Egy pillanat, és örökre együtt leszünk | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 5. évad

[47.]

Casso szemszöge
A karácsony körül minden évben olyan indokolatlan a felhajtás, hogy az hihetetlen.
Oké, vágom, jó dolog, mondjuk én most annyira nem vagyok ünnepi hangulatban, leginkább, mert az utóbbi két hónapban minden egyes héten egyre inkább elbaszódik az életem, meg úgy minden, de néha nézem az embereket, vagy a családomat, és így mi a fasz, oké, karácsony, de azért megőrülni nem kell. xd
A legjobb az egészben, hogy már most agyfaszt fogok kapni ettől az egésztől, és még csak holnap lesz december.
- Hugi, komolyan odamegyek! – szóltam át a húgomnak a nappaliból két helyiséggel odébbra, aki akkor már vagy fél órája hallgatta hangszórón ugyanazokat a bullshit karácsonyi zenéket, amiket mindenki minden karácsonnyal ugyanúgy nyomat az utóbbi harminc évben.
Ha mégegyszer meghallom a Last Christmas elejét, vagy akármelyiket, esküszöm, lekaparom a falat, aztán fogok egy kést és felvágom az ereimet, amire mondjuk elég nagy az esély.
Az idei karácsonyt leginkább csak skippelném, és nem amiatt, hogy mindenki irritálóan be van pörögve, azt tizenkilencszer túléltem már.
Vegyük sorra az utóbbi pár karácsonyomat, amikor tizenöt voltam, egész jó volt, nagyjából akkor estem bele Lenibe egyre inkább, amikor tizenhat voltam, akkor másodjára, tizenhét évesen akkor békültünk ki egy majdnem-szakítás után és elutaztunk az ünnepekre, tavaly együtt ünnepelték a családjaink, rohadt boldog volt az életem akkor, elkezdtem játszani a gondolattal, hogy összeköltözhetnénk... szóval amióta csak ismerem, az összes karácsonyom róla szólt, vagy miatta volt jó.
Idén is együtt ünneplik majd a családjaink, és már előre érzem, hogy nagy valószínűséggel kibaszott lehangoló lesz az egész.
Mármint, most komolyan, akár a tavalyi karácsonyhoz képest is, milyen szinten lesz szar, hogy oké, együtt ünnepelünk, de az utóbbi évek után most kerülgetni fogjuk egymást, hogy ne legyen kínos senkinek, hogy ott leszünk a családjainkkal, akik évek óta imádtak minket együtt, összeköltöztünk, aztán három hónap után költöztünk is haza, mert szétmentünk, hogy csak az ünneplés miatt fogjuk maximum megölelni egymást, de az is rohadt kínos lesz a többiek miatt, nyilván, ha már nem vagyunk már együtt, valahol jó, hogy legalább láthatom karácsonykor, de attól még rohadtul szar lesz.
Ráadásul addig még van huszonöt nap, simán lehet, hogy valamelyikőnknek úgy fog alakulni addig, hogy összejövünk valakivel, abba bele se gondolok, ha mondjuk az a valaki szintén meg lesz hívva erre a kibaszott kellemetlen össznépi-karácsonyozásra.
Nem azt mondom, amúgy jó ez, hogy így jóban vannak a családjaink, mindenki bír mindenkit, van egy házaspárunk is, szomszédok vagyunk, satöbbi, és olyan szempontból mindenki jófej, hogy nem nagyon hozzák fel és nem próbálják mindenképpen éreztetni velünk, hogy mi van vagy volt közöttünk, de van, amit nem lehet eléggé szőnyeg alá söpörni.
Ez az egész most csak egy kurva giccses és feleselges szenvedés lesz, ami legalább minden évben egyre hosszabb ideig tart, leginkább, mert november harmincadikán már meghalt az agyam a karácsonytól, és kábé szilveszterkor lesz vége ennek az egésznek.
Szakítás után annyira nincs meg a christmas-vibe.
Szóval ezek azért kicsit elveszik a motivációmat a karácsonytól, azon kívül is, hogy amúgy rég éreztem már ennyire értelmetlennek az életemet.
Elvagyok, tényleg, de mivel már éreztem teljesnek az életem, most kurvára érzem azt is, hogy jelenleg mennyire nem az, és hogy mennyire hiányzik belőle valami.
Könnyebb lenne, ha nem tudnám, hogy kire vagy mire van szükségem ahhoz, hogy ez megváltozzon.
Őszintén, minden szempontból kibaszottul hiányzik.
Nem tudom, hogy tudtuk ezt az egészet ennyire elbaszni, hogy miattunk ment félre, vagy csak túl sok volt a szar, ami meggyengített minket még az előtt, hogy a kapcsolatunk is megsérült volna és ezért összeomlott minden, fogalmam sincs.
