Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

66. Gyógyult szíveink

Április 17. (szombat)
- Még mehetsz simán - mondta Casso hátrapillantva, mire kicsit bizonytalanul hátrébb tolattam az autóval, amivel leparkolni próbáltam.
A barátom hivatalosan is a világ legbátrabb embere a szememben az után, hogy beült mellém a kocsiba, hogy eljöjjön velem vezetni a városba, csak úgy, mindezt egyébként a saját autójával.
Őszintén reméltem, hogy van életbiztosításunk, de nem csak nekünk, a kocsinak is.
Az egész délutánt erre szántuk, hogy vezessek fel-le Budapest utcáin, beszélgetés közben, hogy szerezzek egy kis tapasztalatot, ő pedig végig segített, hogy mit hogyan csináljak. Megnyugtatott a jelenléte, szóval így sokkal kevésbé izgultam.
És olyan fura volt, hogy nem ő vezet. :)
- Szerintem így már jó - pillantottam hátra, függetlenül attól, hogy a tolatóradar is mindent jelzett, amit láthattam.
- Ja, szerintem is - biccentett Casso.
Miután leállítottam a kocsit (mindent úgy, ahogy tanultam), kiszálltunk a garázsunkban és bár felmehettünk volna a lakásba, úgy döntöttünk, hogy egy kicsit sétáljunk, szóval kézenfogva elindultunk a budai utcákon, bármiféle terv nélkül.
Végig beszélgettünk, majd időközben úgy döntöttünk, hogy tömegközlekedhetnénk is, szóval felszálltunk egy buszra, utána metróra, és egy idő után, ahogy csavarogtunk a városban, azon kaptuk magunkat, hogy a Móricz Zsigmond körtér közelében vagyunk, egy tónál, ami nekem tetszett, szóval leültünk egy stégre.
Persze, mivel Budán voltunk, azért zajlott az élet körülöttünk, forgalom, éttermekből kiszűrődő zene, néhány gyalogos, de összességében nyugodt volt a környezet, szóval egymás mellett ülve csak beszélgettünk az élet nagy dolgairól.
- Jövő héttől kezdődik a tavaszi szünet - gondoltam bele.
- Mentek valahova? - kérdezte Casso a családomra utalva.
- Brazíliába - mosolyodtam el, de valahol furcsa mosoly volt - Valószínűleg utoljára. Mármint, ilyen formában. Nyáron már költözni fognak haza a nagyszüleim.
- Legalább többet találkozol velük. Azért ez az évente kettő, max három találkozás kemény.
- Igen, én is így vagyok vele - láttam be az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrve.
Egy pár másodpercig elgondolkodtam, majd hirtelen megtörtem a csendet.
- Lenne kedved kijönni velünk? - kérdeztem, és ebben a pillanatban gondolatban homlokom csaptam magam, hogy ez egyébként miért nem jutott eszembe korábban.
- Rio-ba?
- Aha - mosolyodtam el - Megmutatok mindent. És medencézhetünk is - vigyorodtam el.
- Ja, az a medence megvan - mosolyodott el szórakozottan, mire egyértelműen leesett, hogy arra az alkalomra utal ezzel, amikor kilencedikben menőztem neki decemberben, hogy én Brazíliában medencézek, és erre bizonyítékul képet is küldtem neki, fürdőruhában, ahogy pedig hazaértem Magyarországra, kiderült, hogy már Ricsi is tud a fotómról, amitől enyhén égett a fejem - Meg a screenshot is rólad - tette hozzá elröhögve magát, mire nevetve kitágultak a szemeim.
- Mi?
- Küldtél egy bikinis képet, nyilván lescreeneltem, nem vagyok hülye - közölte nevetve.
- De hogy screenelted le? Snapchaten küldtem, és én nem kaptam értesítést - értetlenkedtem pislogva.
- Nem tudom, de kajak megvan - vette elő a telefonját röhögve, amin megnyitotta a galériáját és elkezdett visszalapozni.
Kíváncsian odahúzódtam hozzá, majd miközben a képernyőjét néztem, nekidőltem a vállának.
- Hé, várj, ő... - állítottam meg a lapozásban, kiszúrva egy képet - Jaa, ez én vagyok barna hajjal, semmi - vettem észre nevetve egyet magamon.
Casso konkrétan kiröhögött, de megérdemeltem. :)
Mindenesetre kiderült, hogy tényleg megvan neki a kép rólam, amit ahogy megtalált, inkább már nem is akartam látni, viszont gyors egyeztetés után ott helyben felhívtam Anyát, és lebeszéltük, hogy Casso jön velünk Rio-ba.
