Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

Casso-s különkiadás

[10.04]
- Visszamegyek Ricsihez - mondta Leni, ahogy kijött a volt barátnőm, majd csendben visszament a csarnokba.
Utánanéztem, majd a füstöt kifújva egy pillanatra lehunyt szemmel nekidöntöttem a fejem az épületnek. Faszom.
- Minden rendben? - kérdezte Liza óvatosan.
Itt realizáltam, hogy oké, nincs nyugtom, még ő is itt van.
- Ja.
Liza közelebb lépett hozzám eggyel, én meg egy pillanat alatt végignéztem rajta.
Csak a szokásos, nem lepett meg, innentől kezdve nem is nyűgözött le, oké, alapból pont ugyanolyan rohadt szép, mint régen, de amúgy meg apámnak anno belém kellett volna nevelnie, hogy nem esünk bele lányokba egyik napról a másikra, meg bízunk meg bennük, csak azért, mert a legártatlanabb angyalnak tűnnek.
Ha minden angyal olyan, mint ő, akkor kösz, de jól elleszek inkább a pokolban.
- Nem úgy tűnsz - mondta őszintén, mire feszülten elröhögtem magam. Na nem mondod.
Az embereknek nem mindig esik le, hogy ha amúgy egyértelműen szarul vagyok, de azt mondom, hogy nincs gáz és ne foglalkozzunk vele, azt rohadtul úgy is értem, hogy ne foglalkozzunk vele, nem úgy, hogy megpróbáljanak meggyőzni arról, amit én is tudok.
Beleszívtam a cigimbe, majd kifújtam a füstöt, hátha ezzel kifújom az idegbajt is.
- Összevesztetek? - érdeklődött tapintatosan, mire ránéztem, majd kínosan elnevetve magam, inkább valahova máshova néztem, mint rá.
- Nem így mondanám, de mindegy amúgy - ejtettem a témát.
- Nem ilyen lennél, ha mindegy lenne.
- Oké, akkor úgy mondom, hogy rohadtul nincs kedvem ebbe belemenni - közöltem egyszerűen - Pláne neked, Liza. Nem szoktam a volt barátnőimmel kivesézni a jelenlegi kapcsolati problémáimat.
- Nem feltétlenül a kapcsolati problémáidba szerettem volna belemenni - válaszolta azzal a régről ismerős, nyugodt, türelmes, kedves hangjával, ami miatt egyszer még megbíztam benne - Nem vagy jól - állapította meg őszintén, engem fürkészve.
- Sokat nyomoztál ehhez a megállapításhoz amúgy?
- Nem, megérzés - mosolyodott el, függetlenül attól, hogy tudta, hogy nem komolyan kérdeztem.
Ezt régen is csinálta.
- Szóval, mesélj - lépett mellém, olyan lizásan nekidőlve mellettem a falnak, természetesen, de egyszerre, mint ha most lépett volna ki a hercegnő-képzőből.
- Fakadjak ki? - röhögtem el magam meglepetten.
- Nem kötelezlek rá - tette fel a kezeit mosolyogva.
Eközben beleszívtam a cigimbe.
- Talán még nem is láttalak rágyújtani - állapította meg, mire kifejezéstelen arccal csak vontam egyet a szemöldökömön.
- Ahhoz képest miattad szoktam rá először, csak mondom.
Liza erre elkapta a tekintetét, és először nem is válaszolt.
Sejtettem.
Nemsokára témát váltott.
- Egyébként, az előbb volt barátnődként hivatkoztál rám... - szólalt meg, mire halkan elröhögtem magam és félbeszakítottam.
- Azom vagy, nem?
- Nem kell kizárólag volt barátnődként eszedbe jutnom, én se feltétlenül exemként gondolok rád - mondta őszintén.
- Hát, pedig gondolhatnál úgy.
- Tudod, hogy több vagy annál.
- Ja, nyugi, te se sima exem vagy, nem mindenki után basztam el az életemet végülis - löktem el magam a faltól, hogy elnyomjam a csikket.
Liza a fejét elfordítva beletúrt a hajába, majd egy pár másodperc után összeszedte magát, hogy nyugodtan folytatni tudja.
- Tudom, hogy ez mindig köztünk lesz, mármint a te részedről, az a történet, és mindig neheztelni fogsz rám miatta, amit teljesen megértek, azt is, hogy nem vagy kisegítve az ezredik bocsánatkérésemmel se, vagy a tudattal, hogy eszméletlenül sajnálom az egészet, pontosan jól tudod, mit érzek ezzel kapcsolatban, szóval nem szeretném elismételni, de... - szólalt meg halkan - Szeretném, ha nem csak ennyi jelenne meg benned rólam, nem csak exedként tudnál gondolni rám azok után, amiket...
Erre akaratlanul elröhögtem magam.
- Miért, minek hívjalak akkor? A haverom barátnőjének?
Liza nem válaszolt először.
- Elég állandó jelző mondjuk - tettem hozzá, csak úgy megjegyezve.
