Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

3. Imádom

Augusztus 4. (kedd)
- Most már tényleg készülődni kéne - jegyeztem meg két csók között, de csak úgy megállapítottam, egyébként nem sokat tettem az ügy érdekében.
Nemrég ébredtünk, csak egy "jó reggelt"-csóknak indult a dolog, amibe aztán egy kicsit jobban belemélyedtünk, mint azt terveztük, a forró, hosszú csókok, a puha ágynemű, a felmelegedett párnák, takarók, a bőrünk, ahogy összeért, a simogatások, a világos, de mégsem vakító reggeli fények, a nyitott ablakon át beszűrődő nyár-illat, túl kellemes volt az egész, na.
Casso mosolyogva felém hajolt, és úgy csókolt tovább, amivel mondanom sem kell, egyből meggyőzött, hogy tulajdonképpen egészen ráérünk. :)
Amikor hosszú idő elteltével, miután el tudtunk válni, elhajoltunk egymástól, mosolyogva egymás szemeibe néztünk.
- Szeretlek.
- Én is, Szöszi.
És folytattunk mindent ott, ahol abbahagytuk, annyi különbséggel, hogy Casso hátradőlt az ágyon, és én magasodtam felé a takaróval magunkon.
- Ha valaki ma miattad fullad meg, az a mi lelkünkön szárad, ugye? - kérdeztem nyöszörögve, amikor egy pillanatra elváltak egymástól az ajkaink, majd egyből vissza is találtak, úgyhogy Casso a következő ilyen alkalmat bevárva válaszolt.
- Nem az én hibám, hogy úgy megy fürödni, hogy nem tud úszni - mosolygott szórakozottan.
- És ha valaki csak azért késik el a munkahelyéről, mert kávéra várt és nem voltam ott?
- A nővérem megoldja - mondta mosolyogva, miközben hátralökött az ágyon, és felettem megtámaszkodva egy hosszú csókot nyomott az ajkainkra, utána pedig rám nézett, mert most úgy is beszélgetünk.
- A mentést meg Ákos - gondoltam tovább.
- Jaja.
- Ha nem késik.
- Nyilván.
- Ahh - nyöszörögtem, mire Casso elmosolyodott, majd a combom külsején végigsimítva belecsókolt a nyakamba.
- Odaérsz, Szöszi, ígérem - mosolygott, tovább csókolgatva, simogatva, hogy lenyugtasson.
Fogtam egy kispárnát és ráraktam az arcomra, beletemetve, mire Casso elnevette magát.
- A világ legrosszabb dolgozója vagyok - állapítottam meg.
- Nem, nyugi, az én vagyok. Egyszerre hátráltatlak téged és engem. Nem mint ha zavarna - gondolt bele derűsen, miközben felhúzta a pólómat és mosolyogva puszilgatott egy kicsit, csak úgy.
- Már a második nap, az ágyban enyelgek a barátommal, ahelyett, hogy indulnék. Csapnivaló vagyok.
- Meséld el a főnöködnek, lehet még irigy is lesz - mosolygott Casso szórakozottan, mire felnevettem.
- Az mondjuk lehet.
Mindegy, azért nemsokára nekikezdtünk érdemben is a napnak, összekaptuk magunkat és bepattantunk a kocsiba.
Casso kirakott a kávézónál, ahol épp dolgozom, elköszöntünk, majd beszaladtam a kávézóba.
- Épp időben - mosolygott Heni, amikor beértem mellé a pulthoz.
Tulajdonképpen egyáltalán nem voltam időben, pár percet késtem, de nem volt vészes, főleg, hogy szerencsére nem jött senki addig.
- Tesóm lefoglalt? - kérdezte Heni vigyorogva, miközben elrakta a zsebébe a telefonját.
- Mondhatjuk - nevettem el magam őszintén.
Az a jó ebben a kávézóban, hogy még akkor is imádnék itt lenni az itteni hangulat, illat, zene, minden miatt, ha egyedül lennék a pultban, de így, hogy ráadásul Heni is velem van, azt hiszem, ezt a (diák)munkát nekem találták ki. :)
A ma reggeli első vendégek között Jakab is bejött a kávézóba.
Meglepett, hogy ő az, őt is egy kicsit meglepte, hogy a pultban állok, szóval ezek szerint egyébként is járt ide, nem miattam jött, ettől függetlenül ha már így alakult, maradt egy kicsit beszélgetni, úgy se volt akkor más rajta kívül vendégeket tekintve.
Egy kicsit mesélgettünk egymásnak.
- Mikor költöztetek be egyébként? - érdeklődött Jakab.
