Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

59. Korcsolya

[12.11.]
Casso olyan hat körül érkezett meg hozzánk. Ahogy csengetett, szinte kipattantam a fotelból, majd miután ajtót nyitottam neki, szinte egyből, lendületből a nyakába ugrottam.
- Sziaaa! - öleltem magamhoz vigyorogva, annyira bepörögve, hogy meglepetten elnevette magát.
- Szia, Szöszi - simította meg a hátam nevetve, majd ahogy elengedtük egymást, vigyorogva, csillogó szemekkel megálltam előtte, ő pedig ebből már tudta, hogy van valami, amit még nem tud, úgyhogy halványan elmosolyodott - Oké, mesélj - húzta ki belőlem mosolyogva, én pedig csak erre vártam, úgyhogy a közepébe vágva belekezdtem.
- Lehet, hogy van egy alkalmi illusztrátor-állásajánlatom egy kiadónál egy könyvbe! - mondtam ki felpörögve, mire Cassonak mosolyogva, meglepetten elkerekedtek a szemei, és mivel láttam rajta, hogy érdekli és fejtsem ki, folytattam - Várady egy ismerőse szerkesztő és lesz egy könyv, amihez kellenének illusztrációk, és megkérdezte Váradytól, hogy tud-e valakit, ő pedig bedobott engem, és elvileg kíváncsiak lettek rám, mert az ismerőse már látta néhány alkotásomat az egyik kiállításomon, szóval megkaptam az elérhetőségeit és már elküldtük Anyával az emailt, hogy felvegyük a kapcsolatot. Igazából fogalmam sincs, mi lesz ebből az egészből, de már ennyitől is eszméletlen boldog vagyok! - ugráltam vigyorogva, mire Casso mosolyogva odalépett hozzám, szóval erre egyből a nyakába is borultam, ő pedig szorosan visszaölelt.
- Tudod, ki a legnagyobb flexem, nem? - kérdezte Casso mosolyogva a hajamba puszilva, mire vigyorogva mégjobban magamhoz szorítottam.
Csak tovább fokozta a boldogságomat, hogy ő is tökre örült nekem. <3
Szóval ilyen hangulatban ültünk be Casso kocsijába, hogy eljöjjön velem korizni, ahová egyébként igyekeztem a legcsinosabban öltözni, már amit a december közepi időjárás és persze maga a korcsolyázás megenged.
A Városligeti Műjégpálya kapuja előtt beálltunk a sorba.
- Ma volt Lottiék főpróbája a szalagavatóra - gondoltam bele, miközben a sorban álltunk, tekintve, hogy a szalagavató maga holnap lesz.
- Ja, egész nap be volt pörögve. Kolos járt is nálunk, Ricsivel ketten felzabálták a hűtő felét ebédre - mesélte elröhögve magát.
Nem esett nehezemre elképzelni. :)
- Holnap hogyan lesz nekünk a program? - kérdeztem, hátha Lotti bátyjaként többet tud, mint én.
- Gondolom olyan négy körül bemegyünk, végignézzük az előadásokat, a végén minket is behívnak táncolgatni, aztán megyünk az afterre.
- Nem tudod esetleg, kik lesznek ott a volt osztályból?
- Ricsi, Laci, Andris, Kolos, Samu, Lili, Enikő, Saci, te, én biztos. Csenge is lehet. De nem tudom amúgy - vont vállat.
A lényeg ott lesz. :)
- Kiket ismerhetek Lotti osztályából? - gondolkodtam el.
- Szűcs Blanka? - vigyorodott el Casso, mire felnevettem.
Na igen, hozzá nem az a szokásos ismeretség köt. :)
- Egyébként gondolom, mint mi tavaly például Jennit, ők is meghívják azokat az évfolyamból, akik időközben elmentek, vagy ilyesmi - mondtam, majd ezután belegondoltam ebbe.
Egy ilyet tudunk is.
- Márti - realizáltam, mire Cassoval összenéztünk, a barátom pedig zavartan beletúrt a hajába.
- Ja - sóhajtott fel, belátva.
- Egyszer egyébként összefutottam vele, még pár hete. Itt volt Magyarországon.
- És, él még annyira, hogy holnap beugorjon?
- Igen, mivel akkor, amikor beszéltünk, az volt az egyik legkisebb problémám, hogy még márciusban... tudod - néztem Casso szemeibe - Meg egyébként is múlt-elengedésben voltam, szóval Mártival jelenleg leginkább elvékonyodott, felszínes barátság a kapcsolatunk. Ettől függetlenül nem hinném, hogy a nyakába ugranék majd.
