Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

48. Ragyogni

[12.01.]
Olyan késődélután összeszedtem magam és átmentem a szomszédba Lottiékhoz.
Ekkorra Heni, Rilla és Lotti, a család női tagjai már teljes mértékben benne voltak a december eleji, tehát karácsonyra hangolódós sütikészítésben, és mindannyian lelkesen fogadtak, úgyhogy beszálltam a lányos programba.
- Berakhatom a christmas-playlistemet? - vette elő a telefonját Lotti, majd rácsatlakozott egy hangszóróra - Most Roli nem fog megverni miatta, meeert nincs itthon, szóval élvezzük ki. Bocsi Apa, ha meetinged van - görgetett a telefonján, miközben felpillantott az emelet irányába.
- Ha nem üvölteted a zenét, nem hallatszódik fel odáig - mondta Rilla, miközben elővett egy tepsit a sütőből.
- Csak háttérzenének rakom be - ígérte meg Lotti.
Így felcsendültek a decemberi-karácsonyi, ikonikus zenék, amiket sütögetés közben néha dúdolgattunk is, táncolgattunk, illetve a Snowman-nél Lottival keringőztem is. :)
Lotti mostanában a szalagavatója miatt úgy is benne van a keringő-dologban. :)
Amikor vége lett a zenének, visszatértünk a sütidíszítéshez.
- Na jó, Leni, mesélj, kivel randiztál? - váltott témát Lotti kíváncsian csillogó szemekkel rám nézve, mire zavartan elnevettem magam.
Heni és Rilla erre szintén rám pillantottak.
- Őszintén, az volt a legjobb két perce, amikor ott voltál velünk - válaszoltam belátva.
- Uhh - nevetett fel Heni.
- De egyébként ki volt? - érdeklődött Lotti tovább.
- Egy srác az egyetemről, egy nap a semmiből odajött hozzám és elhívott randizni, de... még gondolkodom a haditerven, hogy hogyan ne legyen folytatása - nevettem el magam zavartan, a csuklómmal eligazítva a hajam, remélve, hogy így nem cukormázoztam össze.
- Részvétünk - mosolygott rám Rilla jókedvűen, majd halkan elnevettük magunkat.
Estefele, olyan hét körül, amikor éppen sültek/hűltek a hűtőben a sütik, a konyhaasztalnál maradtunk beszélgetni, és épp Lotti mesélt a gimi jelenlegi fősztorijairól (pl. Horváth, a régi matek- és infótanárunk valószínűleg el fog menni a suliból, egy gyereket majdnem kicsaptak valami durva sztori miatt, Váradyt és Hajnalt pedig látták egyszer csókolózni a suli mögött :D), amikor hallottuk, hogy nyílik, majd becsukódik a bejárati ajtó, és bár nem lehettem biztos benne, hogy Ő az, valahogy megéreztem, hogy nem tévedek, abból, ahogy azonnal megdobbant a szívem a tudattól.
- Szia Roli! - szólt ki Rilla, aki egy kis oldalra hajolással rálátással volt az előszobára.
- Helló - hallottam meg Casso hangját, nem különösebben szélsőséges érzelmeket éreztetve a stílusával.
A hangját meghallva ösztönösen megigazítottam a hajam, amit a velem szemben ülő Heni és a mellettem felhúzott lábakkal ücsörgő Lotti is észrevettek, de nem éreztem magam kínosan tőle, mert kedvesen reagáltak rá, még akkor is, ha nem mondtak semmit.
- Úristen, amúgy megvan a szalagavatós ruhám! - csillantak fel Lotti szemei, ahogy hirtelen eszébe jutott, és már vette is elő a telefonját, hogy megmutassa a képet, mire kizökkentem a gondolataimból és ránéztem a képernyőre - Eredetileg olyasmi ruhát akartam, mint ami neked is volt, csak nekem nem állt annyira jól, mint neked - vallotta be Lotti őszintén - Annyira gyönyörű voltál a szalagavatódon, Istenem - sóhajtott fel meghatódva, mire elmosolyodtam, majd megnéztem a képet a ruháról.
- De szép! - csodálkoztam, majd Lotti lapozott a képek között egy olyat megmutatva, amin nem csak a ruha van, hanem amin ő viseli azt - Jézusom, de gyönyörű vagy - olvadoztam ránagyítva a képet.
