Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

31. Tanácsok

Október 26. (hétfő)
Ma ébresztőre keltem, ugyanis bár az egyetemem ezen a héten tart őszi szünetet, ez tökéletes alkalom lett arra is, hogy családilag, mind az öten utazzunk egyet, nem is akárhova, a nagyszüleimhez, Rio-ba.
A reptéren várnunk kellett, addig viszont Napsugárral leültünk és szétdobtunk egy doboz Nutellát, amihez ilyen ropit is adnak, felváltva belemártva őket a mogyorókrémbe.
- Na jó, amúgy mesélj, milyen jó palik vannak az egyetemen? - kérdezte Napsugár vigyorogva, mire hitetlenül felnevetve néztem rá, olyan "ezt most komolyan megkérdezted?" stílusban - Nem úgy volt, hogy szünetet tartotok? - védekezett.
- De, de attól még... - hitetlenkedtem.
- Úristen, Hugi, még ha nem is feltétlen azért, de érintkezni azért szabad emberekkel - nevetett fel a nővérem.
- Érintkezek - nyugtattam meg nevetve, miközben egy ropit belemártottam a Nutellába, egy falattal közelebb kerítve magam a cukormérgezés általi halálhoz.
- A tanárok milyenek amúgy? - érdeklődött tovább.
- Nincs velük problémám - vontam vállat.
- Ja, tényleg, persze, te még nem vizsgáztál - röhögött egyet Sugár.
- Ne stresszelj be - védekeztem nevetve.
- Én soha - vigyorgott a nővérem.
A repülőút nyugodtan telt, jobbára pihengettem, majd amikor leszállás után megérkeztünk Mamiék házához, egyből elfogott az a semmihez se hasonlítható érzés, amit ilyenkor mindig érzek, és imádok is. <3
- Sziasztok! - köszönt nekünk a nagymamám, ahogy megérkeztünk, majd egyesével megölelt mindenki mindenkit.
Éhesek voltunk, úgyhogy első dolgunk volt közösen enni egyet. :)
Azt hiszem, Anya jelezhette Mamiéknak, legalábbis a nagymamámnak minimum, hogy ne feszegesse nálam a fiútémát, pontosabban a Casso-témát, mert éreztem, hogy direkt van kerülve az egész, ami részben megkönnyebbülés is volt.
A nap nagy része lement már az utazás miatt, úgyhogy este, miután lezuhanyoztam, még nem terveztem aludni, de "pihenés" címszóval egy kicsit elvonultam.
Mamiéknak jó nagy házuk van, szóval mindenkinek van szinte saját szobája, nekem is, ahová már le is pakoltam, majd ahogy egyedül voltam már, csukott ajtók mögött hátradőltem az ágyon, a plafont nézve futtatva a gondolataimat.
Hamar eljutottam odáig, hogy rá gondoljak, ami nem lepett meg, tekintve, hogy egyre inkább érzem, hogy hiányzik. Nem úgy élem meg a hiányát, mint ha örökre szakított volna velem és túl akarnám tenni magam rajta, hanem épphogy szeretném már látni, beszélni vele, hallani a hangját, megérinteni, megölelni, érezni az illatát, tudni róla bármit... még azzal is beértem volna, ha simán csak egymás mellett ülhetünk, szó nélkül, de legalább érezhetem a jelenlétét.
Hirtelen felindulásból a kezembe vettem a telefonomat, elhelyezkedtem kényelmesen, ülésben az ágyamon és megnyitottam a galériámat.
Néha igazán jól jön, hogy azóta is megvan a "Casso <3" mappám.
Ahogy nézegettem a képeket, fel se tűnt, de rengetegszer elmosolyodtam a lapozások között, visszaidéztem magamban a fotókhoz kötődő vagy nem is feltétlenül kötődő emlékeket, néha kellemesen meg is borzongtam tőlük, vagy elérzékenyültem, esetleg picit szomorúbb lett a szívem tőlük, de mindenesetre jó érzés volt ezeken gondolkodni.
Bevallom őszintén, egy-két videót is direkt csak azért indítottam el, hogy hallhassam a hangját.
Remélem, hogy jól érzi magát most is. Ha tippelnem kellett volna, mivel ma Erika szülinapja van, szerintem akkor épp a haverjaival bulizott, szóval azt kívántam neki, hogy érezze magát jól.
Egy pár másodpercig csak tanácstalanul ültem az ágyon, majd végül döntöttem, és a saját magam kedvére téve előszedtem egy papírt és egy tollat, és írni kezdtem, csak úgy, a jelenlegi érzéseimet, mint ha neki mondanám őket.
Az érzéseket megfogalmazni tapasztalat alapján, óriási segítség.
"Kedves..." - kezdtem, de ez olyan fura volt, úgyhogy inkább kihúztam.
Előszedtem a fülhallgatómat, elindítottam egy, a hangulatomhoz illő lejátszási listát és őszintén írni kezdtem, csak úgy, levélszerűen.
Valami köszönés-féle mondatot kierőltettem magamból, majd gondolkodás nélkül elkezdtem írni az átadni nem tervezett, de neki fogalmazott levelemet.