Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

64. Mesélni

Március 27. (szombat)
- Szóval holnap ki fog jönni a versenyemre - mesélte Enikő az anyukája új párjáról - A legutóbbin is kint volt, és elvitt utána a kedvenc éttermembe, nem viccelek, bármit hajlandó lett volna kifizetni nekem. Apa egy életen át tett rám magasról, egy kezemen meg tudom számolni, hány versenyemen volt kint, és jelenleg külföldön él az imádott új családjával, szóval nem szoktam hozzá ahhoz, hogy ilyen jófejek legyenek velem - látta be zavartan.
- De ez tök jó - néztem rá mosolyogva - Mármint, hogy anyukád új párja ilyen.
- Annyira jófej az az ember! - fakadt ki őszintén, csillogó szemekkel - Ugyanazokat a zenéket szereti, mint én, egyébként. És Andrissal is találkozott már, tökre bírja őt is, annyira, hogy simán beszáll a fesztiváljegyeinkbe a nyárra, konkrétan mindenben is támogat. Néha már elkényesztetve érzem magam lassan - röhögte el magát - A kutyám is bírja amúgy - tette hozzá derűsen - Főleg azóta imádom ezt az egészet, hogy beköltözött Anyához. Mondtam már, hogy tud főzni egyébként?
- Nem - mosolyodtam el.
- Nem viccelek, szeretem Anya főztjét, de kicsit mindig szurkolok magamban, hogy az egyik fogást Tamás csinálta - vallotta be nevetve - Egyszer meg kell kóstolnod a krumplisalátáját. Amióta Anyával él, függője lettem a krumplisalátának, konkrétan - közölte.
Mosolyogva hallgattam, ahogy Enikő a parkban sétálva (fotózni jöttünk együtt egyébként) mesél a nevelőapukájáról, teljesen belelkesülve.
Azt hiszem, Enikő tényleg megérdemelte már, hogy legyen egy ilyen ember az életében, aki betöltheti azt az űrt, amit az apukája hagyott, és most, hogy úgy tűnik, hogy ez az ember megvan már, eszméletlenül boldog vagyok. <3
Időközben néha meg-megálltunk fotózni, ha láttunk valami megörökítésre méltót, közben viszont végig beszélgettünk.
- Képzeld - mesélte előre elnevetve magát - A héten Andris a semmiből leugrott hozzám Pécsre.
- Komolyan? - nevettem fel meglepetten.
- Aha, esküszöm, nem számítottam rá. Becsengetett, kimentem a csöves kis szettemben, azt hittem, a pizzafutár jött valakihez, erre ott áll a hülye vigyorával az ajtóban - vázolta fel jókedvűen - Nagyon vicces volt. De tök jól esett egyébként - mosolyodott el - Ja, és pizzát is hozott, szóval végülis részben jól éreztem.
- És, mit csináltatok? - érdeklődtem.
- Megkajáltunk, néztünk filmet, sétáltunk össze-vissza, ilyesmik. Leutazott random öt órát aznap csak úgy, tisztára ledöbbentem.
- De ez tök rendes tőle - mosolyodtam el.
- Igen, az - értett egyet mosolyogva.
Imádom Enikő és Andris párosát. <3
- Na jó, most mesélj te - nézett rám Enikő kedvesen - Hogy állsz a könyvvel?
- Elég, ha ennyit mondok, hogy Casso már közölte velem, hogy féltékeny lesz a rajzaimra, amennyi időt töltök velük és pihenjek vele? - kérdeztem vissza nevetve, mire Enikő is elröhögte magát.
- Az igen - biccentett Enikő derűsen - Karrierista leszel.
- Nem feltétlen, csak szeretem ezt csinálni - vontam vállat szerényen mosolyogva - Szóval csak tökéletes munkákat engedek ki a kezemből, úgyhogy mindent újracsinálok ezerszer. De nemsokára kész leszek.
- Az egész könyvvel? Mindegyik illusztrációval? - csodálkozott Enikő.
- Igen - mosolyogtam büszkén - Kicsit fura lesz, hogy nem lesz min dolgoznom.
- Nyugi, ahogy ismerlek, mindenkit le fogsz nyűgözni, szóval hülyék lennének nem adni neked nemsokára valami új projektet. Konkrétan te vagy a legtökéletesebb illusztrátoralany, akivel együtt lehet dolgozni.
- Remélem, igazad van - emeltem a fényképezőgépemet a szememhez, majd leguggoltam, hogy fotózzak egyet.
- Egyébként Cassonak milyen tervei vannak? - érdeklődött Enikő, ha már így munka-történetben beszéltünk - A közeljövőre.
- Mindig csinál valamit. Meg elég sok kapcsolata is van, neki is, a családjának is és az ismerőseinek is, szóval elég könnyen el tud helyezkedni - mondtam őszintén - Alkalmilag is, meg kicsit huzamosabb időre is, és jó helyeken.