- Kösziii - vigyorgott Lotti - Azt nem tudom már csak, hogy milyen legyen a hajam, de még van másfél hetem kitalálni.
- Kérsz sütit? - fordult hátra mindeközben Heni Cassohoz, aki bejött a konyhába hozzánk és egy kicsit meglepte, hogy tele van a helyiség mindenféle konyhai eszközökkel, tálakkal, díszekkel szanaszét, de nagyon nem botránkozott meg rajta, csak előszedett egy poharat, hogy töltsön magának vizet.
- Nem, kösz, nem akarok meghalni cukormérgezésben - pillantott a cukormázas tálra, amiben még maradt.
- Csináltam neked névreszóló sütit - nézett fel rá Lotti, mire Casso elröhögte magát.
- Meg vagyok hatódva, Hugi.
- Még maradt egy-két díszítendő süti, ha esetleg kedvet kapnál díszíteni - jelezte Rilla mosolyogva hátrafordulva hozzá.
- Nem fogok, ráhagyom Lenire - mosolygott Casso szórakozottan rámpillantva, mire halkan elnevetve magam az ölembe ejtett kezemre tereltem a tekintetem, amin akaratlanul, folyamatosan csavargattam a karkötőmet - Apa itthon? - kérdezte Rillára nézve.
- Igen, talán már a meccset nézi, ha abba akarsz becsatlakozni.
- Nem nézi, megdumáltuk, hogy úgy is kikapunk, szóval nem tesszük ki direkt traumának magunkat - válaszolta egyszerűen, miközben lazán kivett egy áfonyát az egyik tálból, bedobva a szájába.
- De kóstold már meg az egyik sütit, mindjárt kész - pattant fel Lotti az egyik székről, miután kihajtogatta magát a törökülésből, majd benézett a sütőbe - Két perc szerintem.
- Nem is tudsz sütni, Hugi - röhögte el magát Casso.
- Hé, dehogynem! - kérte ki magának Lotti, miközben felállt és visszaindult hozzám, majd ahogy elhaladt a bátyja mellett, bosszúból hasbaütötte, csak úgy tesósan, ami mondjuk Cassot nem nagyon hatotta meg, viszont a konyhapultnak dőlve a hátával, mosolyogva jól szórakozott a húgán.
- Mesélj, milyen napod volt? - érdeklődött Rilla Cassotól, miközben elpakolt pár dolgot a konyhában.
Casso meglepetten Rillára nézett, majd beletúrt a hajába.
- Elvoltam, de néhány emberrel kevesebbet azért elviseltem volna - zárta le a témát röviden, majd kinyitotta a hűtőt és kivett valami kaját magának.
- Hol voltál most egyébként? - kérdezte Rilla kedvesen.
- Nemneeem, erre a témára nem állunk rá - mosolygott Casso szórakozottan, miközben elővett egy tányért.
- Én tudom, hol volt - vigyorgott Lotti, mire Casso röhögve ránézett és egy "csend legyen"-nel lazán elcsitította. :)
- Szerintem kész a süti - pillantott a sütőre Heni, majd felkapott egy konyhai kesztyűt, hogy kinyissa és kivegye a tepsit.
- Juj, mutiii - pattant fel Lotti.
Mindent végigkóstoltunk, szerintem nagyon finomak lettek. :)
- Adok tálat, hogy tudj hazavinni belőle - jutott eszébe Rillának rámnézve - Heni, neked is - nézett az idősebbik lányára.
- Viszek fel Apának kóstolóba - kapott fel pár sütit Lotti, majd kipakolta őket egy tányérra.
- A bátyádnak is vigyél, hátha mégis kérne - szedett ki Rilla néhányat Cassonak, aki ekkor már nem volt velünk.
- Ő túl hot ahhoz, hogy cukormérgezést kapjon, Anya - vigyorgott Lotti, mire Rilla halkan elnevette magát.
- Amúgy hallom, Hugi, csak szólok - szólt közbe Casso, aki ezek szerint, mint kiderült, egyébként végig a nappaliban volt, valószínűleg telefonozhatott a kanapén, vagy ilyesmi.
- Én Pityuról beszéltem - mentette Lotti gyorsan.