- Július elsején, már több, mint egy hónapja - meséltem mosolyogva - Közel vagyunk az egyetemhez, szóval garantálom, hogy be fogok járni - vigyorogtam.
- Nem kételkedtem benne - mosolyodott el Jakab - Gratulálok a felvételihez, ha már így szóba jött.
- Köszönöm szépen. Eszméletlenül izgultam miatta.
- Nem kellett volna. Már akkor tudtam, hogy felvesznek a Képzőművészetire, amikor még el se döntötted, hogy oda akarsz menni - nevette el magát, mire én is felnevettem.
- Köszönöm a bizalmat - nevettem - Egy hónap múlva akkor most már biztosan egyetemtársak leszünk - mosolyogtam - Noémivel - tettem hozzá - Ő hogy van? Hogy vagytok? - érdeklődtem, a kapcsolatukat értve.
- Jól - mosolyodott el Jakab akaratlanul az előtte lévő kávé cukorjával babrálva - Most már fél éve - tette hozzá, mosolyogva belegondolva - A szülinapján még meg fogom lepni valamivel. Élmény-szempontból.
- Nem hinném, hogy mellé tudsz nyúlni. Majd avass be, hogy mire jutottál - kötöttem a lelkére mosolyogva, majd leguggoltam, hogy felkapjak egy rongyot és letöröljek egy foltot a pultról.
- Mindenképp.
Közben Heni is visszajött a pulthoz mellém, eddig mosdóban volt, úgyhogy most látta meg Jakabot először.
Úgy igazából életében először, belegondolva.
- Kerekes Jakab - nyújtotta a kezét Jakab, bemutatkozásképpen.
- Varga Henrietta.
Mindkettőjüknek összeállt a kép, hogy ki kicsoda és meglepetten néztek rám, de én azért letudtam a kötelezőt.
- Heni Casso nővére, Jakab pedig egy barátom, még tavaly, év elején ismertem meg egy rajzversenyen - mutattam be őket egymásnak.
Heni és Jakab illedelmesen egymásra mosolyogtak, majd egyszerre közölték velem.
- Tudom.
Oké, igazából Casso és Ricsi eléggé nem bírják Jakabot ahhoz, hogy otthon is híre menjen, Jakab pedig nem hülye, pláne, hogy Casso és Heni vezetéknéven kívül azért külsőre és kisugárzásra is hasonlítanak, ha az ember rákoncentrál kettőjükre és megfigyeli.
Ennek ellenére mindketten kedvesek voltak egymással, két érett húszéves, mármint, tényleg érett, nyilván nem fog emiatt bunkózni a másikkal.
Heni nem nagyon avatkozott be a beszélgetésünkbe, valamit rendezkedett a pultban, Jakab pedig rákérdezett, hogy Cassoval mi a helyzet.
Szeretem a barátomat, nagyon, de ismerem is, szóval pontosan jól tudom, hogy ez az, amit ő aztán tuti nem tett volna meg. :)
Jakab viszont rendes volt, érdeklődött, arról is, hogy kettőnkkel minden rendben van-e, hogy én jól vagyok-e, én is visszakérdeztem, szóval jót beszélgettünk, aztán mennie kellett.
- Ezt Rolinak nem mondjuk el - állapította meg Heni nevetve, ahogy Jakab után néztünk az ablakon át, mire én is felnevettem.
- Nem igazán értem, igazából mi a problémája vele - vallottam be őszintén, de jókedvűen.
- Nyugi, én igen, elmondom neked, ha szeretnéd - nevetett Heni, mire mosolyogva ránéztem, ő pedig értette az utalást és felvázolta - Konkurencia volt, féltékeny volt rá, mindig kedvelted, hasonlítotok és egyébként is egy művészlélek, akikkel nem tud mit kezdeni.
- Oké, igaz - láttam be nevetve - A művészlelkeket csak a lányokban szereti.
- És tényleg. Mindig az volt a gyengéje egyébként, ha egy lány úgy igazából lenyűgözi azzal, hogy tehetséges, az pedig, hogy ha egy pálcikaembert lerajzolsz, azt is kiállíthatnánk valami gigakiállításon, nagyon-nagyon ügyes vagy, beleszellemülsz, és nem is ez az egyetlen dolog, amiben jó vagy, azért elég imponáló - mondta mosolyogva.
Ez kedves volt, megmelengette a szívem, ezzel egyszerre viszont továbbgondoltam a dolgot, ami már nem volt annyira jó, de igyekeztem elengedni.
Ehhez képest olyan fél óra múlva belépett valaki a kávézóba.
