Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

21. Megmagyarázni

[10.04.]
- Majd ha nem értek valamit, elmagyarázod? - kérdeztem a mellettem ülő barátomtól, amikor beültünk a nézőtérre, hogy megnézzük a meccset.
- Annyira nem bonyolult, de ja, majd mondom - ült le mellém Casso, mire automatikusan nekidőltem a vállának.
Olyan két perc múlva észrevettük Ricsit a környéken, mire intettünk neki.
- Szerinted észrevesz minket? - kérdeztem Cassotól.
- Ja, főleg mert minket keres - válaszolta Casso, majd intett egy újat, Ricsi pedig ebben a pillanatban kiszúrt minket és felcsillanó szemekkel elindult fel hozzánk.
Ricsi egyébként múlt héten tetováltatott a kezére, ami szerintem tökre passzol hozzá, meg az alapvetően már meglévő szemöldök piercingjéhez, a vállig érő hajához, és a laza öltözködési stílusához is, bőrkarkötővel, bőrnyaklánccal, bandás pólóval, meg mindennel.
Ricsinek külön hangulata van. :)
Mindenesetre ahogy észrevett minket, visszaintett nekünk, és úgy ugrált fel hozzánk a széksorokon át, mint egy bepörgött kisgyerek. Szeretjük Ricsit. :)
- Cső - lépett át az előttünk lévő üléssor székein lazán, majd lepacsizott az ikrével - Ketten vagytok, vagy várunk valakit még?
- Nemtom, még ketten vagyunk - nézett körbe Casso, közben csak úgy, ösztönösen megsimítva a combomat.
- Voltatok - röhögött fel Ricsi, mire Casso is, majd egyszerre megint körbenéztek, ugyanarra, ugyanúgy.
- Nekem Ákos azt mondta, hogy itt lesz - szólaltam meg a barátom vállának dőlve.
Casso és Ricsi erre egy pillanatra összenéztek, majd Ricsi utána rám.
- Oké, akkor majd félidőben becsapódik hozzánk, gondolom - jegyezte meg szórakozottan, miközben levágta magát mellém.
- Nem, ott van...nak - vettem észre először csak Ákost, majd mellette a barátnőjét is, akik akkor jöttek be a nézőtér területére.
- Nee, faszom - nyöszörgött Ricsi, Casso pedig ugyanebben a stílusban a tenyerébe temette az arcát.
Direkt nem néztem Ákosékat ketten, nehogy én legyek az, akinek a tekintetét megérzik és észrevesznek minket.
- Észrevettek, halott vagy, Ró - közölte Ricsi egyszerűen.
Erre már én is felnéztem.
Összetalálkozott Ákoséval a tekintetem, és egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy feljönnek hozzánk, de aztán Ákos integetett mindhármunknak, és leült Lizával máshova.
- Jóóó - ünnepelt Ricsi.
- Nyugi, lesz még cringe, csak maximum később - jelezte mindkettőnknek Casso unottan.
- Oké, de legalább ezt megúsztuk - vázolta fel Ricsi.
- Ja - biccentett Casso feszülten rágózva.
Ebben a pillanatban visszaidéztem magamban ezt a mostani összenézést Ákossal, mármint, hogy a mellettem ülő két fiú ezzel egyszerre nem rémlik, hogy arrafele néztek volna, mint én.
Ezt nem tudom megmagyarázni, de így visszagondolva keltett bennem az az egy másodperc egy fura érzést, amit sehogy se tudok leírni.
Mindegy.
Casso viszont pár perccel később felállt, hogy mielőtt elkezdődne a meccs, hozzon valamit inni, egy vizet, meg nekem egy jegesteát, de abszolút nem rejtegette, hogy egyébként nem csak a pénztárcáját, meg a telefonját vitte magával, berakta a zsebébe a cigijét is, az öngyújtójával együtt.
- Tíz perc kábé - állt fel mellőlem, mire Ricsivel utánanéztünk.
Ahogy már elment tőlünk, először egyikőnk se tudott mit mondani.
- Neked mondta? - kérdeztem halkan, megtörve a csendet.
- Hogy? - kérdezett vissza, hogy mire gondolok.