Egyszerre bánom, hogy megszakítottam ezt az egészet kettőnkkel, de egyszerre amúgy valahol mindig belátom, hogy kurva szar, de nem voltam hülye - nem azért utálom magam néha, hogy ezt megléptem, hanem azért, mert egyáltalán olyan helyzetbe tudtunk kerülni, hogy meg kellett lépnem, ami nyilván rajtam is múlt.
Nem tudom, mit basztam el, de valamit nagyon, ennyi idő után nem tudtam megtartani, csak belegondolok és hányni tudnék, utálom, hogy ezt tudtam összehozni, és hogy tényleg az volt a legjobb megoldás, hogy elengedjük egymást, legalább csak egy darabig.
Az, hogy szakítottam vele, kábé a legjózanabb döntésem volt egész életemben.
Az egyik oka, amit neki szoktam mondani, hogy rohadtul rossz hatással volt rá ez az egész, amit ahogy elkezdtem megérezni, onnantól kezdve egyre inkább láttam, először esküszöm, meg is ijesztett valahol, és utáltam, hogy ilyen hatással vagyok rá.
A másik, amit nem mondtam még ki, csak tudom magamban, az kettőnk közül az ő részén kívül az enyém. Nem mondtam neki, mert nem lett volna értelme, sőt, amúgy lehet, csak rontottam volna ezen az egészen, mert akkor még kevésbé tud elengedni - volt már néhány mélypont az életemben, és amikor szakítottunk, akkor már rég éreztem, hogy kezdek megint afelé tartani, mert egyre kevésbé éreztem azt, hogy rendben vagyok.
Normál esetben nem kellett volna, hogy így felbasszon még az a tudat, hogy megsejtettem, hogy az egyik legjobb haverom kezd beleesni a barátnőmbe, nem kellett volna, hogy anyámon így kiboruljak, ha valami nem simán megy, nem kellett volna ennyire megsebeznie, akárhányszor újra és újra feljöttek a régi dolgaim, és még sorolhatnám, egyszerűen csak egy idő után már tényleg rohadt sok volt ez az egész, minden egyben.
És erre jött rá, hogy Leni smárolt Ákossal, hogy kezdhettem azt is hinni, hogy a barátnőm, akivel együtt élek, érezhet valamit az egyik legjobb haverom iránt, deja vu, hogy összezuhanni láttam, szembesülni azzal, hogy kurvára nem vagyunk jó hatással egymásra, nem vagyok jó hatással rá, hogy a szüleim válása jutott eszembe a kapcsolatunkról, ami kibaszottul megijesztett, mert a szüleimnél is gyűlöltem, és nem akartam ugyanez lenni, hogy aztán szembesültem vele, hogy jobb neki pillanatnyilag nélkülem, szóval nem tudtam volna mellette maradni úgy, hogy az neki még jó legyen, aztán akármennyire is hiányzott, újra belevágni se tudtam volna, mert kezdenénk minden előröl.
Annyira mégsem lehetek elbaszott, ha tudok valakit így szeretni.
Szóval az utóbbi másfél hónapom nagyjából így telt, csak úgy léteztem és igyekeztem úgy tenni, mint ha teljes lenne az életem, ami egyébként elég sokszor be is jött, és két kivétellel a legtöbb dolog nagyjából helyre is rakódott az életemben.
Még októberben, miután szétmentem Lenivel, pár nap múlva egy haverom az egyetemről szervezett egy bulit, ott voltam nyilván, de nem csak én, természetesen, mert miért is ne szivatna a sors, Liza is szintén, aki odajött hozzám dumálni.
Komoly helyzet volt, én akkor épp azon próbáltam túltenni magam, hogy szétmentem a barátnőmmel, részben mert megcsalt Ákossal, aki amúgy Liza barátja, és Liza erről valószínűleg a világon semmit nem tud.
Annyival képben volt, hogy nem vagyok együtt Lenivel, mondta, hogy sajnálja, meg ilyenek, egyébként esküszöm az volt a kedvenc részem, amikor megkérdezte, hogy miért, egyébként mi történt.
Leginkább megcsalt a barátoddal, Szivi, aki csak azért van veled, mert barátnő kellett neki, mivel az enyémbe esett bele.
Mindenesetre úgy voltam vele, hogy nem én fogok köpni neki, van nagyobb bajom is és alapból se érdekem, hogy most kirobbantsam a drámát ezen.
Meg szerintem erkölcsi kötelességgel se tartozom neki, hogy aztán amúgy Lenin csattanhasson az egész, szóval fix, hogy nem tőlem tudta meg a dolgot, de mindenesetre később valahogy megtudta.
Konkrétan egy hét telt el, mire Liza megtalált, hogy én ezt végig tudtam-e, hogy Ákos megcsalta és Lenibe van beleesve, én meg mondtam, hogy igen.
- Ennyi? - hitetlenkedett a szó szerint egyszavas reakciómon.