Csinos ruha, tökéletes alak, nőies táska, ránézésre is drága cuccok, napszemüveg, letisztult ékszerek, szép, szőke haj, gyönyörű, kék szemek, babaarc, önbizalmat sugárzó kiállás, magabiztosan kecses járás - a másik leendő egyetemtárs.
Liza, ahogy bejött a kávézóba (drága kávézó egyébként, nem csodálom, hogy ide jár), kiszedte az AirPodsát a füléből, majd ahogy megpillantott minket, egy kicsit meglepődött.
Na igen, konkrétan hármasban volt a volt barátja barátnőjével és a nővérével, nem csoda, hogy elvitelre kért.
Kért egy frappucinot, de nem csak úgy simán, pontosan tudta már előre, mit hogy akar, íz, kiszerelés, plusz, minden jöhetett, mindehhez kérdeznünk se kellett, felsorolta magától gondolkodás nélkül, szóval Heni gyorsan összedobott neki egyet, addig pedig egy másodpercre kellemetlen volt, amíg Liza meg nem törte a csendet.
- Diákmunka? - érdeklődött tőlem kedvesen.
- Olyasmi. Még így nyáron - magyaráztam.
- Ismerős, ugyanez nekem is. Ma második napja táboroztatok, RG-s edzőtábor. Kicsit fel kell pörögnöm.
Erre bólintottam, igyekezve mosolyogva.
Hogy ne haljon ki a beszélgetés, Liza egy másodperc múlva, miután Casso nővérére pillantott, újra megszólalt.
- Egyébként milyen egyetemre mész? - kérdezte tőlem.
- Képzőművészeti, te? - kérdeztem vissza.
- Corvinus.
Na, igen.
Erre rátettem volna egy nagyobb összeget.
Heni erről még nem is tudott, pontosabban, hogy Liza szintén Corvinusos lesz, mint Casso, és egyből összerakta a képet, úgyhogy meglepetten felpillantott.
- Melyik szak? - érdeklődtem Lizától.
- Kommunikáció-médiatudomány.
Liza Henire nézett, néha visszapillantva rám.
- Igen, Csenge mondta, hogy ugyanoda jelentkeztünk - előzte meg a kérdést, elég egyértelműen a barátomra utalva.
Szeretem Csengét, de tény, hogy onnantól kezdve, hogy jóban van velem, illetve Cassoval, egy társaságban volt Ricsivel, satöbbi, nyílt titok, hogy a legtöbb sztori eljut Lizához.
Liza valószínűleg nem akart Cassoról beszélgetni a jelenlegi barátnőjével és a nővérével, aki ismeri az elejétől fogva és mint a család többi tagja, ő se szimpatizál vele nagyon, úgyhogy témát váltott.
Rámnézett, majd egy másodpercre még nem szólalt meg, úgyhogy addig csak igyekeztem állni a tekintetét. Nem azért, kedvesen nézett rám, csak a magabiztos tekintettartás soha nem volt az erősségeim között. Ő olyannak tűnik, velem ellentétben - bár egy embert tudok az életemből, valószínűleg az egyetlen embert, akivel beszélgetve még Lizának is láthatólag erőt kell vennie, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Egyébként neked volt osztálytársad Ákos, nem? - érdeklődött.
Na, erre a kérdésre tökéletesen nem számítottam, nem is értettem, hogy ez hogyan jött ide, de válaszoltam rá.
- Igen, általánosban. Miért? - kérdeztem vissza.
- Mindegy, csak kérdeztem. Kicsit összekavarodtam a sztorikban, hogy ki kinek a kije.
- Nekem a volt osztálytársam, a legjobb barátnőm és Ricsi barátnőjének az exe, meg Casso haverja.
- Oké, az utolsót azért tudtam.
Közben Heni kész lett a frappucinoval, úgyhogy kiadtuk Lizának, aki fizetett, és már sietett is el.
- Puszilok mindenkit, sziasztok - mosolygott kettőnkre, majd megfordult és kiment a kávézóból.
Heni és én egy pár másodpercig utána néztünk, majd végül Casso nővére törte meg a csendet.
- Őt se láttam egy ideje, de nem nagyon hiányzott.
Akaratlanul elmosolyodtam, mire elnevette magát, hogy min mosolygok.
- Nem az, csak ahogy megjelenik Liza, annyira jók a megjegyzéseitek - nevettem el magam - Mármint, a családotokban.
- Mert mindannyian egyetértünk abban, hogy egy ribanc. Legalábbis, amikor végignéztük mindannyian, hogy Roli milyen lett tőle, és mit csinált vele, az volt, az, hogy milyen ma, ahhoz képest pont nem számít.
