Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

19. Megváltozva

Október 4. (vasárnap)
- Na jó, én ezt nem - röhögte el magát Casso hitetlenül a kocsi üléstámlájának hátradöntve a fejét.
Már a csarnok előtti parkolóban voltunk, amikor kiderült, hogy fél óra helyett másfél órával vagyunk korábban, ugyanis Casso egyik haverja elgépelte a meccs kezdésének az időpontját, és erre akkor derült fény.
- Tudtam, hogy gyanús - közölte Casso a hajába túrva.
- Nem baj, legalább lesz idő megejteni a bemutatódat a régi hétköznapjaidból - mosolyogtam rá, mire elnevette magát - Megjegyeztem ám.
- Ja, attól tartottam én is.
Nevetve kicsatoltam a biztonsági övemet, majd kiszálltam a kocsiból. Casso egy másodpercre fáradtan a hajába túrva, lehunyt szemekkel nekidöntötte a fejét az üléstámlának, egy pár pillanat alatt lecsillapította magát, majd engem követve ő is kiszállt.
- Azért azt csak nem hagyhatod, hogy a legmeghatározóbb emlékem innen az legyen, hogy Zsombival itt jöttem össze - mosolyogtam rá, mire elröhögte magát.
- Oké, manipulálsz, megy ez - biccentett szórakozottan, mire halkan felnevettem, ő pedig megfogta a kezem és elindultunk a sportközpont bejárata felé.
A bejárathoz érve Casso kinyitotta nekem az ajtót, beengedve maga elé, majd ahogy beléptünk a csarnokba, újra rákulcsolta a kezét az enyémre.
Nem tudom, pontosan mitől, de izgatott voltam, hogy végre a barátommal vagyok itt, érdekes volt, és vele együtt olyan volt, mint ha egy kis időutazást nyerhettem volna a múltjába, vagy a régi énje életébe.
- Akarsz enni valamit? - dobta fel.
- Most már, hogy így felajánlottad, szívesen - láttam be rámosolyogva, mire jókedvűen ő is elmosolyodott.
- Gondoltam.
A csarnok tágas előterét végigszelve odaértünk a büféhez, én pedig közben végig úgy nézelődtem, mint ha a valami múzeumban lennék, mindent megfigyeltem, a padokat, a falakon lévő okleveleket, képeket, a vitrinekben tárolt kupákat, majd beálltam Cassoval a sorba.
- Szerencsére most pont edzések mennek, szóval valszeg nem futunk össze senkivel úgy kétméterenként - mondta Casso körbepillantva, majd elröhögte magát - Mondjuk most ezzel így fixen elkiabáltam.
- Nekem tetszik ez a hely - vallottam be őszintén, ahogy körbenéztem.
- Ja, megértem - válaszolta először, majd a következő mondatával én is egyszerre megszólaltam - Nekem nem.
- Neked nem - mondtam vele teljesen egyszerre.
- Konkrétan bárhova nézek, eszembe jut valami, amire nem nagyon akarok emlékezni - közölte egyszerűen.
- Például? - érdeklődtem.
Érdekes volt belegondolni, hogy ahogy mindketten körbenéztünk, ugyanazt láttuk, mégis mást, én egy sportközpontot láttam, ami tele van élettel, pörgéssel, ő viszont ezer meg ezer emléket láthatott maga előtt, teljesen más színben vetítve neki ezt a helyet, mint nekem.
- Mutass valahova. Bárhova.
- Mondjuk az a folyosó? - mutattam a kis mellékfolyosóra, mire Cassonak egy fura, kellemetlen nevetés hagyta el a száját.
- Ott közöltem az edzőmmel, hogy otthagyom a csapatomat, miután szétvertem Zsombit, aki zaklatta a húgomat, az edzőm meg rajtakapott.
- A másik folyosó? - mutattam eggyel távolabb.
- Ott látott Zsombi Lizával először, azóta rühell.
- Akkor az a folyosó - próbáltam meg egy újat.
- Ott meg én láttam először Lizát Robival smárolni. Jó hely, mondom - kapta el a tekintetét, majd rápillantott a telefonjára és gyorsan megnézte az időt.
Jó hosszú volt még az előttünk álló sor, úgyhogy gondoltam egyet és megkérdeztem:
- Melyik részt utálod a legjobban?
Casso rámnézett.
- Mármint, a csarnoknak melyik részét?
- Már ha van ilyen - tettem hozzá.
- Van - biccentett gondolkodás nélkül, majd a nem messze lévő üvegajtóra mutatott, ami a csarnok hátsó kijárata volt - Azt a parkot szemrebbenés nélkül gyújtanám fel. Mondjuk az egész helyet amúgy, de azzal kezdeném, csak hogy biztosra menjek - gondolt bele.
Egy pár pillanatig csak elgondolkodva néztem a keze irányába, majd ránéztem és hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam.
- Most úgy is hosszú a sor, nincs kedved kimenni? - kérdeztem, mire meglepetten rámpillantott, majd egy kicsit összezavarodva egy pillanatra a hátsó kijáratra.