- A nagyszüleim imádni fogják, hogy ott vagy - lelkesedtem.
- Amúgy ők jó arcok, bírom őket - nézett rám elmosolyodva.
- Ők is téged - mosolyogtam - El leszel kényesztetve ott.
- Nálatok is ez van amúgy. Anyukád jobban szeret, mint az enyém - röhögte el magát.
- Téged mindenki szeret - fordítottam felé a fejem mosolyogva.
- Mert téged is.
Erre magam elé nézve elmosolyodtam.
A stég korlátjának dőlve a hátunkkal, a tavat nézve mindketten felhúztuk a lábainkat magunk elé, én átkulcsolva őket a kezeimmel, Casso pedig lazán rátámasztva a karjait.
- Nyáron lesz a nővéred esküvője... - hoztam fel a témát egy kis mosolygós csend után - Én már annyira várom. Egyébként valószínűleg addigra Napsugár kislánya is meg fog születni.
- Oké, akkor most már értem, miért várod - mosolygott szórakozottan.
- Csak hozzátettem - nevettem el magam - Tényleg várom az esküvőt. Napsugáréké is annyira tökéletes volt, most nagyjából ugyanazok leszünk ott, és tudom, hogy Heniéké is gyönyörű lesz. És Heni is gyönyörű lesz. Bár őt mindig gyönyörűnek láttam - láttam be.
- Ja, az is.
Nem tudom, miért, de megmosolyogtatónak találtam, amilyen természetesen Casso egyetértett azzal, hogy a nővérét gyönyörűnek neveztem. <3
Casso közben kinyitott egy ásványvizes palackot, amit útközben vettünk, beleivott, én pedig újra megszólaltam.
- Amikor először láttam, nem tudtam, hogy a nővéred, szóval nagyjából két percig féltékeny voltam rá - vallottam be, mire Casso olyat röhögött, hogy kishíján visszaköpte a vizet, amibe épphogy csak nem ivott bele eddig.
Azt hiszem, erre nem számított. :)
- Komolyan? - röhögött rámnézve, teljes kiégésben.
- Kire nem voltam féltékeny? - kérdeztem vissza nevetve magamon.
- Ezek szerint a huszonöt pluszos gitártanárnőmön kívül a nővéremre is - szórakozott el a helyzeten, felhozva Hajnalt is egyszerre, ami sajnos valós eseményeken alapszik még kilencedikből. :)
- Rövidebb lista lenne összeszedni, hogy a gimi alatt kire nem - gondoltam bele elpirulva nevetve.
- Ja, és nem vehetjük bele a nővéremet, beszarok - röhögte el magát újra, mire nevetve a tenyerembe temettem az arcom - Oké, nem gáz, így szeretlek, nyugi - mosolygott szórakozottan, ahogy rámnézett.
- Már így szeretsz - egészítettem ki nevetve.
- Valahogy úgy. Pedig kajak már azt hittem, hogy nem tudsz meglepni.
Nevetve áthelyezkedtem mellette, hogy picit jobban felé forduljak, miközben beszélgetünk.
- Elkiabáltad - mosolyogtam.
- Ja - látta be, miközben lerakta a palackot.
- Egyébként hogy jutottunk ide a témákban? - gondoltam bele.
- Hogy várod az esküvőt.
- Tényleg - mosolyodtam el, ahogy fantáziálgatni kezdtem - Szóval nagyon szép lesz. Főleg a Duna-part közelében. Egyszerűen csak imádom - ábrándoztam - Tökéletes lesz.
- Kivétel, hogy ott lesz Titanilla, meg a huszonhárom éves nővéred a kisgyerekkel - jegyezte meg, mire belegondoltam.
- Uhh - húztam el a szám, ahogy elképzeltem a szituációt.
- De legalább nem minket fog basztatni elsősorban - tette hozzá a jó hírt szórakozottan.
- Minket most épp miért tudna? - nevettem el magam.
- Ne becsüld alá, Szöszi. Inkább miért ne tudna.
- Mondjuk a nővérem esküvőjén jól lehúzta a terveimet az alkotói pályafutásommal kapcsolatban. Meg közölte velem burkoltan, hogy elsietjük az összeköltözést.
- Ja, velem meg, hogy nem gondoltam át elégszer, hogy magamra tetováltattalak.
Egy pár pillanatra csend állt be közénk, amit végül halkan én törtem meg.
- Nem akarok belegondolni, hogy ha kicsit rosszabbul alakulnak a dolgok, végül igaza lett volna - mondtam az októbertől decemberig tartó időszakunkra utalva.
