Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

63. Boldog napok

Március 23. (kedd)
- Jézusom, ez de cuki! - csillant fel a nővérem szeme egy babacipőt nézve, tisztára elolvadva tőle, mire letettem a rózsaszín, epres ruhácskát a kezemből és odanéztem.
Az óráim után a nővérem felvett kocsival és az ígéretem alapján beugrottunk egy ruhaboltba babaruhákat nézegetni. :)
- Imádom a kisbabákat - vettem a kezembe az icipici cipőcskéket elérzékenyülve.
- Hogy lehet egy ruhaméret ennyire rohadt aranyos? - kérdezte Napsugár teljesen belelkesedve a vásárlástól - És miért van az, hogy tavaly még végigbuliztam az egész nyarat, a felére nem emlékszem, most meg jobban érdekelnek a babaruhák, mint a sajátjaim? - gondolt bele, miközben levett a polcról egy másik, pöttyös ruhácskát - Mármint, ez így mikor történt? Nem tűnt fel. Juj, rúgott egyet! - pillantott a hasára Napsugár - Visszük - közölte a pöttyös ruhát berakva a kosárba, mint ha a kisbaba rúgása azt jelentette volna, hogy mindenképpen azt szeretné majd hordani a jövőben. :)
Nevetve megnéztem az említett ruhácska címkéjét, majd megmutattam a nővéremnek, csak információképpen.
- Milyen stílusod van, csajszi - röhögte el magát Napsugár a születendő kislányának címezve a mondatát, mire elmosolyodtam - Oké, olyan lesz, mint én, érzésre a legdrágább kell neki, ennyi volt - szórakozott el a helyzeten, mire felnevettem.
- De egyébként tényleg jól néz ki - állapítottam meg a ruháról a nevetéstől rajtam maradt mosollyal az arcomon.
- Mert jó stílusa van. Mondom, hogy olyan, mint én - vigyorgott a nővérem.
Ezt alátámasztom, mivel egész életemben a nővérem ruháit kunyeráltam. :)
Miután bevásároltunk (egyébként végül nem csak babaruhákat vettünk, véletlenül áttévedtünk a női részlegre és találtunk magunknak is pár dolgot :D), úgy döntöttünk, hogy itt az idő egy kis palacsintázásra, szóval be is ültünk az egyik kedvencünkbe.
- Egyébként hogy vagy? - érdeklődtem, mármint a terhességet tekintve, mert főleg mostanában azért elég sokat változik a nővérem állapota.
- Most már amúgy szerencsére nem vagyok olyan rosszul, eleinte kábé egyfolytában volt valami bajom, főleg reggel, de most elvagyok - vont vállat Sugár, majd beleivott a vizébe - Viszont amúgy remélem, nem lesz nagyon meleg a közeljövőben, mert úgy izzadok néha, mint kurva a templomban - közölte egyszerűen, én pedig nevettem egyet a szófordulaton - Meg kábé bármikor képes lennék bealudni, vagy kajálni, de egyébként megvagyok, szedem a magnéziumot nonstop, meg mindent, lassan egy élő periódusosrendszer leszek szerintem. Jövő héten meg megyek laborvizsgálatra, aztán a vércukromat is megnézik, szóval lehet aznap nem kéne sütit tízóraiznom, nem? - gondolt bele szórakozottan, csak úgy sorolva a dolgokat, mire felnevettem - De egyébként Pityu olyan rendes, hogy néha én sem hiszem el. Meg te is, Hugi. Meg mindenki, és annyira cukik vagytok, tegnap úgy elérzékenyültem, ahogy belegondoltam, hogy majdnem elsírtam magam. De tényleg.
- Üdv az életemben - vigyorodtam el az "elérzékenyülés" részre utalva.
- Ja, egyből rád gondoltam, hogy akkor valószínű te ezt érzed az utóbbi tizenkilenc évben - röhögött fel a nővérem.
Mindig én voltam a túlérzékeny kettőnk közül. :)
- Nyugodtan hívj fel az ilyen pillanatokban egyébként - ajánlottam fel - Maximum én is elérzékenyülök, ahogy kifakadsz és együtt sírunk - gondoltam bele nevetve.
- Annyira imádom, hogy a húgom vagy, de tényleg - tört ki belőle őszintén, mire elmosolyodtam.
Mindig támaszkodhattam a nővéremre, így mostanában igyekszem mindent megtenni, hogy én is a segítségére lehessek, amennyi csak telik tőlem.
És a legjobb az egészben, hogy akármennyire is ijedt volt Sugár az elején, most már tényleg kezd kiragyogni a baba-dologtól, látszik rajta, hogy boldog, hogy alig várja, hogy megszülessen, ráadásul rengeteg támogatást is kap a környezetétől, a családtól, a barátaitól, és remélem, én is az vagyok neki. Az utóbbi hónapokban tényleg mindent igyekszem megtenni, sokszor átmegyek hozzá, hogy segítsek, viszek neki valamit mindig, ha tudok, vagy ha nem tudok átmenni, telefonálunk, elmegyünk vásárolni, enni valamit, elkísérem ide-oda, osztozunk az örömökben, együtt érzékenyülünk el, együtt sikítoztunk az első rúgásnál, tervezgetjük, hogy mi hogyan lesz ősszel, meg ilyesmik, és őszintén, eszméletlenül élvezem. <3