- Aha - röhögte el magát Casso, ezzel kiszállva a beszélgetésből.
Miután mindent végigkóstolgattunk és eldobozoltunk mindenkinek, elpakoltunk a konyhában, majd elköszöntünk Henitől, akinek lassan mennie kellett haza.
- Tudok segíteni még valamit? - ajánlottam fel Rillának illedelmesen, egyébként teljesen szívből a segítségemet a pakolásban.
- Nem, dehogy, az eddigieket is köszönöm szépen - mosolygott rám Rilla - Raktam el neked, ugye? - gondolta át gyorsan, nehogy ez a lépés elmaradjon.
- Igen, köszönöm, el is raktam - pillantottam be a táskámba gyorsan - Szerintem hamar el fog fogyni otthon, úgyhogy hamarosan hozom is vissza a dobozt - tettem hozzá nevetve, mire Rilla is felnevetett.
- Maradhat, ameddig csak szeretnétek.
Lotti felvitt az apukájának a sütiből (eddig túlságosan beleragadt a beszélgetésekbe :D), Rilla pedig elpakolt pár dolgot egy-két helyiséggel odébb.
Ránéztem a telefonomra, hogy írt-e a valaki, egyébként igen, annyira nem volt fontos, csak egy lány az egyetemről, akivel egy-kétszer beszélgettem, és épp neki válaszoltam, egyedül a konyhában, amikor a következő percben már nem is voltam egyedül.
Casso volt, aki eredetileg csak tölteni rakta fel a telefonját, és itt volt konnektor legközelebb, viszont ahogy észrevettük egymást, hogy ő is itt van, meg én is, halványan elmosolyodva megszólalt.
- Megint kaptál dobozt? - nevette el magát derűsen, ahogy észrevette a táskámban, amit az anyukája adott.
- Kóstoló a családomnak. Te leszel az egyetlen, aki nem kóstolja meg - jeleztem szemrehányóan rámosolyogva.
- Oké, meggyőztél, a kedvedért meg fogom - nézett rám a gödröcskéivel az arcán.
A konyhapult előtt állt, én pedig nagyjából egy lépésnyire tőle, vele szemben, a hátammal a mögöttem lévő asztalnak simulva.
Egy pár másodpercig csak egymás szemébe néztünk, majd körbepillantott a házban és ellökve magát a konyhapulttól, elindult ki a konyhából, visszanézve rám.
- Kijössz? - biccentett az erkély irányába.
Meglepett a kérdése, de jó értelemben, szerintem el is mosolyodtam tőle, legalább egy picit.
- Persze - mentem bele gondolkodás nélkül - Csak felveszem a pulcsimat. Meg a kabátomat - tettem hozzá.
- Ja, én is.
Miután felvettük a kabátjainkat, elindultunk az erkély irányába, ahol Casso elém nyúlva kinyitotta nekem az ajtót, előreengedve.
- Köszi - mosolyogtam rá megilletődve.
A mi házunktól távolabb eső erkélyen egy-egy párnán leültünk egymás mellé, csak úgy, előre nézve, de oldalt mégis közel egymáshoz.
Hűvös volt, decemberi hideg, de valahogy a környezeten uralkodó kellemes hangulat miatt mégsem éreztük fogcsikorgatónak.
A téli égbolton a felhők jobbára eltakarták a csillagokat, a Hold pedig pár napja volt telt állapotban, egy picit csökkenő volt már, a fehéres fénnyel átvilágítva a sötétkék égboltot, ami nagyon széppé tette, a környezet pedig csendes volt, nyugodt, így az egészet olyan idillinek éreztem.
- Olyan hihetetlen, hogy december van - állapítottam meg a lábaimat felhúzva magam elé, érzelgősen elsóhajtva magam, aminek következtében a leheletem is látszódott, és fehéres, könnyed füstként oszlott szét a hűvös levegőben.
- Az - értett egyet őszintén.
- És pontosan egy hónap van az évből.
- Nem tudom amúgy, hogy akarjam-e, hogy lezárjuk.
- Én se - láttam be halkan.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, amit végül ő tört meg.
- Hallom, összefutottál ma a húgommal napközben - hozta fel a témát mosolyogva, mire zavartan elnevettem magam.
- Igen - vallottam be nevetve - Mesélte?