Casso erre rámnézett, majd vissza a tó vizére.
- Nem, nem lett volna.
- Mármint? - kérdeztem vissza.
- Nem elsiettük az összeköltözést, hanem szimplán utána elbasztunk egy csomó mindent.
- És a tetkód?
- Aktuálisabb lett, mint valaha.
Erre egy szomorkás, de mégis jól eső mosoly jelent meg az arcomon, ő viszont természetesen szólalt meg újra.
- Amúgy, tényleg jó lesz az esküvő - látta be - De annál fixen jobb, mint amennyire utáltam volna, ha még ősszel szarul alakulnak a dolgok. Az esküvők a vendégek nagy részének kábé csak egy szembesítés, hogy ők most éppen hogy állnak, én meg nem álltam volna sehogy azon kívül, hogy a kapcsolatok gondolatától is kiugranék egy kocsi elé.
- Én valószínűleg sírtam volna, és mindenkinek azt mondtam volna, hogy az örömtől.
- Ja, én meg rád nézek és le is vágom. Ha eléggé bebaszok a lagzin, lehet még rá is kérdezek nálad.
- Aztán a végén együtt sírunk? - nevettem el magam.
- Esélyes.
Amennyire komolyan indult a téma, ezen egyszerre nevettünk egyet. :)
- Így viszont jó lesz az esküvő - összegeztem mosolyogva - Egyébként te addigra már majdnem közelebb leszel a huszonegyhez, mint a húszhoz.
- Te meg közelebb a húszhoz, mint a tizenkilenchez.
- Ez olyan durva - gondoltam bele hitetlenül.
- Ja, ha majdnem fél évvel későbbi eseményekről beszélgetünk, elég valószínű, hogy mi is idősebbek leszünk már akkor.
- Jó, na - szabadkoztam nevetve.
Ahogy a tóra pillantottam, pár másodperc múlva muszáj voltam kiadni magamból a gondolataimat.
- Ez a látvány most megihletett.
- Mire? - nézett rám a gödröcskéivel az arcán.
- Egy festményre - vettem elő a telefonomat, majd gyorsan lefotóztam, hogy valamiből tudjak majd építkezni - Megpróbálom elmondani szavakban, hogy ha esetleg elfelejteném, hátha te valamire emlékszel majd.
- Jézus. Oké - röhögte el magát az arcát megdörzsölve.
- Szóval, egy világosabb festmény lenne, kevésbé kontúros vonalakkal, hígabb festékkel, ilyen álomszerűen, amibe csak beleláthatod, ahogy tegyük fel, egy fehér ruhás lány állna egy tóparton, és az egésznek lenne egy ilyen bizonytalan, merengős hatása... egyébként pasztell színekkel kéne dolgoznom, legalábbis semmiképpen sem élénkekkel, mondjuk lehetnének a domináns színek az agave zöld, a karibikék, orgonakék, vagy perkinlila...
- Azt vágod, hogy nekem az össz szín, ami megvan, az kábé annyi, hogy piros, zöld, kék...? - sorolta röhögve - Maximum ezekből, hogy sötét vagy világos, de akkor már nagyon be akartam vágódni nálad.
- Jó, a színek úgy is olyanok lesznek, amilyenre sikerülnek - láttam be nevetve.
- Azért ez túlzás ahhoz képest, hogy összeadva minimum egy órát elszórakozol mindig a kevergetéssel.
- Mert olyan nyugtató hatású - mosolyogtam rá - Tényleg, a színekről jut eszembe, valamelyik nap Melinda átugrik hozzánk, mert kifestem a körmét.
- Ja, ilyen "képeket festesz-akkor tudsz körmöt is" alapon? - röhögte el magát.
- Nagyjából - értettem egyet felnevetve.
- Addig mondjuk lehet lelépek valahova. Vagy leugrok Ricsihez - gondolta át.
- Nem akarsz beszállni a körömfestős-partyba? Hihetetlen - vigyorogtam.
- Ja, durva, tényleg - biccentett szórakozottan.
Nevetve hozzábújtam, mire Casso ösztönösen átölelt oldalt.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, a kedvenc csendem az összes közül, ami minden érzelmet közvetít kettőnk közt, amihez a szavak nem elegek.
Ahogy a tó hullámait néztük, egy kis idő múlva halkan megszólaltam.
- Van kedved lelkizni? - kérdeztem elmosolyodva.
- Van még olyan lelkizős-témád, amit nem beszéltünk már át? - kérdezett vissza a gödröcskéivel az arcán.
