Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

54. Hálásan

December 7. (hétfő)
Mindketten az ébresztőmre keltünk, de miután kinyomtam, teljesen egy hullámhosszon aludtunk is vissza - kora reggel volt, még a Nap se kelt fel, ráadásul egymás karjaiban voltunk, ő átölelve, én pedig hozzábújva, a puha, meleg ágyban, nem csodálom, amiért nem voltunk túl motiváltak, hogy nekikezdjünk a mai napnak.
És őszintén, nem is tudom, mikor aludtam ennyire jól utoljára, mint most. <3
A második ébresztőt is kinyomtam volna egyébként, csak ahogy odanyúltam, ehelyett véletlenül levertem a telefonomat az éjjeli szekrényről az ágy alá, így egyre hangosabban hallgathattuk, ahogy az próbál felkelteni minket.
Tulajdonképpen ez volt a tökéletes motiváció arra, hogy összekapjam magam kicsit, úgyhogy nagy erőt véve magamon, nyöszörögve felültem, megdörzsöltem az arcom, és enyhén félálomban kihalásztam a telefonomat az ágy alól, hogy elnémítsam végre.
Ha már felkeltem, nem kockáztattam meg, hogy visszafekszem és megadom magam a kísértésnek, hogy lehunyom a szemem, hanem energikusba váltottam és picit kihúztam a függönyt, hogy jöjjön be fény, legalábbis az a kevés, ami már van kint.
A barátom, ahogy félálomban realizálta, hogy én már nem alszom, a szemét megdörzsölve felült félülésbe.
- Nem mondom, hogy nem vagy para, Szöszi - közölte félálomban, elröhögve magát a pörgésemen, ahogy utánam nézett, miközben én már szedtem elő a ruhámat.
- Jó reggelt - mosolyogtam rá.
- Hajnal van, Cica, el vagy tévedve - temette a tenyerébe az arcát, hogy megkímélje a szemeit a felesleges fényektől pár másodpercre, amíg összeszedi magát - De neked is. Szólt az ébresztőd amúgy?
- Igen, kétszer is, másodszor véletlen levertem a telefonomat a szekrényről és ki kellett szednem az ágy alól - meséltem.
- Erről így lemaradtam, de oké - hagyta rám szórakozottan, mire halkan elnevettem magam, majd ahogy elhaladtam mellette, megpusziltam az arcát.
Nemsokára kimentem a szobából, hogy a fürdőben összekapjam magam, majd ahogy ez megtörtént, gyorsan tettem fel egy kávét magamnak.
Épp a reggelimet dobtam össze a konyhaasztalon, amikor Casso odajött hozzám, és átölelte a derekamat hátulról, a vállamon megpihentetve az állát, mire elmosolyodtam.
- Szeretnél enni valamit? - kérdeztem mosolyogva, igyekezve figyelmen kívül hagyni, hogy mekkora hatással van rám a közelsége.
- Ja, majd lehet - válaszolta természetesen, majd belepuszilt a nyakamba, mire libabőrös lettem - Nem tudom, te hogy, de nekem bejött a tegnapi, Szöszi - jegyezte meg egy bujkáló mosollyal az arcán.
- A tegnap éjszakai, vagy úgy általában a tegnapi? - kérdeztem vissza vigyorogva.
- Úgy általában. Deee külön kiemelném az éjszakait - mosolygott szórakozottan - Kompenzálta azt a karácsonyi filmet - tette hozzá, mire felnevettem.
- Meg a fürdés előtti jelenetet - egészítettem ki, mire elröhögte magát, majd újra megpuszilt.
- Ja.
Magamban mosolyogva beraktam a melegszendvicssütőbe a két szendvicset, amit ő a vállamon pihenve, a karjaival körülöttem nézett végig, majd ahogy már nem volt dolgom a pulton, elléptem egy picit és felé fordulva egyszerűen csak szorosan megöleltem.
Casso felülről ölelt vissza, jó hosszan, lassan simogatva.
- Olyan boldog vagyok, hogy újra így vagyunk - suttogtam őszintén, csak úgy kimondva, ami bennem van, mire egy picit még szorítottunk az ölelésünkön, ő pedig belepuszilt a hajamba - És szeretlek is - tettem hozzá mosolyogva, amint egy kicsit elengedtük egymást.
- Én is téged, Szöszi - simította meg a hajam Casso egy halvány mosollyal az arcán, majd ha már így voltunk, odahajolt hozzám, és hosszasan megcsókolt.