- Csak hogy összefutott veled. De akkor mesélj - mosolygott rám.
Zavartan nevetve beletúrtam a hajamba, majd belekezdtem.
- Egy srác az egyetemről elhívott randizni. Ami ma volt - meséltem őszintén - Igazából az volt a fénypontja, amikor Lotti odajött hozzánk és arra a két percre vele beszélgethettem - tettem hozzá, mire Casso jókedvűen elröhögte magát.
- Az igen - mosolygott szórakozottan - Ennyire szar volt? - nézett rám derűsen.
- Nem igazán értettem, mit keresek ott. Kávézóban voltunk, ahol szóltak zenék, én meg a zenék szövegét figyeltem, amíg beszélt hozzám - vallottam be nyöszörögve, mire újra elröhögte magát.
- Nincs több kérdésem - tette fel a kezeit derűsen.
- Egyébként hol voltál ma? Ha már anyukád érdeklődött, te pedig kerülted a témát - néztem rá mosolyogva.
Casso beletúrt a hajába.
- Találkoztam egy lánnyal, szóval randiféle nekem is, de szintén jó szar volt - látta be őszintén röhögve.
- Akkor most érezd magad felszólítva, hogy mesélj - mosolyogtam rá jókedvűen.
- Beszélünk egy ideje, de most ez így nem nagyon jött be. Nem az, cuki, jófej, meg minden, de... nemtom, nem fogott meg, passz - mondta őszintén, kényelmetlenül elnevetve magát - Mármint, tényleg, nem vele volt baj, csak... más. Az a típusú csaj, akit lehet még bírnék is, de friendzone, vagy nagyon maximum, ha olyan pillanatomban fog ki, barátság extrákkal. Kábé - írta körül elröhögve magát - De most ez így egyik sem. Te kivel voltál amúgy?
- Milán.
- Meghalt a nevénél, ennyi volt.
- Nem a nevével volt a probléma, csak... - magyaráztam nevetve, majd az ő sablonját használtam - Ő is más. Beszélgettünk, nekem tök felszínes témákról, amik olyanok, hogy elmondtam magamról dolgokat, de ennyiért nagyjából felesleges is volt elkezdeni beszélgetni, ugráltunk a témák között pármondatonként, a végén pedig mindig ott lyukadtunk ki, hogy neki van egy haverja aki pontpontpont, valami, mindig, és meghallgattam a sztorit.
- Ez mondjuk mindenhogy offosnak hangzik - nézett rám szórakozottan.
- Nem azt mondom, egészen jófej volt velem, még kedves is szerintem, és nyitott is, csak... annyira nem vagyunk egy... hullámhosszon. Az egyetemünkön kívül gyakorlatilag egy közös tulajdonságot se fedeztem fel, vagy olyat, ami legalább összepasszol valahogy, meg sehogy sem fogott meg, szóval... gondolkodom, hogyan kerüljem el a második alkalmat. Nem tudom - fejeztem be zavartan felnevetve.
- Szedj fel valakit, az elég egyértelmű. Csak, hogy legyen hasznod belőle, hogy pont tőlem kapsz tippeket - mosolygott maga elé derűsen.
- Az utóbbi másfél hónapban elutasítottam két fiút is a régi életemből, vagyis igazából mindkettő jelentőset, aki előtted volt, szóval azt hiszem, ez nem feltétlenül az én asztalom - láttam be a hajamba túrva.
- Tényleg, Ábelt akkor dobtad? - rakta össze, rámnézve.
- Elmondtam neki őszintén, hogy hogyan állok vele kapcsolatban. Barátok maradtunk - válaszoltam őszintén, a karkötőmet igazgatva - Ákos meg... őt már elég régen lezártam. Talán még azon a héten, vagy a rákövetkezőn, amikor megbeszéltük, hogy szünetet tartunk.
- Ja, mondta, hogy offoltad.
- Beszéltek? - néztem rá.
- Nem annyit, nyilván, mint előtte, de... - túrt a hajába - Nem utáljuk egymást, szóval kezdünk el lenni megint. Régebb óta vagyunk jóban annál, hogy most örökre rosszban legyünk.
Csendben bólintottam egyet.