- Ákos az egyik legjobb haverom volt, már vagy szeptember vége óta levágtam, hogy Lenibe van beleesve, ezen amúgy nem tudom, mit kéne pattognom most már, a smárolós-sztori meg október eleji.
- Élvezted, hogy nem tudom, ugye? - nézett rám teljesen összezuhanva.
- Ezek mellett őszintén nem a te kapcsolati problémáid foglalkoztattak, már bocs.
Liza kellemetlenül elnevette magát, konkrétan az idegösszeroppanás határán volt.
Nem mondom, hogy Liza szerelmi élete lenne a legkiegyensúlyozottabb, kábé addig volt az, amíg velem volt, aztán összejött a haverommal, aki full toxikus volt vele és bántalmazta is, elhagyta, járt Zsombival, nem tudjuk, miért, utána belém esett, gratulálok, most meg Ákossal volt együtt, aki megcsalta Lenivel.
Egy másik élethelyzetben lehet megsajnálnám, ha mondjuk nekem se lenne épp elég problémám.
- Miért érzem magam ennyire hülyének? - fakadt ki.
- Tipp, próbáld ki, hogy egyszer nem a haverommal jössz össze.
- Akkor te meg haverkodj jobban - válaszolta kínosan, mire felszöktek a szemöldökeim és ránéztem.
- Az igen - röhögtem el magam.
Liza zavartan beletúrt a hajába, valószínűleg ezt visszaszívta volna, de már mindegy volt, csak elkapta a tekintetét, én meg leszögeztem neki egy dolgot, mielőtt elkezd teorizálni.
- Nem amiatt nem vagyok együtt Lenivel, hogy a barátod lekapta. Csak hogy tudd.
Erre kikerekedett szemekkel rámnézett, majd kínosan elnevette magát.
- Szóval neki elnézted azt, amiért engem utálsz már vagy hat éve? - realizálta kiborulva.
Ja, mindig ilyen volt, amikor egy pár percre nem elég stabil lelkileg, a legjobb ilyenkor elmenekülni amúgy.
- Rohadtul nem vagytok ugyanazok, Liza.
Nincs is jobb, mint a lelkileg teljes off-exeddel vitatkozni, aki beleszokott a "Ms. Tökéletes"-szerepbe és épp most van breakdown-ja a kapcsolati problémái miatt, aminek egyébként semmi köze a tieidhez.
- Nem értem, hogy az után, hogy együtt éltetek és a legjobb haveroddal csalt meg, hogyan tudod védeni, miközben én egy utolsó ribanc vagyok a szemedben!
Már ettől lefáradtam, úgyhogy lehunyt szemekkel sóhajtottam egyet, amíg folytatja.
- Csak jelezném, hogy ha én az vagyok, akkor ő is az ennyi erővel, nem?
Ezen azért megakadtam.
- Bocs, de a világon semmi közöd ahhoz, hogy vele meg velem mi volt - közöltem tényként - Ha valaki, Liza, te kurvára ne ítélkezz.
- Szerintem eléggé van közöm ahhoz, hogy megcsaltak, és most jelenleg nem igazán vagyok oda a volt barátnőcskédért - hitetlenkedett - Ráhajtott a barátomra, érdekes módon pont Ákosra, és mindezek után a szemedben még én vagyok a szemét! Annyira nem igazságos ez az egész! - törölte meg a szemeit erőszakosan.
- Mi van? Rohadtul nem így volt, már bocs, Ákos esett bele a barátnőmbe, aztán egy bulin ráhajtott és lekapta, ott voltam, baszki.
- És a kedvencem az egészben, hogy még véded is!
- Mit vársz tőlem amúgy? Nem Leni az, akire ki lehetsz akadva, csak mondom.
- Akkor kire legyek? - hitetlenkedett.
- Nem is tudom, mondjuk a csávódra, aki piásan szerelmet vallott Leninek, aztán random, kérdés nélkül lesmárolta?
- Aki azért járt egyáltalán velem, hogy problémamegoldás legyek arra, hogy Lenibe van beleesve!
- És ez mióta az ő hibája amúgy?
- Nem az ő hibája, csak már kicsit kezd felidegelni, hogy konkrétan mindenhol, mindenkinek ő számít! - vágta rá kiborulva, amit valószínűleg nem akart kimondani, csak enyhén össze volt már roppanva. Agyfaszt kapok, komolyan - Valahogy rá soha senki nem haragszik, miközben engem meg lehet utálni, ez annyira nem igazságos! Nem tudom nem észrevenni, hogy akármi történik, a végén mindig nála lyukadunk ki, neked az életed szerelme, a mostani barátom beleesett és megcsalt vele, Zsombi szintén lehet, hogy csak azért volt velem, hogy rajta tegye túl magát, még Robi is ráhajtott, a legjobb barátnőmmel ő is nagy barátnő, és még nagyon sokáig sorolhatnám!