A haverjaival sokszor szokott néha elmenni megcsinálni ezt-azt, poénból, és nem tudom, hogy találnak rá ezekre a munkákra, de egy csomószor csak pislogok, hogy minimális feladatokért cserébe mennyit összeszednek.
De támogatom. :)
- Mondjuk szerintem azt az embert akárhol kirakhatod a világon, úgy is megoldja valahogy - látta be Enikő elnevetve magát - Casso konkrétan a definíciója a saját lábra állásnak. Plusz nyáron Ákossal hódítják a strandoló lányokat vízimentőzésnél.
- Meg engem is - vigyorogtam, természetesen a Casso-részre utalva.
- Tényleg, volt már olyan, hogy te ott strandoltál, ahol ő dolgozott épp?
- Nem, strandolni még nem. Azt mondta, hogy ha ott fogok strandolni, meg mászkálok bikiniben, úgy is csak engem fog nézni és fel se fog tűnni neki, ha valaki megfullad - meséltem nevetve, mire Enikő is felnevetett - De tavaly nyáron egy csomószor kimentem hozzá, csak úgy.
- Elszórakoztattad akkor - mosolygott derűsen.
Mondhatni. :)
- És te egyébként dolgozol még abban a kávézóban? - kérdezett Enikő tovább, miközben ő is csinált pár képet.
- Csak ritkán. Nem szeretném túlvállalni magam, szóval igyekszem elosztani a dolgokat.
- Olyan kiegyensúlyozott vagy, irigyellek - mosolygott Enikő szórakozottan, mire halkan elnevettem magam - Képzeld, erről jut eszembe, egy csoporttársam mint kiderült, allergiás a kávéra. Egyből te jutottál eszembe róla.
- Nem is tudtam, hogy van kávéallergia.
- Koffeinérzékenység. Először nem hittük el, hogy remeg a kávétól, meg idegbeteg lesz tőle, aztán tapasztaltuk, ő meg elment kivizsgáltatni magát és kiderült, hogy koffein-intoleranciája van. Egyébként tök para volt, megkínáltuk kávéval és teljesen rosszul lett tőle a csaj. Azt hittük először, hogy a tej a rossz, ami benne volt, kidobtuk az egészet.
- Uhh.
- A következő napokban mindenki feketén küzdötte le a kávét, elég kegyetlen volt.
- Azt elhiszem - nevettem el magam halkan - Mondjuk én annyi kávét iszok, hogy szerintem lassan bennem is kialakulhat valami intolerancia - gondoltam bele.
- Túlságosan illik a kávézás a Képzőművészeti-aestheticedhez - állapította meg Enikő röhögve, én pedig nevetve egyet értettem.
Valóban. :)
Miután kifotóztuk magunkat, leültünk egy padra egymás mellé, hogy megnézegessük, hogy miket csináltunk.
- Ezen de szép vagy - csodálkozott Enikő, mivel egymást is fotóztuk.
- Köszi - mosolyodtam el - És te ezen?
- Haljak meg - kerekedtek el Enikő szemei, ahogy a kezébe vette a gépemet.
Végre csináltam egy képet, amin egyetért, hogy jól sikerült róla, ez aaaz! :)
Fotózás után beültünk ketten a környéken lévő olasz pizzériába, ahol még a gimi alatt is egy csomószor voltunk.
- Remélem, nem fogom tudni kulturáltan megenni és pont akkor fog bejönni valaki, akit ismerek - közölte Enikő röhögve, amikor leültünk az egyik asztalhoz a pizzaszeleteinkkel, mire elnevettem magam.
Magamra nézve beláttam, hogy ez nálam is esélyes, úgyhogy elhatároztuk, hogy ha már a pizzázó eldugottabb szegletében vagyunk, inkább ne nézzünk körbe, hogy kik vannak körülöttünk. :)
- Oké, nekem abból az időszakból, amikor Cassoval először összejöttetek, meg randiztatok, meg ilyenek, az maradt meg, hogy konkrétan a nevedet is elfelejtetted kishíján - idézte vissza Enikő nevetve, amikor épp itt jártunk a beszélgetésben.
Belátom, akkor eléggé irreálisan nagy hatással volt rám a szerelem, Enikő mondatában pedig semmi túlzás nem volt. :)
- De nagyon cuki voltál amúgy - tette hozzá mosolyogva.
- Egy kínosabb pillanat után megkérdeztem Cassotól, hogy ugye nem fog elhagyni - érzékeltettem a helyzet súlyosságát magamon nevetve.
- Milyen kínos pillanat?
- Apukám estefelé elhívta Cassot, hogy menjen el vele az autószerelőbe, három nappal az után, hogy összejöttünk.
- Mondjuk, ha ezért elhagyott volna, meg is ölöm - közölte Enikő röhögve.
- Én azért megijedtem - szabadkoztam felnevetve.
- Ahhoz képest ma már elég jóban vannak egyébként - állapította jókedvűen Apa és Casso kapcsolatára értve.
