Gondoltad volna?

]Negyvenkettedik rész[

„Tudod én akkor is szeretlek és rajtad kattogok, ha épp máshol, mással vagy és nem is gondolsz rám..."
_______________________________________

Aznap este csak sírtam és sírtam. Hallgattam a szomorú számokat amik a szakításról szólnak és azon kattogtama szobámban, hogy miért történt mindez így. Szokták mondani, hogy minden okkal történik és én is így gondolom csak a miértjét tudnám, mert nagyonis jó lenne tudni.

Én alapjáraton is egy mindent is túlgondoló személy vagyok és most is elkezdtek a kis sunyi gondolatok az elmémbe beférkőzni, mint például, hogy azért csalt meg azzal a buta libával, mert én nem vagyok elég szép, se okos, nincsenek nagy idomaim, túl sok voltam mindenhogy neki stb, stb, stb...

Azonban a jobb énem elkezdte helyre billenteni bennem a dolgokat és azt kezdte sugallni, hogy nem velem van a baj, hogy mindent megtettél Alora, a lehető legjobban szeretted és törődtél vele, értékes vagy attól, hogy ez a felállás most ilyen szar. És ez segített. Sokat.

Szóval rájöttem arra, hogy minden szarból eddig is ki tudtam mászni és itt vagyok, tehát ez is menni fog és így is lett. Sok dolog csak elhatározás kérdése. Elhatározod, hogy kilépsz egy egészségtelen kapcsolatból, legyen az baráti vagy szerelmi, tedd meg! Úgy döntesz, hogy leülsz a seggedre és neki állsz azt a nyamvadt tantárgyat megtanulni, hogy jobbak legyenek a jegyeid? Csináld!
És amint ezekre én is rájöttem, hogy basszus csak el kell határoznom, hogy én nem esek bele egy újabb mély és feneketlen gödörbe minden egy fokkal jobb lett. Tény, hogy nem egyik napról a másikra sikerült össze hoznom azt, hogy jobban legyek, hanem hetekbe tellt, de jobban lettem. Nem száz százalékosan, de már jó felé haladok, legalábbis úgy érzem. De elmesélem hogy is éltem meg az utána lévő első hetet..

<<<>>>

Este egész végig fent voltam és csak zokogtam. A könnyeim megállás nélkül patagzottak le az arcomon. Azt a fájdalmat amit éreztem, eddig még soha ezelőtt nem tapasztaltam. Mintha a szívemet kitépték volna a helyéről, össze taposták volna és utána millió cafatra tépték és így rakták vissza a helyére. Így éreztem belül, hogy egy mázsás súly nehezedik rám és ezáltal levegőt se kapok.

Reggel mivel anya látta, hogy milyen szarul vagyok - mind lelkileg és mind fizikálisan az alvás hiány miatt - így azt mondta, hogy a mai napot leigazolja, de holnap már muszáj mennem. Én csak hálás voltam, hogy legalább a mait megúsztam. Napközben aludtam vagyis azon voltam, hol össze jött, hol nem. Órák után Laylától és Marktól elkértem az az napi anyagokat, de többet nem is kérdeztek. Most jobb is volt így, mert biztos elsírtam volna magam, ha megkérdezik hogy vagyok.

Délután Emma átjött egy szatyorral a kezében, amiben volt csoki fagyi, sok csoki és gumicukor és a kedvenc chipsem. Ha lenne olyan díj, hogy az év barátnője, akkor tuti biztos ő kapná. Lehuppant mellém az ágyra és szavak nélkül magához ölelt, belőlem pedig újra előjött a sírás. És ő csak hagyta, mint egy igazi jó barát - mert az is - , hogy kisírjam magam a vállán.
Aztán persze miután picit megnyugodtam azért kérte, hogy meséljem el mi hogyan történt és én kérésének eleget tettem, miközben tömtük magunkba a sok nassolni valót. Volt, hogy elásta volna élve Brian Diazt és olyan is mikor velem együtt sírt.

Este felé, mikor egymás mellett feküdtünk az ágyban megkérdezte, hogy itt aludjon e. Igazából fogalmam nincs, hogy melyik lenne s legjobb. Ha itt maradna velem vagy sem. Végül itt maradt azzal az indokkal, hogy „neki már nincs kedve haza menni". Így hát este ott aludt velem a sötét szobába, s mikor ő már aludt én akkor engedtem ki a még mindig kitörni vagyó könnyeim. Azt mondják a sírás jó, hisz az ember lelke megkönnyebbül tőle. Ez biztosan így is van, de amikor átéled akkor nem így gondolod. Egyszerűen csak annyit érzel, hogy fáj és nem tudod szavakba önteni az érzést csak létezel és hagyod, hogy a benned lévő káosz uralkodjon.