- Oké, féltékeny vagy, vágom - foglaltam össze egyszerűen, félbeszakítva, ami így kimondva nem nagyon jöhetett be neki - Amúgy meg az, hogy mindig nála lyukadsz ki, bocs, de ebben te is eléggé benne vagy.
- Sajnálom, hogy nem számítottam arra, hogy a barátom miatta fog kihasználni, aztán megcsalni vele.
- Az megvan, hogy most megint felhoztál egy dolgot ellene, ami nem rajta múlt? - hitetlenkedtem - Oké, Ákos beleesett, megértem, lekapta piásan, Leni ellökte, ott voltam, azóta meg ki is offolta, szóval az utolsó, akit hibáztathatsz, vagy akit leribancozhatsz bárkinek, az kurvára ő.
- Véded - tudatosította keserűen.
- Ja.
Kemény beszélgetés volt, meg még el is tartott egy darabig, asszem egy kicsit felbasztam idegileg, nem tudom, azóta nem beszéltünk, mindenesetre Ákossal szakítottak.
Szóval röviden, az utóbbi másfél hónapban két kivétellel viszont tényleg elkezdtek helyreállni a dolgaim, az emberekkel is az életemben, vagy kétszer annyit járok kondiba meg futni, random kitaláltam, hogy lefutom valamikor a maratont, mert az mekkora lenne már, kábé csak aludni járok haza, élem az életemet, mennek a dolgok, úgyhogy mondjuk szar dolog, hogy tudom, mi hiányzik az életemből, rohadtul, de a többi legalább nagyjából kezd összeállni.
A vicc az egészben viszont, hogy az a két kivétel azóta kezd félig egy téma lenni, amióta Lenivel összefutottam a lakásunkban és egy éjszakát mindketten ott aludtunk, miután órákat végigdumáltunk, amit akkor konkrétan az azt megelőző két hónap után az egyik legjobb beszélgetésemnek éreztem.
Egyszerre imádtam emiatt, és utólag egyszerre szar is valahol, mert mindent bebizonyított, amit az utóbbi időben figyelmen kívül hagyni próbáltam.
Amikor azt mondtam neki, hogy ő az igazim és ő az, akit kerestem életem során, rohadtul nem poén volt, és egy kicsit se túlzás.
Ott, helyben tényleg azt akartam, hogy csak álljon meg az idő és maradjunk így egy életre, akkor is, ha jobbára úgy csináltunk, mint ha nem lennénk többek lelkitársaknál és soha nem lett volna több közöttünk barátságnál, mert még ez is mindent felülmúlt, de komolyan.
És szóba jött anyám is.
Lenivel a kapcsolatunkban mindig imádtam, hogy ismer, és hogy engedhetem, hogy kiismerjen, már régóta – szó szerint senkit nem engedtem még olyan közel magamhoz, mint őt, és azzal, hogy beszéltem vele Anyáról, vagy általában, a problémáimról, amikről senkinek nem szoktam, realizáltam, hogy mennyire imádom ezt még mindig.
Most így hirtelen ezeket tudtam összeszedni az utóbbi két hónapról.
- Roliii, keringőzz velem! – támadott le a húgom, a hangszórójával a kezében.
Amúgy azt valaki megmagyarázhatná, hogy miért imádja az összes lány a Snowman-t ennyire.
- Jövő héten lesz a szalagavatód, hogy nem unod még a keringőzést amúgy?
- Mert keringőzni tök jó! – válaszolta Lotti csillogó szemekkel.
- Fura vagy – röhögtem el magam, miközben visszaírtam Zsófinak.
Zsófival beszélek egy ideje, alapból csak haverkodtunk, leginkább másokon keresztül, aztán egy buliban megdumáltuk, hogy menjünk randizni, mert miért ne, szóval elvileg holnap találkozok vele.
Őszintén passz, hogy mit várok a holnaptól, leginkább semmit, de mindegy, kitölt egy délutánt, valószínűleg jól elleszek, a többit nem tudom.
- Nem, mert a barátommal fogok keringőzni a szalagavatón, szóval lelkes vagyok – magyarázta Lotti.
- Akkor kérd meg most is a Lesnyákot, hogy keringőzzön veled.
- Ilyen szempontból eléggé érződik, hogy a te haverod – gondolt bele.
Ja, Lotti győzködte Kolost egy darabig, hogy keringőzzön vele.
- Amúgy hiányzik az a vibe, amikor még nyomult rád, te meg játszottad az elérhetetlent és offoltad folyamatosan, eskü vicces volt – néztem rá röhögve.
- Hagyjál – nevetett fel Lotti – De segíts már gyakorolni a szalagavatómra! – kért meg újra.
- Nem, ne már, örülök, hogy én már túlestem az enyémen és soha többet nem kell keringőznöm.
- Pedig tök jó volt a szalagavatótok.
Nem akartam belemenni a témába, leginkább, mert a szalagavató, meg a keringő gondolata is olyanokat juttatott eszembe, amiktől most megkíméltem volna magam.