- Azért vagyunk lelkitársak, mert mindig tudtunk lelkizni - néztem rá mosolyogva.
Casso magában mosolyogva megadta magát.
- Oké, hozz fel egy témát.
Egy pár másodpercig elgondolkodtam, majd végül megtörtem a csendet.
- Ha visszamehetnél az időben... - szólaltam meg, miközben a hangom szinte beleveszett a természet hangjaiba, de a barátom szerencsére még hallott - És üzenhetnél valamit a múltbéli énednek, amivel nem feltétlen tudod befolyásolni, csak egy üzenetet hagyhatnál ott neki, te mit mondanál?
- Te jó ég - nevette el magát őszintén, a szemeit megdörzsölve - Attól függ, időben mikori énemnek. A nyolcadikosnak valszeg azt üzenném, hogy ne sírjon az exe miatt, mert rohadtul nem ő mellette fog kikötni, szóval legyen kisebb fuckboy, meg legyenek kevésbé szar sztorijai, mire találkozik veled. A kilencedikes szilveszter környékén ne siesse el veled, mert te akkor még nagyon máshogy álltál a kapcsolat-dolgokhoz, mint én, amit nem nagyon gondoltam át, és legyek nagyon egyértelmű, mielőtt először megcsókollak. A tizedikes, amikor külön voltunk, hallgasson meg téged korábban, a tizenegyedikes szokjon bele kicsit gyorsabban a komoly kapcsolat-témába, a tizenkettedikes meg ne csaljon meg a barátnőddel. Elég sokáig tudnám sorolni amúgy. Te?
- Hogy merjem követni az álmaimat, vagy tenni értük. Hogy nyugodtan higgyem el, hogy lehet belőlük valóság - válaszoltam őszintén - És ebbe te is beletartozol. Meg nagyjából minden, amim ma megvan és boldoggá tesz - láttam be elmosolyodva - De egyébként én is sok hasonló olyan tanácsot tudnék írni magamnak, mint te. Kapásból, hogy tényleg szeretsz, szóval ne rontsam el az első csókunk emlékét azzal, hogy elutasítalak.
- Konkrétan te voltál az első offom, Szöszi - nézett rám őszintén röhögve.
- Tudom, hogy rosszul hangzott akkor, de tényleg igazat mondtam azzal, hogy kevésnek éreztem azt az időt, amióta ismerlek.
- Négy hónapot?
- Igen, mert annak a kilencvennyolc százaléka azzal telt, hogy vegyes jeleket küldtél, szóval egyáltalán nem voltam biztos semmiben. Meg nem is beszélgettünk annyit a korrepeken kívül, vagy olyan mélyen, hogy tényleg megismerhesselek. És nem is éreztem magam késznek arra abban a pillanatban, hogy kapcsolatban legyek, vagy arra, hogy elhiggyem, hogy tényleg, pont tőlem akarsz valamit.
- Mert szerinted poénból akartalak akkor már harmadszorra megcsókolni?
- Egy tizenöt éves srác voltál, a legmenőbb az évfolyamban, akiért odavannak a lányok, ha az összes öltözős pletykát elhiszem, mindenkivel szemeztél már minimum egyszer, mindenki téged crusholt, neked is volt több barátnőd azelőtt, nagy haveri társaságaid, fiúk, akik között státusszimbólum, hogy ki mennyi és milyen lányt szedett fel, plusz lányok is voltak közöttetek egy csomószor, csak remélni tudtam, hogy nincs köztetek semmi, tudtam, hogy annyi mindenkit ismersz, meg annyi mindenkivel találkozol sulin kívül, akár bulikban, egyébként akkor is épp egy szilveszteri buliban voltunk, ráadásul nekem akkor még rég olyan önértékelési problémáim voltak, hogy simán lehetetlennek tartottam, hogy pont én tetszenék neked.
Casso egy pár másodpercben átgondolta a témát.
