A házam előtt leparkolt így én egyből a kilincsért nyúltam.
-Ne meneküljön.-hangja lágy volt.
-Hhhh...-sóhajtottam egy nagyot.-Köszönöm a meghívást.-köszörültem meg a torkom mivel a hangom megremegett.
-Holnap jöhetek esetleg ismét önért?-támaszkodott meg a kormányon ahogy felém fordult.
-El találok én is oda szerintem.
-Helyre szeretném hozni a dolgokat. Hogy elfelejtődjön.
-Akkor ne hozza fel minden alkalommal.-sütöttem le a szemeim és a kezeim figyeltem az ölemben. Andy némán figyelt, majd ahogy előrébb biccentettem a fejem egy kósza tincs az arcomba kúszott így a kezem oda kaptam csak azzal nem számítottam, hogy Andy is úgy érzi el kell simítsa azt a tincset. Keze a kezemhez ért így felé pillantottam riadtan.
-Bocsánat.- húzta el a kezét, de a szemei nem éppen az sugallták amit mondott. Azt látom bennük, hogy cseppet se bánja, hogy a kezemhez ért. -A lánca..-ült közelebb mire én nyakamhoz kaptam a kezem.-Beakadt.
-Én ...én így hordom.-nyeltem egy nagyot. Remegni kezdett a gyomrom ahogy halványan elmosolyodott.
-Ne segítsek? Megigazítsam? -pillantott fel a szemeimbe. Kékjei teljesen eltűntek, sötét volt a szeme amit így a félhomályban láttam. Az utca lámpa halványan megvilágította az arcát, mire közelebb jött. Ahogy megmozdult ,a kocsi is mozogni kezdett így a lélegzetvételem egyre szaporább lett.
-Én.. én nekem...-intetem a ház ajtaja felé.-Mennem kéne.
-Nem csinálok semmi illetlent ha ettől fél.
-Mr. Barber én...
-Andy!
-Hhh... Andy.. én csak egy alkalmazott vagyok és...
-Most nem főnök és alkalmazottkén ülünk itt, hanem nő és férfi. De semmi illetlen dolgot nem teszek, csak megigazítottam volna a láncot, de ha ön így hordja, ám legyen.
-Nem... nem szeretek közel engedni senkit.-piszkálgattam az ujjamon a bőrt idegességemben.
-Tudom. Azt is tudom hogy nem szeret a magánéletéről beszélni, se nem ha önhöz érnek vagy önre néznek. Csak... csak nem értem miért.
-Nem.. nem szeretnék erről beszélni.-remegett meg a hangom. Zavarban voltam nem is kicsit.
-Ha attól fél hogy kinevetem... ilyenre ne is gondoljon. Tudom nehéz megbízni valakiben. Teljes mértékben megértem hogy retteg...
-Nekem senkim nincs akivel bármi magán jellegű dolgot megtudnék beszélni.-nyögtem ki halkan ahogy kipillantottam a kocsi ablakán. Semmiképp se akartam Andyre nézni.
-Barátnő?-kérdezte óvatosan, de én csak megráztam a fejem.-Hhh...sajnálom. Nagyon sajnálom, hogy...
-Ez van.-rántottam meg a vállam elkeseredve. Andy a székem háttámlájára könyökölt és az arcomba omló hajam lassan elhúzta. Testem megfeszült ismét, de attól még jobban, hogy az államat megcirógatta mutatóujjával.
-Hé! Nem... nem szabad feladni.
-Már késő! Feladtam!
-Nem! Nézzen rám! Én is csalódtam rengeteg mindenkiben, de nem szabad megijedni ha adódik egy lehetőség.
-Milyen lehetőség?
-Olyan, hogy megbízzon valakiben.
-Nem lehet senkiben se.-ingattam a fejem, de az arcom a kezéhez ért.
-De igen. Bennem megbízott mikor rosszul volt. Hallgatott rám.-most is rosszul vagyok, hogy erről beszélünk. Szemeim össze szorítva teljesen elvesztem. Csak egymagam voltam. Féltem még akkor is ha itt volt velem, de legbelül egyedül voltam. Egy apró könnycsepp a blúzomra csöppent ahogy fojtogatott a fájdalom.-Na! Na! Nem sírunk!-simította meg újara az arcom, de én el akartam húzódni.
-Én.. én ki szeretnék szállni.-remegtek meg az ajkaim. A táskám után nyúltam a hátsó ülés felé, mire Andy a karomhoz ért.
-Ne meneküljön. Nem kell takargatni az érzelmeit. Semmit se kell visszafogni. -nézte a szemeim.