- Ja, megértem.
Pár másodpercig csend volt közöttünk, majd őszintén megszólaltam.
- Néha kicsit sajnálom, hogy ez lett a barátságunkból - vallottam be a tekintetemet elkapva - Mármint, nem azt sajnálom, vagy bánom, hogy megléptem azokat, amiket, hanem, hogy egyáltalán úgy alakult, hogy meg kellett lépnem őket. Érted.
Casso kínosan beletúrt a hajába, majd együttérzően biccentett egyet.
- Nem te tehetsz róla - szögeztem le, ahogy megéreztem, hogy ez szaladhat át a gondolatai között, és szinte már vette a levegőt a bocsánatkéréshez.
- Valahol de, Szöszi - nézett rám.
- Nem tehetsz arról, hogy beléd esett és ezt előrébb helyezte annál, hogy együtt nőttünk fel, kiskorunk óta barátnők vagyunk és van vagy ezer közös élményünk.
- Nem tudta volna megtenni, ha lehetőséget se hagyok rá, Leni. Ketten basztuk el.
- Valahol mindegy, hogy volt-e lehetősége megtenni, bőven elég az is, hogy egyáltalán képes volt rá, vagy hogy meg akarta. Vicces, hogy én néha még ma is sajnálom azokat a közös emlékeinket, és fáj a szívem azokért a történetekért a sokéves múltunkból, amiket ő simán kockára tett és szőnyeg alá söpört csak azért, mert beléd esett - nevettem el magam feszülten - Nem amiatt az éjszaka miatt szakítottam meg legfőképp a barátságomat Mártival, hanem azért, amik utána történtek. Az utána lévő hetekben pedig bőven volt különbség Márti tettei és a tieid között - mondtam őszintén.
- Nem kell erre így nézned, Pöttöm.
- De én így nézem.
Cassoval egy pár másodpercre összetalálkozott a tekintetünk, majd halványan rámosolyogtam, ő pedig a karomnál fogva magához húzott, és magához ölelt, mire én is visszaöleltem.
- Basszus, Szöszi, miért vagy ilyen jó szíved? - szólalt meg halkan, mosolygással a hangjában, de mégis őszintén, mire halkan elnevettem magam és szorosabban megölelve a mellkasába fúrtam a fejem.
Szerintem ez a minimum, hogy így gondolom, de azért jól esett. <3
Amikor már bejutottunk és felmentünk a jégre, mentünk néhány kört, miközben folyamatosan beszélgettünk.
- Holnap lesz Saci tizenkilenc éves, de holnap a szalagavató lesz, szóval vasárnap ünnepeljük meg a lányokkal - meséltem Cassonak.
- Hol lesztek?
- Még nem tudom. Gondolkodtam azon, hogy tarthatnánk meglepetésbulit, de biztosan számítana rá vasárnap, szóval szerintem csak összegyűlünk valahol négyen. És ott is alszunk.
- Szerintem le tudjátok dumálni Ricsivel, hogy hazaugorjon, és akkor simán elvagytok Sacinál. Max átpakoltok a mi lakásunkba, ha nem fértek el - tette hozzá szórakozottan.
- Szerintem is ez lenne logikus - értettem egyet - Nem lesz nagyszabású buli, de nem is kell, nem az a lényege. Nagyszabású bulin holnap leszünk - nevettem el magam belegondolva.
- Ha ilyen Horváth-ok, meg ilyenek lesznek holnap az afteren, elsírom magam - közölte röhögve, a mindig zakót hordó matektanárunkra utalva.
- Azt hallottam, hogy elment a gimiből idén.
- Végre.
- Én azt remélem, hogy Hajdú nem lesz ott - jegyeztem meg a volt biosztanárnőt felhozva, aki Laci "lopjuk el a tanárnő naplóját", majd a kilencedikes énem indokolatlan "vállaljuk be helyette, mert rendes vagyok, mi baj lehet belőle?" döntése miatt négy éven át előszeretettel utált és szivatott szét.
- Úúú - nézett rám elröhögve magát az emlékektől.
- Szerinted most milyen haja lehet? - gondoltam bele, tekintve, hogy a tanárnő a gimnáziumi éveink során az összes létező hajszínnel és kombinációikkal jelent már meg közöttünk.
- Nem tudom, de ha ott lesz az afteren, keverj már valamit a piájába.