A csókunk alatt a kezeim az arcához szöktek, ő pedig a derekamnál fogva szorított magához - többször is megkíséreltük elengedni egymást, de valamelyikőnk mindig visszahajolt a másikhoz, benne tartva magunkat ebben az édes pillanatban, majd Casso az egyik csókunk alatt nekitolt háttal a konyhapultnak, a következőt pedig már azon ülve kezdtem.
A karjaimmal a nyakát öleltem át, ő pedig a combomat simogatva csókolt tovább.
- Neked írt valaki? - kérdeztem két csók között, ahogy meghallottuk, hogy valamelyikőnk telefonja rezeg a pulton.
- Nem, neked - válaszolta Casso, mire oldalra nyúltam, és egyszerűen csak odébb csúsztattam a telefonomat, amivel bár sok változást nem értem el, úgy éreztem, hogy egy fokkal jobban kizártam a külvilágot.
Egyébként időközben a melegszendvicsek is megsültek, de egyszerűen csak kikapcsoltuk a melegszendvicssütőt félkézzel.
Azt hiszem, valahogy így szedtük össze azt a jó sok perc csúszást, mindenesetre, bár eléggé késve, de azért megérkeztem az egyetemre, ahová Casso vitt el kocsival.
Nosztalgikus volt. :)
- Na, mesélj - vigyorgott Noémi, ahogy óra után rátértünk arra, hogy miért késtem, amikor tegnap Cassoval volt randim, és ma ő hozott.
Hamar összerakta. :)
- Kicsit... elragadtak az érzelmek - vallottam be nevetve, talán egy picit el is pirulva.
- Juj - nevetett fel ő is - Annyira örülök, hogy újra együtt vagytok! - tapsikolt Noémi lelkesen, csillogó szemekkel, mire mosolyogva ránéztem.
Én is. <3
Amióta egyszer felfedeztem az egyetem könyvtárát, sajnos még nem voltam bent túl sokat, viszont az óráim után úgy döntöttem, hogy ezen változtatok, szóval jó sokat elbolyongtam ott bent.
Épp az egyik polcsor mögül léptem ki, amikor szembeütköztem valakivel.
Jakab volt.
- Bocsi - szabadkoztam.
- Semmi baj. Eddig is itt voltál? - nézett rám meglepetten.
- Igen, gondoltam bejárom ezt a helyet - vontam vállat mosolyogva - Te gyakran vagy itt?
- Viszonylag. Leginkább, ha Noémit be kell várnom, itt szoktam elütni az időmet.
- Mondjuk itt azért el lehet - néztem körbe - Melyik a kedvenc részed? - érdeklődtem.
- Könyvek szempontjából az a sarok, de mindig ott, szemben ülök le olvasni, mert sokkal komfortosabb.
- Tényleg - értettem egyet.
- Te vársz valakit egyébként? - kérdezte, miközben tovább sétáltunk ketten a könyvespolcok között.
- Nem, csak benéztem. Legalábbis remélem, hogy nem vár rám senki, mert szerintem már vagy egy órája itt vagyok - gondoltam bele elnevetve magam.
Jakab ezen elmosolyogta magát, én pedig kíváncsiságból levettem egy könyvet az egyik polcról, megnézegetve a borítóját.
- Noémi mesélte, hogy ma késtél - jegyezte meg Jakab halványan mosolyogva, mire az emlékek hatására akaratlanul vigyorogni kezdtem magamban.
- Igen - láttam be nevetve - Cassoval kicsit megcsúsztunk.
- Akkor most újra együtt vagytok? - érdeklődött kedvesen.
- Pénteken a kiállításom után jöttünk össze. Egy karácsonyi vásárban, a régi hónapfordulónk napján - meséltem mosolyogva, a témától is szaporábban verő szívvel.
- Örülök neked - mondta őszintén Jakab, egy kedves mosollyal az arcán - És már is visszaköltöztetek?
- Nem, vagyis nem hiszem. Csak tegnap találkoztunk, és ott aludtunk, néztünk filmet, meg ilyesmik. Nem szeretnénk elsietni.
- Persze, teljesen megértem. Ábel hogy fogadta, hogy...? - kérdezte rámnézve, mire egy pillanatra megálltam a válaszadásban.
