Chain to yourself Mr. Barber

11. Félek

A bejárati ajtó előtt állunk. A folyosón síri csend van, csak néhány ajtóval odébb ordít valakinek a tv-je.
Én még mindig kapkodom a levegőt a könnyeim pedig az arcomra száradtak.
-Hhh... próbáljon egy kicsit megnyugodni.-dőlt Andy az ajtófélfának. Csendben szipogva bólintottam egyet mire ő közelebb hajolt.-Nem történik semmi ha picit nyit valaki felé.
-De félek!-suttogtam alig hallhatóan mire a könnyeim újra utat törtek maguknak.
-Adhatok egy zsebkendőt?-kérdezte halkan, majd a zakója zsebébe nyúlt és az arcomhoz emelve finoman megtörölte.-Nem kell félni. Egy percig se.-simította meg hüvelykujjával a szemem alatti vékony bőrt.-Én félek?
-De maga pasi!-remegtek meg az ajkaim.
-És? Oké én se ismerkedek könnyen ez tény, de..
-Mi az hogy nem ismerkedik könnyen? Az összes nő az irodában a lábai elé esne.
-Hhh... ők csak egy dolgot szeretnének amit én viszont nem.
-Így is furán néztek rám.-hajtottam le a fejem.
-Ne foglalkozzon senki véleményével. Kit érdekel mit gondolnak?
-Engem érdekel!
-Hhh... most inkább az érdekelje, hogy megnyugodjon. Semmi baj nincs!-tűrt el egy tincset ami a könnyes arcomra tapadt.
-De van! -motyogtam az orrom alatt.-Nekem miért nem jár se barátnő se senki?-vékonyodott el a hangom ahogy a sírás fojtogatta a torkom.
-De jár! -lökte el magát az ajtótól.-Bújjon ide.
-Nem... nem szabad!
-De szabad! Nekem is jól esne hisz azt beszéltük együtt sírunk.-állt meg előttem.-Bújjon ide és öleljen át. Nincs ebben semmi rossz! Nem ördögtől való. Ez egy szimpla kedves gesztus.-simított meg a karjaim, majd óvatosan picit közelebb húzott. Annyira kétségbe voltam esve, hogy kikapcsolt az agyam és hozzá bújtam.-Ügyes! Csak így tovább!-fonta körém a karját, majd a hátam lágyan simogatta. Én is köré fonva a karjaim , de alig értem át, mert borzasztó széles volt a háta.
-Maga miért nem sír? -motyogtam a mellkasába.
-Próbálom tartani magam.
-De azt mondta, hogy...-húzódtam hátrébb hogy felnézzek rá.
-Tudom, de mit mondanak majd a szomszédjai, hogy itt bőgök a nyakába borulva?
-Tudtommal az előbb mondta, hogy minek foglalkozok mások véleményével!
-Gyorsan tanul!-mosolyodott el halványan, majd újra megtörölte az arcom a kezeivel.-Nem lesz itt semmi gond.
-De lesz mert én mindig csak rábasztam eddig is.-kezdtem kapkodni a levegőt.
-Most hogy ismer engem én nem hagyom majd. -szipogva lehajtottam a fejem mire Andy visszahúzott magához. Percekig csendben álltunk mikor az egyik ajtó kivágódott a folyosón és egy nő viharzott ki rajta őrjöngve.
Riadtan arra kaptam a fejem, majd a kezem elhúzva Andy karja alatt megtöröltem az arcom.-Holnap akkor jöhetek reggel önért?
-Hát ha nincs jobb dolga mint engem furikázni...
-Nincs úgyhogy szeretném ismét bevinni a céghez.
-De ha megint kávézni akar!-emeltem fel a mutató ujjam.
-Rafinált leszek és már kávéval érkezek!-vigyorodott el mire elnevettem magam ahogy megráztam a fejem.
-Maga hihetetlen!
-Mondták már.-rántotta meg a vállát.- De magának vajon mondta bárki is ugyan ezt?
-Nekem? Miért mondtak volna ilyet?
-Mert hihetetlen szép a mosolya mondjuk?-szemeim felkaptam az övéibe majd inkább lesütöttem őket.-Ezek szerint nem. Akkor most mondom! -bal karom masszíroztam lehajtottam a fejem mire Andy a fülem mögé tűrte a hajam. -Pihenjen egy nagyot és ne gondolkozzon semmin.
-De nem tudom kikapcsolni az agyam!
-Próbálja meg. Csak egy kicsit ne gondolkozzon hanem élvezze az életet. Gondolom az édesanyja és az édesapja is azt szeretnék látni, hogy boldog.
-Marhára az vagyok.-dörzsöltem meg az arcom.
-Én az ön helyében boldog lennék, mert megbízott valakiben. Büszke lennék magamra.-felpillantva rá egy halvány mosoly kúszott az ajkaira ahogy az arcom kémlelte.
-És ha nem megy?