- Amúgy most nem magam ellen, meg semmi, de... - túrt a hajába elnevetve magát - Így utólag, lehet tényleg jobb volt, hogy akkor még nem jöttünk össze. Mármint, most, hogy ezt így végigmondtad, azért kilencedik elején még konkrétan két véglet voltunk. Most is egy földre szállt angyal vagy hozzám képest, de akkor... - röhögte el magát őszintén - Ha mindent megismersz akkor belőlem, simán kiábrándulsz egy perc alatt, de ha nem is, fixen nem érezted volna jól magad mellettem, meg nem is lettem volna jó hatással rád. Amikor megismertelek, az előtt pár hónappal még ott füveztem a haverjaimmal bebaszva heti sok alkalommal, vagy szintén haverokkal árultam néha, geci, hogy legyen pénzünk az összes faszságra, random csajokkal kavartam bulikban, akik valószínű, ha ma szembejönnének velem az utcán, vagy megismerkednék velük megint, simán nem ugrana be, hogy amúgy mi már találkoztunk és volt köztünk... ez-az, meg csak azért nem buktam le suliban cigizésért, mert folyamat ellógtam onnan, te meg az első normális beszélgetésünknél, amikor kiszöktél a házból hajnalban, de csak azért, hogy napfelkeltét nézz, én meg utánad mentem, olyan cukin arról fakadtál ki, hogy szereted az eget - írta le a múltbéli énjeink közti elég erős kontrasztot röhögve, ami annyira tökéletesen érzékeltetett mindent, hogy én is felnevettem.
- A rajzolás és a fotózás volt már akkor is a legfőbb hobbim, szinte soha egy korty alkoholt nem ittam még és ódzkodtam is tőle, sosem voltam bulizni, imádtam a cicámat simogatni, műveltségi versenyre jelentkeztem, rajzszakkörre, később énekversenyre, azért kaptam az egyetlen beírásomat, mert bevállaltam Laci helyett a napló-sztorit, egyébként szinte kitűnő bizijeim voltak, Taylor Swift-klipekbe képzeltem magam, az eget nézve ábrándoztam és első látásra szerelmes lettem - egészítettem ki az én részemet nevetve.
- Ja, konkrétan ahogy megismertelek, akkor jöttem rá minden nappal egyre jobban, hogy nagyon el vagyok baszva - közölte tényként szórakozottan.
- A csókolózásról vagy pláne a szexről, képtelen voltam bárkivel beszélni, nem hogy el tudjam képzelni reálisan, hogy a közeljövőben részem lesz benne - tettem hozzá bevallva.
- Szó szerint megrontottalak volna, Pöttöm.
- Meg kellett érnem hozzád - néztem rá őszintén.
- Meg nekem is hozzád, de rohadtul. Konkrétan tizenegyedikben is probléma volt még, hogy te már komoly kapcsolatban játszottál, nekem meg még bele kellett szoknom.
- Nem volt megfelelő a kommunikációnk a témában - fogalmaztam meg őszintén.
- Ja, meg én annyira nem szoktam hozzá a komoly dolgokhoz, hogy le se esett sokszor, hogy mi fér bele, meg mi nem.
- Mindkettőnknek másban kellett felnőnie ahhoz, hogy ez működjön közöttünk. Meg tényleg annyira végletesek voltunk szinte mindenben, ahogy megismertük egymást, hogy valamilyen szinten össze kellett... érnünk. Kicsit kiegyensúlyozni ezeket a kontrasztokat azzal, hogy szép lassan hatással vagyunk egymásra.
- Nem véletlen mondom, hogy jó hatással vagy rám, Szöszi.
- Igazából a te érdemed - mosolyodtam el őszintén ránézve.
- Elég motiváló voltál azért.
Mosolyogva visszadőltem a vállára, ő pedig egy pár másodperc csend után szólalt csak meg újra, kiegészítve magát.
- És nem is véletlen nem akartalak nagyon belevonni az elején a régi dolgaimba.
- Akkoriban azért megéreztem már, hogy valamit nem tudok - mondtam őszintén.
- Azt se tudtam volna, hogy mondjam ezeket anélkül, hogy kapásból kiábrándulj.
- Miért ábrándultam volna ki?
- Elbizonytalanodtál bennem, ahogy megtudtad - emlékeztetett.
- Mert nem tőled tudtam meg.
- Hidd el, hogy ha én mondom is benne lett volna.
- Miért vagy ebben ennyire biztos? - néztem fel rá.
Casso zavartan beletúrt a hajába.