-De velem van a baj!-a könnyeimtől nem láttam semmit. A szívem zakatolt. Meg tudtam volna fulladni.
-Nincs semmi baj! Ide... ide szeretne bújni?-tárta szét a karjait.
-Én... én nem.. én..-kezdtem kapkodni a levegőt, de Andy elhúzta a kezem a táskámtól.
-Felkísérem.
-Nem.... Nem kell.-remegett meg a hangom, így Andy leállítva a kocsi motorját hátra nyúlt a cuccainkért és kiszállt. Nehezen, de remegő térdeimmel kiléptem a járdára miközben a szemeim törölgetni kezdtem.
Andy mellém lépve látta, hogy teljesen szétcsúsztam így közelebb lépve átkarolt és közelebb húzott. Reszkettem ahogy hozzám ért, attól is hogy a mellkasára dől a fejem.
-Ssshhh... semmi baj! -simította meg a hajam, de én csak remegtem.-Bújjon közelebb.-hajolt lejjebb.
-Nem... nem szabadna ezt...-nyögtem ki halkan.
-Mondtam, hogy most csak nő és férfi szerepben vagyunk. Nem főnök-alkalmazott. Sajnálom hogy ennyi fájdalom van a szívében. Ha ez bármennyire is megnyugtatja az enyémben is pont ugyan ennyi keserűség van, de... hhhh... de nem szabad mindenkit kizárni az életünkből.
-Nem.. nem lehet.-ingattam meg a fejem, mire közelebb húzott.
-Most is bízik bennem. Hisz engedi, hogy közelebb húzzam. Ez nem baj! Sőt! Haladás!
-De én nem bízhatok senkiben, mert nem érdemlem meg hogy valakinek én fontos legyek vagy őszintén érdeklődjön a hogylétemről... ne... nekem nem jár!-csorgott végig egyre több könny az arcomon. Andy a másik karját is körém fonta és még közelebb húzott, de én nekem kezdett fogyni a levegőm. A válla felett kidugva a fejem a házat figyeltem ahol csak néhány lakásnál égett a villany.
-De jár! Mindenkinek jár.-hajolt a fülemhez így forró lehelete megcsapta a bőröm.
-N...nem.-suttogtam elcsukló hangon.
-Felkísérhetem? Szeretném, hogy megnyugodjon egy kicsit. Nem akarom így itt hagyni.-suttogta halkan. Én csak reszkettem a kezei közt, majd lassan elhúzódva felnéztem a szemeibe. Andy arcán tisztán látszott mennyire együtt érez. Szemei is csak ezt sugározták. -Mielőtt bármire is gondol, semmi hátsó szándékom nincs.
-Hogy higgyem el?-szipogtam csendben.
-Reggel a lakásán voltam. Akkor se tettem semmit. Most se fogok.-simította meg a hátam. Hogy őszinte legyek magamhoz jól esett nem egyedül lenni, de másrészt féltem. Nem voltam biztos benne hogy megbízhatok Andyben. Semmiben se voltam biztos! Saját döntéseimben sem.
-Egy összetört nő bőgésére vágyik egész este?-hajtottam le a fejem ahogy megtöröltem könnyes arcom.
-Arra vágyok hogy kapjak egy mosolyt. Akkor biztos vagyok benne hogy jól cselekszem.
-Hhhh... az most nem megy.-ingattam a fejem.
-Egyszer pedig már sikerült! Én emlékszek! De ha ki szeretné sírni magát akkor ha gondolja fel tudom ajánlani a vállam hogy kisírja a szemeit.
-Miért?-nyeltem egy nagyot.-Miért ha van jobb dolga is?
-Nincs estére programom.-rántott vállat-Még a végén sírhatunk együtt is.
-Maga miért sírna? Hisz... hisz nincs miért.
-De van. Ugyan azért amiért maga is.
-Nem hiszem hogy .... hogy tudna...
-Sírni? Miért ne tudnék! Úgy tudok picsogni mint egy kisfiú.-pillantott fel a szemeimbe, mire egy halvány mosoly kúszott az ajkaira. Ettől nekem is egy apró vigyor bújkált az ajkaimon ahogy a fejem ingatva elpillantottam róla.-Sírjunk egymás vállán.-biccentett az ajtó felé így megindultam a bejárat irányába Andyvel az oldalamon.
YOU ARE READING
Chain to yourself Mr. Barber
RomanceFélni az ismeretlentől, az új dolgoktól... Rettegek megbízni bárkiben is, de valaki hosszas küzdelmek árán mégis eléri azt, hogy csak rá számíthassak. Magához láncolta a szívem és nem engedi.