Nem szeretem a tudatot, hogy az egész családból pont Casso az egyetlen, aki nem mond olyan gyűlölködő dolgokat, mint mindenki más körülötte.
- Mindenesetre ezt se adom át Rolinak - nevette el magát Heni.
Nem sokat tudok arról az ominózus, nyolcadikos "korszakról", mármint, Casso nagyvonalakban már elmesélte, tudom, hogy mi miatt volt, hogy ért véget, de úgy igazán senki nem mesélt még nekem róla, se Casso, se a családja, vagy akik ismerték akkor, történeteket, hogy igazából mik is voltak, milyen volt Casso pontosan, miket csinált pontosan, nincs miért felhoznom a témát, de mindenesetre elhiszem, mindenkinek elhiszem, főleg a családjának, akik akkor végignézték mindezt, hogy van okuk arra, hogy a mai napig ellenszenvvel nézzenek Lizára.
Henivel többet nem merült fel a téma, minden másról beszélgettünk, amikor éppen nem voltak vendégeink, majd délután Henivel kocsiba ültünk.
Heni hazavitt - felajánlottam, hogy jöjjön fel hozzánk nyugodtan, de sietnie kellett, úgyhogy egyedül mentem fel a lépcsőházban.
Épp a lakáskulcsommal csörögve nyitottam az ajtónkat, amikor találkoztam Melindával, akivel mosolyogva köszöntünk egymásnak, majd letámadott egyből.
- Megvan az a középkorú házaspár? Eggyel lejjebb laknak, a csávó ilyen göndör hajú, a nő szemüveges... akik mindig későn érnek haza és már vagy hatmilliószor felkeltettek azzal, hogy iszonyú hangosak voltak itt a lépcsőházban.
- Azt hiszem, igen, miért?
- Kiköltöznek! Ma elcsíptem tőlük - vigyorgott - Szeptember végén költöznek.
Ezen kiörvendeztük magunkat, majd amikor kiveséztük a témát és végül, elköszönés után bejutottam a lakásba, ledobtam a cuccaimat, átöltöztem itthoniba és megnéztem az órát.
Oké, Casso írt, hogy beugrott kajálni Ákossal valahova meló után, szóval döntöttem, és mivel egyedül voltam otthon, nyugodtan elmentem lezuhanyozni.
Na, hát konkrétan egy darab törölköző volt rajtam magam körül, már fürdés után, smink se volt rajtam rég, papucs se, minek az, nyár van, másodpercek alatt felszárad a padlóról az a pár vizes lábnyom, amit hagyok magam után, amikor a barátom bejött az ajtón.
- Szia - mosolyogtam rá, kicsit esetlenül, majd nevetve végignéztem magamon.
Casso halványan elmosolyodva pillantott végig rajtam.
- Szia Szöszi - zárta be az ajtót gyorsan, pikkpakk ledobva a cipőjét valahova, tippem sincs hova, mivel ezután egyből odajött hozzám és jó hosszan megcsókolt, amit vigyorogva, lábujjhegyre emelkedve viszonoztam.
Ahhhw.
Lelkiismeretesen tartogattam a törölközőt magam körül, a mellkasomnál összeszorítva a két szélét, aminek következtében egyrészt picit megemeltem a nemlétező dekoltázsom, másrészt a kezeim le voltak foglalva, ráadásul kettőnk között tartottam őket, szóval még akadály is volt.
Casso a csókunk végén, ahogy a számtól elemelve a száját, picit elhajolt tőlem, elröhögte magát rajtam és egy újabb végigpillantás után szórakozottan a szemembe nézett.
- Letépem rólad és felgyújtom ezt a szart - röhögte el magát a törölközőmre pillantva.
- Neee, ez rózsaszín!
- Éghető, nem? - nyúlt a törölközőm széléhez derűsen mosolyogva, megtapintva az anyagát.
Nevetve lábujjhegyre álltam újra, picit odahajolva hozzá, vigyorogva kérve a folytatást, Casso pedig mosolyogva, a derekamon végigfuttatva az ujjait, majd hátul összekulcsolva a kezeit, magához húzott és hosszasan megcsókoltuk egymást.
A törölközőm nagyjából a combom közepéig ért le, de nem tudtam nem észrevenni, hogy miután Casso egyik keze leszökött az aljára, hipp-hopp, lassacskán, fokozatosan egy picit mindig feljebb csúszott az az alsó határ. :)
Ahogy az ajkaink először eltávolodtak egymástól, egy picit mindketten belevesztünk a dologba, így visszataláltak egymáshoz újra, újra, majd újra, ketten voltunk csak a közös lakásunkon, nem volt miért visszafognunk magunkat, szóval egy kis idő után Casso közelebb húzódva hozzám először a nyakamba csókolt egyet, aztán még párat a környéken.