- Nem elég kegyetlen bosszú.
- Amúgy tényleg egy gyökér volt veled - mondta, visszagondolva.
- Tényleg az volt - erősítettem meg minden poén nélkül - Egyfolytában megalázott, beírt egy csomót a semmiért, kihívott felelni szinte minden óra elején... Több jegyem volt szerintem, mint mindenki másnak az osztályból összesen. És a táblánál is mindig szétalázott.
- Mert egy gyökér.
- Kihívott felelni a szaporodásból! - hoztam fel kiakadva az egyik legkellemetlenebb élményemet, mire a barátom szórakozottan elmosolyodott.
- Ja, emlékszem - próbálta visszafojtani a mosolyát.
- Nem viccelek, tényleg nagyon megalázó volt - erősködtem, de közben akaratlanul én is majdnem elnevettem magam.
- Tudom, nyugi. Esküszöm, sajnáltalak.
- De te se jártál jobban Sárváry-val - tettem hozzá a régi igazgatónőnket felhozva (még Mátrai előtt), akivel Cassonak kifejezetten nem volt sima ügy a viszonya.
- Azért de.
- Majdnem kirúgott jogtalanul, aztán helyette kaptál egy rovót és hónapokig eltiltott minden iskolai rendezvénytől - emlékeztettem.
- Mást biztos traumatizált volna. Nekem új hobbim lett felbaszni - közölte derűsen mosolyogva, mire halkan felnevettem.
Jellemző. :)
- Amúgy valahol eskü sajnáltam, hogy felcsinálták - gondolt bele Casso elröhögve magát - Egy ribanc volt, utáltam is, meg Ricsi is, szóval nagyon éltük, hogy minél többször felbasszuk. Ilyenkor amúgy mindig vörös volt a feje, látnod kellett volna. Egyébként egyszer kiszúrtam a táskájában egy kotont, rohadt jót röhögtem. Mármint, a szemébe - mesélte kellőképpen élvezve a témát, én pedig mosolyogva hallgattam - Sose tudtam eldönteni, hogy az a nő simán utál, vagy csak mindenáron utálni akar, nagyon kétértelmű volt, de az fix, hogy folyamat azon szórakoztam, hogy kiégjen rajtam.
Őszintén, nem tudom elképzelni, hogy Cassot a gimiben bármelyik női tanár úgy igazán, szívből rühellte volna, mert a pofátlanul helyes, rosszfiús, vonzó, népszerű és mindemellé nem is hülye fiúkat, akikért odavannak a diáklányok, mint Casso, a szívük mélyén a tanárnők is imádják, mert ki nem, őket is pont ugyanúgy leveszi a lábáról a gyönyörű kék szemeivel, a bujkáló, szemtelenül imádnivaló mosolyával, vagy a kisugárzásával, csak mivel Casso jellemzően hajlamos a tanárszemmel nem támogatott húzásokra, vannak, akik elvi alapon minden erejükkel megpróbálnak ellenszenvesek lenni vele, mint ha nem imádnák az eltemetett szívük mélyén ugyanúgy.
- Egyszer bementem az irodájába, és lejjebb húzta a blúzát, hogy jobban látszódjon a dekoltázsa, mondom, mi a fasz - mesélte tovább röhögve, mire elkerekedett szemekkel, meglepetten felnevettem.
- Mi?
- Esküszöm. Még tizenegyedik elején.
- És ő vett fel minket - gondoltam tovább.
- Alapból úgy vagyok vele, hogy rejtély, hogy kerültem be abba a suliba, de mondjuk akkor azért volt egy tippem - jegyezte meg szórakozottan, mire nevetve ránéztem.
Kezdett elfajulni a beszélgetés. :)
- Egyébként te láttad már a kisbabáját? - kérdeztem - Képen - tettem hozzá.
- Ja, a családi albumát is kölcsönkértem, hogy nézegessem. Miért, te igen?
- Csak bedobta a Facebook.
- Ismerősöd Sárváry? - nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Nem, csak Mátrai bekommentelt a kép alá, ezért nekem is bedobta a képet.
- Mátrai az ismerősöd? - rakta össze röhögve.
- Ő jelölt be engem - védekeztem vigyorogva.
- Ja, tényleg, az elit Szent Ferenc-díjas - mosolygott Casso jókedvűen.
- Arra a díjra egyébként tök büszke vagyok.
- Én is az voltam rád, amikor megkaptad.