Nem tudom, hogy tud-e róla, hogy miután megbeszéltük, hogy mi ketten ezt inkább hagyjuk, egy héttel később újra összejöttem Cassoval, akivel előtte jártam és akiről azt mondtam, hogy már túltettem magam rajta.
És azonnal bűntudatom is lett, hogy ezen eddig nem gondolkodtam.
- Nem igazán beszéltünk azóta, hogy... visszavonulót fújtunk - vallottam be őszintén - De olyan szempontból jobb is, hogy ha érdeklődne felőlem, biztos nagyon kínos lenne.
- Valószínűleg - értett egyet - Tegnapelőtt láttam.
- Tényleg? Hogyhogy? - csodálkoztam.
- Néhány barátom szervezett egy szűkebb körű összejövetelt, mint legutóbb, és ő is ott volt egy darabig. És őszintén szólva, akárhogy is néztem, szerintem te könnyebben túlléptél rajta, mint ő rajtad - nézett a szemembe őszintén, mire a lelkiismeretem egyre inkább eluralkodott rajtam.
- Szerinted tudja, hogy Casso és én...? - kérdeztem halkan.
- Nem tudom, de beszélgettünk, és érdeklődött felőled, hogy hogy vagy. Nem mondtam neki Cassot, leginkább, mert akkor még én is csak addig tudtam, hogy beszéltek, és találkozni fogtok, de tényleg érdekelte, hogy mi van veled, szóval mondtam neki a kiállításodat, hogy jól sikerült, meg úgy általában, hogy megvagy. Örült neki.
- Szerinted jó ötlet, ha felhívom, vagy valahogy beszélünk? Végülis barátok vagyunk, és olyan rendes, meg megértő volt velem - kértem ki Jakab véleményét.
- Én támogatlak. Casso nem tudom, hogy hasonlóképpen van-e - hozta fel a barátomat.
- Biztosan ő is megérti. Csak mert most elég rosszul érzem magam Ábel miatt, szóval... - nevettem el magam zavartan, a hajamba túrva.
- Nem azért mondtam, ne érts félre.
- Nem, dehogyis, örülök, hogy rávilágítottál. Annyira lekötött engem is, meg szinte mindenki mást is a környezetemből, hogy most Casso és én... tényleg te hoztad fel ezt egyedül. Szóval köszönöm - vallottam be őszintén, megdörzsölve az arcom.
Jakab egy pár másodpercig nem válaszolt, csak csendben emésztette az én részemet, majd végül megszólalt.
- És, mit mondanál neki? - kérdezte.
- Fogalmam sincs - sóhajtottam fel nehezen - Csak beszélgetnék vele, érdeklődnék felőle... ha pedig rákérdezne arra, hogy vagyok-e együtt valakivel, vagy bármi ilyen... na, arról tippem sincs - láttam be kínosan elnevetve magam - Szerintem emiatt először inkább csak írok neki.
- Ahogy jónak látod.
Erre kedvesen rámosolyogtam Jakabra, már amennyire az ezerrel pörgő gondolataim és a lelkiismeret-furdalásom engedte, majd visszaraktam azt a könyvet a helyére, ami eddig is csak a kezemben volt.
- Nem ülünk le? Persze, csak ha nem sietsz - dobtam fel, ha már ilyen jól elbeszélgettünk.
- Leülhetünk - ment bele egyből.
Nem mentünk messze, egyszerűen csak leültünk az egyik könyvespolc elé a szőnyegre egymás mellé.
A könyvtárban akkor éppen nem voltak sokan, minden olyan nyugodt és idilli volt körülöttünk, én pedig felhúztam magam elé a lábaimat, és a karjaimmal átkulcsolva egy kis habozás után megtörtem a csendet.
- Igazából... - szólaltam meg halkan, és még el se kezdtem, de tudta, hogy komoly és őszinte témába szeretnék belekezdeni, úgyhogy rámnézett, hogy érezzem a figyelmét - Szóval, ezt már egy ideje szeretném megkérdezni. Őszintén... te hogyan láttad, amikor Ábellel voltam? Vagy most, hogy megint Cassoval vagyok? - kérdeztem teljesen megnyílva érzelmileg.
Sokat gondolkodtam ezen, és valahogy a végén mindig azt éreztem, hogy mindenki mással ellentétben Jakab talán úgy gondolta, hogy Ábel mellett lett volna helyem, és bár én nem így érzem, azért érdekelt.
Jakab a kérdésemre nem vágott rá választ egyből, hanem átgondolta, mire már tudtam, hogy tényleg őszinte választ fogok kapni.