- Amúgy szétmentek Lizával - mondta, mire meglepetten kikerekedtek a szemeim - Liza megtudta, hogy megcsalta veled. Nincs oda érted se, de nyilván Ákoson is kiborult.
- Lehet lelkiismeret-furdalásom Liza miatt? - gondoltam bele bűnbánóan.
- Jézus, ne, ne legyen. Alapból kiborult, hogy Ákos megcsalta, meg nem őt szereti, ezen amúgy esküszöm jót röhögtem, amikor megtudtam, aztán minderre jött rá, hogy az is kiakasztotta, hogy pont veled. Mármint, oké, előtte nem volt veled konkrét baja azon kívül, hogy te voltál a barátnőm, aztán együtt is éltem veled, meg minden, de most, hogy ez már rájött... asszem most nem vagy a kedvence. Összevesztem vele amúgy - tette hozzá, csak úgy, természetesen.
- Hogyhogy? Vagy min? - lepődtem meg.
Casso egy pillanatig nem válaszolt, csak beletúrt a hajába.
- Rajtad, részben. Téged védtelek, pedig akkor már nem is voltunk együtt, és én ugyanúgy meg voltam csalva, vagy érted, szóval asszem egy kicsit kiborult idegileg.
Döbbenten néztem rá, ezerrel verő szívvel felfogva a szavait.
- Ákosnak meg most van valami alakulója, amúgy - tette hozzá - Kábé ennyi jutott most random eszembe.
Igazából ahogy belegondoltam a beszélgetésünkbe, meg amiket mondott, teljesen el voltam olvadva, nehezen tudnám kiemelni, hogy pontosan melyik részétől, mindenesetre az összhatás ez volt, amit láthatott is rajtam, úgyhogy magában mosolyogva adott időt, hogy összeszedjem magam mentálisan, majd megelőzve, hogy bármit tudjak mondani, témát váltott.
- Te jössz, lepj meg valamivel - terelte át rám mosolyogva.
- Nekem nincsenek ilyen izgalmas sztoriaim - láttam be megilletődve eltűrve egy hajtincsemet a fülem mögé, amelyik mozdulatot Casso ösztönösen végigkísérte a tekintetével - Talán annyi, hogy most pénteken lesz egy kiállításom. Illetve, újra járok pszichológushoz, Nórihoz, mint régen, a pánikrohamok, vagy a traumák elengedése kapcsán, és szerintem már most segít. Egyébként a kiállításom se lesz az a tipikus vidám-dolog, olyan szempontból, hogy nehéz témákat igyekeztem feldolgozni. Ez is kell néha - mondtam halkan.
Casso átgondolva biccentett egyet.
- Mondtad, hogy elég komoly festményeket gyártasz mostanában. Depresszió, meg ezek.
- Szeretném elérni velük azokat az embereket, akik ezekkel küzdenek, hogy láthassák, hogy nincsenek egyedül és van kiút.
Casso erre halványan, de mégis komolyan elmosolyodva nézett maga elé, ami valahogy megmelengette a szívem.
- A halálfélelmet is próbáltam megjeleníteni, de az valahogy... szóval, az még nem megy - vallottam be őszintén - Ha teljesen őszintén akarnám megjeleníteni, csak befestenék egy teljes vásznat feketére. Teljesen feketére. Ezt az egyetlen módot tudom elképzelni, amivel azt érezném, hogy tényleg azt az érzést adtam át, de még ehhez sem érzem magam lelkileg elég stabilnak.
- Ne erőltesd. Az egyetlen, aki elvárja tőled, hogy ennyire hamar túllépj ezen, az konkrétan csak te vagy.
- De olyan fura, hogy hónapokig tényleg úgy éreztem, hogy túl vagyok rajta.
- Nem feltétlen mindennek egyből jön ki a hatása.
Ezt belátva csendben bólintottam egyet.
Ezután egy pár másodpercig egyikünk se szólalt meg, mindketten belemélyedtünk a gondolatainkba ezzel kapcsolatban.
- Igaz - láttam be halkan, utólag válaszolva rá, majd eszembe jutott egy gondolat, amit nemsokára fel is hoztam - Egyébként csak pár perce beszélgetünk, és már most ezerrel lekörözted a mai randimat - jegyeztem meg, egyszerre elmosolyodva vele.