- Hogy mi történt. Valami van vele, de nem mond semmit, hogy mi a baj - mondtam őszintén - Az utóbbi pár napon, vagy egy héten, néha a semmiből mint ha... nem tudom, mint ha a semmiből kiborulna, és fogalmam sincs, mitől, azt se tudom, hogy milyen érzések vannak benne pontosan, hogy ideges, vagy csak feszült, vagy szomorú, aggódik, nem tudom, és nem is akarja, hogy tudjam, csak azt mondja, hogy nincs semmi gáz és ne aggódjak.
Ricsi a hajába túrt, majd nemsokára megszólalt.
- Passz.
- Neked se mondott semmit? - zavarodtam össze.
- Nem nagyon. De ha azt mondja, hogy nincs min aggódnod, akkor tényleg ne parázz.
Erre kellemetlenül elnevettem magam.
- Ezt mondja, de én meg nem hiszem el neki - vallottam be őszintén.
- Ha olyan gáz lenne, mondaná - nézett rám.
- De látom rajta, hogy van valami, és kizár belőle - láttam be a térdemre könyökölve, és a kezeimre támasztva a fejem.
- Nem kizár, csak... - magyarázta Ricsi a hajába túrva - Csak Ró. Ilyen. Ha gáz lenne, ami érint téged, mert mondjuk miattad, vagy ilyenek, nem ilyen lenne. Lehet, még ő se tudja, mi baja van, vagy sejti, de nem akarja belátni, hogy zavarja. Vagy lehet, hogy nem tudnál vele mit kezdeni, mert nem olyan, amit kívülről meg lehet oldani, szóval lerendezi magában, vannak ilyen korszakai, csak hagyd, legyél mellette, meg ilyenek. Nyugi.
- És a cigi?
- Mi van vele?
- Egyre többet gyújt rá, ami nem jó jel.
- Segít neki lenyugodni, nem szokik rá.
- Ezt honnan tudod?
- Miattad, mert utálod - válaszolta egyszerűen.
- De akkor miért csinálja megint? - zavarodtam össze.
- Miattad, hogy ne veled legyen gyökér helyette - magyarázta meg gondolkodás nélkül.
- Ennek nincs értelme - nevettem el magam összezavarodva.
- Mert Ró - mondta poénból, szórakozottan rámnézve, mire akaratlanul elnevettem magam - Szólok majd, ha van miért aggódnod, nyugi.
- Rendben - adtam meg magam, majd gondoltam egyet - Elszaladok mosdóba, vigyázol a cuccokra?
Ricsi összehúzva a szemöldökét, mosolyogva rámnézett, magyarul átlátott rajtam, tudom, mert Casso is hasonlóan szokott ilyenkor rámnézni, de aztán végül hagyta.
- Ja, itt leszek - vette elő a telefonját, az előttünk lévő szék támlájára támasztva a lábait.
- Köszi - mosolyogtam zavartan.
Mondanom sem kell, Casso után mentem, aki természetesen nem a büfé sorában volt, hanem a sportcsarnok mögötti parkban, a falnak dőlve.
Ahogy kimentem a hátsó kijáraton, ő pedig meghallotta, hogy valaki kijön, felém nézett.
A falnak dőlve fújt ki egy adag füstöt, miközben elrakta a telefonját, amin eddig telefonált valakivel.
- Szeretném, ha elmondanád, mi folyik itt, vagy hogy mi van veled - kértem meg egyszerűen, ahogy odaálltam elé.
Casso kínosan elnevette magát, majd beleszívott egy újat a cigijébe.
- Leni, komolyan... - kezdte pontosan ugyanolyan stílusban, mint az összes ezelőtti alkalommal.
- A lehető legkevésbé sem tűnsz úgy, mint aki miatt nincs okom aggódni - jelentettem ki őszintén, megszakítva a szokásos kibúvó szöveget - A barátom vagy, szeretlek, ismerlek és aggódom miattad, én, a barátnőd, aki kezdi úgy érezni magát, hogy kizárod, és nem értem, hogy miért. Olyan hangulatingadozásaid vannak, amiket nem értek, semmit nem értek, pedig szeretném érteni, mert fogalmam sincs, milyen érzések lehetnek benned, vagy mi játszódik le benned ilyenkor, segíteni szeretnék, de nem tudok.