- Nem a keringőzés miatt. Amúgy full felesleges giccs az egész.
- Szinte minden lány imádja a keringőt, meg a ruhákat, ez a legjobb része.
Ja, ő is imádta, én meg azt imádtam, hogy imádja, eléggé megvan.
- Légyszi, nem akarok beégni jövő héten – kérlelt tovább.
- A suli tánccsapatában vagy, Hugi, most szólóztál a Tánckavalkádon, szerintem nem te fogod elrontani, nyugi már. A szalagavatós keringő-koreókat meg amúgy még csak nem is táncosokra tervezve rakják össze, hanem hogy a legszarabb táncosok is megoldják valahogy, komolyan, min aggódsz? – kérdeztem röhögve.
- Jó, igazából annyira nem aggódom, csak várom és keringőzni akartam a bátyámmal. Az egyetlen tesóm vagy, akivel együtt élek – vetette be az érzelmi manipulációs részt.
- Feltűnt. Hallgasd már fülesen amúgy – tértem vissza az eredeti témára, mert már tényleg kezdtem agyfaszt kapni a karácsonyi zenéitől.
- Nem, mert nem keringőzöl velem – nyújtotta rám a nyelvét.
- Akkor kapcsold ki, Hugi, november van.
- Holnap már december lesz. Ééés, Henivel és Anyával megbeszéltem, hogy sütikészítős-délutánt fogunk tartani – jelentette be ünnepélyesen.
- Akkor hallgasd majd akkor a zenéidet, holnap délután legalább nem vagyok itthon.
- Pedig bevontalak volna – vigyorgott.
- Nem leszek itthon – ismételtem meg.
- Hol leszel?
- Full mindegy, nem itthon.
- Úúú, randizol - csillantak fel a szemei, mire fáradtan hátradőltem a kanapén.
- Hagyjál már, Hugi.
- Új crush?
- Nem – válaszolta egyszerűen.
- Akkor miért randizol? – zavarodott össze.
- Nem is mondtam, hogy randizom, mi a szar – röhögtem el magam.
- Tényleg, te nem randizol, csak összefutsz emberekkel, oké, jogos – gondolt bele vigyorogva.
- Na jó, szállj le rólam – kapcsoltam ki a telefonom röhögve, majd felálltam a kanapéról.
- Holnap beülök egy kávézóba törit tanulni, remélem, ti is ott lesztek – fantáziált – Vicces lenne.
- Ja, tök reális, hogy kávézni megyek, tényleg.
Konkrétan amióta Ricsi összeköltözött Sacival és a húgommal ketten élek, kábé azóta nincs magánéletem.
Este csak úgy random gitároztam, fülessel az erősítőn, mert jófej vagyok és hátha valaki aludni akar.
Az esti gitározások egyedül szinte sötétben, amikor már nyugi van a házban, komolyan rohadt vibe-osak, esküszöm, kiengedem vele a gőzt.
Ilyenkor lehet gondolkodni úgy a dolgokon, hogy kisebb eséllyel borul el az agyam.
Nem fogom azt hazudni, hogy nem tudom megmondani, ki körül forogtak a gondolataim nagyrészben.
Pár napja megkért, hogy beszéljek Anyával.
Annyira rohadtul nem így működik, ahogy ezt elképzelem, de valahol meg hallgatni akarok rá, szóval fogalmam sincs.
Végül elsóhajtottam magam, leraktam a gitáromat, összeszedtem magam gondolatban és kimentem a szobámból, le a nappaliba.
Jól tippeltem, Anya egyedül volt lent a konyhában.
Amikor a családban a többiek már pihennek, vagy ilyesmi, egy csomószor elvonul, ilyenkor szokott egyedül olvasni, vagy ilyesmi, most éppen a konyhában pakolt.
- Szia Roli - nézett rám Anya mosolyogva, amikor meglátott.
- Helló - túrtam a hajamba.
- Van még melegszendvics, kérsz egyet? - kínált meg.
Elég random volt ez így este háromnegyed tízkor.
- Ja, nem, most nem, kösz - mondtam.
- Akkor? - kérdezte kedvesen, hogy mi járatban vagyok.
Komoly, hogy a volt barátnőm még erre is rá tudott venni.
Nem nagyon tudom, mikor beszéltem Anyával az érzéseimről utoljára.
- Van egy perced, Anya?
Ahogy ezt kimondtam, már éreztem, hogy ebbe nem nagyon akartam belekeverni magam.
Anya meglepetten nézett rám, de aztán igyekezett természetesen reagálni.
- Persze, miért?
- Csak dumálni - túrtam bele a hajamba.
- Baj van? - kezdett aggódni egyből.
- Ja, nem, nem az, csak... passz - nevettem el magam kínosan.
Cringe.