Egyébként ami még nagyon jó, hogy Napsugár mindeközben abszolút megmaradt huszonévesnek, pontosan ugyanúgy találkozik a barátaival, szerveznek programokat Pityuval, még dolgozik is, ott van a bulikon (csak nem iszik), táncol, sztorizik, énekli a kedvenc számait, nevet a többiekkel, körmöshöz jár, fodrászhoz, cipőket néz, a legötletesebb módon oldja meg az öltözködést is, szóval megtalálta az arany középutat, hogy ugyanúgy tudja élvezni az életet, de egészségesen a baba miatt, jó ránézni, tényleg. :)
Miután Napsugárral elhagytuk a palacsintázót, a nővérem hazavitt kocsival, majd miután még végigbeszéltünk pár témát az autóban, elköszöntünk, szorosan megöleltük egymást, és felmentem a lakásunkba.
Olyan hat óra körül lehetett az idő, és már ment le a Nap, amikor bementem a lakásba (Casso ekkor még nem volt otthon, valakikkel találkozott), úgyhogy felvettem plusz egy pulóvert, kiültem az erkélyre és felhívtam Anyát, csak úgy, mert pár napja nem beszéltünk telefonon, szóval úgy gondoltam, itt az ideje bepótolni.
Egyébként imádok naplementekor kiülni a hintaágyunkra. <3
- Csepi szülinapján itthon leszel? - érdeklődött Anya.
- Persze - mosolyodtam el. Ki nem hagynám Csepi negyedik szülinapját. :) - Csak mi leszünk?
- Nem tudom, pár anyuka az oviból már elkezdett szervezni egy szülinapi zsúrt. Csepi egyik barátnőjének három nappal utána lesz szülinapja, így feljött az ötlet, hogy szervezhetnénk egy ilyet, a gyerekek játszanak, mi, szülők pedig ismerkedünk - mesélte Anya fáradtan elsóhajtva magát, mire halkan felnevettem.
- Megbeszélitek az anyaság nehézségeit, az ebéd minőségét az oviban... - vigyorogtam, beleképzelve magam az élethelyzetbe.
- Pontosan - értett egyet Anya nevetve - Tudod, Szívem, ha azt hiszed, vannak felszínes baráti kapcsolataid, felkészítelek, hogy még nem voltál szülő - állapította meg Anya nyöszörögve.
- Ott leszek veled, ne aggódj - mosolyogtam.
- Hálás lennék. A nővéredet talán jobb, ha nem kérjük meg erre, fiatalon vár gyereket, első terhesség, friss házasság, kikészítené a többi anyuka, ha rákattannak a témájára - gondolt bele Anya derűsen.
- Igaz - értettem egyet nevetve.
- Szóval, Csepi szülinapjáról nagyjából ennyit tudok egyelőre.
- Rám számíthatsz - ígértem meg mosolyogva - Egyébként Mamiékkal kapcsolatban van valami fejlemény?
- Áprilisban fogok elkezdeni megnézni néhány házat a közelben helyettük. A tavaszi szünetben úgy is kiutazunk, szóval akkor jobban meg tudjuk beszélni ezeket a dolgokat, aztán ők is fognak ideutazni párszor, ha szükséges.
- De ugye a kinti ház a mienk marad?
- Persze, egyelőre nem tervezzük eladni.
Ettől megkönnyebbültem.
Nyilván, megértem, amiért a nagyszüleim ennyi idősen már hazaköltöznek, hogy közelebb legyenek hozzánk, eddig is nagyon durva volt, hogy ilyen messze élnek tőlünk, meg örülök is abból a szempontból, hogy sokkal többet találkozunk, de nagyon hiányozna, ha soha nem tudnék már ott járni, ahol annyi voltam életem során.
Anyuval jó sokat telefonáltunk, majd ahogy letettük, még nem mentem vissza a lakásba az erkélyről, mert jó volt ott, úgyhogy fotóztam az eget, telefonoztam a hintaágyon, meg ilyesmik, egészen addig, amíg nem hallottam meg Casso kocsijának a hangját.
Igazából nem a kocsi hangját ismerem fel szerintem, hanem egyszerűen csak megérzem, hogy ő van benne, úgyhogy erre egyből felkaptam a fejem, és onnantól kezdve alig vártam, hogy feljöjjön hozzám. :)
- Helló - jött ki hozzám az erkélyre, mire csillogó szemekkel ránéztem és felpattantam, hogy megöleljem.
- Szia - bújtam a mellkasához lehunyt szemmel, mire Casso a derekamat megsimítva megpuszilt - Milyen napod volt?
- Jó, elvoltam. Amúgy hoztam neked ilyen minifánkokat.
- Komolyan? - néztem rá felcsillanó szemekkel.
Előzménytörténet, Casso és én már egy csomószor elmentünk egy olyan hely előtt, ahol amerikai minifánkokat csinálnak, és mindig mondtam, hogy egyszer megkóstolnám, ha vagy hússzor nem az utóbbi egy hónapban, akkor egyszer sem.
- Aha, attól pár méterre parkoltam amúgy is, szóval... ja. Ezek után legyen jó amúgy - közölte elröhögve magát.
- Köszönöööm - vigyorodtam el - Milyen öntettel kértél?
- Epres.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - vigyorogtam továbbra is az ölelésében, mire Cassonak egy derűs mosoly jelent meg az arcán.
- Ja. Csak úgy a semmiből senkinek nem hozok fánkot.
Feldobódva megöleltem újra, majd meggondoltam magam, és az arcára helyezve a kezem, lábujjhegyre állva, hosszasan megcsókoltam, egyszerre "köszönöm, te vagy a legjobb" és "tudom, hogy reggel találkoztunk, de attól még hiányoztál" üzenettel, mire Casso szorosabban átkulcsolta a kezeit a derekam körül, hogy közelebb húzhasson magához, majd kicsit jobban felém hajolva csókolt vissza.
Szeretem. <3

Mai nap - 5/5*: egyébként eszméletlen finom volt a minifánk. :)