- Ne most, Leni - fordította el a fejét - Komolyan, nem most akarom erről lerendezni a nagy lelkizéseket.
- Akkor mégis van baj - értelmeztem, annak ellenére, hogy egész eddig az ellentettjéről próbált meggyőzni.
- Nem, nincs - vágta rá, mire pislogtam párat, ő pedig zavartan elnevette magát - Oké, neked nyilván úgy tűnik, de nincs gáz, ami miatt aggódnod kellene.
- Nem szeretném, ha megint megpróbálnál erről meggyőzni.
- Nem meggyőzni próbállak, csak mondom a tényeket.
- Semmit nem mondasz - nevettem el magam feszülten.
- Mert nem akarok - vágta rá egyszerűen, mégis hitetlenkedve azon, hogy még mindig témában vagyunk.
Erre kínosan elkaptam a tekintetem.
- Oké, bocs, nem úgy értem, nem előled akarok titkolózni, csak... - mentette egy kicsit, miután beleszívott a cigijébe egy újat.
- Kivel telefonáltál az előbb? - kérdeztem rá, felemelve a fejem.
- Most ez hogy jött ide?
- Kivel beszéltél? - kezdtem kiborulni.
- Leni, most komolyan... - nevette el magát feszülten, mire már nem kérdeztem újra, csak odaléptem hozzá, és kivettem a zsebéből a telefonját, majd elléptem azzal együtt tőle, hogy feloldjam.
Casso először ellökte magát a faltól, hogy reflexből utána nyúljon, aztán kínosan elröhögve magát, hagyta.
- Erivel beszéltem, nem kell lenyomoznod - mondta rámnézve.
Ebben a pillanatban már meg is nyitottam a híváslistát, és tényleg Erika neve szerepelt az első helyen, ráadásul Casso hívta fel őt.
Kínosan felnevetve visszaadtam neki a telefonját.
- Nincs kedved beszélni róla - biccentettem keserűen magam elé mosolyogva, visszaidézve őt, majd a szemeibe néztem, de Casso nem tartotta meg a szemkontaktust, csak visszadőlt a hátával a falnak - Miért zársz el magadtól?
- Elzárlak magamtól? - ismételt meg kellemetlenül elröhögve magát, szinte értetlenül.
- Nekem nagyon úgy tűnik!
- Öt percet beszéltem a gyerekkori legjobb barátommal és már elzárlak, vagy mi?
- Ebből azért kihagytál néhány részletet - nevettem el magam feszülten.
Casso nem válaszolt, csak egy újat szívott.
Akármennyire is kiborultam, láttam rajta a bűnbánást, vagy hogy egyébként magában egyáltalán nem ilyen könnyű neki ez a beszélgetés, mint amennyire az kívülről látszódott.
- Nem értem, miért csinálod ezt - váltottam vissza halkabbra.
- Nem csinálok semmit, csak... - túrt bele a hajába - Fogalmam sincs, Leni, nem poénból mondom azt, hogy nincs min aggódnod, értem, hogy nem hiszed el, de komolyan nem akarom ezt a beszélgetést lefutni mégegyszer.
- Leginkább azért nem hiszem el, Casso, mert nem vagyok hülye és látlak, nem vagy teljesen rendben.
- Ezt nem is tagadtam.
- De miért nem akarsz belevonni? Sajnálom, ha mélyponton érzed magad, de valaminek okoznia kellett, és én segítenék, de...
- Nem tudsz, rohadtul félreértesz és túl is reagálod, ezért mondom, hogy nincs miről beszélnünk - tört ki belőle hitetlenül felnézve.
Erre már épp válaszoltam volna, amikor a hátam mögött nyílt az ajtó tőlünk úgy egy méterre, mire Casso elpillantott a vállam felett, szóval én is megfordultam.
Liza volt, egyedül, valószínűleg telefonálni akarhatott, vagy ilyesmi, de természetesen észrevett minket, és hogy ha nem is veszekszünk, de valami hasonló.
- Visszamegyek Ricsihez - zártam le a beszélgetésünket a barátomra nézve, majd bementem a hátsó kijáraton.
Azt hiszem, valamikor ekkor kezdett nehezedni ez a nap.
*****************************************
Folytatás következik!