Gondoltad volna?

]Huszonegyedik rész[

„Abba szerettem bele, ahogyan megérintettél anélkül, hogy a kezeidet használtad volna.”
_______________________________________

Este tényleg a nagyiék is megérkeztek. Már teljes a családom, mivel nekem ők a családom. Jó lenne, ha Spencer apja, Thomas is itt lenne, de ő idén most nincs. Nekem ő mindig olyan volt mint a második apukám. Főleg miután apa elhagyott minket.

- Al, tudnál segíteni kicsit? - jön a kérdés a matrac mögött álló bátyámtól.

- Talán, ha szépen megkérsz. Addig nézem, ahogy szenvedsz. - vigyorgok a matracra, ami eltakarja.

- Jó, akkor megoldom egyedül.

- Te is olyan makacs vagy mint Én.

- Nálad rosszabb húgom nem is lehetne. - szenved még tovább a matraccal. Oda megyek és segítek neki, lássa milyen kedves vagyok, most az egyszer.

- Tényleg? Akkor ez a szörnyű húg, most segít neked. Szívesen. - a földre helyeztük a matracot és ő rálökött. - Hé! Ez így nem fer! - tettetem a durcásat.

- Dehogynem! Láttad volna a fejed. - és röhögő görcsöt kapott. Felém nyújtja a kezét, amit én megfogok és lehúzom magam mellé.

- Most komolyan? - röhög még mindig.

- Hát, úgyis itt fogsz aludni. Én csak segítettem a kényelmes elhelyezkedésben. - erre felvisít, a nevetéstől, de mint egy lány.

- Jó, ez jó volt húgi el kell ismerjem. - nyújtja felém az egyik kezét, hogy pacsit adjon. Bele csapok és felkelek.

- Gyerekek! Kaja! - halljuk meg a mama hangját.

- Gyere tökfilkó! Segítek. - nyújtom a kezem és felhúzom a böhöm nehéz testét.

Lent a mama isteni ropogós bundás csirkéjének illatát érzem meg. Ahogy befordulok a konyhába, látom, hogy jól éreztem azt az isteni illatot. Látok az asztalon még salátákat meg rizst, krumplit.

- Anya, minek főztél ide ennyi mindent? - döbben le anya. Ezek szerint a mama megint önállósította magát.

- Mi az hogy minek? Azért, hogy a drága unokáim elég kaját egyenek!

- Idén is fel akar minket hízlalni. - suttogja nekem Spencer, mire én kicsit hangosan felnevetek.

- Al, kicsim, egyetlen lány unokám! Egyél. - mutat a mamám az asztal felé. Jobb nem szórakozni vele, különben kétszer annyi ételt tesz a tányérodra, amit képtelenség megenni, kivéve, ha nem éheztél egy hétig. Helyet foglalok és szedek a tányéromra.

- Spencer, drágám, foglalj helyet Al mellett és te is egyél. - addig jó, amíg ilyen kedvesen és mézes mázosan mondja. Félre értés ne essék, az én mamám a legjobb nagymama a világon, de a kaja téma nála szent, ezért abban mindent jól kell csinálni.

<<<>>>

Az ágyban fekszek, de aludni nem tudok.

- Spencer. Ébren vagy még?

- Hmmm... - nyöszörög és hallom, hogy megfordul. Tehát nem. Nem is baj, hagyom tovább aludni. Sokat vezetett a mai nap, nem is csoda, hogy kimerült. Szépen lassan én is el tudok aludni.

<<<>>>

- Zsiráf! Ébredj!

- Mmmm...

- Alora, elkésel! - na erre már kipattanok.

- Ne, ne, ne! Nem késhetek el az utolsó héten. - kapkodom össze vissza a fejem, hogy mivel kezdjek. Végül a szekrény felé startolok. Előkapok valami ruhát és a fürdőbe sietek. Ott is valahogy sikerül össze készülnöm.
– Spencer! El tudsz vinni vagy fussak? - kérdezem tőle, mikor vissza érek a szobámba. Láthatja rajtam, hogy mennyire görcsölök azon, hogy nehogy elkéssek.