Szeretem Jakabban, hogy tőle bármit kérdezhetek, mert tudom, hogy tényleg azt fogom hallani tőle, amit gondol, és ez rengetegszer segített már.
- Örülök, hogy Cassoval újra együtt vagytok, mert boldoggá tesz téged - válaszolta őszintén - És mert tudom, hogy szereted, hogy ő is szeret téged, hogy mennyi minden van mögöttetek, és hogy most jól érzed magad. Nekem ez a lényeg.
- De... - mondtam ki helyette a folytatást egy furcsa mosollyal az arcomon, mire Jakab kellemetlenül beletúrt a hajába, és őszintén folytatta.
- Nem befolyásol abban, hogy örüljek a boldogságodnak, vagy bármiben, amit az előbb mondtam, de tudod, hogy hajlamos vagyok szkeptikusan nézni rá. Nem kételkedem abban, hogy szeret téged, hogy bármit megtenne érted, és a választásodat sem szeretném megkérdőjelezni, mert nem tudhatom nálad jobban, hogy ki mellett érzed magad a legboldogabbnak. De túl sokszor láttalak téged magad alatt miatta, kezdve azzal az időszakkal, amikor megismertelek, végig, egészen mostanáig. Nem szeretném, ha azt éreznéd, hogy ellene beszélek a háta mögött, de te is tudod, hogy milyen időszakok hatásait láthattam rajtad, amióta csak ismerlek. A te barátod vagyok, nem az övé. A barátod voltam, akárhányszor magad alatt voltál, mert megromlott a kapcsolatotok, mert megbántott, mert mással volt, mert összetört, mert szakítani akart veled, vagy szakított is, mert balhézott és aggódtál, mert összevesztetek, mert szó nélkül otthagyott és napokig semmit nem tudtál róla, és persze nem azt mondom, hogy ne engedd el ezeket, vagy hogy ne lépj tovább rajta, tudom, hogy megbeszéltétek, hogy lezártátok, hogy annyi minden jó van a kapcsolatotokban emellett, amikhez képest ezek kevésbé számítanak, és szeretném is, hogy továbblépj ezeken, hogy ne álljon a boldogságod útjába.
- Csak te nem felejted el - fejeztem be helyette egy hajtincsemet a fülem mögé tűrve, mire Jakab biccentett egy aprót.
- Nem fogom, mert a barátod vagyok, de ez nem befolyásol abban, hogy örüljek a boldogságodnak, vagy hogy támogassalak abban, amit el szeretnél érni. Neked szurkolok, Leni, hogy boldog legyél, elsősorban csak neked, a kapcsolatotoknak pedig azért, mert tudom, hogy téged ez tud boldoggá tenni. Tudod, hogy volt idő, amikor szívem szerint én szerettem volna az ő helyében lenni, hogy azt a boldogságot, amit megérdemelsz, én adhassam meg, főleg, hogy ő akkor mindenné tett, csak boldoggá nem, de akkor is ugyanúgy gondoltam mindezt, mint most. Még ha akkor kifejezetten nem is kedveltem, szkeptikusabban néztem rá, mint bármikor, és legszívesebben eltüntettem volna a közeledből, amiért annyiszor megsirat, vagy amiket csinál veled, miközben te ennél annyival többet érdemelsz, de szeretted, és ő tudott boldoggá tenni, szóval segíteni próbáltam. Akkor örülök, ha boldognak látlak, Leni. Ha vele vagy boldog, akkor örülök, ha jól mennek vele a dolgok, és remélem is. Nem mondom, hogy az utóbbi két hónapban, főleg, amikor Ábellel voltál, nem gondoltam arra, hogy jót tenne, és az életedet is megkönnyítené, ha ő, vagy valaki hozzá hasonló válna azzá a személlyé a szemedben, mint Casso, de most, hogy így alakultak a dolgok, a legjobbat kívánom neked, emiatt nektek is, és őszintén remélem, hogy minden a legjobban fog menni veletek.
- Köszönöm, hogy ezeket elmondtad - mondtam őszintén, dobogó szívvel.
Jakab az a barátom, akiben soha nem csalódtam, és annyira hálás vagyok érte, hogy azt el sem tudom mondani.
Jakab egy apró, kedves mosollyal nézett rám, majd elfordította a fejét, és azt éreztetve velem, hogy tényleg semmiség, hogy ezeket elmondta, elterelte a témát.