- Igen, és általában engem szoktak oltogatni - gondoltam bele nevetve - De tényleg jóban vannak. Amikor Casso anyukájának volt az a balesete, apukám megkínálta Cassot felessel, és ezen senki nem lepődött meg.
- Hoppá - röhögte el magát meglepetten.
- Meg egyszer beültek sörözni.
- Oké, nincs kedved összejönni velem egyébként? - kérdezte Enikő egyszerűen, mire felnevettem.
Ó, dehogyisnem. :)
Miután jó sok idő múlva, a nevetéstől szinte fájó hassal és pizzával tele kimentünk a pizzázóból, mivel egy darabig egy irányba vezetett az utunk, elindultunk szép lassan hazafelé.
- Egyébként kimehetek én is a versenyedre holnap? - kérdeztem, csak mert eszembe jutott.
Enikő elolvadva nézett rám.
- Persze - mosolyodott el - Ott lesz, mint tudod, még tavaly áprilisban.
- Amikor a szülinapodon volt a verseny és megnyerted, a riválisod pedig idegbajt kapott - emlékeztem vissza, mire mindketten felnevettünk - Akkor ott leszek.
- Köszi. Átküldöm majd az infókat, hogy mi hogyan lesz - ígérte meg - Ja, és utána gyere velünk az étterembe - tette hozzá.
- Andris ott lesz? - érdeklődtem.
- Igen, mindig csápol a nézőtéren - nevette el magát Enikő, mire elmosolyodtam.
Enikő azt hiszem, nem panaszkodhat drukkerkérdésben. :)
- Nagy szurkoló - mosolyogtam.
- Az, de nem csak nekem. Amióta összejöttünk és nézek vele meccseket, százszor annyira képben vagyok az összes létező sporttal - vallotta be derűsen - Néztem már vele hajnalban kosármeccset. Én már félig bealudtam, de ő elemében volt. Egyébként nyáron kimegyünk a Hungaroring-re.
- Meg fesztiválozni - egészítettem ki mosolyogva.
- Nagyon várom a nyarat, Úristen - vigyorodott el Enikő.
Eszméletlen jó érzés Enikőt ennyire boldognak és kivirultnak látni. <3
Amikor elköszöntünk egymástól, már csak egy átszállásra voltam a lakásunktól, szóval nemsokára hazaértem.
Ahogy benyitottam a lakásba, már az első másodpercben hallottam, hogy Ricsi nálunk van.
- Sziasztok - köszöntem többesszámban, miközben becsuktam magam mögött az ajtót és levettem a cipőmet, mire Casso és Ricsi a poénkodásukat megszakítva rámnéztek.
- Csá - intett Ricsi vigyorogva, ahogy felém fordította a fejét.
- Holnap elmegyek Enikő versenyére - meséltem Cassora nézve - Andris is ott lesz.
- Csávó egyedül szurkolótábort csinál a szülőkből - röhögött fel Ricsi, miközben felállt a kanapéról, majd odament a hűtőnkhöz, ahonnan lazán kiszedett egy tányér pörköltet, amit valószínűleg magának hozott, mert én még nem láttam.
- Jó étvágyat - nevettem fel meglepetten, mire Ricsi vigyorogva rámnézett, majd a pörköltjével (nokedlivel) és egy villával visszaült a kanapéra.
- Féltékeny vagy, mi? - kérdezte Ricsi szórakozottan a pörköltjére utalva.
- Nagyon - bólogattam nevetve, majd lehuppantam én a kanapéra a fényképezőmmel a kezemben Casso mellé egy gyors puszit nyomva az arcára, mire a barátom megsimította a combom.
- Úúú, lefotózol? - csillantak fel Ricsi szemei a fényképezőmre nézve.
- Az eddigi képeimet akartam megnézni, de persze - mentem bele nevetve, majd átkapcsoltam a gépen.
Valahogy így történt, hogy lett vagy ötven különböző "Ricsi a pörkölttel", "a pörkölt Ricsivel", "a pörkölt és Ricsi", "pörkölt" és "Ricsi" kompozíciójú képem. :)
Egyébként amikor már nagyon belelendültünk a fotózkodásba, rávettem Cassot is, szóval lett még hatvan "Casso és Ricsi" vagy "Casso, Ricsi és a pörkölt" képem, mindegyik hülyülős, úgyhogy már úgy kellett szurkolnom, hogy ne remegjen be a kezem a nevetéstől, de nagyon jó képek lettek, egész este azokat nézegettem.
Ja, egyébként Ricsi ezután átvette tőlem a gépet, szóval ezeken kívül is készült egy csomó tök random kép, de eszem ágában sem volt kitörölni őket. :)
Saci ma az anyukájánál aludt, szóval Ricsi jó sokáig maradt nálunk, de ezt senki nem bánta, mert nagyon jól elvoltunk így hárman, mint egyébként bármikor máskor is az utóbbi években. :)

Mai nap - 5/5: imádom Enikőt, imádom Ricsit, imádom Cassot, mindenkit imádok. :)