Ezt olyan természetesen mondta. <3
- Te visszanézted már egyébként a tablóképünket? - kérdeztem, miközben kézenfogva tettük a köröket a korcsolyapályán.
- Miért nézném vissza? - kérdezett vissza egyszerűen.
- Nosztalgiából.
- És kin nosztalgiázzak, rajtad, a tesómon...?
- Jó, ez igaz - láttam be elnevetve magam.
- Akikkel nem futok össze minimum kéthetente mostanában se, azokon nagyon nem is akarok nosztalgiázni.
- Akkor csak azon, hogy amikor még együtt voltunk, mint osztály... - magyaráztam ránézve.
- Ja, és ilyen Nikikkel, meg ilyenekkel voltam összezárva napi hét órában, hiányzik nagyon - röhögte el magát.
Legalább megpróbáltam. :)
Ahogy korcsolyáztunk, közben végig beszélgettünk, nevettünk, vagy éppen elérzékenyültem, esetleg mindkettő egyszerre, ő mosolygott rajtam, vagy poénkodott, miközben folyamatosan fogtuk egymás kezét, a jégpályát különféle fények világították meg, a hangszórókból hangulatos zenék szóltak, mentünk körbe-körbe anélkül, hogy elfáradtunk volna, sőt, mivel megkértem, le is fotózott. :)
- Úgy, hogy az az épület legyen a háttérben - vázoltam fel az elképzeléseimet, miközben elővettem a telefonomat, hogy odaadjam neki - Csak mosolyogjak? - kértem ki a véleményét.
- Te tudod, hogy milyet akarsz, nem? - nézett rám Casso szórakozottan.
- De te látod, hogy mi néz ki jól - mosolyogtam rá, ő pedig előttem állva megvárta, amíg odaadom neki a telefonomat.
- Kinek akarsz tetszeni, Szöszi? - kérdezte szórakozottan, a gödröcskéivel az arcán, mire nevetve felnéztem rá, ő pedig elvette a telefonomat, majd hátrébb csúszott, hogy lefotózzon.
Egyébként szeretem Cassot megkérni, hogy fotózzon, mert ha kiemelem neki ezt az igényemet, ő tényleg csinál rólam vagy háromszázat sorozatban, lazán, ahogy azt én azt szeretem, amikből tudok válogatni, normális helyen van a fókusz, pont annyi van benne a képben, amennyit szeretnék/amennyit kértem, ráadásul mindig látom rajta, ahogy mosolyog magában, amint a képernyőn keresztül néz fotózás közben és ettől mindig elolvadok. <3
- Köszi - vigyorogtam, ahogy kész lettünk, ő pedig abbahagyta a fotózást és visszacsúszott hozzám a jégen a telefonommal.
- Maradj így - mondta mosolyogva, majd ahogy odaért hozzám, lehunyt szemmel megcsókolt, hosszan, amit viszonoztam is neki, aztán ahogy elhajoltunk egymástól, visszaadta a kezembe a telefonom, én pedig észrevettem, hogy ha már a kezében volt a telefonom a kamerával bekapcsolva, csinált két gyors képet, miközben megcsókolt, aminek a láttán felcsillantak a szemeim és teljesen elolvadta néztem meg őket.
És a mai nap során egyébként még jó sok alkalommal, egyedül például percekig elidőzve, ahogy a képet a néztem, mert egyszerűen fangörcsöm lett tőle, úgy vigyorogtam, mint egy idióta. :D
Egyébként érdekes módon ez a kép pár másodperces időzítővel, a barátomat egy szívvel megjelölve, viszonylag hamar el lett küldve jónéhány embernek Snapchat-en streakbe, nem tudom, hogy történhetett. :)
Ezen kívül pedig két képet, amit Casso csinált rólam és tök szépnek éreztem magam rajtuk, kiraktam Instára, ami alá a barátom a feltöltést követő tizedik percben be is kommentelt, meg persze be is like-olt, én meg azt hiszem, pont ugyanannyira vigyorogtam tőle, mint évekkel ezelőtt.
Mert ebben is van, ami nem változik. <3

Mai nap - 5/5***: az egészet imádtam, kezdve az egyetemen töltött óráimtól az illusztrátor-ajánlatomon át az estéig, egyszerűen csak fantasztikus nap volt, ráadásul holnap lesz a szalagavató, amit szintén várok, szóval igyekszem minél hamarabb elaludni, hogy a lehető leggyorsabban belekezdhessek a holnapba. <3