- Az elsietésre visszatérve egyébként... - hozta fel - Vagy úgy általában, a mostani helyzetetekkel kapcsolatban, én is csak azt tudom mondani, hogy ne kapkodjátok el. Össze se lehet hasonlítani téged azzal az önmagaddal, aki kettő-kettő és fél hónapja voltál, de egyébként az alapján, amiket elmondtál, őt se. Mindenesetre neked tényleg jót tett, hogy tudtál magaddal foglalkozni, jó rád nézni, ne hagyd ezt kárba veszni, márpedig, ha most egyből, ezerszázalékosan rá irányítod a figyelmed, meg arra, hogy most újra együtt vagytok és minden a régi, könnyen elfeledkezhetsz magadról, és te is a régi lehetsz. Amikor szakítottatok, nem volt rád jó hatással, mert túl nagy hatással volt rád, és minden figyelmedet csak rá és a körülötte lévő problémáknak szentelted, szőnyeg alá söpörve a saját dolgaidat, vagy a saját érzéseidet. Jót tett, hogy külön voltatok, eloszlottak a felgyűlt problémák, fellélegezhettél, rátaláltál önmagadra, szembenéztél az érzéseiddel, előjöttek azok, amik mellette elfojtódtak, a kezedben az irányítás, ne dobd el mindezt most egyből. Tiszta lappal kezdtétek újra, és maradjon is tiszta. Csak legyél őszinte magadhoz.
- Igyekszem - mosolyodtam el, ahogy ránéztem - És tényleg hálás vagyok, hogy ezeket el tudod mondani nekem.
- Ez a legkevesebb - nézett rám kedvesen - Most viszont mesélj valamit. Mi újság a nővéreddel? Hányadik hétnél tart? - érdeklődött.
- Azt hiszem, ez lehet a kilencedik-tizedik hét.
- És, hogy viseli? - kérdezte mosolyogva.
- Hangulatingadozásokkal - válaszoltam egyszerűen, halkan elnevetve magam - A nővérem beszámolója alapján labilisabb érzelmileg, mint az átlaga a gimiben - nevettem - Illetve rákattant a sütikre, úgyhogy elkezdtem megtanulni a sütés alapjait, hogy meg tudjam lepni néha - meséltem.
- Kérd segítségül Sacit. Ő most cukrásznak tanul, ugye?
- Mindenképpen segítségül kérem, mert eszméletlen finoman süt. Egyébként igen, cukrász tanfolyamra jár - mosolyogtam.
Jakab mindig megjegyzi, amiket mesélek neki, és ez olyan jól esik. :)
- Ha jól számolom, akkor olyan nyár végefelé fog megszületni a baba.
- Igen. A nővérem már hetek óta azt számolgatja, hogy oroszlán, vagy szűz lesz a horoszkópja - nevettem fel, mire Jakab is.
- Valóban nem mindegy - mosolygott Jakab jókedvűen.
- A nővérem sajnos eddig nem jött ki túl jól az oroszlánokkal, szóval szurkolunk, hogy augusztus 23-a után szülessen.
- Talán ez után fogja megkedvelni az oroszlánokat.
- Én is ezt mondtam neki.
Pár másodperc múlva realizáltuk, hogy most konkrétan miről beszélgetünk és mennyire komolytalan téma, majd ezt követően egyszerre felnevettünk.
Ezt eddig még nem mondtam, de most érzem meg igazán, hogy mennyire hálás vagyok Launak, a régi, dilis rajztanárnőmnek, amiért még tizenegyedikben, január végén elküldött arra a rajzversenyre, valamikor akkor, amikor kezdtem mélypontra kerülni a magánéletemben, mert ha nem vagyok ott, talán soha nem ismerem meg Jakabot.
Valószínűleg minden máshogyan alakult volna, ha nincs az életemben, és nem lett volna mellettem a nehéz időszakaimban, ami miatt eszméletlen hálás vagyok neki, és remélem, egy nap viszonozhatom mindezt.
Szóval tényleg sok köszönettel tartozom neki, és nagyon örültem, hogy most tudtunk beszélgetni, aztán később hazafele menet is (hazavitt kocsival), akkor is, ha amint hazaértem, fogadott egy üzenet, aminek az volt az első szava, hogy "Dzsékob", az utolsó pedig, hogy "Szöszi".
Vajon kitől jöhetett? :D

Mai nap - 5/5: nagyon jól éreztem magam. <3