Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

16. Szeretni

Szeptember 30. (szerda)
Az osztálytalálkozó utolsó napja is nagyon jól telt, - bár az ébredés egy kicsit elnyúlt :D - ráadásul vasárnap Várady tényleg beugrott hozzánk, vagyis milyen Várady, még a bankett napján megbeszéltük, hogy hívhatjuk a keresztnevén (Laci elkezdte "Mike"-nak hívni :D) és nyugodtan tegezhetjük, szóval a fiatal volt ofőnk is becsatlakozott hozzánk és olyan jól elbeszélgetett, meg elhülyült velünk, mint ha ő is ugyanúgy az osztálytársunk lett volna. :)
- De most kajak van új osztályod? - kérdezte Laci, majd beleharapott valami szendvicsbe.
- Aha, kis cuki kilencedikesek - röhögte el magát Várady - Örülök, ha betalálnak a saját termükbe.
- Éles a kontraszt, mi? - vigyorgott Ricsi.
- Az - értett egyet Várady szórakozottan.
Ezt mondjuk határozottan megértem. :)
Egyébként időközben Váradyval (a Mikit nem tudom leírni valahogy :D) külön is beszélgettem.
Természetesen érdeklődött az egyetemről, hogy hogy tetszik a Képzőművészeti, mondtam, hogy imádom, beszélgettünk arról, hogy neki milyen emlékei vannak onnan, hogy mik a terveim és a lehetőségeim a jövőben, és bár ezelőtt kevésszer beszélgettem vele nem magázódva, Váradyval ezelőtt is olyan jól el tudtam mindig beszélgetni, hogy abszolút nem éreztem szokatlannak vagy furcsának a tegeződést.
- Hallom, költöztél is a nyáron - váltott témát Várady mosolyogva, én pedig pontosan tudtam, hogy mire gondol leginkább, úgyhogy akaratlanul vigyorogva, elpirulva a fülem mögé tűrtem a hajam.
- Igen - mosolyogtam, csak úgy, a témától.
- Merre laktok?
- Budán, nem messze az egyetemtől, egy társasházban. Egyébként valószínűleg közös kertünk van Krédics valamelyik rokonával. Krérics tanár úr - javítottam magam ösztönösen, mire Várady meglepetten elröhögte magát.
- Közös kert? Bátrak vagytok.
- Inkább én, néha ki szoktam ülni a kertbe rajzolni, Casso jobbára kerüli a szomszédságot.
- Tényleg, ő most közgázon van, nem?
- Igen, a Corvinuson, de már most otthonosan mozog ott - meséltem mosolyogva.
Nemsokára Várady poénból megkérdezte, hogy egyébként Casso közgázt tanul, vagy közgázra jár, melyik a pontosabb megfogalmazás, én pedig erre csak annyit mondtam, hogy nem mennék bele a részletekbe. :)
Ezen jól elszórakoztunk. :)
Összegezve, tökre örültem, hogy Váradyval beszélgethettem, meg egyébként szinte mindenkivel beszélgettem még az osztályból, jól elvoltunk, aztán persze sajnos le kellett zárni az egész hétvégés osztálytalálkozónkat, és hazautaztunk.
Nagyon jó volt az egész. :)
A jelenbe ugorva, ma délután, amikor már végeztem a sulival, Anya beugrott hozzánk egy kicsit.
Casso nem volt otthon, a haverjaival volt, de nem baj, teljesen jól elvoltam, ugyanis Anya áthozta Csepit, akire néhány órát vigyáztam nálunk itthon, amíg Anyának dolga volt máshol.
Szóval, ketten maradtam a kis hercegnővel. :)
- Mit szeretnél csinálni? - ültem le mellé a kanapéra, ahol már kényelmesen elhelyezkedett.
- Rajzolunk? - nézett rám csillogó szemekkel.
Helyes válasz. :)
Nem kellett kétszer kérni, nemsokára elő is szedtem magunknak néhány papírlapot, meg persze színesceruzákat, filctollakat (szeretem Csepit, de ezek közül a legkevésbé féltetteket kínáltam neki), radírt, amit csak találtam, és az étkezőasztalnál nekiláttunk a rajzolásnak.
- Rajzolsz nekem egy királylányt? - kért meg Csepi, amikor már firkálgatott egy ideje.
- Persze, milyen királylányt szeretnél? - húztam magamhoz egy papírlapot.
A húgom gyakran szokott rendelni tőlem különféle rajzokat. :)
- Ilyen nagy szoknyásat. Koronával - írta körül precízen, a nagy, kék szemeivel lelkesen nézve rám.
- Milyen színű legyen a szoknyája?
- Rózsaszín.
Valójában kérdeznem sem kellett volna. :)
Miközben rajzoltunk, egész végig beszélgettünk Csepivel, kérdezgettem az oviról, hogy kikkel van jóban jelenleg, melyik óvónéni a kedvence, meg ilyesmik, szóval épp a nagy traccspartijainkban voltunk, amikor hallottam, hogy Casso beáll a kocsijával a parkolóba, mire akaratlanul elmosolyodtam.
Nem jeleztem Csepinek előre, úgy gondoltam, legyen csak meglepetés. :)
A családom női tagjainak kifejezetten gyenge pontjai a Varga-fiúk, szóval egy picit sem meglepő, amiért Csepi konkrétan a barátom elsőszámú rajongója. :)
- Sziaaa! - köszöntem ki Cassonak a konyhából, amikor megérkezett és még az előszobában volt, szóval nem látott minket.
