Chain to yourself Mr. Barber

25. Ne menj el

A nappaliban a kanapén ülve a telefonon bámulom péntek este és azon agyalok, hogy felhívjam-e.
Bocsánatot akarok kérni mert csak a saját problémáimat láttam és az övéit figyelembe se vettem, holott ő is ugyan ezen megy át mint én.
-Akkora egy hülye vagyok! -dörzsöltem meg könnyes arcom, majd a telefonért nyúltam reszkető kezeimmel. Alig láttam a képernyőt a sós cseppektől amik a szemem alján ültek, de a hívás gombra rányomva a fülemhez emeltem a mobilt.
Hosszasan csöngött ki. Lehet dolga van? Vagy alszik? Basszus! Én meg zavarom őt. Le akartam tenni mikor felcsendült a hangja.
-Mia?! Szia! Mi a baj?-kapkodott levegő után.
-Én...-remegett meg a hangom.
-Mi a baj kislány!
-Z..zavarok?
-Nem! Dehogy zavarsz! Futni voltam és nem hallottam, hogy csörög a telefonon.-kapkodta még mindig a levegőt.-Mi a baj? Miért sírsz?
-Én ... én nem...-nem tudtam elmondani mert egy gombóc keletkezett a torkomon.
-Megbántott valaki? Vagy mi... mi történt? - tisztán hallatszott a hangján, hogy aggódik.
-Én bántottalak meg.-szipogtam halkan ahogy a lábaim a mellkasomhoz húztam.
-Átmegyek! Adj öt percet!
-Andy...
-Csak öt perc és ott leszek! Sietek!-hallottam, hogy kapkod és pakolászik, mire én kinyomva a telefont magam mellé ejtettem.
Az ablakon kifele bámulva néztem ahogy kint ismét szakadt a hó. Andy ilyen időben fut kint? És ha beteg lesz? Várjunk! Mi? Miért aggódok! Mi ... mi van velem?
Hangos kopogásra kaptam hátra a fejem így az ajtóhoz vánszorogva résnyire kinyitottam.-Szia!-kapta fel a szemeit az enyémekre mire kitárva az ajtót ő egy határozott mozdulattal lépte át a küszöböm és ölelt át. Én megéreztem hideg kezeit magam körül így egyből kirázott a hideg ahogy hozzám bújt.-Mi történt? Mond el!
-S.. sajnálom!-sírtam halkan a vállába fúrva az arcom, mire ő a lábával behajtva a bejárati ajtót becsukta.
-Kapaszkodj erősen!
-M..miért?-szipogtam halkan. Andy egy könnyed mozdulattal kapott fel így a lábaim a csípője köré fonódtak automatikusan.
-Semmi baj nincs Mia!
-De van!-fúrtam az arcom a nyakába.-Csak a saját fájdalmammal foglalkoztam és azzal nem is hogy neked is fáj.-szorítottam össze a szemeim így a könnyeim Andy nyakán folytak végig.
-Tudom hogy félsz.
-De neked is szükséged lett volna valakire! Te mindig közeledtél, de én nem engedtem. Abba bele se gondoltam, hogy esetleg azért teszed mert neked is jól esne ha...-emeltem el a fejem és a szemeibe pillantottam.
-Még semmi sem késő.-tartott meg egy kézzel majd a másikkal megtörölte az arcomon lecsorgó könnyeket.-Leveszem a kabátom jó? Nem szeretném hogy megfázz.-ültetett fel a konyhaszigetre.
-Mennyivel jöttél, hogy ilyen gyorsan ideértél?-törölgettem a szemeim ahogy néztem őt, hogy felakasztja a kabátját.
-Ne akard tudni.-bújt ki a cipőjéből, majd elfordította a zárban a kulcsot.-De siettem!
-I...ide jössz?-nyújtottam felé a kezem mire ő pár nagy lépést követően előttem is termett így én a nyaka köré fonva a kezem ,bújtam közelebb.
-Nincsen semmi baj!-simította végig a hátam majd szorosabban átölelt.
-Maradsz egy picit még?-motyogtam a vállára dőlve.
