Gondoltad volna?

]Harmincharmadik rész[

„Én akkor is veled vagyok, ha nem vagyok veled!”
_______________________________________

Brian

A már ismerős bárnál kötök ki. Nagyon jól ismernek itt, mert volt, hogy napi szinten jöttem ide. A pultostól kikértem a szokásos piám és egyből lehúztam a kesernyés italt. A pultos srác folyton töltötte nekem az újjabb köröket, én meg teljesen elveszítettem a dolgokat. Nem is számoltam, hogy hány pohár whiskyt húztam le. Mikor már lerészegedtem annyira, hogy ne fájjon úgy kifizettem az italt és dülöngélve kimentem. Vezetni most nem kéne, ezért marad a séta. Bár nem vagyok józan és hirtelen azt se tudom merre kéne mennem mégis megindulok az egyik irányba. A lábaim csak visznek, nem tudom merre vagy hova csak megyek. Volt, hogy a még csúszós úton majdnem elestem, de annyira nem vagyok részeg, hogy elessek. Végül az ismerős környéken körbe nézek. Tudat alatt az ő házukhoz jöttem. Teszek egy lépést, de elesek a betonon és ott maradok, mégis sikerült elesnem. Egész kényelmes itt a földön...

Alora

Amit Brian mondott nagyon, de nagyon fájt. Nem bízik bennem... Pedig én már azt hittem, hogy minden rendben köztünk, de ezek szerint nem. Lucyéktól haza sétáltam, inkább rohantam. Így is 20 perc volt az út. Itthon pedig kicsit szétestem. Az a srác akit szeretek most össze tört ezzel a mondatával. Neki adtam magam teljesen, ő pedig közli velem, hogy nem bízik meg a barátnőjében.

<<<>>>

Most már este van és mivel nem akarom, hogy a családom lássa a könnyes, kisírt szemeimet, kiülök a verandánkra. Rengeteget ültem itt mikor valami bajom volt, így ez a megszokott helyem lett. Itt látom az eget, ami megnyugtat olykor. A bámészkodásomat a házunk előtt összeeső ember szakítja meg. Felkelek és közelebb megyek, hogy megnézzem jól van - e, de meglátom ki az és megtorpanok. Egy ideig nézem, míg rám kapja a fejét. Amint észre vesz felkel a földről, de nem sokon múlik, hogy újra el ne essen. Megint részeg... Megfordulok és sietős léptekkel a házunkhoz igyekszek. Már a lépcsőnél járok, mikor elkapja a karom és magával szembefordít.

- Az én pulcsim van rajtad. - mondja nehézkesen. Hát, igen lenyúltam a pulcsiját és nálam maradt. Szeretem ezt a pulcsit, nagyon is...

- Ez a megállapítás után most mehetsz is. - fordulok meg, de vissza ránt. Számra néz és nyakamat megfogva magához húz és számon megérzem az ő száját, de nem csókolom vissza. Egyszerűen nem megy most bármennyire is jól esne.

- Lor, kérlek.. - dönti homlokát enyémnek.

- Brian, részeg vagy, megint.

- Sajnálom. - érzem a tömény pia szagát. Két kezembe fogom arcát, erre kinyitja szemeit.

- Brian, nem old meg semmit az alkohol. És az se, hogy részegen ide jössz a házunkhoz és bocsánatot kérsz, ahogy az se oldja meg, hogy megcsókolsz. Egyik se fog megoldani semmit. - mondom szemeibe. Kezei derekamon vannak és így állunk, február végén a házunk előtt.

- Had aludjak itt Lor.. - néz könyörgően rám.

- Nem Brian! Nem fogsz a kisfiús, aranyos viselkedéssel most hatni rám. Hívok neked egy taxit és szépen hazamész, kialszod magad, mert holnap iskola. Majd máskor beszélünk, de nem úgy, hogy megint részeg vagy.