kapkodva a levegőt elválok tőle.

– Megtudnám szokni ezt a reggeli keltést, de mégis mi a fenét keresel itt? Nem suliban kéne lenned? – nézek rá, még mindig tartva vagyok.

– Tudod, ha vannak jófej szüleid, akiknek ha szólsz, hogy igazoljanak három napot, akkor megteszik. – csókol meg ismét. Belemosolygok a csókba, miközben ő elkezd az egyik irányba haladni, azt hiszem a konyhánk felé. Ott a pultnak ütközve ráültet arra és úgy kezd el tovább csókolni.

– De várj... – húzódok el tőle.

– Ajjj, Lor! Mindig a legjobb pillanatban. – erre felnevetek.

– Bocsi. Szóval miért?

– Mit miért?

– Miért kérted meg a szüleid, akikről tudjuk, hogy nagyon jó szülők, hogy igazolják ezt a hetet, ami a suliból vissza van?

– Mert a barátnőmet felfüggesztették és nem akartam, hogy egyedül legyen. – csókol meg újra, de nekem még mindig vannak kérdéseim.

– Várj!

– Alora! – nevet már fel Ő is.

– Pillanat Brian! Tehát... Te az érettségi éveden hiányzol ilyen hülyeség miatt?

– Nem ezen a héten fog múlni, hidd el. – csókolna meg újra, de én kikerülöm és elfordítom a fejem.

– De nem akarom, hogy miattam legyenek rossz jegyeid.

– Azért nem vagyok olyan szar tanuló!

– Tudom, de így is van egy tantárgy, amiből majdnem bukásra állsz. – szegénynek pont a történelem az, ami nem nagyon megy. Kettesre áll belőle. A többi hármas, négyes és ötös, de az az egy amitől félek, hogy nehogy lejjebb csússzon.

– Jó, megígérem, hogy kijavítom, de most már lehetne, hogy nem szakítasz félbe? – válaszom megse várva tapad újra ajkaimra. Falja őket, harapja, de mégis az egész olyan édes. Nem tudom, hogy csinálja mindig, hogy ennyi érzelmet tud kiváltani belőlem, de tehetsége van hozzá. A dereka köré csavart lábaimmal közelebb húzom magamhoz, mire Ő egyik kezével a pulton támaszkodik meg, másik kezével pedig a hátam tartja. A pólóm alját feltűri hátul és a meleg kezét érzem meg, mire a hideg kiráz a jó értelemben. Nekem mind a két kezem az arcán van és miközben Őt csókolom, simogatom az arcát. És a hasam korgására leszek figyelmes. Még nem ettem semmit.

– Ennem kéne. – húzódok el újra tőle.

– Hát én nem hiszlek el te lány! – ad még egy puszit a számra és leemel a pultunkról.

– Te éhes vagy?

– Ja, eszek veled.

– Okés, rántotta jó lesz vagy csináljak valami mást?

– Tökéletes lesz.

Neki is állok a rántottának. Teszek bele minden félét, mert úgy az igazi. Mikor kész lesz szelek zöldségeket is. Főzök még hozzá két kávét és az asztalra teszem az ételeket.