Gondoltad volna?

]Tizennyolcadik rész[

„Nem vagyok féltékeny, de ami az enyém, az enyém!"
_______________________________________

A suli az őszi szünet után valami rémes. Az összes tanár vagy feleltet vagy irat. De hát tizenegyedikben ehhez már hozzá szokik mindenki. Vagy csak én nem fogom tudni ezt soha megszokni?

- Én már nem bírom, hogy minden órában írunk. Faszomba bele, hiszen még csak most jöttünk vissza. Ez az első napunk! - csap az asztalra Layla. Nem csodálom, hogy nem bírja,már én se bírom.

- Nyugi, ezzel nem vagy egyedül. Én már azt se tudom melyik órán vagyunk. Egyáltalán hány óra szenvedés van még vissza? - szegény Mark is totálisan kikészült.

Éppen az ebédlőben ülünk és én hallgatom a többieket, hogy mennyire el vannak fáradva. Én is elvagyok, de én most nem panaszkodok. Valakik jobban lefoglalnak. Brian, szépen fogalmazva elég hamar túltette a nyaralós dolgokon magát. Már az osztályomból az egyik pláza cicával enyeleg. Biztos nagyon mélyen lehet a szájában a csajnak az a bizonyos dolog, mivel úgy falják egymást, mintha meg akarnák enni a másikat. Lehet nekem is jobb lenne tovább lépnem csak nekem ez nem megy egyik napról a másikra, mint neki. És én kapcsolatot se akarok vagy egyéjszakás kalandokat. Engem valamiért csak egy személy érdekelne, akit én nem érdeklek. Ez az én sorsom. Vagy megcsalnak vagy nem kellek. Lehet tényleg egyedül kéne lennem és akkor nem ér csalódás, fájdalom és új embereket se kéne megismernem. Végülis még csak 17 éves vagyok. Hova sietek? Előttem van az egész élet elméletileg. Itt és most elhatározom, hogy nem fogok egy ilyen idióta alak után futni, nem fogom hagyni, hogy megint nekem legyen rossz és engem bántsanak, mert rohadtul elegem van ebből az érzésből. Egy burkot készítek magam köré és csak egyszer majd talán egy személy ezt a burkot ki tudja pukkasztani és nem egyedül kell tovább folytatnom. Addig viszont Brian Diaz menjen a búsba mindennel. Nem fog érdekelni, hogy melyik nap hány lánnyal és mit csinál. Ha neki ez jó és így boldog, élje így az életét, de engem kurvára felejtsen el.

- Alora jól vagy? Úgy szorítod azt a villát, hogy már fehérek az ujjaid. - mondja Lucy, mire én a jobb kezemre nézek és tényleg szorítom az evőeszközt. Ellazítom az ujjaim. Észre se vettem, hogy ideges lettem volna, én csak gondolkoztam. Brian tényleg rossz hatással van rám, jobb lesz ha távol maradok tőle és ahogy mindig ő tette, én is ellököm magamtól. Erősnek kell maradnom. Nem láthatja meg, hogy miatta szenvedek, amit pontosan én se értek, hogy miért van ez.

- Persze csak ideges vagyok a nap miatt. Fene gondolta volna, hogy ennyi mindenből írunk.

- Ja, ez a nap húzós.

- Az... - minden téren. Elszakítom a tekintetem Brianről és az osztálytársamról és megeszem a maradék ebédem.

<<<>>>

- Én tényleg próbálok nem rá gondolni Emma, de valamiért az elmémben folyton ott van és nem hagy békén. - eszek meg egy kocka csokit, amit ma kaptam meg barátnőmtől. A szülinapi ajándékomhoz tartozik. Tőle egy képkeretet kaptam, ahol minden fele hülye fotó készült rólunk. Egyből ki is tettem a szoba falára.

- Jaj, te lány. Ne kezdj el kötődni hozzá, mert te sérülsz. Meg én nem tudok neked segíteni az ilyen dolgokban úgy, mint ahogy te segítesz nekem. Én nem olvasok romantikus regényeket és nem tudom mit kell tenni. - kap be ő is egy csokit.

- Én nem akarok kötődni. Azt akarom, hogy semmi közöm ne legyen hozzá, de tudod milyen nehéz, hogy minden nap látom? És de, igenis sokat tudsz segíteni. Meg miből gondolod, hogy azért, mert én romantikus regényeket olvasok, azzal tudok neked általában segíteni?