- Amióta ismerlek, Leni, bennem van az, hogy... - kezdett bele őszintén, annyira, hogy először azt se tudta, hogy mondja - Oké, az első években te megismertél valahogy, azokból, amiket láttál belőlem, aminek a nagy részére te magad voltál hatással, te már csak azt az énemet láttad, amire már hatással voltál, még csak nem is ismertél, amikor már érdekelni kezdtelek, csak láttál belőlem valamit, amit kiegészítettél a fejedben, aztán úgy szerettél meg, amiket tapasztaltál belőlem, de... én meg ahogy megismertelek, akárhányszor beszéltünk, láttalak, vagy éreztem, hogy érdekellek, folyamatosan bennem volt, hogy baszki, ha tudnád... hogy te látsz belőlem valamit, oké, ebből is lejön, hogy sokkal jobb vagy, mint én, de közben bennem végig ott volt, hogy én tudom, hogy amúgy milyen vagyok, milyen sztorik vannak mögöttem, imádtam, amilyen vagy, ahogy megismertelek, folyamatosan csak egyre jobban estem beléd, csak közben rohadtul tudtam, hogy mi ketten, ég és föld kábé, te meg épp ezért elképzelni sem tudod, hogy miket tudhatnál meg rólam, amiknél meg amúgy sokkal kevésbé elbaszottat érdemelsz. Valahol egyébként nem lepett meg, hogy dobtál szilveszterkor, de épp ezért volt még annál is szarabb, mint alapból, mert ez így kábé beigazolta nekem, hogy jól éreztem. Nem valami nagy fordulat, hogy ez után majdnem visszamentem az exemhez, pedig Betti már rég nem érdekelt akkor úgy, én dobtam még fél évvel azelőtt, csak... érted. Az meg, hogy később, amikor már együtt voltunk, azt hallgattam tőled, meg éreztem rajtad hónapokig így-úgy, hogy te vagy mellettem az önbizalomhiányos, aki nem érzi elég jónak magát hozzám képest, nem érdemel meg, nem érted, miért pont veled vagyok, hogy bárkire le tudnálak cserélni, aki jobb nálad, meg ilyenek... elhiheted, mennyire fel se bírtam fogni. Mindeközben meg akkor tele voltunk problémákkal a kapcsolatunkban, vagyis voltak dolgok, amiken kiborultál egy csomószor, és az összes ilyennek én voltam az alapja, meg se tudtál bízni bennem rendesen, egy idő után kábé már egy szót se tudtam mondani anélkül, hogy megkérdőjeleznéd, fixen vetted, hogy meg foglak csalni, hogy doblak valamikor, meg minden, egy kicsit se tudtál megbízni bennem, amiért nem hibáztatlak, csak... szar volt, és beigazolt kábé mindent, ami bennem volt végig, amióta ismerlek. Nyolcadikban volt az az időszak, amikor mindenki bizalmát eljátszottam, senki nem tudott megbízni bennem, mondtam valamit, vagy igaz, vagy nem, a saját anyám se bízott bennem, de így semennyire, ő a legkevésbé, és az, hogy ez így valamilyen szinten visszajött veled, miközben végig az volt bennem, hogy vajon mennyire vagyok már más, hogy mennyire számít, hogy mik voltak, hogy mindentől függetlenül tudok-e elég lenni hozzád, vagy csak ejtsem ezt az egészet, mert én ez vagyok, te meg ennél ezerszer jobb... és nem hinnéd el, hogy ez az egész érzés, hányszor visszajött már veled, Leni. Most ősszel is ez volt, azt már sokszor átbeszéltük, de alapjából ugyanez.
Természetesen mondta mindezt, de annyira szívszorító volt tapasztalni, hogy milyen sebeket hordoz magában még a mai napig, legalábbis sokáig, hogy úgy kellett megállnom, hogy ne könnyezzek be tőle.
- Először is nem igaz, hogy jobb vagyok nálad, ne gondolj ilyeneket. Másrészt pedig köszönöm, hogy elmondtad ezeket - néztem rá teljesen elérzékenyülve.
- Ja, nem, semmi, csak felvázoltam, hogy értsd.
- Még soha nem beszéltél erről így.
- Mert nem is nagyon állt össze. Most fogalmaztam meg először kábé - röhögte el magát őszintén.
- Tudod, hogy ez a gyógyulás jele, ugye? - mosolyogtam rá kedvesen.
- A régi dolgok közül száz problémámból kilencvenkilenc megoldódott, a maradék egy meg nem érdekel.
- Elhiszed, hogy ezen rengeteget segített, hogy anyukáddal rendeztétek a dolgaitokat?
- Azért te is elég sokat dobsz rajtam, hidd el.
Erre magam elé nézve elmosolyodtam.
Nem is tudja, mennyire boldoggá tesz azzal, hogy érezhetem rajta, hogy tényleg el tudta engedni az elmúlt hónapokban azt a sok terhet, amit a szívén hordott éveken át.
Egyszerűen csak érzem rajta, és ilyenkor mindig a világ legboldogabb emberének érzem magam. <3
- Na, és a te gyógyulásod? - nézett rám egy apró mosollyal az arcán.