-Nem mindig könnyű, de nem szabad feladni.
-Maga nem adta fel?
-Hhh... volt , hogy de.-hajtotta le a fejét.-Nagyon sokszor, de újra próbáltam. Minden egyes alkalommal ha pofára estem, felkeltem.
-De maga pasi.-hajtottam le a fejem.
-Hhh... tudom, hogy önnek is ugyan így menne. Csak higgyen magában. Egy ici-picit.
-De ha...
-Már jól halad! Hisz látja most is velem beszélget.-kapkodta a szemeim közt az övéit.
-Nem is értem mi ütött belém.-néztem fel rá szipogva.
-Épp komoly munkát végez, mert bontja le a falakat maga körül.-mosolyodott el bátorítóan, mire én riadtan hátrálni kezdtem.
-Nem! Nem azt.. azt nem lehet!-ráztam a fejem, mire Andy utánam kapott.
-Mia! Kérem! Semmi baj nincs!
-De van!-csuklott el a hangom.
-Nincs! Az ég világon nincs semmi baj! Minden rendben van!-nyúlt lassan a kezem felé, de én elhúzódtam így a szemközti falhoz ért a hátam ahogy lassan lépkedtem hátrafelé.
-Nem szabad! Maga főnök! Mégis... mégis hogy fogok holnap így dolgozni? -kezdtem kapkodni a levegőt. A szívem zakatolt ahogy egyre közelebb jött.
-Most ne gondoljon arra hogy főnök vagyok. Egy átlagos pasi van itt magával aki csak annyit szeretne, hogy egy kicsit elengedje azokat a dolgokat amik akadályozzák a boldogságát.
-De én nem akarok boldog lenni!-néztem fel a szemeibe mire egy nagy sós könnycsepp kicsordult a szemem sarkából.
-De szeretne az lenni!-törölte meg a kezével az arcom.-Ne mondjon ilyet. Mindenki szeretne az lenni. Én is szeretnék boldog lenni. Most csak a munkába temetkezek és ez nem jó! -én elkeseredve döntöttem oldalra a fejem csak azzal nem számoltam, hogy Andy nem vette el a kezét így a tenyerébe simult az arcom.
Percekig ismét néma csendben álltunk. Ő lágyan cirógatta a bőröm ami valljuk be jól esett. Nagyon is jól. Igaz reszkettem és nem tudom még most se, hogy bízhatok-e benne, de nagyon jólesett hogy velem maradt egy kicsit.-Vegyen egy forró fürdőt és pihenjen egy nagyot. Reggel pedig itt leszek. Rendben?
-Andy?-remegett meg a hangom.
-Hm?
-Köszönöm!-pillantottam fel rá mire elmosolyodott.
-Ha egyszer úgy érzi szeretne beszélgetni, velem nyugodtan megteheti.
-De hogy?
-Hát.. úgy ahogy most, csak következőre nem itt a folyosón, mert én nem tudom mi megy itt a szomszédnál, de elég durva balhé lehet.-biccentett a fejével abba az irányba ahonnan percekkel ezelőtt kiviharzott egy nő.-Egy olyan helyen ahol csend és nyugalom van.
-De akkor meg hallom a zakatoló szívem.
-Most is látom, hogy izgul, pedig teljesen felesleges. Hisz ahogy mondtam nincsen semmi baj!-simította meg a karom.
-Hhh... holnap hányra jön?-igazítottam meg a vállamon a táskám ahogy az ajtómhoz lépkedtem.
-Ahogy ma. De ha gondolja megcsörgetem. Megadja a számát?-az ajtóm előtt állva egy percre lefagytam, hogy ezt a kérdést meghallottam. A céges rendszerben simán kitudná keresni ahogy én is, de inkább elkéri...
-I.. igen.-nyeltem egy nagyot és kotorászni kezdtem a táskámba a mobilom után. A nagy keresésben természetesen a lakáskulcs a földön landolt így Andy úriember módjára lehajolt érte és felvette nekem.-Kö.. köszönöm.-kaptam fel a szemeim rá mire ő egy halvány mosolyt küldött felém.
-Ne kapkodjon. Van időnk. -a telefont nagynehezen a táska alján megtaláltam így Andy is előkereste az övét. Lediktálva a számom ő egyből a hívás gombra nyomott, majd ahogy elkezdett kicsörögni, szemei az enyémekbe villantak.-Csak hogy biztos legyek nem rontottam-e el a számot. -a telefonom egyből csörögni kezdett így egy nagyot nyelve kémleltem a képernyőn díszelgő számot mire Andy rányomott a mobilomon a zöld gombra, hogy felvegyem. Értetlenkedve néztem őt mire a fülemhez tolta a kezem.
-Ennek most mi értelme?-beszéltem a telefonba tőle fél méterre.
-Még biztosabbra akartam menni.-mosolyodott el ahogy figyelte a szemeim.-Köszönöm Mia.