- Ja, te is az enyémet. De nem csak ezt, lassan az összeset, amim volt az utóbbi másfél hónapban.
- Ugyanez - vallottam be halkan elnevetve magam.
Casso elmosolyodva rámpillantott, majd elfordította a fejét, csak úgy, maga elé.
- Egyébként te akkor most hogy állsz? - kérdeztem óvatosan egy kicsivel később, mire rám nézett.
- Mármint?
Zavartan a fülem mögé tűrtem az egyik hajtincsem.
- Bárhogyan - válaszoltam a zavartól elbizonytalanodva - Kivel randizol, közeledsz-e valakihez, van-e valaki az életedben, vagy... szóval akár velem, hogy... hogyan állsz, de nem feltétlenül rólam szól a kérdésem, csak úgy... általában. Hogy tudjam - hebegtem a karkötőmet görcsösen szorongatva és forgatva a csuklómon.
Casso elszakítva rólam a tekintetét, megfogalmazott néhány gondolatot magában, majd megszólalt.
- Másokkal kapcsolatban nem nagyon van mit mondanom, ami számítana. Neked? - kérdezett vissza a hajába túrva, mielőtt rátérnék a rám vonatkozó részére.
- Nekem se - válaszoltam halkan, egy picit zavarban - Egyáltalán nem - láttam be zavartan elnevetve magam - Főleg most már.
Casso a tekintetét elkapva biccentett egyet.
- És velem hogyan állsz? - kérdeztem rá óvatosan, erőt véve magamon.
A mellettem ülő srác erre egy kis ideig csak maga elé nézett, majd vett egy nagyobb levegőt, mielőtt megszólalna.
- Nem fogom megpróbálni beadni, hogy nem hiányzol. Úgy minden tekintetből - válaszolta őszintén, mégis igyekezve visszafojtani az érzelmeit, hogy ne vegyék át a kontrollt.
Erre egy icipici, alig látható mosoly jelent meg az arcomon, amit a heves szívdobogásom vetetett észre velem.
- Nem azért, elvagyok, csak... - folytatta Casso a hajába túrva, majd "lesz, ami lesz" alapon kimondta - Rohadtul hiányzol, Leni. Akárhányszor beszéltünk az elmúlt hónapban, megkérdőjelezted, hogy mi a szart csinálok egyébként mostanában az életemben, vagy mások mellett, és most is, szóval egyre inkább hallgatni akarok már erre az érzésre. Kábé így vagyok - mondta, majd még hozzátette - Jó nézni téged amúgy, mármint, esküszöm, egy csomót fejlődtél, alakulgat az életed, meg full jól el is vagy, én meg ezt annyira rohadtul nem akarnám elszúrni neked, de közben meg van az is, hogy... na jó, ezt most nem tudom, hogy mondjam - dörzsölte meg az arcát egy halk, zavart nevetés kíséretében - Szóval ott volt mondjuk Ábel, vagy ez a másik csávó ma, érted, nézem őket, hallgatom a sztorikat róluk tőled, meg ismerlek is, és... baszki, már bocsánat, ez lehet, szarul fog hangzani, vagy egoistán, önzőn, meg minden, de néha annyira nem akarom rábízni akármelyik hülyére a boldogságodat. Mármint, érted, magamról tudom, hogy kurvára mindent megtennék azért, hogy jó legyen neked, meg jobban is ismerlek, tudom, mikor mi van benned, mikor mit érezhetsz, mi juthat eszedbe, mik a nehézségeid, mikben tudsz bizonytalan lenni, mi ront a bizonytalanságodon, velem nem kell bizonytalannak lenned, legalábbis mindig ezen vagyok, vagy hogy kirángassalak a komfortzónádból, hogy ne ragadj le, hogy élvezd az életet, meg se akarlak bántani soha, és azt se hagynám, hogy bárki más bántson, én ezt vágom magamról, de másokról... mindezek mellett meg amúgy, ha csak magamat nézem, kurvára hiányzol is, mindenben, az életemből is, rohadtul.
- Ha te nem, megértem, de én készen állok rád, Casso - néztem rá hevesen dobogó szívvel.
Casso erre ösztönösen rámpillantott, majd az érzéseitől leterhelve a hajába túrt, én pedig halkan folytattam.