Nagyjából itt éreztem meg másodszor, hogy ez nagyon halott beszélgetés lesz, de úgy voltam vele, hogy csak essünk túl rajta.
- Leülhetünk a nappaliban, ha szeretnéd - ajánlotta fel Anya.
- Oké, az is jó - adtam meg magam feltéve a kezeimet.
Nem mondom, hogy nem voltam szétcsúszva.
Mindegy, átmentünk a nappaliba, életem legfeszélyezettebb egy perce volt, Anya kapcsolt egy kisebb lámpát, ami így este nem vakított ki minket, és leültünk az egyik kanapéra.
Pfú, de nem vagyok ebben jó, te jó ég.
Minimum egy feles jól jött volna egyébként, kár, hogy Anya nem ihat már vagy tíz éve, egyedül meg nem valami jó opció.
A térdeimre támasztottam az alkarjaimat, összekulcsolva a kezeimet, nem is rá néztem, annyi volt az össz célom, hogy túléljem ezt a beszélgetést.
- Na, mesélj - biztatott Anya kedvesen, kicsit megsimogatva a vállam, mire beletúrtam a hajamba.
- Oké - szedtem össze magam - Csak hogy ne legyen mű, amúgy Leni miatt csinálom ezt.
- Leni? - lepődött meg.
- Ja, ezt nem is mondtam... vagy hát nagyon nem volt, mikor - túrtam a hajamba újra - Miután legutóbb összevesztünk, ugye aludtam egy estét a lakásban, és amúgy ő is ott volt.
- Egész éjszaka?
- Aha. De ne érts félre, nem az, ugyanúgy külön vagyunk, meg minden, csak dumáltunk egy csomót, és mondta, hogy beszélgessek veled. Vagy nemtom - dörzsöltem meg a szemem már most lefáradtan.
Ez tényleg keményebb, mint arra számítottam.
- Mesélj róla valamit - biztatott mosolyogva.
- Leniről?
- Ha van kedved.
Ha az érzéseim közül valamelyikekről keveset beszélek, na, az asszem a szerelem-kategória.
Anyának a szakításomról Lenivel szerintem konkrétan alig mondtam valamit eddig.
- Mondtam neki, hogy lépjen tovább rajtam - mondtam magam elé nézve - Nem akartam, hogy rossz hatással legyek rá.
- Te, Lenire? - értetlenkedett.
- Hasonlíts össze minket, Anya.
- Kiegészítitek egymást, Roli.
- Olyan toxic volt a kapcsolatunk vége, hogy konkrétan ti jutottatok eszembe még nyolcadikból - közöltem kínosan elröhögve magam.
Anya erre egy pár másodpercig nem tudott mit mondani, úgyhogy folytattam.
- Alapból elég sok volt a gáz mindkettőnk életében, vagyis az enyémben mindenképp - mondtam - Rohadt sok minden kiborított, és már nagyon sok volt egyszerre, amin amúgy túltettem volna magam, függetlenül attól, hogy eléggé mélypont-szerű kezdett lenni az egész, csak... szóval nagyon egymásra támaszkodtunk, aztán elbaszódott a kapcsolatunk, mert... - folytattam, de itt megakadtam és a saját idegrendszerem érdekében ezt a részt kihagytam - Oké, mindegy, veszekedtünk, leléptem random pár napra, hazajöttem, ő is, utána elvileg kibékültünk, de aztán már nem is erről szólt az egész, egyszerűen csak szembesültem vele, hogy rohadtul nem vagyok jó hatással rá, én meg egy olyat, mint ő, nem tudok visszahúzni. Vagy hát nem akarok. Olyan dolgokat éreztettem vele, amiket nem akartam és soha senkinek nem kellett volna, de elhagyni se akartam, csak tengtünk valahol a szakítás szélén, amitől mindketten szenvedtünk, de én jobban attól, hogy ő tönkremegy ebbe, úgyhogy azóta külön vagyunk. Jövő héten lesz két hónapja - túrtam a hajamba, őszintén kifakadva - Ennyi a sztori, kábé.
- Hiányzik? - kérdezte óvatosan, mire megdörzsöltem az arcom.
- Rohadtul, Anya.
Anya szomorúan nézett rám, majd együttérzően megsimogatott.
- Konkrétan ő volt az utolsó esélyem abban, hogy higgyek még a kapcsolatok értelmében - közöltem tényként - Még belőlünk is ez lett, hogy tudnék vagy akarnék bárkivel bármi komolyat kezdeni ez után?
- Hidd el, hogy nagyon szeret téged.
- Tudom, hogy szeret, nem az, csak most olyan rohadt jól el van, nagyon utálnám, ha ezt én tenném tönkre.
- Honnan gondolod, hogy nélküled van el jól?
- Nézz csak rá, Anya. Komolyan, csak nézz rá és látni fogod.