- Elég sokat bizonyít, hogy ma a délután felét végigvezettem a friss jogsimmal - igazítottam meg a hajam elnevetve magam - És sosem éreztem magam jobban az álmaimban élve. Szóval szerintem én is elég sokat haladtam az ügyben - mosolyogtam rá szerényen.
- Szerintem is, ne szerénykedj.
- Összességében szerintem mindketten büszkék lehetünk magunkra. Meg egymásra is. Legalábbis én rád mindenképpen az vagyok - mondtam őszintén.
- Én is rád, Szöszi.
Magam elé mosolyogva belegondoltam valamibe, majd néhány másodperc után megszólaltam.
- Lehet egy kérdésem?
- Nem, Szöszi, nem lehet - válaszolta szórakozottan, ezzel tulajdonképpen azt kérdezve, hogy most erre egyébként miért kérek engedélyt. :)
- Ne már - nevettem el magam.
- Hülyülök, lehet egy kérdésed - röhögte el magát elszórakozva rajtam, majd hozzátette - De csak egy.
- Oké - nevettem, majd átgondoltam, hogy hogyan is akarom feltenni - Tehát, ha... esetleg... a jövőben...
- Na jó, ezt lehet át kellett volna gondolnom kétszer - dörzsölte meg az arcát elröhögve magát.
- Szóval ha valamikor, még nem most nyilván, csak tényleg a távoli jövőben lenneee... egy lányod... - vezettem fel, mire szórakozottan elkerekedtek a szemei, mert valószínűleg nem erre számított :D - Ő is kapna egy ilyen különbejáratú becenevet, mint én a Szöszivel, vagy az csak nekem jár? - kérdeztem vigyorogva ránézve.
Casso a kérdésemre meglepetten elnevette magát, majd szinte gondolkodás nélkül válaszolt.
- Nem spoilerezek - mosolygott derűsen.
Mivel ez volt a legtökéletesebb válasz, amit kaphattam, ráadásul nem is számítottam rá, akaratlanul elvigyorodtam, de azért pár másodperc olvadozás után megkíséreltem újra a kérdésemet.
- Akkor csak egy becenevet mondj, amit biztosan használnál - próbálkoztam mosolyogva, tekintve, hogy a barátom sosem szokta beérni egy becenévvel.
Casso a gödröcskéivel az arcán rámnézett, majd a tó hullámaira szegezve a tekintetét, nemsokára megadta magát, és a világ természetességével válaszolt.
- "Kis Szöszi", elég sima - közölte egy mosolygós nevetés kíséretében.
Az egyszerűségtől elolvadva, hevesen dobogó szívvel, tökéletesen elérzékenyülve egy pillanat alatt, ránéztem.
- És ha nem szőke lesz? - kérdeztem egy letörölhetetlen mosollyal az arcomon.
- Full mindegy, a te lányod - vont vállat szórakozottan, én pedig eddig a pontig bírtam, a meghatottságtól könnyes szemekkel egyből a nyakába borultam.
Casso a lendülettől kicsit megtámaszkodott maga mellett a stégen, majd mosolyogva megsimította a hajam, és miközben én a nyakába fúrtam a fejem, megpuszilt.
Annyira szeretem, hogy azt le se tudom írni. <3
Sokáig maradtunk ott a stégen, majd végül elindultunk gyalog hazafele, csakhogy időközben eleredt a tavaszi eső, eleinte kisebb cseppekben, majd egyre jobban rázendítve.
Egyikünknek se volt esernyője, se semmije, maximum Cassonak kapucnija, de annyira eláztunk útközben, hogy már nem számított, nem is érdekelt minket, sőt, már élveztük is.
- Nagyon elfolyt a szempillaspirálom? - törölgettem a szemem alatti részt nevetve, mire Casso megállt velem szemben, ott, a járda közepén az esőben.
- Ja, egy kicsit - mondta elmosolyodva, majd a gödröcskéivel az arcán az enyémhez nyúlt, hogy segítsen letörölni.
Tényleg nagyon esett az eső, és bár percnyire voltunk csak a lakásunktól, már mindketten szétáztunk, tiszta víz volt a ruhánk, a bőrünk, a hajunk, nem is nagyon volt körülöttünk senki, mindenki bemenekült valahova, de nekünk már nem volt miért, egy ponton túl már tényleg nem számított, hogy vizesebbek leszünk-e, úgyhogy simán megálltunk nevetve az eső alatt.
- Szerintem adjuk fel - láttam be újra elnevetve magam.
- Most már jobb amúgy - pillantott Casso derűsen a szemem alá.
- Nem mint ha bárki látna itt rajtad kívül - néztem körbe derűsen.