- Helló - dobta le a kulcsát Casso a hangok alapján, majd a cipőjét is és bejött hozzánk.
Csepi a barátom hangját meghallva, felcsillanó szemekkel felkapta a fejét, majd már rakta is le a színesceruzát, és szaladt ki az előszobába.
Casso a bepörgött, eszméletlen lelkes kishúgomat meglátva halványan elmosolyodott, egy másodpercre rámnézett, én vigyorogva vissza rá, majd leguggolt Csepihez, aki egyből megölelte, aztán az energiától kicsattanva ugrálni kezdett.
Mindig úgy örül, ha Cassot vagy engem lát, mint ha egy éve nem találkoztunk volna. <3
- Képzeld, rajzolunk! - mesélte Csepi a barátomnak szökdécselve.
- Igen? - pillantott fel Casso az asztalra a guggolásból, folyamatos gödröcskékkel az arcán, majd visszanézett a húgomra.
- Igen! És Leni rajzol nekem királylányt! - újságolta a nagy hírt boldogan.
- Hát ja, az megy neki.
- Az egy napszemüveg? - szúrta ki Casso kezében, amit valószínűleg eddig valahol a pólójára csiptetve hordhatott, vagy csak nála volt, nem tudom.
- Aha. Jó, nem? - nyitotta ki Casso a napszemüveget, majd mosolyogva rárakta Csepire, aki kuncogva hagyta.
- Vedd fel te is! - vette le magától, mire a barátom lazán felvette, folyamatos mosollyal az arcán.
- Ezzel fogom elcsábítani a nővéredet, csak szólok - mosolygott szórakozottan, mint ha valami titkot árulna el a húgomnak, mire kívülállóként halkan elnevettem magam, Casso pedig felállt, levette a napszemüveget, a székem mögé állva belepuszilt a hajamba, majd megnézte a rajzomat.
- Szerinted ez jó lesz királylánynak? - néztem rá hátra jókedvűen, mire Casso elmosolyodott.
- Ja, én megszavazom.
Szerencsére a megrendelőmnek, Csepinek is tetszett. :)
Csepire jópár órát vigyáztam, ezalatt mesét is néztem vele, játszottam vele teadélutánosat (ezeket egyébként Casso is nyilvánvalóan végignézte :D), sőt, megkért, hogy játsszak neki gitáron, szóval így is történt.
- Mit szeretnél hallani? - helyezkedtem el a húgom mellett a kanapén a gitárommal az ölemben.
- Ami a múltkor is volt!
- Annak a mesének a főcímdalát? - próbáltam megfejteni.
- Igeeen!
Szóval, én gitároztam, Csepi eleinte csak tapsikált rá, aztán táncra is perdült, a barátom meg nagyon úgy tűnt, hogy élvezi a műsort a kanapé másik végéről. :)
- Eljátszod azt a másikat, amihez énekelni kell? - kért meg Csepi a dal végén (amit egyébként háromszor el kellett, hogy játsszak).
- És énekeljek is, vagy elég csak a gitár?
- Énekelsz? - illegette magát Csepi vigyorogva, bevetve a "cuki kislány vagyok és bociszemekkel nézek rád, aminek nem tudsz ellent mondani"-stratégiát.
- Nem mint ha tudnám a szöveget - nevettem el magam őszintén, Cassora nézve, majd elővettem a telefonom és gyorsan rákerestem.
Egy szó, mint száz, minikoncertet is tartottam, a kishúgom utána vigyorogva megtapsolt, szóval mondhatni, elvoltunk. :)
Egyébként megjegyzés, kevés szívmelengetőbb dolog van a világon, mint amikor Cassot a három és fél éves kishúgommal látom. <3
Anya olyan fél hét körül jött Csepiért, olyan hét körül meg el is mentek, szóval Cassoval ketten maradtunk.
- Kicsit elfáradtam, ez normális? - láttam be elnevetve magam, ahogy az ajtó után néztem.
Casso mosolyogva ellökte magát a konyhapulttól, aminek eddig támaszkodott neki, majd odalépett hozzám.
- Ja, most toltál le vagy három óra babysitter-kedést.
- Szeretem a kishúgomat - mosolyogtam rá.
- Látszik. Én meg realizáltam, hogy én meg téged - gondolt bele derűsen, mire elmosolyodtam, ő pedig közelebb lépve fél kézzel a derekamhoz nyúlt, annál fogva magához húzott, majd hosszan megcsókolt.
A derekamat simogatva csókolt meg másodszorra is, mire az én kezeim először a nyakához szöktek, majd beletúrtam a hajába.
- Elcsépelt lenne továbbmenni egyből az után, hogy anyukád lelépett a húgoddal együtt, nem? - suttogta a számra a következő pár csók után, amikor már a kezei elkezdtek eltévedgetni rajtam.
- Lehet - mosolyogtam - Egyébként is éles a kontraszt, tíz perce még a három éves húgommal játszottam.
- Ja, és amúgy rohadt cuki voltál.
Mosolyogva néztem rá, majd megsimítottam a mellkasát.
- Alapszabály, soha ne hagyd, hogy kitalálják a következő lépésed - tértem vissza a témára jókedvűen.
- Ja, de ez annyira elcsépelt, hogy már senki nem számít rá.
- Oké, meggyőztél - nevettem fel, majd mosolyogva visszahajoltunk egymáshoz.

Mai nap - 5/5***: szeretem Cassot, Csepit, az anyukámat, mindenkit. Mindenkit szeretek. :)