Az ösztönzésemre ledobta magáról a pólóját, majd ahogy belevesztünk egy újabb, egyre érzékiesebb csókba, egy kicsit tolni kezdett hátrafele, a kanapénk felé, én pedig nem ellenkeztem, úgyhogy így közeledtünk a lakás belseje felé.
Casso kezei a csókunk alatt mindenfele eltévedtek már rajtam a testemen, a combomon, a karomon, a törölközőn át a fenekemen, a nyakam környékén, vagy épp olykor a törölköző alatt is, majd a kanapé széléhez érve szórakozottan mosolyogva megszólalt.
- Engedd már el azt a törölközőt, Szöszi - mondta jókedvűen, mire halkan elnevettem magam és vigyorogva ránéztem.
- Ki vagyok én, hogy keresztbe tegyek a vadászösztöneidnek? - vigyorogtam, mire magában mosolyogva elszakította a tekintetét a testemről és a számról, a szemembe nézve.
Alig volt az arcunk között pár centi, szinte fizikailag éreztem azt a vibráló levegőt, ami köztünk volt.
Gyakorlatilag felfalt már a szemével, de csak mosolygott azokkal az imádnivaló gödröcskéivel az arcán, nem is tudtam nem vigyorogni, Casso pedig egy másodpercre a törölközőmre pillantott, ami jelenleg a legnagyobb konkurenciát jelentette neki, szépen beállt a vadász és a prédája közé, majd a barátom visszapillantott rám, mosolyogva, mindenféle erőfeszítés nélkül, teret adva a hirtelen előtörő ösztöneinek, azoknak a férfiösztönöknek, egy pillanat alatt lefejtette a kezemet a törölközőm széléről, amitől a következő pillanatban egyetlen egy mozdulattal szabadított meg, dobta el valahova, majd felkapott, szinte ledobott a kanapéra és ahogy feleszméltem mindebben, már rég felettem volt, ő is, és a két kezem is, amit lefogott, először belémrekedt a levegő, majd egy akaratlan sóhaj kíséretében távozott el belőlem.
Egyből libabőrös lettem, ahogy megéreztem az érintéseit és a csókjait magamon, talán össze is rándultam volna, ha nem lettem volna gyakorlatilag odaszögezve a kanapéhoz, mint akit zsákmányul ejtettek, szökésre képtelenül, bár akkor éppen mindent akartam, csak szökni nem, szerintem folyamatosan vigyorogtam, ahogy átadtam magam és a testem neki és az élvezetnek.
Imádom, amikor előtörnek belőle az ösztönei. Casso az a típusú domináns személyiség, akivel kapcsolatban még élvezed is, ha az irányítása alatt lehetsz. Szédítő.
Őszintén, soha az életemben nem fogom tudni megunni ezt. <3
Mondtam már, hogy imádok itt élni? :)
- Úristen - ziháltam, amikor már befejeztük, csillogó szemekkel, mire Casso halványan mosolyogva nézett rám.
Tulajdonképpen ezzel az "istenezéssel" neki szóltam, hogy őszinte legyek. :)
- Úristen - ismételt meg mosolyogva végigpillantva rajtam, majd rám hajolt és megcsókolt valahol a kulcscsontom környékén, érzelmesen, aztán a nyakamon is - Imádlak.
- Én is - vigyorogtam rá.
Miután kismilliószor megcsókoltuk még egymást, csak úgy, mert jól esett, az egész jól esett, mielőtt nekláttunk volna összekapni magunkat, mosolyogva megszólaltam.
- Tudom, hogy csak olyan kilenc órát voltunk külön, de hiányoztál.
Casso elmosolyodott.
- Érzékeltem.
- Naaa! - nevettem fel meglepetten, kitágult szemekkel, mire Casso röhögve megpuszilt, hogy nyugodjak meg, poén volt.
- Szöszi, szerintem elég, ha annyit mondok, hogy eddig is rohadtul imádtam veled lenni, de amióta együtt élünk, konkrétan rádfüggtem. Úgy kábé soha nem imádtam még úgy hazajönni, mint az utóbbi egy hónapban, szóval ja, te is hiányoztál.
- Légyszi hívj mostantól "Drogom"-nak, az olyan cuki - vigyorogtam, mire elröhögte magát - Vagy kábítószerem - ötleteltem tovább.
- Tudatmódosítószerem.
- Ahhhw - nevettem, mire mosolyogva megpuszilt újra.
Imádom. Egyszerűen csak imádom. :)
*****************************************
Folytatás következik! <3