- Már vártam, hogy felhozd - nézett el oldalra egy kínos mosollyal az arcán.
- Végülis mindezek után csak a tíz éve egyik legjobb haverommal jöttél össze, de ja, semmiség, tényleg - közöltem.
- Nem ellened szólt, Roli, egyszerűen csak... - szabadkozott.
- Neked ilyen periódusaid vannak amúgy, hogy egyszer én kellek, egyszer meg a haverjaim, vagy mi?
- Mindig kellettél, ne mondj ilyet.
- Ezt most ismételd meg, csak hogy halld te is - néztem rá hitetlenül.
Liza beletúrt a hajába.
- Nem változtak az érzéseim irántad, csak azért, mert Ákossal... így alakultak a dolgok - nézett rám, igyekezve összeszedetten.
- Levágtam, hogy nem vagy beleesve, nyugi. Meg ő se beléd, csak mondom.
Liza erre láthatólag összezavarodott egy pillanatra, mire a szemöldökömön vonva egyet, inkább csak ráhagytam.
- Nem olyan komoly dolog, csak... jött - magyarázta zavartan.
- Jött - biccentettem.
Nem tudott mit mondani, úgyhogy inkább visszatért az előző témára egy pár másodperc után.
- Szóval, főleg, mivel jelenleg mindketten kapcsolatban vagyunk... - mondta a haját megigazítva - Nem várhatom el, hogy elfelejtsd azokat a dolgokat rólam, amikről azt kívánom, hogy bár ne tettem volna, és bár ne történtek volna meg, de... mivel egy egyetemre járunk és azért fogunk találkozni jópárszor a következő pár évben, elég, ha csak úgy gondolsz rám, mint egy régi... ismerősre. Egy lányra a múltadból, akivel vannak közös élményeid, sok közös, szoros szál köt össze vele, akinek a mai napig fontos vagy és az is leszel mindig, és ismer. Csak mert tényleg ismerlek. Nem tudod, mennyire örülnék neki, ha legalább ennyit elérhetnék nálad még - nézett rám.
- Honnan veszed amúgy, hogy ismersz? - kérdeztem rá egyszerűen - Lehet, ismertél, Liza, rohadt jól, mert hagytam, akkor. Azért azóta, bocs, de történt pár dolog, én meg változtam, kábé minden tekintetből, attól a perctől kezdve, hogy szakítottunk, szóval szép szöveg ez az "ismerlek" dolog, de segítek, nem ismersz. Tipped sincs, és ezzel nincs gáz, nem is kell, hogy ismerj, csak mert azon kívül, hogy tizedik után nyáron egyszer random smároltunk, amikor összefutottunk, a szakításunk után évekig nem is beszéltünk kábé, úgyhogy ne csináljunk úgy, mint ha vágnád, hogy ki vagyok most, vagy hogy miket éltem át időközben, mert nagyon nem.
- Hidd el, hogy szimplán ebből a beszélgetésből ki tudnék emelni jónéhány dolgot, amiben egy az egyben ugyanolyan vagy, mint amikor még együtt voltunk.
- Oké. Amúgy bocs, de nem zárhatnánk le ezt a témát? Ne vedd magadra, de van nagyobb problémám annál, mint hogy hogyan jelenünk meg egymás fejében - közöltem.
- Amiről nem szeretnél beszélni.
- Nem nagyon, mert a három fő problémám közül az egyik a barátnőm, a másik meg a haverom. Amelyikkel most épp jársz - tettem hozzá, csak hogy pontosítsak, mire kínosan elnevette magát, majd belegondolt.
- Miért, mi a baj Ákossal? - zavarodott össze.
Erre inkább csak elkaptam a tekintetem.
Leginkább, hogy kapcsolatok alatt valószínűleg csak kurvára rosszul haverkodom.
Nem válaszoltam neki, csak megnéztem a telefonomon az időt, majd elléptem a faltól.
- Mindjárt bent kéne lenni - jeleztem a meccsre utalva.
- Kezdődik a meccs?
- Ja, nem a kezdő aerobik edzésre jöttem, hidd el.
Bementünk a csarnokba, én meg gyors beálltam a büféhez, hogy hozzak piát, amit alapból megígértem Leniéknek.
- Mindig fura látni a volt csapatodat - szólalt meg Liza, mielőtt lecsatlakoztunk volna egymásról - Mármint, hogy nem vagy benne.
- Én nem hiányolom - közöltem vállat vonva.
- Én viszont igen téged - nézett fel rám.
Erre csak rápillantottam.
A barátnőm próbálja elérni nálam, hogy tovább tudjak lépni a múltamon, de őszintén, eléggé meg van nehezítve a dolgom azzal, hogy a múltam viszont rohadtul nem hajlandó továbblépni rajtam.
- Akkor, meccs után még összefutunk - zárta le a beszélgetést a haját megigazítva.
- Gondolom.
Egy élmény lesz.
*****************************************
Holnap kirakom a folytatást. :)