- Ja, gyengék - értett egyet Casso szórakozottan, az elmenekült emberekre utalva, mire felnevettem.
- Szerintem ebből forró fürdő lesz, ha hazaértünk - terveztem el mosolyogva - Meg filmnézés, közben vacsizva. Teával. Szerintem megérdemlem - vigyorogtam.
Casso egy halvány mosollyal az arcán hallgatott, majd az utolsó mondatomra egy pillanatra mosolyogva elkapta a tekintetét.
- Oké, viszont amíg még itt vagyunk, tudok egy jobbat - nézett vissza rám mosolyogva, ha már a megérdemlésnél tartottunk, majd a következő pillanatban odalépett hozzám, és a derekamnál fogva magához rántva kérdés nélkül, hosszan és eszméletlenül szédítően megcsókolt.
Ahogy feleszméltem a heves csókjában, ösztönösen a tarkójához szökött a kezem, és hozzá simulva, repdeső pillangókkal a gyomromban túrtam bele az esőtől vizes hajába, a barátom pedig újra és újra, be se telve a pillanattal, lélegzetelállítóan csókolt meg újra. Annyi felfűtött érzelem és szenvedély volt a csókjainkban, hogy a lábaim úgy elgyengültek, hogy ha nem szorít magához a derekamnál, valószínűleg összeestem volna.
Az eső ugyanúgy esett tovább, elhaladt mellettünk néhány autó, de nem is érzékeltük, csak belevesztünk egymásba, mint ha csak mi ketten lennénk az egész világon és örökké ráérnék minderre, ahogy a vizes bőrünk összeért, az eső illata a mieinkkel keveredett össze, meg se tudom számolni, hányszor tévedtek vissza az ajkaink egymáshoz, nem is volt miért számon tartani, és már egy kicsit se fáztam, mert olyan kellemes melegséggel töltöttek fel ezek a percek, hogy legszívesebben soha nem engedtem volna el magamtól.
Amikor egy picit eltávolodtunk volna egymástól, Casso a derekamról a hátamra felszöktetve a kezeit, visszahajolt az ajkaimhoz, mégegyszer megcsókolva úgy, mint ha nem lenne körülöttünk senki és semmi, mint ha mindent ezzel a csókkal akarna elmondani, és mint ha az se lenne biztos, hogy lesz rá alkalma később mégegyszer, ez az érzés pedig az egész testem összes porcikáját végigjárta. Ahw. <3
- Viccen kívül a mindenem vagy, Szöszi - suttogta a számra, ahogy egy kicsit elhajoltunk egymástól, a homlokunkat a másikénak támasztva, hogy csak az ajkaink közt legyen egy kis távolság.
Casso a fülem mögé tűrte az egyik vizes hajtincsemet, majd az arcomat megsimítva még egy csókot nyomott az ajkaimra, mielőtt folytatta volna.
- És ja, a nővérem tényleg gyönyörű lesz, meg a tied is az volt tavaly - folytatta a szemem és a szám között cikázva a tekintetével, majd egy apró mosoly jelent meg az arcán - De te még nem képzelted el magad úgy, mint én téged. Vagy mint a húgod a szülinapján - hozta fel a menyasszony barbie-jelenetet a világ természetességével, mire a szavaitól és a csókjától ezerrel verő szívvel, teljesen elolvadva mosolyodtam el.
- Nagyon szeretlek - mosolyogtam rá.
- Ezek után kicsit elcsépelt lenne, ha csak annyit mondok, hogy "én is", nem? - kérdezett vissza a gödröcskéivel az arcán, mire halkan elnevettem magam, majd végül mosolyogva visszahajoltunk egymáshoz.
Ahogy visszaértünk a lakásunkba teljesen elázva az esőtől, megszabadultunk a cipőinktől, és becsuktunk magunk mögött az ajtót, szinte egyszerre estünk egymásnak újra, folytatva azt, amit kint elkezdtünk.
A csókunk közben egyszerre indultunk meg a fürdőszoba felé, tapogatva felkapcsoltuk a villanyt, majd forró csókok között végül a zuhanyzó alatt kötöttünk ki - valamelyikőnk véletlen megnyitotta a vizet, ami melegen folyt végig rajtunk, felpuhítva az esőtől kihűlt bőrünket, majd úgy ahogy voltunk, a zuhany alatt, még ruhában nekidőltem a hátammal a zuhanyzó falának, a barátom pedig a derekamat fogva hajolt vissza hozzám.
Végtelenül szeretem. <3

Mai nap - 5/5***: minden egyes percéért hálás vagyok. <3