- Tényleg napról napra jobban ragyog, ezt nem vitatom - látta be, mire biccentettem - De ez nem jelenti azt, hogy nem koronázhatod meg az életét. Megértem, amiért ezt nehéznek érzed, felelősséget érzel ezzel kapcsolatban és nem akarsz kockáztatni, de hidd el nekem, hogy nincs min aggódnod.
Erre nem mondtam semmit, azért ez egy fokkal komplikáltabb ennél, mindenesetre áttértem a következő témára.
- Lehet, hogy most nem fogsz elkezdeni lebaszni? - kérdeztem, csak hogy bebiztosítsuk magunkat - Meg nem hányod a szememre azokat, amiket amúgy tudok? Én se feltétlen azt akarok.
Anya kicsit meglepődött a kérdéseimre, de végül feltéve a kezeit, belement.
- Mi voltam a szemedben nyolcadikban amúgy? - kérdeztem egyszerűen, a hajamba túrva.
Én se gondoltam volna, hogy valaha is megkérdezem ezt.
Valaki valahonnan fixen küldte nekem az energiát ehhez.
- Nem értem, mire gondolsz - jött zavarba Anya.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de asszem mindent utáltál, ami vagyok, Anya.
Elég tényszerűen közöltem, leginkább azzal a stratégiával, hogy megpróbálom úgy érezni magam, mint ha nem neki mondanám mindezt.
- Ne mondj ilyet.
Ez egy kibaszott nehéz beszélgetés lesz, de komolyan.
- Aggódtam érted - mondta, mire kínosan elnevettem magam.
- Ti ketten Apával többet rontottatok rajtam egy idő után, meg azon, hogy jól legyek, mint Liza. Nem éreztem volna ennyire szarul magamat attól se, ha csak az lett volna az egyetlen problémám az életben. Csak mondom.
- Tudom, Roli, és ne hidd, hogy nem sajnálom eszméletlenül, amiért a fejetek felett volt a válásunk, hogy a veszekedést kellett hallgatnotok úgy, hogy eleinte bele se vontunk titeket a történtekbe, és...
- Jézus, Anya, annyira nem csak erről szólt nekem ez az egész, komolyan a válás volt a legkisebb problémám.
Anya meglepetten rámnézett.
- Nyilván, eleinte ez volt szar, amiket mondtál, nem azt mondom... - folytattam a hajamba túrva - De amúgy minderre rá Apa kétszer lelépett, veszekedtem veled naponta, rohadt szar lett veled a kapcsolatom, úgy éreztem, hogy ki nem állhatsz, hogy az elbaszott gyereked vagyok, aki csak a probléma a családban és semmi jót nem tud csinálni, elvesztettem a bizalmadat, hogy normálisan viszonyulj hozzám, kívülálló voltam rohadtul, nem éreztem semmilyen megértést, vágom, hogy egy csomó mindenhez én is hozzájárultam és így utólag megvan már, hogy rohadt sokszor igazad volt, jobb is, hogy nem emlékszem mindenre, amit mondtam, de attól még kurva szar volt az egész, és szarul érintett, tényleg. Ráadásul azóta is, lehet, gáz, de én ezen még nem tettem túl magam, visszajönnek ezek az érzések az összes veszekedésünknél, ami rohadt nehéz, és nem véletlen borulok ki tőle ennyire, ugyanezeket kezdem érezni, amiket mondtam az előbb. Gyűlölök veszekedni veled, Anya, vagy hogy tudsz velem ilyet egyáltalán. Túllépnék ezen, de egyfolytában visszajön ugyanaz a történet az életemben, te is felhozod, mindenki felhozza, ami már annyira fárasztó, így nem lehet továbblépni, csak szarakodok az évekkel ezelőtti hibáimon, rohadtul kezdek belefáradni ebbe, a bűntudatba is, amit ilyenkor éreznem kell, miközben tudom, hogy milyen szinten szarul voltam akkor, veled kapcsolatban, Anya, meg tényleg mindig minden visszajön és gyűlölöm ezt az érzést. Tudom, hogy neked is szar volt az az időszak, főleg most már, vágom, hogy tényleg az, de amúgy ezért is, nem lehetne, hogy ezt így elengedjük és nem vágod a fejemhez többet? Meg én se a tiedhez, csak hagyjuk már ezt. Nem kell mondanod, tudom, hogy alapból csak aggódtál miattam, meg jót akartál, vágom, csak ez az egész rohadt szarul jött ki, Anya. Sőt, amúgy nem is kell mondanod semmit, csak... - dörzsöltem meg az arcom, miután ezeket valahogy kierőltettem magamból, és komolyan az volt a fejemben, hogy te jó ég, tényleg rohadt szerelmes lehetek, hogy még ebbe is belementem - Nem tudom, passz. Csak hogy ezt így tudd. Az a vicc, Leni jobban megfogalmazza az érzéseimet, mint én, szóval... - túrtam a hajamba elröhögve magam - Ja. Kimondta nekem, hogy bánt ez az egész veled kapcsolatban, meg hogy ez a gyenge pontom, és amúgy tényleg. Meg még volt egy csomó minden, mondjuk, hogy februárban majdnem meghaltál miattam, amitől konkrétan összeomoltam akkor, Leni asszem tudna mesélni róla, neki hálás is vagyok amúgy, mert csak miatta nem lett annyi nekem teljesen, azóta csak szarabbul érzem magam a régi dolgok miatt, nagyon sok mindenért bocsánatot tudnék kérni, komolyan, és amúgy fogalmam sincs, hova akarok kilyukadni ezzel a beszélgetéssel, meg elég random is, de... mindegy, nem tudom. Csak annyi, hogy... bocs, Anya. Szerintem vágod, mikért tudnék bocsánatot kérni, vagy mik miatt érezhetem szarul magam, hidd el, hogy érzem is, főleg február óta, szóval... ja. Ezt már egy ideje ki akarom mondani - túrtam a hajamba kínosan - Amúgy meg tényleg el akarom engedni ezt az egész szart, ennyi idő után, meg mindent, ami hozzá kötődik. Kábé ennyi.
