Gondoltad volna?

]Huszonhetedik rész]

„Elmenni mellette úgy, hogy nem nézel rá, és Ő sem rád.
És mindketten pontosan tudjátok mennyire dobog a másik szíve.”
_______________________________________

Öltöztem a suliba, mikor jött egy üzenetem.

Brian: Nadrágba gyere.

Én:????

Brian: Csak most az egyszer csináld amit mondok.

Erre már nem válaszoltam, elő kerestem egy világoskék farmert, hozzá egy szürke garbót. Lementem enni pár falatot és inni egy kávét, mikor mégegy üzenetem jött.

Brian: Gyere ki, ha kész vagy

Én: Megyek

Összeszedtem a holmim és kiléptem az ajtón. Ott állt Ő, a kocsijának támaszkodva, kezében a telefonjával és engem várt. Oda sétáltam hozzá és Ő eltette a telefont.

– Te meg mit keresel itt? – kettő napja láttam utoljára.

– Téged. Szóval pattanj és menjünk. – nyitja ki előttem a kocsi ajtaját. Nagyokat pislogok rá, mikor ad egy szájra puszit és biccent a fejével, hogy üljek be. Még ennél is jobban lefagyva állok előtte. – Hercegnőm, ha nem akarod, hogy én tegyelek az autóba akkor szállj be. – erre beszállok.

Mindig spanyolul hív a hercegnőjének, fura volt tőle nem így hallani. Meg nem is tudom miért szólít elég régóta így. Jó, igazából tudom mikor mondta nekem ezt először. A karácsonyi bulin... Ő a volán mögé ül és elindulunk, bekapcsolja a rádiót és én pont ismerem azt a számot. Dúdolni kezdem, de nem énekelek, mivel amikor utoljára énekeltem kinevetett.

– Nem akarod dúdolás helyett énekelni? – néz rám egy pillanatra, de rögtön vissza is néz az útra.

– Tudom, hogy zavar. – megállunk egy pirosnál és most tovább néz.

– Miért zavarna? – neveti el magát zavartan.

– Mert amikor utoljára énekeltem te mosolyogtál, ami olyan mintha kinevettél volna. – egy kis ideig néz, végül erőteljesen felnevet.

– Nem nevettelek ki. – indul el újra az autóval.

– Persze. – mondom szemforgatva és kinézek az ablakon. Január lévén kint esik a hó, de olyan szép. Meleg kezét érzem meg a combomon. Lenézek kezére, ami ott van aztán fel rá. Nem néz és szólni se szól, egyszerűen az utat nézi és olyan természetes ez a pillanat.

– Nem kinevettelek, hanem akkor is azon mosolyodtam el, hogy milyen édes vagy ahogy beleéled magad a számba és énekelsz Markkal együtt és semmi más nem érdekel téged. – továbbra se néz rám. Rengeteget jelentenek a szavai, mivel tény, hogy nincs valami jó hangom, de ő még ebben is lát valami jót. Különös érzés fogott el, átjárt a melegség. Ismét kinéztem az ablakon, de most már visszafojtott mosollyal az arcomon.

Egy utcával arrébb állunk meg. Továbbra se akarjuk, hogy bárki tudja ami alakul köztünk. Brianre nézek.

– Akkor én megyek, köszi, hogy elhoztál. – csatolom ki a biztonsági övem, szállnék ki, mikor arcomhoz nyúl, magával szembe fordít és ajkaimnak esik. Hezitálás nélkül csókolom vissza és mélyítem el. Faljuk egymást, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve elszakadok tőle és az ölébe mászok. Az ölébe ülve megcsókolom, mire egy kisebb sóhaj szakad ki belőle.