- Az egyetlen út, ami innen már csak fel tudna vinni, az te vagy - mondtam halkan - Rengeteg mindenbe belevágtam, elrendeztem magamban, sokat voltam a családommal, randiztam, esélyt adtam kapcsolatnak, nem akarok mindent felsorolni, de egyszerűen... egyszerűen az egyetlen, ami hiányzik az életemből, az te vagy, ami meg tudna koronázni mindent, amit felépítettem az utóbbi lassan két hónapban, a lehető legkevésbé sem lenne rám negatív hatással, főleg, hogy szeretnék is veled lenni, olyan értelemben is, hogy te is segítségre szorulsz, amit én szeretnék megadni neked, megadni mindent, amiben most hiányt szenvedsz, mert az egyik legfontosabb ember vagy az életemben, és még soha nem éreztem készebbnek magam és az életem arra, hogy veled legyek. Tényleg. És eszméletlenül hiányzol.
Casso csendben hallgatott, majd felemelte a fejét, amit eddig a kezén támasztott, és egy pár másodperc gondolkodás után felém nézett.
- Nem akarom elsietni, szóval ha már megígértem, elviszlek karácsonyi vásárba - mondta egyszerűen, mire én elmosolyodtam - Intézek neked havat.
- Talán nem pont aznap fog szülni a nővérem - mosolyogtam, visszaidézve a kilencedikes első randis-alkalmunkat, mire elnevette magát.
- Jézus, azért ennyire ráérős sem vagyok - röhögte el magát, tekintve, hogy az még minimum hét-nyolc hónap - Pénteken lesz a kiállításod, nem?
- Igen - néztem rá mosolyogva.
- Oké, utána viszlek - közölte egyszerűen, tényként.
A magabiztosságától akaratlanul elvigyorodtam, hogy egyszerűen csak tényként közölte, hogy elvisz randizni ide, ekkor, ez után, semmiféle kérdőjellel a végén, csak kijelentve.
- Rendben - mosolyogtam magam elé - De ha kocsival megyünk, nem ihatsz forralt bort - jeleztem.
- Szerintem túl fogom élni - röhögte el magát.
- Nem szereted a forralt bort? - csodálkoztam.
- Nem ezt mondtam, csak asszem nem a forralt bor miatt leszek ott - jegyezte meg szórakozottan.
- Szép mentés - nevettem, mire ő is elröhögte magát - De ha iszol forralt bort, nem vezethetsz - tettem hozzá "rend a lelke mindennek" alapon - Hét és tíz százalék között van az alkoholtartalma, illetve magas a cukortartalma is, szóval hamar felszívódik a szervezetben.
- Asszem nem tudok annyi forralt bort inni, Leni, hogy berúgjak tőle - mosolygott derűsen - Amúgy meg annyira bebaszni se, hogy ittasan vezessek veled, ezen ne parázz.
- Csak információkat mondtam - mosolyogtam rá.
- Megjegyeztem. Fel fogom hozni neked pénteken minden forralt boros pult mellett, csak szólok.
- Rendben - vigyorogtam - Eszünk majd kürtőskalácsot?
- Mivel rákérdeztél, gondolom igen.
Milyen harmonikus. :)
- Szerinted furán kellene éreznem magam attól, hogy pár órája még mással randiztam, most pedig te is elhívtál és alig várom? - kérdeztem mosolyogva.
- Igazából nem elhívtalak, hanem közöltem veled - gondolt bele röhögve, mire én is felnevettem.
- Valóban - néztem rá nevetve.
Mögöttünk a házból kiszűrődtek a benti élet hangjai, néhány kivehető párbeszéd, vagy épp amikor Lotti végigszaladt a lépcsőn, egy kis ideig éreztem is magunkon a figyelmet bentről egy pár másodpercre, de nem sokáig, azt hiszem, úgy csináltak, mint ha nem láttak volna semmit és fel se tűnt volna nekik, hogy itt ülünk kint kettesben.
Ahogy beszélgettünk, és egyre inkább oldódott köztünk a hangulat, bár nem feltűnően, de fizikailag is egyre többször értünk össze, és bár minden ilyennél úgy csináltunk, mint ha semmi nem történt volna, azt hiszem, benne is ugyanolyan érzéseket indíthattak el, mint bennem.