- Mármint, oda? - nézett vissza rám értetlenül.
- Persze, ha nem akarod, nem muszáj.
- Ja, nem, oké. Felőlem aztán - adta meg magát egy értetlen nevetés kíséretében.
Szóval kiálltunk a sorból, én elindultam ki, ő pedig jött velem, eleinte utánam, aztán beért.
Ahogy kimentünk a hátsó kijáraton, elénk tárult a csarnok mögötti park.
Az épületet díszkavicsokból kirakott sáv szegélyezte, előtte egy aszfaltos rész, egy sarokkal odébb a parkoló, illetve az aszfalt egy pár méter után átváltott fűre, meg padokra.
Egyébként ha nem láttam volna a barátomon, hogy mennyire rühelli innen az összes létező négyzetcentimétert, azt is mondtam volna, hogy tetszik ez a park.
- Van kedved mesélni? - néztem a barátomra kedvesen, ahogy megálltunk egymás mellett a kijárat előtt.
Casso feszülten elröhögve magát, beletúrt a hajába, majd bármiféle bevezető nélkül belevágott.
- Oké, csak így random, ott tudtam meg telefonon, hogy anyám el akar válni apámtól, ott, hogy apám lelépett, ott meg Liza vallotta be, hogy beleesett a haveromba, hogy megcsalt és ott szakítottam vele - mutatott egy pár helyre kifejezéstelen arccal - Ja, amúgy itt vertem meg Zsombit, ott meg összevesztem Robival. Fun fact, tizenegyedikben is itt vertem meg Zsombit, csak akkor már miattad - tette hozzá, csak úgy - És vagy százszor bebasztam itt a környéken, vagy betéptem, vagy telefonon veszekedtem anyámmal, változó. De úgy a régebbi sztorik közül, Liza imádta ezt a helyet, szóval kábé mindig itt voltunk. Meg Erivel is néha, amikor nagyon kivoltam és beugrott ide, hogy dumáljunk. Na jó, hagyjuk, szar az egész - zárta le.
Együttérzően ránézve megsimítottam a karját.
Ha már kint voltunk, feldobta, hogy oké, üljünk le, szóval kiválasztottam egy padot, lehetőleg, ami a legkevésbé volt forgalmas helyen, és a leginkább "eldugottnak" ítéltem.
Konkrétan láttam Casso arcán, hogy betaláltam a választással és ez a pad biztosan nem idegen neki.
Ahogy leültünk, megnéztem a támlát. Volt rajta pár karcolás, egy viszont nem tudta elkerülni a figyelmem. "R+L"
Casso észrevette, hogy megláttam, zavartan beletúrt a hajába, így ezzel le is esett, hogy nem a véletlen műve az egyezés, szóval a barátom mentve a helyzetet, nemsokára megszólalt.
- Figyelj, tudom, hogy nem nagyon bírod az ilyen ex-sztorikat, szóval nem muszáj... - törte meg a csendet zavartan, de én csak elmosolyodva ránéztem.
- Végülis aktuális, nem? - kérdeztem mosolyogva, a kezdőbetűkre utalva, mire abbahagyta a magyarázkodást és zavartan elnevette magát.
- Ja, végülis - látta be röhögve a tarkójához nyúlva.
Gondoltam egyet, és a táskámból előszedtem egy kisollót, amit alkalmasnak találtam a célomra, majd átfordultam a padon, szembe a támlával, és miután körbepillantottam, hogy ugye nincs itt senki, én is karcolni kezdtem a támlába.
"V.R. (C) + Sz.L. (Sz)", alatta pedig "2020-", hogy egyértelmű legyen, mindez egy szívvel bekeretezve.
- Kicsit pontosítottam rajta, mit szólsz? - söpörtem le a támlát nyugodt jókedvvel, folyamatosan mosolyogva magamban.
Ez alatt nem néztem rá, lekötött a művészi, romantikus köztulajdon-rongálásom, viszont azt éreztem, hogy ő végig figyeli, amit csinálok, és bár megleptem vele, azt hiszem, eszébe se jutott megakadályozni.
Ahogy rápillantottam, Casso elkapta a tekintetem és a szemembe nézve egy halvány, szinte láthatatlan mosoly jelent meg az arcán, ami a szemében mégis tökéletesen látható volt, és nem kicsit melengette meg a szívem.
- Egyébként nekem tetszik ez a park - mondtam őszintén, miközben elraktam az ollómat - Olyan szépek a fák, meg a fű is. És tök nyugodt. Most pedig már személyre szóló is - tettem hozzá a firkálmányomra mutatva, mire a mosolyából előcsaltam egy nevetést.
- Ja - pillantott a betűinkre mosolyogva.
Egymással szemben helyezkedtünk el a padon, mint a világ legboldogabb szerelmespárja, és őszintén, én úgy is éreztem magunkat, mindennek ellenére.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, majd végül egy picit hangulatot váltva, halkan megszólaltam.