Nem néztem rá, miközben ezeket mondtam, jobb volt úgy, hogy inkább nem tudatosítom, hogy neki fakadok ki éppen.
- Oké, eszek mégis - törtem meg gyorsan a témát, visszaugorva a melegszendvics-sztorira, miközben felálltam a kanapéról.
- Roli - szólt utánam Anya, mire visszafordultam.
Anya megtörölte a szemét, felállt hozzám, és mondjuk kedvesen nézett rám, bekönnyezett, ami azért meglepett, ő viszont vett egy mélyebb levegőt és megsimította a karomat.
- Sajnálom, hogy ezeket éreztettem veled, és hogy csak én tudom, hogy nem igaz, amiket feltételeztél rólam.
- Csak elmondtam, Anya, nem kell ez a lelkifurdalásos-rész - pattintottam a témát elröhögve magam.
- Roli - ismételte meg a nevemet újra, hogy ne lazázzam el a beszélgetést, mert normálisan akar beszélni velem.
- Tényleg nem kell ez.
- Soha ne hidd azt, hogy telt el másodperc úgy az életedből, hogy nem szerettelek, a gyerekem vagy, rengeteg dolog miatt büszke vagyok rád, értékes ember vagy, a legjobbat akarom neked és nagyon szeretlek, Roli, ha te gyűlölöd a veszekedéseinket, gondolj bele, én mennyire utálhatom. Bocsánatot sem kell kérned, mert ismerlek, látom, mit bántál már meg, mivel kapcsolatban mit érzel, jó ember vagy, és nagyon sokat érdemelsz, én sajnálom, teljes szívemből sajnálom, hogy ilyen anyai szerepet tudok betölteni az életedben, hogy a fájó pontod vagyok, hogy ennyire nehéz érzéseket váltok ki belőled, egyszerűen csak...
- Full mindegy, Anya, azért nem leszek öngyilkos emiatt, csak elmondtam, hogy...
- De ez probléma, Szívem!
- Ami sima ügy lesz, ha lezárjuk a régi dolgokat és elengedhetjük már.
- Óriási sebet ejtettem rajtad, Roli, talán te nem vagy tudatában, de ahogy hallgattalak, vagy ahogy belegondolok...
- Elég sok mindent túléltem már, Anya, nyugi.
- Szörnyen érzem most magam ettől, hogy nem vettem észre - vallotta be a szemét megtörölve.
Nem mint ha én lennék vele szemben a legönkifejezőbb a családból.
- Bocs, eskü nem azt akartam, hogy... - túrtam a hajamba kínosan.
- Örülök, hogy kimondtad nekem ezeket, ne érts félre.
- Mondom, hogy Leni jobban kezeli az érzéseimet, mint én - láttam be elröhögve magam.
- Mostantól tényleg tudd, hogy bármikor számíthatsz rám, rendben? - nézett rám Anya őszintén.
Elég irreális volt az egész.
- Ja, oké - túrtam a hajamba, Anya pedig a következő pillanatban szorosan megölelt.
Anya konkrétan jó, ha van százhatvanöt centi, szóval elég lazán felülről öleltem vissza valahogy.
Abszurd. Az egész.
Attól még nem mondom, hogy nem láttam be közben, hogy nem utálom ezt a beszélgetést, akármilyen bizarr is.
- Leni pedig nagyon kedves lány, jó hatással van rád és nagyon szeret is téged. Komolyan, el ne engedd - mondta a hátamat megsimítva, mire zavartan elnevettem magam.
Ne aggódj, Anya, ha valamit, ezt a kérésedet fixen nem fogom megszegni.
Szóval nem vágom, mi van éppen az életemben, de most, amik történnek egyszerre, lehet, nem is akarom.
Most mondjam azt, hogy deja vu?