-Ameddig kéred, maradok.-ahogy ezt kimondta a lábaim is köré fontam és magamhoz szorítottam.-Édes vagy.-nevetett fel halkan.
-Ne mozdulj meg!
-Nem mozdulok.-puszilt bele mosolyogva a hajamba, mire én a karja alatt öleltem át inkább így a tenyerem a hátára simult.
-Ne menj el.-suttogtam a mellkasába bújva.
-Nem megyek, de a kanapén nem lenne kényelmesebb hozzám bújnod?
-Ott közelebb tudok bújni?
-Próbáljuk meg.-mosolyodott el ismét.-Kapaszkodj!-kapott fel a karjaiba könnyedén és sétált át a nappaliba.-Lábaid tedd odébb, hogy leüljek.-súgta a nyakamhoz bújva. Elengedve a csípőjét leült a kanapéra, de abba nem gondoltam teljesen bele, hogy az ölében kötök ki, így feltérdeltem egyből.
-Andy!
-Semmi baj! Hé!-fogta meg a csípőm.-Nincs semmi baj! Csücsülj le.-simította meg lágyan az oldalam.
-De...
-Nem történik semmi ha az ölembe ülsz. Ígérem én nem csinálok az ég világon... mhh...-ültem az ölébe és bújtam közel hozzá így a karjai szorosan körém fonódtak.-Kiveszem a mobilom.-helyezkedett alattam így a combom alatt a zsebébe nyúlva a kanapéra dobta a telefonját.-Most már sokkal jobb.-pillantott fel a szemeimbe mire én vissza dőltem rá.-Nem fázol?-hajolt le hozzám.
-Kicsit.-bújtam közelebb, de ez már szinte lehetetlenség volt.
-Ott van egy pléd. Betakarózzunk?-intett a kanapé vége felé, de mivel nem válaszoltam ő megmozdult alattam és elnyúlt utána, mire én is utána másztam így eldőlve egymás mellett fogtuk meg egyszerre a takarót. Andy szemei engem figyeltek így én odabújva hozzá a karjára dőltem. -Maradj csak, betakarom magunkat.-húzta ki a kezemből a plédet és magunkra terítette. Egyből átjárta a testem a meleg így közelebb fúrtam magam.
-Maradj itt.-simítottam a mellkasára a tenyerem így a kezem alatt megéreztem lassú ütemet diktáló szívét.
-Ígértem nem megyek sehova.-súgta a fülemhez hajolva. -Aludj csak.-fonta körém a karját így helyezkedve mellette a hátára simítottam a tenyerem a karja alatt ,míg a másik kezem a nyakában lógó láncot piszkálta. Fel se tűnt eddig, hogy van nyaklánca. A medált piszkálgattam némán mire lepillantott rám.-Csukd be a szemed. Pihenj egy picit.
-Te is pihensz?
-Igen!-mosolyodott el halványan mire én felkaptam a szemeim az övéibe. Percekig csendben néztük egymást. Egyikünk se mondott semmit csak figyeltük mit látunk a másik szemében. Andy finoman közelebb húzva engem az ajkam résnyire elváltak ahogy mellkasának nyomódott az enyém. Szívem egy idétlen ütemre váltott.-Hunyd be a szemecskéd.-súgta ahogy a homlokomhoz hajolt és finoman megpuszilta. Ő mindig ad puszit én viszont sose neki! Mia, szedd össze magad és adj az arcára egyet! Utána eltakarod az arcod és alszol!
Nagyot nyelve figyeltem még mindig a szemeit, majd bátorságot véve magamon az arcához hajoltam és egy puha puszit nyomtam rá. Andy keze a derekamra csúszott ahogy közelebb szorított, majd ahogy elhúzódtam a szemei az enyémekbe villantak.-Köszönöm.
Ahogy gondoltam az arcom egyből kipirult így a vállához bújtam. Csendben szuszogott ,engem átkarolva én pedig szorosan kapaszkodtam belé. Nem akartam hogy elhúzódjon egy centire se. Azt akartam velem maradjon és egész este így tartson a karjaiban. Olyan nyugodtságot árasztott amit még soha senki mellett nem éreztem és ez tetszett. A szívemnek erre volt szüksége!
Rá volt szükségem!