- Baj van? - kérdeztem óvatosan, mire egy pillanatra rámnézett - Mármint, tudom, mondtad, hogy most kicsit mélyponton vagy, de... érzem rajtad, hogy valami nincs rendben. Sokkal kevésbé vagyok tapasztalt az élet dolgaiban, mint te, és sokkal kevésbé tudom kezelni őket, de ha tudok, segítek és számíthatsz rám - mondtam őszintén.
Casso a hajába túrt, majd végül ő is megszólalt.
- Nincs semmi baj, Leni. Pláne nem veled, nyugi.
Kedvesen nézett rám, olyanok voltak azok a gyönyörű szemei, mint ha azokon keresztül tisztán átláthatnék a lelkébe, amit meg se próbál elrejteni előlem, gyengédséget sugárzott a tekintete, de mindebből pontosan jól tudtam, hogy dehogy is, dehogy van minden rendben, legfeljebb még ő sem látta be magának.
- Aggódsz valami miatt? Vagy bánt valami? Szomorú vagy? - próbáltam kitalálni, mire Casso feszülten elkapta a tekintetét - Látom, érzem rajtad, hogy ha nem is feltétlenül baj van, nem vagy száz százalékig rendben, kérlek, ha csak nem akarsz beszélni róla, inkább mondd azt.
- Nem az, hogy nem akarok beszélni róla, csak faszság az egész - mondta a hajába túrva, ezzel valójában csak nem kimondva, hogy nem akar ezzel foglalkozni, majd rámnézett - Nyugi. Nincs gáz.
- Aggódom miattad - mondtam őszintén.
Casso erre először válaszolni akart, majd egy akkor megjelenő gondolata végül arra késztette, hogy halkan, mosolyogva elnevesse magát.
- Imádom, hogy ezekkel simán kompenzálod az összes anyai komplexusomat, Szöszi.
- Bocsi, nem akarok anyáskodó lenni, csak... - nevettem el magam zavartan.
- Ja, nem, pozitívumnak mondtam.
Szerintem ő se vallja be magának sokszor, de mint mindenki más, ő is igényli a törődést, jobban, mint azt sejti, én pedig szívből megteszem ezt neki, mert bármikor képes vagyok törődni vele.
Néha úgy érzem, hogy jobban törődöm az érzéseivel, mint ő maga, de bármikor megteszem neki, mert tudom, hogy ő erre nem mindig képes.
- Nem akarom, hogy aggódj miattam, Pöttöm - mondta őszintén, visszatérve a témára.
- Tudom, de... - kezdtem volna bele, de a barátom halványan elmosolyodva gyengéden megsimította az arcom.
- Nincs semmi gáz, jó? - kérdezte egyszerűen, majd egy rövid szemkontaktus után ellenkezni se hagyott, csak odahajolt hozzám és belém fojtva a szót, az arcomat megsimítva gyengéden megcsókolt.
Érzelmes volt a csókja, be se érte eggyel - mint ha a közelsége miatt az összes érzését megérezhettem volna én is a szívemben, amibe szinte beleremegtem.
A barátom a hosszú csókja után egy kicsit elhajolt az ajkaimtól, és a hajamat a fülem mögé tűrve, alig tartva valamennyi távolságot közöttünk, megszólalt.
- Tudod, hogy a mindenem vagy, Szöszi.
Erre akaratlanul elmosolyodva a szemeibe néztem, mire folytatta.
- Lehet, hogy meg kellett utálnom ezt a helyet ahhoz, hogy ez így kialakulhasson közöttünk, de most belegondolva, nekem rohadtul megérte, szóval most így annyira nem is tudom utálni - tette hozzá az ajkaimra pillantva - Amúgy bejön a bűnöző-éned - jegyezte meg szórakozottan, az ülőtámlára pillantva.
- Igyekeztem - nevettem el magam.
- Szóval komolyan ne aggódj miattam. Szeretlek, rohadtul, és nem akarom, hogy rajtam parázz, mert imádlak, úgyhogy bízz bennem, nincs semmi gáz velünk.
- És veled? - kérdeztem ezerrel verő szívvel - Nem vagy ugyanolyan, hidd el, hogy látom.
Casso a számról elszakítva a tekintetét, egy pillanatra a szemembe nézett, majd oldalra.
- És hogyhogy rágyújtottál tegnap? - kérdeztem rá a másik dologra, ami tegnap óta bennem van.
- Ideges voltam csak, úgy általában, és le akartam nyugodni, hogy ne rajtad vezessem le. Van, amikor csak... feszült vagyok - mondta, majd a mondat után a szemembe nézett - Nézd el nekem, Szöszi. Nem olyan nagy dolog, kevésbé számít, mint ahogy neked az valószínűleg kívülről lejön. Csak nyugi.
- Oké - adtam meg magam nagy nehezen, kifújva egy kis levegőt, mire Casso egy másodpercig úgy tűnt, hogy habozik, hogy most hogyan folytassa, de végül megoldottam a problémáját azzal, hogy megszólaltam - Szeretlek.
- Én is, Szöszi - válaszolta gondolkodás nélkül, majd visszahajolt hozzám, újra ráolvasztva az ajkait az enyémekre.
**************************************
Folytatás következik!