- Egyébként, visszatérve... - igazítottam meg a hajamat zavartan - Szóval akkor te is... készen állsz ránk, ugye? - kérdeztem óvatosan - Csak mert ha nem, és még időre lenne szükséged, azt is megértem, szóval ha úgy érzed, nyugodtan mondd, hogy... - kezdtem, de Casso kedvesen, egy picit megrázta a fejét, olyan értelemben, hogy ne pörögjek ezen, mert nincs miért.
Erre akaratlanul sebesebben kezdett verni a szívem, Casso pedig maga elé nézve, a gondolataiba veszve felém nyúlt és gyengéden a combomra téve a kezeit, megsimított.
Beleremegtem az érintésébe, mert már egyébként is elég közel voltunk egymáshoz fizikailag annyira, hogy szívmelengetően könnyednek hasson az egész, majd ez után az ölembe pillantott, és az ott pihentetett egyik kezemet megsimogatva megszólalt.
- Nem nagyon tudom, mire kéne nekem idő még.
Egy halvány, megilletődött mosoly jelent meg az arcomon, miközben a kezére pillantottam, és bár már nem éreztem az érintését, még mindig hatással volt rám.
Óvatosan ránéztem, mire ő is rám, a tekintetétől pedig szinte azonnal végigjárt az a kellemes érzés, amit már olyan régen éreztem a közelségében, és őszintén, most éreztem meg igazán, hogy mennyire hiányzott.
Annyira gyönyörűen csillant meg a fény a szemein, hogy szinte képtelen lettem volna elszakítani róla a tekintetem, és ezzel talán ő is így volt.
- Pénteken ott leszek akkor - mondta a közelségünktől ösztönösen halkabban, mire elmosolyodtam.
- Várlak majd.
Ahogy rámosolyogtam, mint ha ellágyult volna a tekintete, ami egy másodpercre ösztönösen a számra szökött, de aztán visszanézett a szemeimbe, mire megszólaltam.
- Szóval, összegezve... - néztem rá halványan mosolyogva - Ma mindketten túléltünk egy-egy elég félresikerült randit, sütögettem a családoddal, mi pedig... - pillantottam a szemeibe, miután egy másodpercre elkaptam a tekintetem.
- Kezdjük újra, Szöszi. Nem az egészet, nyilván, meg nem úgy, de ezt az utóbbi pár hónapot szerintem jobb, ha...
- Elengedjük - fejeztem be helyette.
- Ja - értett egyet, miközben akaratlanul eltűrte az egyik tincset az arcomból - De komolyan nem akarom elsietni ezt veled - tette hozzá.
- Csak sodródjunk az árral? - hoztam fel a szokásos szófordulatomat.
- Bejöhet neked ez az elv, hallod - mosolygott szórakozottan.
- Talán nem csak neked vannak vizes-kötődéseid - magyaráztam elmosolyodva, mire őszintén felnevetett.
- Oké, nyertél.
Vigyorogva elkaptam a tekintetem, Casso pedig egy pár másodperc múlva átvezette mögöttem a felém eső karját és magában mosolyogva átölelt oldalról, mire a vállára döntöttem a fejem.
Azt mondják, a pillangókat a szerelem első szakaszaiban érezzük csak, de valahogy én még mindig, évek után is ugyanúgy tudom érezni őket. <3
- Amúgy anyám szerint ragyogsz - szólalt meg, mire ránéztem is - Tényleg egyébként.
Erre elmosolyodtam.
- Beszéltél anyukáddal? - kérdeztem halkan.
- Ja, tegnap.
- És milyen volt?
- Fura - röhögte el magát őszintén - De nem az, amúgy eskü jól jött, csak... elég irreális volt.
- Örülök, ha segített - mosolyogtam rá.
- Mondtam neki, hogy te vettél rá. Még én se vettem volna be, hogy hátsó szándék nélkül lelkizek vele - közölte szórakozottan.
Erre halkan elnevettem magam.
- Érzésekről beszélni jó - mondtam őszintén - Csak, hogy legyen hasznod belőle, hogy pont tőlem kapsz tippeket - idéztem vissza mosolyogva, mire szórakozottan rámnézett.
- Csak hasznom van, nyugi.

Mai nap - 5/5*: régen aludtam már el ennyire boldogan. <3